Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-09 / 185. szám, kedd

www.ujszo.com I 2016. augusztus 9. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Petíció és frusztráció A tanácstalanság sosem motiváló a választók számára E lőbb egy interjúban meg­lebegtette Simon Zsolt az előrehozott választások kiírásáról szóló népsza­vazás kezdeményezését, majd külö­nösebb kampány és előkészítés nél­kül az interneten meg is jelentette a petíciós íveket. A kezdeményezés a jelenlegi formában arra jó, hogy fel­mérje, mi nagyobb: az általános passzivitás, vagy a romlott politikai elitből való kiábrándultsággal ve­gyes düh. A választási ciklus lerövidítése bizonyos szempontból nagyon is in­dokolt. Szlovákia kormányának egy jól működő demokráciában már nem szabadna ebben a felállásban létez­nie. Igazából létrejönnie sem lett volna szabad, hiszen két kormány­párt is a saját programjával szembe- menve lépett hatalomra, de ez már szinte teljesen mellékes Robert Kaliňák ügyei mellett. A Baštmák- botrány ha nem is az egész rendszer bukását jelentheti, a belügyminisz­terét szinte biztosan maga után von­ja: Az ellenzéki pártok tüntetnek, és különféle módon próbálnak nyomást gyakorolni a kormányra, úgy tűnik, egyelőre hatástalanul: Szlovákiában a „politikai stabilitás” ígérete ele­gendő ahhoz, hogy valaki egy telje­sen egyértelmű visszásságot is meg­ússzon és a tisztségében maradjon. A kormánypárti stratégák pedig abban reménykednek, lassan elfelejtődik, hogy mi is a probléma Kaliňákkal, és minden megy tovább. A demokráciát sokan kritizálják, pedig pont a hasonló helyzetek ke­zelésére találták ki. Elvben, ha a kormányban rossz dolgok történnek, a kormánypártok veszítenek népszerűségükből, az ellenzék meg­erősödik, majd formálódni kezd va­lamiféle megoldás, kormányváltás. De a jelenlegi politikai környezetben a kormánypártok problémái és vál­sága ellenére egyszerűen nem alakult még ki hiteles alternatíva, ezt pedig a választók is érzékelik. Marián Kot- leba politikai karanténba való, és működőképes, friss erőkből álló, a többség számára elfogadható kor­mányt összerakni nagyon problé­más. A Smert nehéz kihagyni, az SNS egyelőre jól taktikázik. A Sieť biztosan eltűnik a süllyesztőben, a Híd sorsa pedig bizonytalan. A tanácstalanság sosem motiváló a választók számára, így kicsi az esélye, hogy Simon kezdeményezé­se célt ér. Halvány esély akkor kí­nálkozna, ha az Egyszerű Emberek és az SaS nemcsak nyíltan a petíció mögé állna, hanem ki tudna alakítani egy „egységfrontot”, amelynek vá­lasztási sikerében szívből lehet hinni. És remélni, hogy ez a társaság képes elirányítani, jobbá tenni az országot. Ha mindez nem történik meg, az összegyűlő aláírások mindössze azt jelzik majd, hogy a lakosság komoly része elkeseredett, zavart, és elege van abból, ami az országban történik. Ugyan erős jelzés lenne, ha 350 ez­ren aláírnák a petíciót, de ennél sok­kal több kell, ha valaki valóban le akar számolni a régi Szlovákiával. MÁR EL IS NEVEZTÉK POKÉMON-DŰLŐNEK. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Tévedésből menekült lett - két hétre Csaknem két hetet töltött egy németországi menekültott­honban egy kínai turista. Egy lopást akart bejelenteni, de tévedésből menekültjogi kérelmet írattak vele alá, az útlevelét elvették. „Elindított egy gépezetet, amely­ből nem tudott kikerülni” - mondta Christoph Schlütermann, a dülmeni menekültotthont üzemeltető Német Vöröskereszt vezetője a Dülmener Zeitung című helyi lapnak. Az akaratlanul menekültstátuszt kérelmező kínai férfit július elején szállították egy regisztrált menekül­tekkel teli busszal Dortmundból Dülmenbe, ahol nagyon hamar kitűnt a többiek közül. „Annyira más volt, mint a többiek: nagyon, nagyon gyámoltalan” - mondta Schlütermann. A férfi külö­nösen viselkedett, nagyon udvarias módon próbálta felhívni magára a fi­gyelmet. Az egyik alkalmazott egy fordítóapplikáció segítségével kez­dett kommunikálni a kizárólag man­darin nyelvet beszélő férfival. Idővel nyilvánvalóvá vált, hogy az egyik észak-kínai tartományból érkezett 31 éves utazó nem menedéket keres, hanem Franciaországba és Olaszor­szágba akar utazni. A város kínai étterméből a ható­ságok segítségére siető tolmács de­rített fényt a férfi történetére: miután Stuttgartba érkezett, ellopták a pénz­tárcáját, ám ahelyett, hogy a rendőr­ségen tett volna feljelentést, ügyével valahogy egy heidelbergi hivatalba került, ahol egy menedékjogi kérel­met tettek le elé, melyet aláírt. Ezt követően vitték el Dortmund- ba, ahol a menekülteket elsőként fo­gadó intézményben elvették tőle út­levelét és vízumát, valamint ujjle­nyomatot vettek tőle. „Ezzel bekerült a rendszerünkbe és ugyanúgy kezelték, mint bármely más menedékkérőt” - mondta a fe­lelős hatóság szóvivője. A férfit megvizsgálták, megkapta a megér­kezését regisztráló papírokat és Dül­menbe vitték, ami ellen ő nem tilta­kozott. „Azt tette, amit mondtak ne­ki” - fogalmazott Schlütermann. A történtek pontos rekonstruálása tizenkét napig tartott. „Dolgozóink egész nap konzulátusokra telefonál­tak az ügyében, ám kezdetben senki nem ismerte őt” - mondta a Német Vöröskereszt képviselője. Hozzá­tette: a helyzetet nehezítette, hogy vízumát a felelős hatóságok elkever­ték. Miután pótolták dokumentumait, a botcsinálta menekült folytathatta utazását. Standard kormány, kitaposott ösvény GÁL ZSOLT T ovább lopnak az egészségügyben, eltussolják a politikusokat érintő ügyeket, vegzálják a kényelmetlen ügyészeket, kartel- leznek a sztrádaépítésnél, így azok méregdrágán épülnek és egyre halasztódik a befejezésük, emelik az adókat, halogatják a spórolást, az államháztartási hiány csökkentését. Csak néhány hír az elmúlt napokból... Jól mutatják, hogy Szlovákiában semmi sem változott, csupán új ér­telmet nyert a standard kormány megnevezés: azt jelenti, hogy folyta­tódnak a két Fico-kormány alatt standarddá vált módszerek és politikák. Kezdjük talán az egészségügyben, mert sokan itt fűzték a legnagyobb reményeket a változáshoz, köszönhetően az új, „válságkezelő mene­dzser” miniszternek. Ehhez képest azt látjuk, hogy tovább folytatódik a közpénzek elsíbolása, ráadásul az egyik legelhíresültebb botrány fősze­replőjén keresztül. A választások után az állami egészségbiztosító (VšZP) vezetője még fogadkozott, hogy felbontják a volt igazgató (Marcel Forai) nénikéjének cégeivel kötött előnytelen szerződéseket. Múlt héten megtudtuk, Anka néni köszöni szépen, jól van, a szerződések többsége tovább fut, az állami biztosítótól utálják a pénzt. Miroslav Kocán, az új igazgató az év végéig meghosszabbította a szerződéseket. Ugyanis a páciensek érdekeit védő szervezet kamuképviselője szólt az érdekükben, meg Richard Raši is írt levelet. Szóval a szlovák egészség­ügyben továbbra is minden út Kassára vezet, a Paška-féle poliphoz. A D1 -es autópálya befejezésének legújabb céldátuma 2026 (igen, ezt ígérte Fico 2007-ben 2010-re), de ami fontosabb, újra „megfelelő áron”, vagyis „nem túl olcsón” épülnek az autópályák. Nagyjából az állami becslések értékének megfelelően nyer az aktuális tender győztese, és hatalmas a kartellgyanú. De az új, Sieť párti minisztert ez láthatóan hi­degen hagyja, Szlovákiában ez a standard... Eközben azt olvassuk, hogy a szlovák állam 5,5 milliárd euróval töb­ből gazdálkodik, mint öt évvel ezelőtt - talán itt lenne az ideje a hiányt meg az adókat csökkenteni. De Kažimír pénzügyminiszter úrnál más a standard, bejelenti az adóemelést (mert adócsomagja összességében nö­veli a közterheket). Az államháztartással kapcsolatban meg akármit be­jelenthet, senki sem hisz már neki. Váijuk meg a számokat, de az eddi­giek alapján szinte mérget vehetünk arra, hogy nem éljük el a nullszaldós költségvetést 2020-ig. És a végére a legfájóbb: nagyon úgy tűnik, hogy a szlovák maffiaállam gépezete standard üzemmódban működik tovább, vagyis el kell tussolni a vezető politikusokat érintő ügyeket és el kell lehetetleníteni a kivizs­gálásukra törekvő nyomozókat és ügyészeket. Legutóbb Vasiľ Špirko speciális ügyész ellen emeltek vádat, de ennek természetesen semmi köze ahhoz, hogy ő foglalkozik Kaliňák és Baštemákügyével is... Špirko korábban rács mögé juttatta a Salmanovov testvéreket, meg még pár áfacsalással foglalkozó „vállalkozót”. Már ezeknél az ügyeknél is érintve voltak az adóhivatalok dolgozói meg a Smer regionális struktú­rái, akik provízióért cserébe felülről fedezték az ügyleteket. Logikusan mérlegelve a dolgokat odajutunk, hogy a Smer első kormányra kerülése (2006) óta egész iparág alakult ki az áfacsalások körül, amelyet a legfel­sőbb szintekről (belügyminisztérium, pénzügyminisztérium, adóhiva­talok) fedeztek províziókért cserébe. Azoknál az ügyeknél, ahol a szálak a legmagasabb (államtitkári, miniszteri, adóhivatali és pénzügyi igazga­tósági vezetői) szintekig értek, igyekeztek minden eszközzel ellehetet­leníteni a rendőrségi, illetve ügyészségi vizsgálatot, hogy az ügyek ne kerüljenek bíróság elé. A Špirko félreállításáratett igyekezet alighanem ennek folytatása, a gépezet tovább működik. Standard módon, a standard kormány alatt. FIGYELŐ Pedofil nem pokómonozhat Andrew Cuomo New York-i kor­mányzónak is szemet szúrtak az elsöprő népszerűséggel bíró virtu­álisjáték, a Pokémon Go veszélyei, ezért úgy döntött, az államban re­gisztrált szexuális bűnelkövetők számára letiltatja a játékot. A til­tásra azért volt szükség, mert a Po­kémon Go a szórakoztató kihívá­sok mellett teli van veszélyekkel is. New Yorkban például múlt héten gyerekek üldöztek egy zsebször­nyet közvetlenül az egyik ismert szexuális bűnelkövető otthona mellett - sokan attól tartanak, az így kiszolgáltatott gyerekek kísér­tésbe ejthetik a bűnözőket. Az ál­lamban eddig 57 olyan esetről szá­moltak be, amely ismert pedofi- lokkal és a Pokémonokkal volt kapcsolatos - írta az Independent című lap. „New York gyerekeinek védelme első számú prioritás, és a technológia fejlődésével biztosíta­nunk kell, hogy ezek a lehetőségek ne vezessenek ahhoz, hogy a bűnözők újabb áldozatokat szed­nek. Ezek az intézkedések a játé­kosok biztonságát garantálják” - írta a kormányzó. Cuomo levelet írt John Henkének, a játék szoftverét fejlesztő Niantic igazgatójának is, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a szexuális bűnel­követőket ki lehessen szorítani a játékból. A kormányzó még 2008- ban érte el azt, hogy a regisztrált szexuális bűnelkövetők e-mailfiók- jairól, internetes felhasználói ne­veikről és más webes adataikról rendszeres jelentés készüljön, amelyet aztán több szolgáltató is megkap. Az US A-ban rendszere­sen válik rendőrségi üggyé a zsebszömy-keresés: volt, hogy egy lány holttestet talált a játék közben, máskor pokémonozó ti­nikre lőttek, vagy éppen szülők hagyták magára kisgyereküket a játék kedvéért. (faktor.hu)

Next

/
Oldalképek
Tartalom