Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-02 / 179. szám, kedd

10 PREMIER LEAGUE FOCITIPP ■ 2016. AUGUSZTUS 2. www.ujszo.com T alán minden idők legjobban várt sze­zonja kezdődik au­gusztus 13-án a Pre- • mier League-ben. A Leicester City tavalyi bajnoki címe megmutatta, hogy nincse­nek előre leosztott kártyák, bárki felérhet a csúcsra. Arra a csúcsra, amelyre a 2016/2017-es szezon­ban olyan edzők pályáznak, mint Arséne Wenger, Jürgen Klopp, Jósé Mourinho vagy Mauricio Pochettino. És akkor a két újoncot, Pép Guardiolát és Antonio Contét még nem is említettük... Guardiola úgy érkezett meg Man­chesterbe, ahogy korábban senki. Februárban jelentették be a katalán sikeredző érkezését, a hírt pedig a Manchester City akkori menedzse­re, Manuel Pellegrini személyesen közölte a játékosaival. Szokadan, hogy az új edzőt már fél évvel a sze­zon vége előtt kinevezzék, de ebben az esetben indokolt volt a döntés. A Manchester City kerete még eu­rópai viszonylatban is az egyik leg­idősebb a 30 év feletti ádagéletkor- ral, így a nyáron alaposan fel kell forgatni a csapatot, és Guardiolát is azért kellett ilyen hamar a Cityhez láncolni, hogy javuljanak az alku­pozíciók az átigazolási piacon. Pép nyolc év alatt olyan brandet épített fel maga körül, hogy a klubváltás előtt álló játékosok esetében az ő neve lehet a mérleg nyelve. Guardiolát egy 15 éves projekt ré­szeként szerződtették, hogy stílusos csapattá formálja a Cityt, mene­dzselje az utánpódást, és beépítse a fiatalokat. Röviden: hogy forradal­masítsa a klubot. A megérkezés Póló, zakó, tornacipő, farmer - egy ádagos öltözetű férfi szállt ki a feke­te taxiból július 3-án a Manchester City edzőkomplexuma előtt. Pép Guardiola volt az, a Manchester City új menedzsere, akinek az ér­kezését nagyjából 6000 szurkoló várta a helyszínen. Az üzenet egy­értelmű volt: olyan fogadtatásban részesíteni a világ legkeresettebb edzőjét, amilyet megérdemel. Az embert, aki kilenc év alatt 22 tró­feát nyert a Barcelona és a Bayern München kispadján, akinek a neve garanciát jelent a sikerre, aki stílust ad egy nagyot álmodó újgazdag csapatnak. A maximális hatás érdekében a City akadémiája előtt felállítottak egy színpadot Guardiola tiszteleté­re, hogy azon bevonulva köszöntse Pép Guardiola hisz benne, hogy filozófiájával Angliában is sikeres lehet Trófeákat nem, csak megújulást ígérnek a maestrok Hiába a sztáredzők garmadája, a világ talán Pép Guardiola bemutatkozását várja a legjobban a Premier League előttünk álló idényében, de Antonio Conte is pályán lesz. a kilátogató szurkolókat. A katalán edző - aki három év alatt 45 millió fontot keres majd - első szavaiban igyekezett elhessegetni a személyét övező médiahype-öt, majd szoká­sához híven a filozófiát és a stílust az eredmények elé helyezte. „Fej­lődtem Barcelonában, fejlődtem Münchenben. Most azért vagyok itt, hogy Manchesterben is fejlőd­Guardiola alaposan meglepte a szurkolókat » Guardiola jó mutatói Talán mindenki Pép Guardiola bemutatkozását várja a legjobban a Premier League következő idényében. A 45 éves edző a riválisai ellen vívott különmeccseiben meggyőző mutatóval bír. • Mauricio Pochettino ellen: 9 meccs, 5gy, 3d, Ív - 66 százalék • Jósé Mourinho ellen: 16 meccs, 8gy, 5d, 3v - 60 százalék • Arséne Wenger ellen: 8 meccs, 4gy, 2d, 2v - 58 százalék • Jürgen Klopp ellen: 8 meccs, 4gy, Od, 4v - 50 százalék jek - kezdte beszédét Guardiola. - Azt szeretném, hogy az emberek élvezzék a focinkat és büszkék le­gyenek ránk. Ha mindez megvan, talán trófeákat is nyerünk majd.” Trófeákat tehát nem garantált Guardiola, pusztán arra buzdította a szurkolókat, hogy kapcsolják be biztonsági öveiket, mert kezdődik az utazás - ugyanezt tette 2008- ban, miután kinevezték a Barcelo­na első csapatához. Nyerni, nyerni, nyerni A színpadról a kulisszák mögé vezetett az út, ahol Guardiola a női csapat tagjaival fotózkodott, körbevezették az edzőkomple­xumban, majd megmutatták neki az öltözőt. Rögtön ezek után ke­rült sor az első interjújára, amit a Manchester City leghíresebb drukkerének, Noel Gallaghernek adott. Az Oasis zenekar frontem­bere közel 25 percig beszélgetett Guardiolával. Pép elmondta, hogy régi jó barátja, a Citynél klubigaz­gatóként dolgozó Txiki Begiristian kitartó unszolására érkezett Man­chesterbe, ahol új kihívásokat keres, és megmutatná a kétkedők­nek, hogy igenis megállja a helyét a Premier League-ben. „Nyerni egy meccset, majd meg­nyerni a következőt is, és aztán megpróbálni megnyerni a harma­dikat is - vázolta elsődleges célját Guardiola. - Sokan mondják, hogy a Barcelonával és a Bayern (Fotók: képarchívum) MANCHESTER CITY Távozók Martin Demichelis (szabadon igazolható) Seko Fofana (Udinese, 2,5 millió font) Edin Dzeko (Roma, 8 millió font) Jason Denayer (Galatasaray, kölcsönből vissza) Alexander Zincsenko (Ufa, ingyen) Ilkay Gündogan (Dortmund, 21 millió font) Nolito (Celta Vigo, 13,8 millió font) Pablo Maffeo (Girona, kölcsönből vissza) CHELSEA Távozók Münchennel könnyű dolgom volt, ami igaz is, de miért ne len­nék képes erre itt is?” Az interjú­jában hangsúlyozta, hogy a felké­szülés során bízik a fiatalokban, és akiben érzi a tehetséget, annak van esélye az első csapatnál. Példaként Busquets és Pedro esetét hozta fel a Barcelonánál, ahol mindkettő­jüket a B csapatból emelt ki már rögtön az első szezonjában. Pep-taxi Manchesterben most minden Guardiola körül forog, olyannyira, hogy még külön taxija is van az új menedzsernek. Azonnal elárasztotta az inter­netet az a videó, amelyben Guardiola meglepett egy hétéves kisfiút (Braydont), azzal hogy a taxiban várta őt. Braydon a kezdeti megilletődöttség után jó hangulatban elbeszélgetett Peppel, akitől Messi leigazolását követelte. Guardiola elmoso­lyodva közölte a kisfiúval, hogy a lehetetlent kéri tőle, de cserébe megpróbál trófe­ákat nyerni a Cityvel. Az esetnek akkora sikere lett, hogy később a City a hi­vatalos Youtube-csa- tomáján megosztott egy videót, amiben a katalán edző több szurkolót is megle­pett a váradan fel­bukkanásával. Mohamed Salah (Roma, 10,8 millió font) Rahman Baba (Schalke, kölcsön) Nathan Aké (Boumemouth, kölcsön) Michy Batshuayi (Marseille, 33,2 millió font) N'Golo Kanté (Leicester, 30 millió font) Juan Cuadrado (Juventus, kölcsönből vissza) Victor Moses (West Ham, kölcsönből vissza) Nathaniel Chalobah (Napoli, kölcsönből vissza) Vissza az elitbe Antonio Contét 2016. április 4-én jelentették be a Chelsea új mene­dzsereként, az olasz maestro Guus Hiddinket váltotta a klubnál egy kaotikusra sikeredett szezon után. Conte július 13-án állt először munkába, ekkor tartotta meg az ,A Keresztapának" nem tanácsos ellentmondani - Conte vasfegyelmet tart majd Londonban is ▼ első edzését a Chelsea-nél. Az Eb-t követően az olaszok hátvédje, Le­onardo Bonucci adott tippeket a londoni játékosoknak Contéval kapcsolatban. „Mi, játékosok ag­gattuk rá azt a becenevet, hogy »Keresztapa«. Amikor ő beszél, mindenki hallgat. Ti csak csi­náljátok azt, amit ő mond, és ne vitatkozzatok vele” - utalt Conte karakterére Bonucci. Az Eb-n mindenki láthatta, hogy Conte mennyire együtt él a já­tékkal, és gyakorlatilag egy perc nyugta sincs a kispadon. Többek között erről is szót ejtett az első sajtótájékoztatóján: „A meccsek közben szinte szenvedek, és azf akarom, hogy ezt a játékosaim és a szurkolók is lássák” - magya­rázta habitusának okát a 47 éves menedzser. A Chelsea tavaly a csalódást keltő 10. helyen fejezte be a bajnoksá­got, így Conte elsődleges célja, hogy stabilizálja a klub helyzetét, és visszajuttassa őket a Bajnokok Ligájába. Hogy ezt milyen módon fogja megtenni, azt nem árulta el. „Három vagy négy védő? Ez egyál­talán nem fontos. A lényeg, hogy új szemlélettel láttunk munkához, és mint minden edző, én is szeret­ném átültetni a pályára a saját já­tékfilozófiámat, egyben a csapattal együtt tovább fejlődni” - mondta Conte. Utóbbi kijelentését bizonyítja a szombat este játszott felkészü­lési meccs a Real Madrid ellen, amelyet végül 3-2-re elveszített a Chelsea. Conte egy eddig szokat­lan 4-2-4-es formációt választott, amivel a támadójátékot helyezte előtérbe. A formáció viszontagsá­gai azonban már az első félidőben visszaütöttek, amikor a Real Mad­rid fiataljai 37 perc után 3-0-ra vezettek Oscar és Matics rendre kiszolgáltatott helyzetben volt a középpályán, így a négy védő is ke­vesebb támogatást kapott tőlük A második félidőben aztán feljavult a Chelsea játéka, és Hazard utolsó 10 percben lőtt duplájával kozme­tikázták az eredményt. A meccset követően Conte ugyan elmondta, hogy több pozitívumot is látott az utolsó negyedórában, ennek elle­nére még rengeteg kérdés maradt megválaszoladanul a Chelsea jövő évi taktikája kapcsán, amivel ő is pontosan tisztában van. Kovács Gábor » Antonio Conte Első edzői munkáját az olasz másodosztályban szereplő Arezzónál kapta 2006 júliusában, de a gyenge eredmények miatt már októberben menesztették. 2007 márciusában még egyszer visszatért az Arezzóhoz, de a klubot nem tudta megmenteni a kieséstől. 2007 és 2009 között a Serie B-ben szereplő Bari edzője volt, amellyel a 2008/2009-es szezonban feljutott az olasz élvonalba. Az Atalanta hamar lecsapott rá, de Conte fél évig sem húzta, és a Sienához igazolt. Az itt nyújtott teljesítménye meg­győzte a Juventus vezetőit, hogy 2011 májusában szerződtessék. Conte sorozatban három bajnoki címet és két Olasz Szuperkupát nyert Torinóban, 2014 nyarán elvállalta az olasz szövetségi kapitányi posztot, kivezette a válogatottat a 2016-os Európa-bajnokságra, ahol a nyolcaddöntőben a címvédő spanyolokat búcsúztatták, majd a negyeddöntőben csak tizenegyesekkel buk­tak el Németország ellen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom