Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-27 / 201. szám, szombat

8 | KULTÚRA 2016. augusztus 27. I www.ujszo.com A szóvá tett zene Zeneértő és zeneszeretők jól kiegészítik egymást a kötetben AYHAN GÖKHAN MOZIJEGY A sárkányok bennünk élnek Eddig csak egyszer láttam, de tu­dom, hogy még néhányszor meg­nézem majd, mert régen láttam ennyire őszinte és szerethető fil­met, mint az Elliott, a sárkány. Már maga a történet is mentes minden mindenféle sallangtól: él az erdőben egy kisfiú, bizonyos Pete, a szülei meghaltak, és a vi­lágon senki nem tud róla. Arról sem, hogy egyedül egy sárkány­nak köszönheti, hogy életben van, aki gondozta, barlangot alakított ki neki, és aki jelenleg a legjobb barátja. Aztán jönnek a gonosz felnőttek, akik csak azt látják, hogy a fákat irtani kell, a sárkányt pedig elfogni, mert biztosan ve­szélyes. Hogy mi lesz ennek a vége, azt nem árulom el. Azt viszont igen, hogy egyfelől azért csodálatos ez a film, mert David Lowery ren­dező nem dől be a manapság oly divatos számítógépes techniká­nak, és az egyébként aranyos sár­kányt kivéve minden igazi. A párbeszédek őszinték, jó szem­lélni a bámulatos erdőt, és jó ész­revenni, ahogy a rendező meg­próbál minket visszavinni egy olyan korba, amikor még nem a felesleges folytatásokkal és az Egy csodálatos barátság története eszetlen popcom-mozikkal volt azonos Hollywood. Az Elliott, a sárkány ugyanis a legjobb családi mozikat idézi meg, úgy beszél például a barátságról, hogy könnyen eszünkbe juthat az E. T. Mese ez a film a javából, ahol nem az a fontos, milyen lát­ványos lesz az autósüldözés (egyébként még az is élvezetes), hanem az, hogy elhisszük: a re­mény és a hit tényleg mindenek- felett áll, és csak azok fogják meglátni a sárkányt, akik igazán hisznek benne. Eközben a „tanul­ság” és a „mondanivaló” nincs a szánkba rágva: a legkisebbek a kedves, sárkányos sztoriért lesz­nek oda, a felnőttek pedig azt fog­ják felfedezni, talán néha gyer­mekké kell válnunk, hogy meg­lássuk a csodákat. A jelenetek alatt remek country­zene szól; a film egyik legszebb pillanata, amikor az idős Robert Redford mesél a hitről - mi kellhet még? Most tényleg az Elliott, a sárkány megtekintése tűnik a leg­jobb családi programnak. Gera Márton Elliott, a sárkány (Pete's Dra­gon). Amerikai családi kaland­film, 103 perc, 2016. Rendezte: David Lowery. Szereplők: Bry- ce Dallas Howard, Robert Red­ford, Oakes Fegley, Oona Lau- rence. (Képarchívum) Juhász Előd zenetörténész, újságíró, a valamikori Zene­butik szerkesztője a Magyar Katolikus Rádióban vezetett Zene-közeiben című műsorá­nak vendégeivel folytatott beszélgetései váltak könyv alakban is elérhetővé a közelmúltban. A magyar szellemi (és egyházi) élet legjava foglalt helyet a rádió stúdiójában, majd költözött be a megnyugtató kék színével hívogató könyvbe: többek között Esterházy Péter, Olofsson Piacid, Jeleníts Ist­ván, Beer Miklós, Kozma Imre, Pál Ferenc vagy Várszegi Asztrik. A vá­lasztott cím, a Zeneközeiben ideális és idilli helyszínről tesz tanúbizony­ságot: úton lenni (fülünkben Paga­ninivel vagy Bartókkal) boldogság, zeneközeiben lenni öröm. Közel a zenéhez, az erősebb lét közelében. A beszélgetések könnyed, csevegő stílusa, a komolyság és a humor kö­zötti ügyes egyensúlyozás, a hivata­los hangvétel és a formaságok tuda­tos hiánya azt a benyomást kelti, mintha közeli barátok ültek volna össze azzal a céllal, hogy közös szen­vedélyüknek, a zenének hódoljanak. A szakmai hozzáértés a műsorvezető részéről az érthetőség határain belül marad; zeneértő és zeneszeretők jól kiegészítik egymást, s azzal, hogy más irányból közelítik meg az adott darabot, a mű maradéktalan feltérké- pezéséhezjárulnak hozzá. „Ha az ember mindent megtesz - tehát az alapfeladatok: műveltnek kell lenni, érzékenynek kell lenni, tehetségesnek kell lenni, jó formá­ban lenni -, ha ezek mind megvan­nak, akkor működik valami” - mondja Esterházy Péter az írás kap­csán. Egy másik interjúban a most decemberben századik születésnap­ját ünneplő Piacid atya mesél arról, hogyan énekelt az őröket kijátszva a halálraítéltek cellái előtt a Gulágon töltött éveiben. Jelenits István pia­rista szerzetes pedig a vele készült beszélgetésben személyes, kará­csonyhoz köthető élményeibe avatja be a hallgatót, illetve az olvasót. Ha a könyvben hibát kell keresni, kevés, de akad. A beszélgetések ele­jén olvasható felvezető szövegek más-más okból, de giccsesre, sziru­posra sikerültek, egy kis körültekin­téssel, objektív irányba mozdulással mindez elkerülhető lett volna. A könyv másik hibája, ha egyáltalán ez felróható negatívumként egy be­szélgetésekből összeállított kötet­nél, a műsorvezető túlzott jelenléte, aki talán jobban tette volna, ha visszahúzódik kissé, és több teret hagy az interjúalanyának. Az inten­zív jelenlét talán Juhász Előd sze­mélyiségéből következik, s nem ér­heti vád ezért, de a szerkesztők nyu­godtan lerövidíthették volna a kér­déseket és jobban megszerkeszthet­ték volna a szövegeket, elkerülendő a felesleges szóismétlések és a he­lyenként zavaró mondatok halma­zát. Hogy a könyvhöz nem jár CD, kisebb szépséghiba - vagy inkább kihagyott lehetőség. „Akárhogy is, zenéről írni képte­lenség. Hallgatni kell” - úja Vass Norbert fiatal kritikus, szerkesztő, és frappáns állítása komoly hívekre ta­lálhat a lelkes műélvezők között. Persze, a zenéről azért sokfélekép­pen beszélünk: nyugodtan, áhítattal, szakmaian, hiába összetéveszthe­tetlenül esetlegesebb és törékenyebb a szóbeli közlés, mint az írásbeli. És miért is ne: egy Mozart-darab meg­hallgatása, majd az élmény megosz­tása közel hozhat egymáshoz két is­meretlent, amennyiben bízunk a ze­ne összetartó, netalántán társada­lomalakító erejében. Juhász Előd: Zeneközeiben 3. Nap Kiadó, 2016.217 oldal. JUHÁSZ ELŐD ZENEKÖZEIBEN 3. feaijrtjsít így riftrór ígytízi és rfági mii Nap Kiadó Juhász Előd a magyar szellemi (és egyházi) élet legjavát kérdezte (Képarchívum) Három magyar film is szerepel a 21. század eddigi legjobbjai között Európa - Örömóda? London. A 21. század eddigi legjobb száz filmje közá választották Nemes Jeles László Saul fia című Oscar- díjas alkotását, valamint Tarr Béla és Hranitzky Ágnes Werckmeister harmóniák (2000) és A torinói ló (2011) című munkáját. A BBC Culture listája 36 ország 177 filmkritikusának közreműködé­sével állt össze. A Saul fiát a 34., a Werckmeister harmóniákat az 56., A torinói lovat a 63. helyre sorolták az ítészek. A lista elsőre helyére David Lynch szürrealista mesterműve, a 2001-es Mulholland Drive - A sö­tétség útja került. A legjobb ötös me­zőnyben Vong Kar-vaj Szerelemre hangolva (2000) című filmje követi Lynch klasszikusát, a harmadik hely Paul Thomas Anderson Vérző olaj (2007) című drámájáé, utána Mija- zaki Hajao Chihiro szellemország­ban (2001) című animációs alkotása, majd Richard Linklater Sráckora (2014) következik a sorban. A lista tanúsága szerint Wes Anderson, Api- chatpong Weerasethakul, Christo­pher Nolan, Michael Haneke, Paul Thomas Anderson, valamint Joel és Ethan Coen a 21. század legbizto­sabb kezű rendezői: mindannyian három-három filmmel kerültek a leg­jobbak közé. A visegrádi térséggel - a magyar filmet leszámítva - mostohán bántak az ítészek: sem szlovák, sem cseh al­kotást nem tartottak említésre érde­mesnek, és a lengyel felhozatalból is csak Pawel Pawlikowski Oscar-díjas Idája (2013) került fel a listára. Nyo­ma sincs a top 100-ban a balkáni or­szágok filmes termésének, és az orosz stúdiók tájékáról is csak And­rej Zvjagincevnek sikerült vitatha­tatlan elismerést kivívnia: két rende­zése, A visszatérés (2003) és a Le- viatán (2014) is ott van az elmúlt másfél évtized legemlékezetesebb alkotásai között. (MTI, as) LAKATOS KRISZTINA Nyitra. Európa jellegéről, kilá­tásairól és jövőjéről, a művészet és a kultúra európai szerepéről gon­dolkodik az idén jubileumi, 25. évébe lépő Színházi Nyitra feszti­vál. A jelentős nemzetközi szín­házi szemlét - Örömóda (múlt, je­len jövendő) mottóval - szeptem­ber 23. és 28. között rendezik meg. Idén magyar társulat nem szere­pel a fő programban, kitekinthe­tünk viszont a német, a francia, az ukrán, a lengyel, a cseh, az orosz és a svéd kortárs színházi törekvések­re. A külföldi vendégelőadások több szlovák produkcióval együtt arra a kérdésre keresik a választ, mi jót és mi rosszat adott az öreg kon­tinens a világnak, melyek azok az európai értékek, amelyek ellenáll­nak a globalizáció, a kommerciali- zálódás hatásainak, továbbá ho­gyan éli meg a földrész a migrációs válságot, a menekültek érkezését, a kultúrák találkozását. Ebben a kon­textusban különösen érdekesnek ígérkezik a Svédországból érkező előadás: Anmar Taha rendező Irak­ból menekült el, sorstársaival hozta létre Göteborgban az Iraqi Bodies társulatot, amely a tánc- és a fizikai színház eszközeivel erősen politi­kus felhangú produkciókat mutat be. Nyitrán szeptember 25-én A vér pillérei című táncdráma lesz látha­tó, amely a táncosok Irakban meg­tapasztalt történeteiből mesél - ölésről, öngyilkos merényletekről, az élet értelméről. A fesztiválon elmesélendő hazai történetek között ott van egyebek mellett Sláva Daubnerová Solo Lamentoso című performansza, amely a párkányi zenélő ház szto­riját, illetve a Kossuth utcában ti­zennégy éven át Placido Domingót bömböltető háziasszony lelki álla­potát dolgozza fel mozgásszínházi elemekkel, a terror eszközeként is értelmezhető zenével, az Új Szó­ban megjelent tudósítások szöve­gét is felhasználva. A Színházi Nyitra kísérőprog­ramjában a magyar kultúra is meg­jelenik: a fesztivállal párhuzamo­san futó FILM.EU 2016 vetítésso­rozat Nemes Jeles László Oscar- díjas filmjét, a Saul fiát kínálja, a Newrope című kiállítás gerincét pedig V4-es képzőművészek mun­kái alkotják, ezek valamilyen mó­don az Örömódára reflektálnak a mai társadalmi jelenségek tükré­ben. Szlovákiát a tárlaton többek között Németh Ilona képviseli. Amit az elmúlt bő másfél évtizedből mindenképpen látni kell: pillanatkép Tarr Béla és Hranitzky Ágnes Werckmeister harmóniák című filmjéből (Képarchívum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom