Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-27 / 201. szám, szombat
Daphne du Maurier megjósolta Nagy-Britannia kilépését? 16. oldal 2016. augusztus 27., szombat, 10. évfolyam, 35. szám A világ első gyémántszafarija Dél-Afrika ismert a szafariturizmusáról, a vadvilág után azonban most egy másik természeti kinccsel csalogatják a turistákat az országba, ahol szeptemberben indul az első gyémántszafari. A Fokvárosi EUerman House szálloda és a Benguela Diamonds legfeljebb hatszemélyes túrája 215 ezer rand (kb. 14 ezer euró). Az utasokat a fokvárosi nemzetközi repülőtér privát termináljáról magángéppel viszik a Dél-Afrika nyugati partján, a namíbiai határ mellett fekvő Port Nolloth városkába, ahol az 1800-as években még rezet bányásztak. Az enklávé az 1920-as években virágzott fel újra, miután gyémántokat találtak a földben, majd később az óceánban - írta a The Daily Telegraph című brit lap. Noha a drágakövek manapság már nem annyira gyakoriak, mint egykor, a vidék még mindig gazdag az ásványkincsekben, az óceán mélyéről például profi búvárok hozzák felszínre a kincseket. Az egynapos gyémántszafari résztvevői - akiket egy modern tengerparti villában helyeznek el - a reggeli után maguk is lemerülhetnek a mélybe a Benguela Diamonds búvármestereivel, de ha nincs meg az ehhez szükséges képzettségük, hajón kísérik a csapatot és nézik, hogyan kutatnak a drágakövek után a vízben. A vadászat után következik a talált kincsek osztályozása és bemutatása, felszínre ugyanis nemcsak gyémántok kerülnek, hanem egyéb ásványok, például gránitfélék és olivinek is. A szafari szervezői szerint „majdnem biztos”, hogy a résztvevők találnak valami értékeset. Ha például gyémántot, azt csiszolásra a Benguela Diamods dizájnstúdiójába küldik Stellenbosch-ba, ahol ékszert készítenek belőle - nem titkoltan annak reményében, hogy a túra résztvevőit sikerült annyira megbabonázni, hogy meg akarják majd vásárolni, amit a szafarin találtak. Alapítója, Wynand Hendrikse szerint a Benguela Diamonds az egyeden gyémánttársaság a világon, amely elejétől a végéig, a bányászattól az ékszerbe foglalásig ellenőrzése alatt tartja a drágakövek sorsát. A szafari résztvevői akár már három nappal azután megkaphaják ékszerbe foglalt gyéA vadászat után következik a talált kincsek osztályozása és bemutatása Stellenbosch-ba, a Benguela Diamods dizájnstúdiójába küldik a gyémántot csiszolásra. Ékszert készítenek belőle. *( Gourmet ebédet kapnak a vendégek, mellé pedig a legkiválóbb dél-afrikai borokból válogathatnak (Fotók: ellerman.co.za) mántjukat, hogy nyers formában őket a fokvárosi hotelbe, a társaság megtalálták az óceánban. A gyé- a bento stílusú vacsora mellé Dom mántvadászat mellé ötcsillagos ellá- Perignon-pezsgőt kap. Ha az idő- tás jár a nap során. A Port Nolloth-i járás is engedi, mindezt a szálloda villában gourmet ebédet kapnak a kertjében, egy szírt tetején fogyaszt- vendégek, mellé pedig a legkivá- hatják el, miközben egyedülálló lóbb dél-afrikai borokból válogat- kilátásuk nyílik arra, ahogy a nap hatnak, és miután visszaszállították lebukik az Adanti-óceánba. (MTI) Az utasokat a fokvárosi nemzetközi repülőtér privát termináljáról magángéppel viszik a Dél-Afrika nyugati partján, a namíbiai határ mellett fekvő Port Nolloth városkába Reggeli után a gyémántszafari résztvevői maguk is lemerülhetnek a mélybe ,------A modem tengerparti villa