Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-02 / 179. szám, kedd
8 | KÜLFÖLD 2016. augusztus 2. | www.ujszo.com Clinton: Trump Putyin papagájaként viselkedik Trump tudomása szerint a Krím félsziget lakói inkább Oroszországhoz húznak (SITA/AP-felvétel) RÖVIDEN Amerikai légi csapás az IÁ ellen Tripoli/Washington. Légi támadásokba kezdett az amerikai hadsereg az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet állásai ellen a líbiai Szirtben - közölte tegnap Fájez esz-Szarrádzs, az ENSZ által támogatott líbiai egységkormány feje. „Ma (hétfőn) a líbiai nemzeti egységkormánynak kérésére megtörténtek az Iszlám Állam elleni első célzott amerikai légi csapások, és súlyos veszteségeket okoztak (a dzsi- hádistáknak) Szirtben” - mondta televíziós beszédében Fájez esz-Szarrádzs. A szélsőséges iszlamisták erősségének számító város Tripolitól, a fővárostól 450 kilométerre keletre fekszik. A légi csapások hírét a Pentagon is megerősítette. A légi csapásokat a líbiai nemzeti egységkormány kérésére, Barack Oba- ma amerikai elnök engedélyével, valamint Ashton Carter védelmi miniszter és Joseph Dunford tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke ajánlására hajtották végre - közölte az amerikai védelmi minisztérium. (MTI) Lelőttek egy orosz helikoptert Moszkva. Lelőttek egy orosz Mi-8-as típusú katonai szállító helikoptert tegnap a szíriai Idlíb tartományban, a fedélzeten háromfős személyzet és két katonatiszt tartózkodott. A védelmi tárca szerint a helikoptert a földről érte találat. „Augusztus elsején Idlíb tartományban a földről indított támadás következtében lelőttek egy orosz Mi-8-as típusú katonai helikoptert, amely visszatérőben volt a Latakia tartományában lévő Hmeimím orosz légi támaszpontra, miután humanitárius segítséget szállított Aleppóba. Az orosz fegyveres erőknél szolgálók sorsának tisztázására minden lehetséges csatornát felhasználnak” - derül ki a moszkvai minisztérium közleményéből. (MTI) Nincs több hely a migránsok számára Athén. Nincs több hely a menekültek számára az Égei-tenger északi térségének szigetem, köztük Számoszon, Híoszon és Leszboszon működő befogadóközpontokban, amelyek zsúfolásig megteltek - hangsúlyozta tegnap a régió kormányzója a Vima FM kereskedelmi rádiónak adott interjúban. Krisztiána Ka- lojiru elmondta, hogy egyes táborokban kétszer annyi menekült tartózkodik, mint amennyi férőhely van. A számoszi létesítmény például 850 ággyal rendelkezik, és jelenleg 1340migránsnak nyújt hajlékot, miközben Híoszon 2598 ember osztozkodik 1100 férőhelyen. Leszboszon 3500 ágyra 3922 menekült jut. A kormányzó asszony szerint aggasztó, hogy a Törökországban meghiúsult július 15-i puccskísérlet óta ötszörösére emelkedett a török partokról az Égei- tengeren át a görögországi szigetekre érkezők száma. (MTI) MTI ÖSSZEFOGLALÓ Washington. Donald Trump amorikai republikánus elnökjelölt szerint „nagyszerű lenne", ha az Egyesült Államok kibékülne Oroszországgal, és Moszkva segítene az Iszlám Állam elleni harcban. „Jobb viszonyba fogunk kerülni Oroszországgal, és ez egy jó dolog, nem pedig rossz" - mondta egyebek mellett Trump ki az ABC tévéadónak adott nyilatkozatéban. Trump elmondta, nem aggódik Vlagyimir Putyin orosz elnök korábbi döntése miatt, utalva ezzel a Krím félsziget orosz annexiójára, amit elnöksége esetén akár el is fogadhatna. „Nem fog bevonulni Ukrajnába, jó? Csak hogy ön is megértse” - mondta az ABC riporterének, George Stephanopoulosnak. „Nem fogja betenni a lábát Ukrajnába, rendben? Megjegyezheti, felírhatja magának oda, ahova csak akaija”. Mikor Stephanopoulos megjegyezte, hogy hiszen mindez már megtörtént a félsziget bekebelezésekor, Trump visszakozott: „Ok. Ha innen nézzük, tényleg ott van. Én meg nem vagyok ott”. Hillary Clinton demokrata elnökjelölt felháborodottan fogadta Trump megjegyzéseit, aki szerinte „Putyin papagájaként” viselkedik. „Ezek ijesztő dolgok“ - írta közleményében Jaké Sullivan, a politikus asszony kampányszóvivője. „Azonban nem érhetnek minket meglepetésként, hiszen ugyanaz az ember mondta őket, aki nemrég szinte meghívta Oroszországot, hogy szállja Törökország célja annak megelőzése, hogy a hadsereget még egyszer puccs végrehajtáséra használják fel - indokolta tegnap a török miniszterelnökhelyettes a hadsereg szerkezeti változásairól szélé kormányzati döntést. Ankara/Beriin. Numan Kurtul- mus egy kabinetülés után újságíróknak kommentálta a július 15-i sikertelen puccskísérlet megtorlásaként elrendelt legújabb intézkedéseket. A hét végén csaknem 1400 újabb katonát menesztettek a török biztonsági erőktől, továbbá bejelentették, hogy a hadsereg parancsnokai a jövőben a Megadták magukat az örmény fővárosban az ottani rendőrkapitányságot két hete megszállva tartó, túszszedő fegyveresek. Moszkva/Jereván. Ezt az Interfax orosz hírügynökség jelentette az örmény rendőrségre hivatkozva. Az örmény hatóságok közlése szerint meg NATO-szövetségeseinket Kelet-Európábán. Mindez továbbra is azt bizonyítja, hogy Donald Trump vérmérséklete és képzettségének teljes hiánya miatt alkalmatlan az Egyesült Államok főparancsnoki tisztségére”. Az interjúban Trump az őt ért vádakra válaszul azt mondta, hogy még soha nem találkozott és nem is beszélt Putyinnal. Mikor a riporter megkérdezte: miért mondta akkor védelmi minisztérium alá tartoznak. Kurtulmus egyúttal bírálta, hogy a német hatóságok megtiltották, hogy Erdogan vasárnap videokapcsolaton keresztül szóljon a támogatására szerveződött kölni tömegtüntetés résztvevőihez. A kormányfő helyettese szerint ez a lépés a „kettős mérce” érzetét kelti, és elfogadhatatlan. A német döntés miatt Ankara tegnap bekérette a német nagykövetség vezetőjét. A német kormány szerint ez nem értékelhető drasztikus lépésként vagy megrovásként. Martin Schäfer külügyi szóvivő Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy a török külügyminisztérium lépésében „nincs semmi rendkívüli”. Azonban a szóvivő arra is utalt, hogy húsz „terroristát” őrizetbe vettek. Ezzel véget ért a július 17. óta tartó túszejtő akció, amelynek során két rendőrtiszt életét vesztette és mindkét oldalon többen megsebesültek. Varuzan Avetiszjan, a fegyveresek vezetője az egyik helyi médiának adott telefonos inteijúban azt mondta, azután döntöttek úgy, hogy megadják magukat, miután a biztonsági korábban azt, hogy kapcsolatban állt Putyinnal, Trump azt válaszolta: „Nem értem, mi az, hogy kapcsolatban voltam vele”. „Az elmúlt években több szép dolgot mondott rólam” - állította Trump az oroszok „erős emberéről”. „Emlékszem rá, hogy évekkel ezelőtt, sok évvel ezelőtt, valami nagyon szépet mondott rólam. Én is mondtam róla valami kedveset Larry King előtt. Mindez nagyon rég történt”. a német-török diplomáciai viszony feszült. Ulrike Demmer helyettes kormányszóvivő arra a kérdésre, miként értékeli a kormány, hogy a kölni nagygyűlésen német állampolgársággal, vagy azzal is rendelkező törökök tömege fejezte ki, hogy nem Joachim Gauck német, hanem Recep Tayyip Erdogan török elnököt tekintik államfőjüknek, azt mondta, hogy a német alaptörvény mindenkinek biztosítja a véleménynyilvánítás szabadságát. Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap tegnap interjút közölt Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel, aki azzal fenyegetőzött, hogy Ankara felmondhatja a meneerők páncélozott járművekkel léptek a rendőrkapitányság területére. Ezen felül a rendőrség lőni kezdett azokra a társaira, akik kimerészkedtek az épületből. A legtöbbet közülük lábon lőttek, de az egyik férfit mellkasán találta el egy golyó - tette hozzá. Az eredetileg 31 fegyveresből álló csoport július 17-én rohamozta meg és foglalta el a rendőrkapitányOroszországot fenyegetik a dzsihádisták Kairó. Oroszország elleni dzsihádra (szent háborúra) szólította fel tagjait egy videofelvételen az Iszlám Állam (LA) terrorszervezet. „Idehallgass, Putyin, elmegyünk hozzátok Oroszországba, és ölni fogunk titeket otthonaitokban... Testvéreim, folytassatok dzsihádot, öljetek és harcoljatok ellenük” - ordítozza a felvételen egy álarcos férfi autóban, sivatagban utazva. A Youtube videomegosztó portálon tegnapra virradóra közzétett, kilencperces videofelvételen látható, amint fegyveres férfiak páncélozott járművek és sátortábor ellen hajtanak végre támadásokat sivatagban, és begyűjtik a fegyvereket. A videó hitelességét független forrásból lehetetlen megerősíteni, de a felvétel linkjét közzétették a dzsi- hádista csoport egyik legfőbb propaganda- és toborzóeszköze- ként használt Telegram üzenetszolgáltató csatornáján. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő tegnap közölte: Oroszország kellő figyelemmel viszonyul a terrorcsoportok részéről elhangzott fenyegetésekhez, a biztonsági szolgálatok elemzik azokat, ám az Iszlám Állam részéről elhangzott fenyegetés nem lesz hatással Oroszországnak a nemzetközi terrorizmus elleni harcban folytatott politikájára. Oroszország légi hadjáratot folytat az Iszlám Állam, illetve terrorszervezetnek minősített más fegyveres csoportok ellen Szíriában. A dzsihádista szervezet az elmúlt hetekben több olyan véres terrorcselekményt vállalt magára, melyek nyugat-európai országokban, Franciaországban és Németországban történtek. (MTI) kültválságról kötött megállapodást, ha az Európai Unió legkésőbb októberig nem lépteti életbe a török állampolgárok számára beígért vízummentességet. „Ha nem kerül sor a vízumra vonatkozó szabályok lebontására, arra kényszerülünk, hogy elálljunk a március 18-án nyélbe ütött megegyezéstől”- jelentette ki Cavusoglu. Az eredeti tervek szerint júliusban vezették volna be a vízummentességet, ezt azonban elhalasztották amiatt, mert Ankara nem teljesítette az EU által előírt hetvenkét feltétel mindegyikét. Egyebek mellett nem módosította a terrorizmus elleni küzdelemről szóló jogszabályokat. (MTI) ságot. Megöltek egy rendőrezredest, kilenc rendőrtisztet túszul ejtettek és bevették magukat az épületbe. Előző nap egy további rendőrt lőttek le a túszejtők. A csoport tagjai azt követelték, hogy a hatóságok engedjék szabadon vezetőjüket, ajúniusban letartóztatott Zsirajr Szefilján ellenzéki politikust és „minden politikai foglyot”. (MTI) Törökország ultimátumot adott az Európai Uniónak Megadták magukat az örmény túszszedők