Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-12 / 161. szám, kedd
201 SPORT 2016. július 12.1 www.ujszo.com Murray most tudta élvezni a sikert Rosbergtöl elvették a második helyet Hamilton fogja a fejét, pedig Rosberg kapott büntetést (TASR/AP-feivétei) London. Míg három évvel ezelőtt, első wimbledoni győzelme után a hazai Andy Murray nem tudta igazán kiélvezni a sikert a rá nehezedett hatalmas feszültség és nyomás miatt, addig vasárnap, Milos Raonic 6:4, 7:6, 7:6-os legyőzése után önfeledten ünnepelte pályafutása harmadik Grand S lam- trófeáját a 29 éves skót teniszező. „Minden évben ez a legfontosabb verseny számomra. Átéltem itt szép pillanatokat, de fájdalmas vereségeket is. Utóbbiak miatt nekem mindig különös érzés Wimbledonban nyerni. Milos csodás heteket produkált a füvön, volt néhány elképesztő győzelme, nagyszerű meccset játszott Roger Federerrel is az elődöntőben. Igyekszem ezt a győzelmemet igazán kiélvezni” - nyilatkozta Murray, aki a fináléban egyszer sem vesztette el az adogatását. Győzelmének jogosságát a vesztes fél, az első GS-fináléjában szereplő Raonic sem vitatta. „Andy rendkívül agresszív volt, amikor esélyt kapott. Minden egyes alkalommal, amikor a pálya közepéről üthetett tenyerest, bevágta, pislogni sem volt időm. Hihetetlenül mozog, és remekül fogadja a szervát. Ha ellene játszol, mindig tudhatod, hogy bárki másnál több szervát ad vissza, Novak Djoko- vicshoz hasonlóan” -jegyezte meg a kanadai játékos. (TASR, nso) Silverstone. Avilágbajnoki pontversenyben élen álló Nico Rosberg tíz másodperces időbüntetést kapott, így a második helyett csak a harmadik helyen végzett a vasárnapi Forma-l-es Brit Nagydíjon. A német pilótát egy idén bevezetett szabály miatt büntették meg, eszerint a csapat nem segítheti versenyzőjét, hogy miként vezesse az autót. Rosberg pedig a futam végén motorproblémákkal küzdött, és a mérnöke azt kérte tőle a rádión, ne kapcsoljon a 7-es sebességi fokozatba. „Kerüld a hetes fokozatot, Nico! Kerüld a hetes fokozatot!” — mondta a mérnök, majd Rosberg visszakérdezésére úgy folytatta: „Megerősítve, Nico, át kell kapcsolnod rajta. Megerősítve, kapcsolj át rajta!” A Nemzetközi Automobil-szövetség szabályai szerint csak akkor lehet az autó műszaki állapotára utaló rádióbeszélgetést folytatni, ha már az autó leállása a tét. Lewis Hamilton Azerbajdzsánban, Sergio Pérez Ausztriában nem kapott üzenetet autójáról: a brit világbajnok emiatt épp a Force Indiát vezető Pérezzel nem tudta tartani a lépést Bakuban és csak ötödik lett, a mexikói pedig az utolsó körben fékhiba miatt ki is esett Spielbergben. Silverstone-ban a mercedeses Rosberg mögött 1,3 másodperccel elmaradva lett a harmadik a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen, aki riválisa időbüntetése miatt egy helyet előrelépett. Rosberget így különösen érzékenyen érinti az ítélet, ugyanis egyetlen pontra csökkent az előnye csapattársával, a futamgyőztes és vb-címvédő brit Lewis Hamil- tonnal szemben. A Mercedes fellebbezett a zsűri döntése ellen. Christian Homer Red Buli- csapatfőnök szerint a büntetés nem a mostani eredmény miatt volt fontos, hanem mert precedenst teremt. „Logikus gondolatmenet, hogy ha most ezt Rosberg könnyen, megrovással vagy öt másodperces büntetéssel megúszta volna, a csapatok a jövőben erre az esetre visszautalva bevállalják az enyhe büntetést azért, hogy főleg a verseny elején alapvető beállításokat módosítassanak az autón a pilótával” - fejtette ki véleményét Homer. (MTI, nso) Murray számára mindig Wimbledon az év versenye (siTA/AP-feivétei) Nagy Ádám Bolognában Csak ősszel dönt a CAS Sarapova ügyében SPORTMENÜ B Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ, 2. forduló, 1. mérkőzések - 18.30: Zrinjski Mostar-Legia Varszawa; 19.00: Karabah Agdam (azeri)-F91 Dudelange, Dinamó Tbiliszi-Alaskert FC (örmény); 19.50: Hapoel Beer Seva-Sheriff Tiraspol; 20.00: BÄTE Boriszov-Seinäjoen Jalkapallokerho (finn), Lincoln Red Imps (gibraltá- ri)-Celtic Glasgow, The New Saints (walesij-APOEL Nicosia, Valletta-Crvena zvezda Beograd; 20.30: Salz- burg-Liepaja Metalurgs; 20.45: Vardar Szkopje-Dinamo Zagreb. SPORT A TV-BEN 11.00 - NOVA SPORT, SPORT 1 (magyar): Hamburgi férfitenisztoma 12.00 - EUROSPORT 2: Hollandia-Horvátország U19-es labdarúgó Eb-mérkőzés 12.00-SPORTM: Lósport, futam 13.00 - SPORT 2 (magyar): Bukaresti női tenisztorna 14.15 - STV 2, ČT SPORT, EUROSPORT: Tour de France kerékpárverseny, 10. szakasz 15.15- SPORT M: Lósport, futam 17.00 - NOVA SPORT, SPORT 1 (magyar): Hamburgi férfitenisztoma 17.15- SPORTM: Lósport, futam 19.00 - SPORT 2 (magyar): Bukaresti női tenisztorna 19.00 - ČT SPORT: A Cseh Olimpiai Bizottság riói küldöttségének ünnepélyes bemutatása 19.30 - EUROSPORT: Franciaország—Anglia U19-es labdarúgó Eb-mérkőzés 20.30 - ORF 1: Salzburg-Lie- pajas Metalurgs labdarúgó BL- selejtező, 1. mérkőzés A La Gazzetta dello Sport átigazolásokkal foglalkozó kiadása szerint Nagy Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott 21 éves védekező középpályása öt évre aláírt az olasz élvonalban szereplő Bologna csapatához. A Ferencvárostól távozójátékos pénteken csatlakozik Roberto Donadoni Castelrottóban edzőtáborozó csapatához. Az Európa-bajnokság egyik felfedezettjeként számon tartott Nagyért állítólag 5 millió eurót fiEREDMÉNYEK ■ Tenisz WIMBLEDONI TORNA, vegyes páros, döntő: Henri Kontinen, Heather Watson (finn, brit)-Robert Farah, Anna-Lena Gröne- feld (kolumbiai, német, 15.) 7:6,6:4. NŰI VILÁGRANGLISTA (zárójelben az előző helyezés): 1.(1.) Serena Williams (amerikai) 8330 pont; 2. (4.) Angelique Kerber (német) 6500; 3. (2.) Garbine Muguruza-Blanco (spanyol) 5482; 4. (3.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 5335; 5. (5.) Šimona Halep (román) 4792; 6. (6.) Vitaija Azarenka (fehérorosz) 3761; 7. (8.) Venus Williams (amerikai) 3656; 8. (7.) Róberta Vinci (olasz) 3525; 9. (12.) Carla Suárez Navarro (spanyol) 3010; 10. (14.) Szvetlána Kuznyecova (orosz) 2900;... 12. (18.) Dominika Cibulková 2871; 41. (40.) Anna Karolina Schmiedlová (szlovákok) 1340; 45. (44.) Babos Tímea (magyar) 1260;, 108. (94.) Magdaléna Rybáriková 603,112. (124.) Jana Cepelová 577,117. (118.) Kristína Kučová (szlovákok) 502. FÉRFI-VILÁGRANGLISTA: 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 15 040 pont; 2. (2.) Andy Murray (brit) 10195; 3. (3.) Roger Fe- derer (svájci) 5945; 4. (4.) Rafael Nadal (spanyol) 5290; 5. (5.) Stan Wawrinka (svájci) 4720; 6. (6.) Nisikori Kéj (japán) 4290; 7. (7.) Milos Raonic (kanadai) 4285; 8. (9.) Tomáš Berdych (cseh) 3490; 9. (8.) Dominic Thiem (osztrák) 3175; 10. (12.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 2995;... 47. (48.) Martin Kližan 943, 98. (123.) Lukáš Lacko 606,122. (105.) Andrej Martin 481,124. (128.) Jozef Kovalík (szlovákok) 476,165 (163.). Fu- csovics Márton (magyar) 330,297. (308.) Gombos Norbert (szlovákiai) 162. BUKARESTI NŰI TORNA. 1. forduló: Alekszandra Szasznovics (fehérorosz)-Karolína Schmiedlová (szlovák, 3.) 6:4,1:6,7:5. zetett a Bologna, ami magasan a legnagyobb összeg lenne egy NB I-ből eligazoló futballistáért. Nagy sajtóhírek szerint évi 400 ezer eurós alapfizetést kaphat öt évre, ami a bónu- szokkal 500-600 ezerre nőhet. A korábban a Benfica és az Olym- pique Marseille által is körüludvarolt Nagy Ádámért az utolsó pillanatokban még a télen Balogh Norbertét Debrecenből leigazoló Palermo is bejelentkezett, de végül a Bologna lett a befutó. (origo) ■ Forma-1 BRIT NAGYDlJ, a módosított végeredmény: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:34:55,831; 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) +8,250; 3. Nico Rosberg (német, Mercedes) +16,911 (10 másodperces büntetés); 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) +26,211; 5. Kimi Ráikkönen (finn, Ferrari) 1:09,743; 6. Sergio Pérez (mexikói, Force India) +1:16,941; 7. Nico Hül- kenberg (német, Force India) 1:17,212; 8. Carlos Sainz (spanyol, Tora Rosso) +1:25,858; 9. Sebastian Vettel (német, Ferrari) +1:31,654; 10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) +1:32.600. A vb-pontversenyek állása - pilóták: 1. Rosberg 168 pont, 2. Hamilton 167,3. Ráikkönen 106,4. Ricciardo 100,5. Vettel 98,6. Verstappen 90,7. Valtteri Bottas (finn, Williams) 54,8. Pérez 47,9. Felipe Mássá (brazil, Williams) 38,10. Romain Grosjean (francia, Haas) 28. Csapatok: 1. Mercedes 335 pont, 2. Ferrari 204, 3. Red Bull 198,4. Williams 92,5. Force India 73,6. Toro Rosso 41,7. McLaren 32,8. Haas 28,9. Renault 6,1 0. Manor 1. ■ Triatlon VK-VIADAL, Tiszaújváros, férfiak: 3. Tóth Tamás (magyar). ■ Öttusa EB, Szófia, férfiak: 1. Jan Kuf (cseh) 1451 pont, 2. Kasza Róbert (magyar) 1450,3. Riccardo de Luca (olasz) 1437. Csapatok: 1 Olaszország (Pierpaolo Petroni, Fabio Poddighe, Riccardo De Luca) 4282 pont, 2. Franciaország 4194,3. Németország 4019,4. Magyarország (Kasza Róbert, Demeter Bence, Tíbolya Péter) 3955. ■ Atlétika EB, férfiak - 800 m: 1. Adam Kszczot 1:45,18; 2. Marcin LeLausanne. Marija Sarapova biztosan nem lesz ott augusztusban a riói olimpián, miután ügyében szeptemberre halasztotta a döntés- hozatalt a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS). Az ötszörös Grand Slam-győztes, volt világranglistavezető orosz játékos azután fordult a lausanne-i székhelyű szervezethez, hogy a Nemzetközi Teniszwandowski (lengyelek) 1:45,54; 3. Elliot Giles (brit) 1:45,54. 5000 m: 1. Illias Fifa 13:40,85; 2. Adel Mechaal (spanyolok) 13:40,85; 3. Richard Ringer (német) 13:40,85. 4*100 m: 1. Nagy-Britannia (Dasaolu, Gemili, Ellington, Ujah) 38,17; 2. Franciaország (Rene, Dutamby, Zeze, Vicaut) 38,38; 3. Németország (Reus, Knipphals, Schmidt, Jakubczyk) 38,47. 4*400 m: 1. Belgium (Watrin, D. Borlee, J. Borlee, K. Borlee) 3:01,10; 2. Lengyelország (Krawczuk, Kozlowski, Kizewina, Omelko) 3:01,18; 3. Nagy-Britannia (Yousif, Williams, Green, Hudson-Smith) 3:01,44. Magasugrás: 1. Gianmarco Tamberi (olasz) 2,32 m; 2. Robbie Grabarz (brit) 2,29; 3. Chris Baker (brit) és Eike Onnen (német) 2,29-2,29. Súlylökés: 1. David Storl (német) 21,31 m; 2. Michal Haratyk (lengyel) 21,19; 3. Tsanko Arnaudov (portugáliai) 20,59. Kalapácsvetés: 1. Pawel Fajdek (lengyel) 80,93 m; 2. Ivan Tyi- hon (fehérorosz) 78,84; 3. Wojciech Nowicki (lengyel) 77,53; ... 5. Marcel Lomnický (szlovák) 75,84. Nők -1500 m: 1. Angelika Cichocka (lengyel) 4:33,00; 2. Si- fan Hassan (holland) 4:33,76; 3. dara Mageean (ír) 4:33,78; ... 10. Lucia Hrivnák Klocová (szlovák) 4:35,61. 400 m gát: 1. Sara Slott Petersen (dán) 55,12; 2. Joanna Lin- kiewicz (lengyel) 55,33; 3. Lea Sprunger (svájci) 55,41.' 3000 m akadály: 1. Gesa Felicitas Krause (német) 9:18,85; 2. Luiza Gega (albán) 9:28,52; 3. Özlem Kaya (török) 9:35,05. 4x100 m: 1. Hollandia (Samuel, Schippers, Van Schagen, Sed- ney) 42,04; 2. Nagy-Britannia (Philip, Asher-Smith, Williams, Neita) 42,45; 3. Németország (Pinto, Mayer, Lückenkemper, Haase)42,48. 4x400 m: 1. Nagy-Britannia (Diamond, Onuora, Doyle, Bundy- Davies) 3:25,05; 2. Franciaország (Anacharsis, Ntiamoah, Gayot, Guei) 3:25,96; 3. Olaszország (Chigbolu, Spacca, Bazszövetség június elején két évre eltiltotta őt a versenyzéstől. A 29 éves játékos szerint a vele szemben lefolytatott vizsgálat bizonyította, nem teljesítményfokozás céljából használt tiltott szert, és tudtán kívül doppingolt. A CÄS tegnap közölte, a feleknek több időre van szükségük álláspontjuk alátámasztásához. (MTI) zoni, Grenot) 3:27,49. Hármasugrás: 1. Patricia Mamona (portugál) 14,58 m, 2. Hanna Minenko (izraeli) 14,51; 3. Parasz- kevi Paphrisztu (görög) 14,47;... 11. Dana Veldáková (szlovák) 13,74. ■ Sportlövészet EB, Lonato. térti dupla trap: 3. Magyarország (Bognár Ri- chárd, Palkovics András). ■ Sportfogadás KENŐ - vasárnap: 4,5,13,19,24,36,37,39,42,43,47,48, 57,64,66,69,70,72,73,75. KENŐ Plusz-szám: 39. KENŐ JOKER - vasárnap: 783809. Nyeremények -1,2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (4), 5. díj: 2,50 euró (91), 6. díj: 0,50 euró (781). L0T0, 27. játékhét (vasárnap), I. húzás: 2,13,14,19, 34, 38; pótszám: 36. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1283,20 euró (9); 4. díj: 25,80 euró (646); 5. díj: 4,10 euró (12 279). JACKPOT: 300 000 euró. II. húzás: 4,20,24,25, 26,42; pótszám: 11. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. dij: nincs nyertes; 3. díj: 1283,20 euró (9); 4. díj: 32,80 euró (508), 5. dij: 5,20 euró (9834). JACKPOT: 735 317,19 euró. JOKER-szám: 896377. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (3); 3. díj: 330 euró (16); 4. díj: 33 euró (132); 5. díj: 3,30 euró (1219). L0T0 5 a 35-ből: 4,6,20,24,25. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 240,70 euró (46), 3. díj: 3,30 euró (1573). A magyar T0TÖ 27. heti 2. fordulójának nyertes tipposzlo- pa: 2,1,2,1,1,2, X1,1, X, 1,2,1 -X NYEREMÉNYEK: te- litalálatos szelvény nem volt, a 13 találatosra 2 868 960, a 12 ta- lálatosra 49 295, a 11 találatosokra 2345, a 10 találatosokra 605 forintot fizetnek. GÚLT0TÚ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosok 18 535 forintot érnek.