Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-29 / 176. szám, péntek
www.ujszo.com | 2016. július 29. NAGYÍTÁS I 9 Oktatásügyünk bizonyítványa Szlovákiában 1990 óta a tizennyolcadik miniszter irányítja a szaktárcát, valamennyien reformokat ígértek MIKLÓSI PÉTER Az iskolaügyben rövid távon nem lehet nagy eredményeket elórni, viszont elrontani sok mindent igen. A vakáció derekán miként látja a tényeket egy pedagógus, akit nemrég zsinórban negyedszer is megválasztottak a Komáromi Selye János Gimnázium igazgatójának? Andruskó Imre. A pedagógustársadalom országosan harcias hangulatban zárta az elmúlt tanévet. Szeptemberben újra sztrájkolni vagy tanítani fognak? Egyelőre nehéz megmondani, hiszen lépten-nyomon a hazai oktatásügy gondjainak súlyát tapasztalni. Sajnos, Szlovákiában lényegében semmi sem működik azon alapelvek közül, amelyeket az oktatás minőségét kutató amerikai McKinsey tanácsadó intézet már jó pár esztendeje ajánlásként három-négy általános pontba foglalt. Nevezetesen? Hogy már a pályakezdő pedagógusok havi keresete is az országos átlagbér 90-95 százaléka legyen. Hogy a húsz éve tanító pedagógusnak az országos átlagbérnél 20-30 százalékkal magasabb fizetés jár. Hogy a pedagóguspályát a középiskolák és gimnáziumok, majd az egyetemek legjobb, legrátermettebb diákjai válasszák. Negyedsorban pedig a tanítók továbbképzése ne csak tessék-lássék folyjon, hanem elsősorban alkalmazható legyen az oktatásban. Nos, nálunk nem ezek a jogos elvárások jellemzik a pedagógusok életpályáját. Mi több, a teljes kép nemcsak országosan bonyolult, hanem különböző eltérésekkel regionálisan is árnyalt. Eszerint a pedagógustársadalom sem egységes? Ez is igaz. A tavaszi sztrájkhullám Pozsonyban és Nyugat-Szlovákiában volt a legerőteljesebb, kelet felé haladva már egyre kevesebben sztrájkoltak, noha ezekben a régiókban, többletgondként, a roma gyerekek megoldatlan integrálása is nehezíti a tanerők napi munkáját. Szlovákiában nem évek, hanem évtizedek óta stagnál az oktatásügy? Talán elég belegondolni abba, hogy itt 1990 óta a tizennyolcadik és rendre reformokat ígérő miniszter irányítja a szaktárcát. Ha huszonöt év alatt ugyanez egy cégnél játszódik le, már régen cégbejegyzése sincs... Az elmúlt bő húsz évről bátran elmondható, hogy a szlovákiai oktatásügy megfeneklett, elmaradtak a szükséges fejlesztések és szemléletváltások. A gondok egyik gyökere az aggasztó pénzhiányban keresendő. Ezért a sztrájkot szervezők egyik első és fontos követelménye az volt, hogy az állam, igazságos elosztásban, 400 millióval fejlessze az oktatásügyet. Minden csupán a pénz kérdése? Pénz nélkül a dolgok nem működnek. Persze, az sem mindenható, hasonlóképpen meghatározó a tanítóság hozzáállása. Megnyugtató, hogy az ötven-hatvan éves pedagógusok hivatásként élik meg a tanítást, viszont a fiatal pedagógusok közül sokan, sajnos, csak állást jelentő rajtnak. Ha máshol jobb lehetőség kínálkozik, átnyergelnek. A bruttó 600 eurós kezdő tanári bér duplája, informatikusokként akár a triplája komfortosabb életet ígér. Úgy tűnik, a helyzet valóban kiéleződött. Már Jan Amos Come- nius sem mozdítaná el holtpontjáról a szlovákiai oktatásügyet? Szerintem iskolaügyünk évről évre mélyülő nehézségeit ő sem tudná megoldani, hiszen ezt a területet az utóbbi negyedszázad kormányai többnyire ötöd-hatodrangú kérdésként kezelték. így hogyan is lehetne folyamatosságról, jó és épkézláb ötletek hosszabb távú megvalósításáról beszélni! Amit Co- menius a 17. században az oktatástanban alkotott, az nagy paradigmaváltás volt. És nemcsak azzal, hogy a köztudatba tudta emelni, a latinnal szemben, az első hat tanévben az anyanyelvi oktatás fontosságát, hanem a művelődést és a tudományt mindenki számára hozzáférhetővé igyekezett tenni. Iskolarendszerében a természetesség, a fokozatosság, a tudatosság elvei érvényesültek, tankönyvei másfél évszázadon át a legjobbak maradtak; kézikönyveit, műveit máig öröm és érdemes olvasni. Napjainkban viszont, amikor a szlovákiai iskolaügy méltányos finanszírozása, a számottevő fejlesztések fontossága, a pedagógusi életpálya tekintélyének visszaállítása idült fáziskésésben van, akkor az elburjánzott mulasztásokkal minden valószínűség szerint Comenius sem tudna ötről hatra jutni. Része az összképnek, hogy a kormány 2016 szeptemberétől megígérte a pedagógusbérek hat- százalékos emelését. De ha nem ezt a „félkrajcáros” maszlagot hirdetné, hanem holmi megvilágosodás folytán bruttó 150-200 euró- val emelné a tanítók havi fizetését, úgy, mintegy varázsütésre, a pedagógusok haragja is elülne? Minden nyilván nem változna meg, ám a kollégák tízezrei mégis jobb kedvvel kezdenék a tanévet. Ezzel teljesülne a McKinsey intézet általános ajánlásainak egyike. És az a fiatal pedagógus, aki egyetemi végzettséggel most nettó 450-500 eurót keres, s abból csupán az albérlete havi 200-250, esetleg annál is több euró, annak talán kialakulna egy jövőképe. Bár távolról sem csak a mostani fizetésekkel van baj, hanem rendbe kellene hozni az elhanyagolt ingatlanokat, továbbá iskolai sportpályákat létesíteni, gazdagítani a tanintézmények eszközparkját, korszerűsíteni a tantermek felszerelését. Andruskó Imre Erre érdemben esély sem mutatkozik? Mivel a remény hal meg utoljára, sansz mindig van. A realitások azonban ritkán állnak az esélyek pártján. A makrogazdasági szinten megtermelt javak és a költségvetés rangsorában az oktatásügy évek óta nem az élvonalban szerepel. Sovány vigasz, hogy számos más terület szintén alulfinanszírozott, de a védelemre, a nyugdíjrendszer fenntartására, az egészségügyi és szociális szférába mégiscsak több pénz jut. Őszintén szólva nemigen látok arra utaló jeleket, hogy Szlovákiában a következő tíz-tizenöt évben érezhetően több lenne az iskolaügyre fordítható állami pénz. Ami óriási hiba és mulasztás. Tehát: irány a gödör alja? Ha nem mutatkozik egy határozott, kemény fellépés az ágazati szakszervezetek, szakmai szövetségek és persze a tanítóság részéről is, akkor valószínűleg igen. Miért nem mellékes, hogy egy pedagógus csak muszájból oktat-e, vagy olyasvalaki, akire felnéz az iskola diáksága, illetve tisztel a tanári kar is? Az a pedagógus, aki csupán azért jön be naponta, mert az állása odaszólítja, általában meggyőződés, jövőkép, kellő odaadás nélkül tanít, ami visszafogja a tanulót. A gyerekeket lelkesíteni kell, nem csak tudomásul venni őket az osztályokban. Ők pe(Somogyi Tibor felvétele) dig akkor fogadják el a tanáraikat, ha látják bennük a tudás iránti igényt; ha a pedagógus nemcsak tanít, hanem nevel is. Ez a nyitja a jól működő tanár-diák viszonynak. A szlovákiai iskolákba a tanítás és a művelődés hagyományos erkölcsét volna jó visszacsempészni? Tulajdonképpen igen. Régente a tanító, a jegyző, az orvos, a pap jelentette a falu elitjét. Mára a tanítók tekintélye társadalmilag alaposan lesüllyedt. Az utóbbi huszonöt évben mindenütt a pénz köznapi hatalma és szerepe került előtérbe, miközben a tanító a fenti „kvartett” utolsó figurája lett. Ráadásul sok helyütt gyerek sincs elég, és ahol nincs diák, ott az iskola sem él eléggé, hanem sorvad. Aligha vigasztalás, de már a Szent Benedek-rend komáromi főgimnáziumának 1909/1910-es iskolai évről szóló értesítőjében is - a bencés atyák véleményeként - szigorú szavak illetik a korrupt politikai életet: „Ugyan milyen is az a mi modem életünk? Be kell vallanunk, hogy politikai életünk a züllés korát éli. A nagy eszmék küzdelme apró érdekharccá zsugorodott, nézetek és elvek vásári portékává silányultak s a kelendőség szerint szabadon váltakoznak.” Szomorú, hogy egy évszázad alatt csupán ennyit „változott” a világ! Manapság a politikai pártok nyitottak az iskolaügy gondjait felvető párbeszédre? Ha ez a kérdés már a rendszerváltás óta igazán szívügye lenne a politika mindenkori élvonalának, akkor ez az ágazat nem botorkálna a társadalmi érdeklődés peremén. Egy jó közéleti menedzser három síkon gondolkodik: hol vagyunk, hová akarunk eljutni és hogyan?! Természetesen, ez az elvárás a hazai magyar oktatás problémáira is vonatkozik, még ha parlamenti döntéssel most megmenekültek is az úgynevezett kisiskolák. Ezzel kaptunk egy-két év haladékot, hogy mi magunk döntsük el: mit szeretnénk. Hiszen hosszú távon nehéz lesz fenntartani valamennyi iskolánkat, ha nincs elegendő gyerek. Úgy látom, a hol állunkja- varészt precízen fel van már térképezve, de a hová akarunk eljutni egyelőre nincs kikristályosodva. Ebben kellene szakmai vitát nyitni, utána pedig meglépni a hogyant. A szlovákiai oktatásügy egészét tekintve, a szülőknek - gyermekeik érdekében - nem kellene erélyesebben fellépniük a pedagógusok indokolt követeléseit támogatva? Értem a szándékot, de ez a gondhalmaz még nem érte el a letargiába esett társadalom ingerküszöbét. Ehhez a civil szféra, a szülői közösségek élénkebb aktivitása, számonké- rőbb szókimondása szükségeltetik. Ilyesmire is van már régi iskolapélda a bencések 1910-es évkönyvében, amelyben ott szerepel a szülők négy elmarasztaló „vádpontja” a szóban forgó gimnázium címére. Ugyanott az egyik tanár 47 oldalas értekezésben cáfolja a szülők által megfogalmazottakat. Ha az iskola és a szülők közötti számonkérésekről beszélünk, önnek mi a véleménye arról, hogy nálunk az alap- és középiskolások egynegyede már közvetlenül is találkozott szélsőséges nézetekkel és jelenségekkel - a tanintézmények falain belül is! Ez lehangoló és elítélendő. Főképpen azonban megelőzendő. Hiba, hogy az oktatáspolitika nem ismerte föl idejében az internet, a Facebook közösségi veszélyeit. Azt hittük, ez pusztán egy média a sok közül, noha a fiatalok jelentős része manapság szinte csak innen tájékozódik. Eközben fogékonyak a különböző trükkökre, szélsőséges véleményekre, olykor összeesküvés-elméletekre. Az oktatásügyben egyre jobban háttérbe szorultak a társadalmi ismeretek; a történelemoktatás egyik hiányossága pedig, hogy a mai fiataloknak többnyire fogalmuk sincs a holokauszt borzalmairól, illetve arról, mi volt és mivel járt például Közép-Európában a szocializmus és a szovjet mintájú kommunizmus. Felnőtt egy új nemzedék, amely úgy érzi, neki mindent szabad. A jogaival tisztában van, a kötelességeivel nem. A közelmúltban a Selye János Gimnáziumban is akadtak gondok szélsőséges nézetek felbukkanásával. Igen, és az érintett kolléga írásbeli figyelmeztetést kapott. Nincs egyéb hatásköröm. A törvényalkotásban kellene pontosabban kicentizni az erre vonatkozó paragrafusokat. Hogy ne legyen lutri: ki mondja már gyűlölködésnek, amit más még szólásszabadságnak tart. Ha egy iskolaigazgatónak nincsenek ehhez törvényben megszabott eszközei, akkor igazi hatásköre sincs. Visszatérve' társalgásunk kiindulópontjához, ön mit sejt: mi lesz itt szeptemberben? Zökkenőmentes tanítás vagy pedagógussztrájk? A pozsonyi kollégák nagyon elszántak, ők folytatni fogják a reformok követelését, elvégre a kért változásokból eddig semmi sem teljesült. Kissé szkeptikus vagyok azonban, hogy sikerül-e az egész országot megmozgatniuk. Régi vádak a középiskola ellen „A PANNONHALMI SZENT BENEDEK-REND KOMÁROMI FŐGIMNÁZIUMÁNAK AZ 1909/910. ISKOLAI ÉVRŐL SZÓLÓ ÉRTESÍTŐ"-jében szereplő „Vádaké középiskola ellen": ► „A mai iskola nem nevel az életnek.” ► „Atúlterhelésvádja." ► „A klasszikus nyelvek ellen irányul." (Értsd: nem megfelelő a tantárgyak struktúrája) ► „Az erkölcsi nevelés fontossága-a mai fiatalok erkölcstelenek.”
