Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-22 / 196. szám, hétfő

Ezen a helyen a cukorfüggőség elleni program legfontosabb EGÉSZSÉG ■ 2016. AUGUSZTUS 22. Tapasztalataim tudnivalóit olvashatják, amélyeket nemzetközi hírű szakemberek ajánlásai és a Nesladím polgári társulás programja alapján állítottunk össze. Ä A képen látható aján­dékot azok kapják, akik részt vesznek a programban és megírják tapasztalataikat. mmm ■ rém ME J w A 4 <? www.ujszo.com 14 EZ-AZ Ml NEM ÉDESÍTÜNK - 11 Mi az egészség? Mi is tulajdonképpen az egészség? Sokat emleget­jük, beszélünk róla, mindenki számára egyértelműnek tűnik, de ha mélyen belegondolunk, nem biztos, hogy olyan egy­értelmű. Tulajdonképpen ahány em­ber, annyi egészség, hiszen mindenki mást ért a fogalom alatt, és mást gondol arról, hogy mi jelenti számára az egészséget. Az Egészségügyi Világszerve­zet (WHO) 1984-ben meg­fogalmazott hivatalos defi­níciója szerint „az egészség a teljes testi, lelki (szellemi) és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség és fogyatékosság hiánya”. Az egészség valójában pozitív fogalom, mindenkiből vala­milyen pozitív érzést vált ki. Ha egészségesek vagyunk, nincs gond. Azonban itt meg kell említeni, hogy az egész­ségnek vannak alapfeltét­elei, mint például legyen hova mindennap hazatérni, legyen mit ennünk, legyen munkánk, amivel fenntartjuk magunkat és családunkat, testi-lelki egyensúlyban legyünk, tágabb értelemben legyen társadalmi igazsá­gosság és egyenlőség. Ez a néhány dolog csak töredéke az alapfeltételeknek, melyek nélkül nincs komplex egész­ség. Megfogalmazása ezért is oly nehéz, mert mindenkinek más a prioritása, mástól érzi jól magát. Centikben is „kisebb lettem” Fokozatosan térek vissza a cukor­mentes élet egészséges módjá­hoz. Azt tapasztalom, hogy nem kívánom az édeset, sőt émelygek a túl édestől. Az átprogramozás tehát megtörtént. Kis kihagyás után elkezdtem tornázni, ami újra felfelé mozdította el a mérleg nyelvét. Először megijedtem, hogy hízok, de aztán rájöttem, hogy izmoso­dom. Ugyanannyi vagy több izom sokkal kisebb térfogatú, mint a zsír. Lemértem magam, hát centikben is „kisebb lettem”. Nagy volt az örö­möm, de a pontos eredményt majd csak a program végén árulom el. Az utolsó néhány hétben még oda kell figyelnem, hogy sikeresen befejez­zem a programot. Túl a kétharma­don ugyanis könnyen elbízza magát az ember, mondván: hű, hát nekem ez gond nélkül sikerült. Fontos ez az időszak azért is, hogy megerő­södjenek bennem a tanultak, és kissé szabadabban próbálgassam, hogyan folytatom az életet cukor nélkül a program befejezése után. Kísérletezni fogok, hogyan hat rám egy kis „bűnözés“, kipróbálom, hogyan érzem magam, ha olyasmit eszek, amitől meg akartam szaba­dulni. Ez ugyanis elkerülhetetlen, előbb-utóbb adódik olyan helyzet - vendégségben, étteremben -, amikor az ember illemből nem utasít vissza valamit, amit egyébként nem fogyasztana. Fontos tudni, hogyan reagálok lelkileg egy ilyen helyzet­re, elég erős vagyok-e, hogy ne essek vissza, vagy nagyon meg kell erőltetnem magam, hogy folytat­ni tudjam „bűnbeesés” nélkül. Kíváncsi vagyok arra is, hogyan reagálok testileg, mert remélhetőleg ha lelkünk kívánja is majd az édeset, testünk megkongatja a vészharan­got. A következő három héten erről is szó lesz. Kati Az egészséget meghatározó tényezők közül fontos meg­említeni az ember mikro- és makrokörnyezetét, szemé­lyes kapcsolatainkat, és nem szabad megfeledkeznünk az öröklött tulajdonságainkról sem, vagyis a genetikáról és még számos tényezőről. Próbáljuk meghatározni, mit is jelent egészségesnek lenni. Mikor vagyok egészséges? Ha tudjuk a választ, sokkal könnyebb lesz kialakítani olyan szokásokat és életmó­dot, mellyel erre az egész­séges állapotra törekszünk. A következő héten néhány alapvető egészségmegőrző pillért mutatunk be. AZ EGÉSZSÉGNEK ÖT DIMENZIÓJÁT KÜLÖNÍT­HETJÜK EL, AMI SZINTÉN MUTATJA, MENNYIRE ÖSZ- SZETETT A FOGALOM: 1 Biológiai egészség: tes- • tünk megfelelő működése 2 Mentális egészség: ■ tiszta, racionális és logikus gondolkodás 3 Lelki egészség: világné- ■ zetünk, erkölcsi alapelve­ink, tudatunk nyugalma és a belső béke 4 Emocionális egészség: ■ az érzelmek felismerése, megélése és kifejezése 5 Szociális egészség: . embertársainkhoz fűződő megfelelő kapcsolatok kialakítása Különböző képzeteink vannak az egészséggel kapcsolatban. Ha a testi egészségről kérdez­nénk valakit, valószínűleg a szervezet működésével állítaná párhuzamba, a szociális egész­séget a társas kapcsolatok­kal, a megfelelő kapcsolatok kialakítására való egészséges törekvéssel, a mentális egész­séget pedig a tiszta gondolko­dással. Az egészség az ember alapve­tő értéke, másrészt gazdasági érték is, hiszen a beteg ember kiesik a munkából, és egyben társadalmi érték is, hiszen a beteg ember negatívan befo­lyásolja a környezetét. Sztárok életmódja Legyőzte a rákot Elcsépelt a mondás, de igaz. Meggyőződött róla Miló Viktória is. A többszörös világbajnok bokszolónak előbb a bőrrákot kellett kiüt­nie, abból felépülve pedig a magas vérnyomást Viki hat éve vette ész­té, hogy van egy piros folt, de nem tulajdonított neki különösebb je­lentőséget csak később ment el bőrgyógyászhoz. Felhívjuk olvasóink ügyeimét, hogy az Egészség nyári játékának eredményhirdetését szeptember 5-ki számunkban közöljük. EGY HÉT A SZEPASSZONNYAL Augusztus 22. - a Hold a Kos jegyében van Az orvos azzal küldte haza, hogy ekcémája van, nyilván valamelyik nyakláncára allergiás. Az volt a sze­rencséje, hogy a plasztikai sebészé­hez kellett mennie mellkontrollra, aki megvizsgálva a foltot, elküldte a bőrgyógyász professzorhoz. O álla­pította meg, hogy a leggyakoribb rosszindulatú bőrdaganatról van szó. Helyileg agresszíven terjedhet, nagyméretűre nőhet, akár a csonto­kat, a porcos szöveteket is elpusztít­hatja. Ha eltávolítják, akkor is ki­újulhat, áttétet azonban ritkán ké­pez. Bebizonyosodott, hogy a bazalióma kialakulásának leggyako­ribb oka az UV sugárzás, de geneti­kai tényezők is szerepet játszhatnak. Leggyakrabban a fejen és a nyakon alakul ki, de sugárkezelt bőrterüle­teken is megjelenhet. Vikinek két helyről távolítottak el kóros képződményt. Utókezelésre nem volt szükség, de arra figyel­meztették az orvosok, hogy nagyon vigyázzon egészségére, óvakodjon a napfénytől. Azóta nem megy tűző napra, nem jár szoláriumba, belső­leg pedig a rák megelőzésének ki­egészítő kezeléseként gyógygpmba- kivonatot szed. De nemcsak ami­att. Nem sokkal a műtét után abba kellett hagyma a futást, ugyanis na­gyon erős szívdobogása volt, fájt a feje, szédült, nagyon rosszul érezte magát. Érthető az ijedtsége: azt hit­te, hogy a korábbi betegsége áttéte­ket képzett a szervezetében. Annál nagyobb volt a meglepetése, ami­kor közölték vele a diagnózist: ma­gas vérnyomás. Viki ma már újra jól érzi magát, egészséges, a vérnyo­mása normalizálódott, így teljes erőbedobással dolgozhat, (urbán) Örüljön annak, amije van, amit tud és amire képes. Mondogassa magának: Ez szép, ez tetszik - nagyon köszönöm. Tornáztassa a szemét - rajzoljon a szemével fekvő nyolcasokat, m és w betűt. Ha faj a feje, igyon meg egy po­hár friss grépfrúdevet. Augusztus 23-24. - a Hold a Bika jegyében van A Bika a nyakat, a mandulát, a szaglást, az ízlelést, a tarkót és a vállat befolyásolja. Tisztítsa a nyelvét a jógik módszerével. A nyelven naponta fehér lepedék képződik, amely eldugítja az ízle­lőbimbókat. Rendszeres mosás után az ízlelés megjavul és kifino­mul, csökkennek a gyakori torok­és mandulagyulladások. A nyelvé­ről kanállal kaparja le a lepedéket, majd alaposan öblítse ki a száját. Lazítsa el a vállát és a tarkóját egy egyszerű gyakorlattal: a bal kezét tegye a jobb fülére, és finoman húzza a fejét a bal vállához. A jobb kezét közben tolja a föld fe­lé, ismételje meg a gyakorlatot a másik kezével is. Arasson és rak­jon el gyökérzöldséget. Augusztus 25-27. - a Hold az Ikrek jegyében van Az Ikrek a tüdőre, a légcsőre, a lég­zésre, a karra és a kézre hat. A lég­zés közvedenül vagy közvetve a test működésére hat. Szánjon egy kis időt a tudatos légzésre. Lélegezzen lassabban és mélyen, a belégzéskor képzelje el, hogy az egészség és a szeretet áramlik be, kilélegzéskor pedig minden rossz és szomorú tá­vozik Rekeszizom (hasi) és mellka­si (borda) légzést különböztetünk meg. Belélegzéskor a rekeszizom le­felé mozdul, mint egy dugattyú. Miközben a levegő beáramlik a tü­dőbe, a hasföl kidomborodik Ki­légzéskor viszont a hasi izmok ösz- széhúzódnak és felfelé nyomják a rekeszizmot, ezáltal a levegő ki­áramlik a tüdőből. Népi tanács szá­raz köhögésre: meleg sör mézzel. Melegítsen fel fél 1 sört és 4 nagy kanál mézet, lassan igya meg. Augusztus 28. - a Hold a Rák jegyében van A Rák a gyomorra és az emésztés­re hat. A táplálkozással önmagun­kat gyógyítjuk Napi egy pohár kefir vagy író serkenti a dopamin termelődését, aminek a hiánya för- kaséhséget okoz. (www.krasnapani.cz) A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, ilona.kovacs@ujszo.com; 02/59 233 461, Reklámmenedzser: Mierka Dóra, tel.: +421 2 59 233 248, mobil: +421 903 241 317, E-mait; dora.mierkova(d>petitpress.sk fotók: Fototia, képarchívum, Levélcím: Egészség, Petit Press Rt., Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom