Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)

2016-07-25 / 172. szám, hétfő

www.ujszo.com | 2016. július 25. KULTÚRA 17 Versek kicsiknek Mit költöttek a gyerekeknek azok, akik eddig felnőtteknek írtak? JUHÁSZ KATALIN Sokan még ma is hosszú versszakokat idéznek az alsó tagozatos memoriterekből. Ezek többsége ötven-hatvan éve nem változott. Az első blikkre csacska versikékről, mondókákról később általá­ban kiderül, hogy korszakos alkotások. De mi a helyzet a mai szerzők műveivel? Vajon lesz-e belőlük ötven év múlva kötelező tanagyag? Weöres Sándor, Kormos István, Orbán Ottó, Nemes Nagy Ágnes vagy Tamkó Sirató Károly szerintem maguk sem gondolták volna, hogy műveiket négy-öt nemzedék szaj­kózza majd. Persze, az sem ciki, ha a szajkózok nem emlékeznek a szerző nevére, hiszen ezekkel a szövegek­kel abban a korban találkoztak, ami­kor ennek még nem volt jelentősége. A klasszikussá váláshoz elsősorban nagy adag zsenialitás kell a szerző ré­széről, másodsorban nyitottság a tankönyvszerkesztők részéről, har­madsorban pedig tájékozott, kreatív tanár, aki belopja a tantervbe a kor­társ műveket is. És persze a szülőket se hagyjuk ki, hiszen ha optimisták akarunk lenni - márpedig miért ne akarnánk?- feltételezzük, hogy ott­hon is olvasgatnak a gyerekeknek, gyerekekkel. Az alábbiakban néhány gyerekvers-kötetet ajánlunk figyel­mükbe. Sztárolt kutyák Király Levente mindenfélét írt már - verseket, lírai regényt - és rengeteg kötetet szerkesztett, de kevesen gon­dolták volna róla, hogy ilyen mélyen foglalkoztatja őt a kutyák világa. Sa­ját bevallása szerint épp leült az író­asztalhoz, hogy most aztán valami véresen komoly műbe kezd, amikor hopp, elszaladt az ablak előtt egy vizsla. És ettől változott a terv. Csengő-bongó játékosság jellemzi a Van egy kutyánk... verseit. Nyilván mindenki tudja, hogy a kutya az az állat, amely egy fajon belül a legtöbb féle arcát és termetét képes megmu­tatni. Ezt a tényt használta ki a szer­ző. Különböző szituációkban mutat­koznak be különböző kutyafajták. Nagyon szeretnének trendik lenni: a versikékben ott a szelfi, az iPhone, a skype, a walkie-talkie, a Big Mac menü, sőt még Neo is belbukkan a Mátrix című filmből. Egy ötévesen tesztelve a kötet nem igazán működik, mert a gyerek minden ne­gyedik sorban rákérdez valamire, hét­nyolc évesek esetében azonban már meglehet a kellő háttértudás a versek értelmezéséhez. A kicsik viszont a szokatlan hangzású szavakon kacnak (hadovái, szekál, cukkol, haza­sunnyog sündörögve, kepeszt), és imádják az illusztrációkat. Király Levente: Van egy kutyánk... Igor Lazin rajzaival. Manó Könyvek Kiadó, 2016 Emberi bocsok Szintén „felnőtt íróként” szerzett hírnevet Körösi Zoltán, akinek gyermekvers-kötete a szerző halála után négy hónappal jelent meg. Ki gondolta volna, hogy a focin kívül más is érdekli? Például a medvék. (Persze focizó medvék is vannak a könyvben). Az ő statisztálásukkal egy teljes világot képes modellezni. VAN KIRÁIY wv liViNTí KUTyÁNK,« KOR IA2ÍH RAJZAlVAt Körösi Zoltán Ami a szívedet bru romja A • m«!v»rseh i Úgy is mondhatnánk, ajándékot küldött a kicsiknek a túlvilágról. Paradox módon azt üzeni, hogy nyugi, nem kell rohanni, élvezzük ki a mát, az élet megvár. És a kötetből érezni, hogy tervei voltak, hogy rá­talált egy új műfajra, amely gyer­mekké tette, amelyet nagyon elkez­dett élvezni. A cím (Ami a szívedet brummja...) nyilván a svéd gyer­mekverseket tartalmazó népszerű antológia címére hajaz (Ami a szí­vedet nyomja). Itt a csengés-bongás helyett a világlátás a fontosabb. Ha úgy tetszik, mélyebbek ezek a „medversek” Király Levente játé­kos rímeléseinél. Még akkor is, ha minden mű csupán négy soros, a rímpár a-a-b-b, a lehető legegyszerűbb struktúra. És mégis hat. Mert ezek a medvék akár gye­rekek is lehetnének. Egy kicsit ren­detlenek, egy kicsit lusták, de min­dig szerethetőek, és nagyon fontos gondolatok foglalkoztatják őket. Emberi pillanatok jelennek meg a versikékben, a megszemélyesítések pedig magukkal ragadják a nagyobb ovisokat, kisiskolásokat. Körösi Zoltán: Ami a szívedet brummja... Nagy Eszter rajzaival. Manó Könyvek Kiadó, 2016 Megfoghatatlan madarak Bár a királyhelmeci származású Szúnyog Zsuzsa egy felnőtteknek írt regénnyel nyert Madách-nívódíjat 2014-ben (Szél, szoknya, tenger, Kalligram), az elmúlt két évben át­nyergelt a gyermekirodalomra. A kis repcsi meséi (AB-Art, 2014) prózá­ban, a Mesemadarak pedig minden­féle műfajban igyekszik hatni a leg­kisebbekre. Versek, mondókák és mesék heterogén gyűjteményével állunk szemben. A szerző mintha ki­nyitotta volna íróasztala összes fi­ókját, és minden ott talált, gyerekek­nek szóló szöveget összegyűjtött volna. A versekben néha túlságosan Fekete Vince Ahonnan a nagy-nagy Szúnyog Zsuzsa Mesemadarak Versek és egyperces történetek gyermekeknek is absztrakt elemeket használ, messzire elrugaszkodva a gyermeki világtól, a mesék némelyikéből pe­dig hiányzik az igazi csattanó. És a címben jelzett madarakból is vi­szonylag kevés röpköd a szövegek­ben. De lehet, hogy mi vagyunk a hi­básak, mert a hagyományos formá­kat preferáljuk, mert megszoktuk, hogy a mesék világában bizonyos szabályok szerint történik minden. És nem értjük, miért tér el valaki ezektől a szabályoktól. Ez a könyv nem fogadható be egyvégtében, in­kább keresgélni, turkálni jó benne, így ki-ki megtalálhatja a kifejezetten neki szóló szövegeket. Szúnyog Zsuzsa, Mesemadarak, Balázsy Géza rajzaival. Madách Egyesület, Pozsony, 2015 Mese egy egérről Verses meseregénnyel viszonylag ritkán találkozhatunk, talán azért, mert a legtöbb szerző túl nagy falat­nak tartja az ilyesmit. Az erdélyi Fe­kete Vince egy huncut kis egér, Cin- cogósi Elemér kalandjait szedte versbe. A szerzőt nálunk elsősorban „felnőtt” költőként ismerik, akik is­merik, pedig az elmúlt húsz évben, vagyis amiqta irodalommal foglal­kozik, számos gyermekvers is szü­letett a műhelyében. Míves nyelvezet, élvezetes, iz­galmas történet, az agyacskákat ál­landóan új impulzusokkal bombázó, szépen gördülő, ízes szöveg ez. Semmi modernkedés, trendieskedés nincs benne, viszont annál több szellemes, finom humor és váratlan fordulat. Ráadásul a szerző azt üzeni az ifjú olvasónak, hogy az is győz­het, az is elérheti célját, aki kicsi és szürke. Hát kell ennél több a jó köz­érzethez ? Fekete Vince: Ahonnan a nagy-nagy kékség, Csillag István rajzaival. Bookart Kiadó, Csíkszereda 2016 Titokban készült el a Blair Witch Project 3 Los Angeles. A The Woods (Az erdő) című horrorfilm forgatása minden különösebb felhajtás nél­kül kezdődött és fejeződött be. A világ csak akkor figyelt fel rá, ami­kor az alkotók az utolsó pillanatban megváltoztatták a film címét Blair Witch-re. Ekkor derült ki, hogy az ameri­kai filmtörténet egyik legsikere­sebb horroijának folytatása kerül ősszel a mozikba. A szintén titok­ban forgatott első rész 17 évvel ez­előtt új filmes műfajt teremtett, el­indítania az úgy nevezett found footage (azaz állítólagos megtalált felvételek alapján készült) horror­filmek sorozatát. A magyarul Ideglelés címre ke­resztelt alkotást 1999-ben mutatták be. A történet röviden: három film szakos főiskolás beveti magát az erdőbe, hogy filmet csináljon a hír­hedt Blair-i boszorkányról, akinek szelleme állítólag már kétszáz éve kísért a környéken. A fiatalok elté­vednek, majd nyom nélkül eltűnnek az erdőben, ám a kamera egy év múlva előkerült, benne a hátbor­zongató filmfelvétellel. A kézi ka­merával forgatott film első nézői közül sokan elhitték, hogy talált felvételeket lámák, és mivel az is­meretlen, fiatal színészek meggyő­ző természetességgel viselkedtek a RÖVIDEN Kalapács alá került Eric Clapton gitárja Dallas. A minden idők egyik leg- virtuózabb rockgitárosaként em­legetett Eric Clapton egyik hang­szerét 45 ezer dollárért árverezték el a hétvégén az Egyesült Álla­mokban. A vártnál kétszer na­gyobb bevételből egy texasi ze­nész leukémiás feleségének gyógykezelését fedezik. A dallasi Heritage Auctions tájékoztatása szerint egy névtelenséget kérő te­lefonos licitáló vette meg a 2014- es Fender Stratocaster gitárt, egyikét annak a kettőnek, amelyen Eric Clapton tavaly játszott a lon­doni Royal Albert Hallban tartott Slowhand at 70 című koncertjén. Az aukció kedvezményezettje a texasi Johnny Nichols, a Gram- my-díjas Asleep at the Wheel nevű zenekar tagja. Az orvosi számlák kiegyenlítése után meg­maradó pénzt leukémiakutatá­sokra ajánlják fel. (MTI) A riói olimpia a zenéről is szól Rio do Janeiro. Háromféle zenei stílussal készülnek az augusztus 5- én kezdődő Rio de Janeiró-i olim­pia eredményhirdetéseire a szer­vezők. Az érmek átadása közben hallható zene a sportág stílusától függ, így akarnak közvetlenséget biztosítani a ceremóniáknak. Christy Nicolay producer példa­ként elmondta, hogy a vívó- és a lovasversenyek után klasszikus zene, az újabb és fiatalabb sport­ágak - mint a BMX és a strandröp­labda - csatározásai után fünky, a kosárlabdadöntők után pedig pop­zene szól majd. Ez az első alkalom, hogy három különböző stílusa lesz az éremátadásnak. „Ez a nyolcadik olimpiám, és ennek a kivitelezését kamera előtt, a rendező pedig re­mek pszichológiai érzékkel mutatta meg a bulinak induló projekt ko­molyra fordulását és halálfélelem­be torkollását, az emberek özönlöt­tek a mozikba. A film, amely mind­össze 3 5 ezer dollárból készült, csak az Egyesült Államokban 140 millió dolláros bevételt hozott. A sikert meglovagolva 2000-ben leforgattak egy meglehetősen gyen­ge folytatás, azóta nem hallottunk a boszorkányról. A harmadik rész­nek tekinthető Blair Witch viszont az eredeti történetet viszi tovább: főszereplője az első film főhősének testvére, aki biztos benne, hogy nő­vére még mindig ott van valahol az erdőben, a boszorkány fogságában. Az új változat is kézi kamerás hor­ror lesz, de az internetre felkerült előzetes alapján Adam Wingard rendező az eredeti, szándékosan amatőr stílust elhagyva ezúttal cso­daszép jeleneteket komponált. Az első próbavetítésekről lelkendező kritikák jelentek meg az amerikai lapokban. A sikerhez persze az is hozzájárult, hogy a moziba beülő kritikusok nem sejtették, hogy a kultuszfilm folytatását fogják látni. A hazai és magyarországi pre­mierről egyelőre semmit sem tud­ni, az USA-ban a film szeptember 16-án érkezik a mozikba. (juk) mindig is tervezgettem. A zene Brazíliában csodálatos, ez pedig egy nagyszerű lehetőség, hogy mindezt megmutassuk” - mondta Nicolay. (MTI) Újra fellépett az Aerosmith gitárosa Los Angeles. Péntek éjjel újra színpadra állt Joe Perry, a legendás Aerosmith együttes gitárosa, akit két hete egy koncertről vittek kór­házba rosszullét miatt, szívinfark­tus gyanújával. Ahogy akkor is, ezúttal is a Hollywood Vampires nevű hobbizenekarral adott kon­certet, amelynek Johnny Depp filmsztár, valamint Alice Cooper is tagja, A 65 éves Perry július 10-én egy New York-i koncert közben lett rosszul. Az egyik néző egy kö­zösségi oldalra posztolta a felvételt, amelyen látható, hogy a gitáros egyszer csak leül a színpadra, majd a szám közepén otthagyja a műsort. Az együttes Perry távozása után folytatta a koncertet, a gitáros kór­házba került, és lemondta több fel­lépését. (MTI, juk) Joe Perry (Képarchívum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom