Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-08 / 158. szám, péntek
Bíróság elé áll az apa, aki az autóban felejtette a gyerekét www.ujszo.com I 2016. július 8. VRABEC MÁRIA Jozef K. elutasította a vádalkut, azt mondta, senki sem tud súlyosabb büntetést kiróni rá, mint a saját lelkiismerete. NYITRA Szeptemberben bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly nyáron az autóban felejtette a gyerekét. A kétéves kislány hőgutát kapott és meghalt. Az apa elutasította a vádalku lehetőségét, azt mondta, semmilyen bíróság nem tudj aj óbban megbüntetni, mint ahogy ő bünteti magát nap mint nap. Az 57 éves Jozef K.-nak bölcsődébe kellett volna vinnie a gyereket, de megfeledkezett róla és az autóban hagyta. Reggel nyolckor leparkolt a munkahelye közelében a tűző napon és csak délután három órakor jutott eszébe, hogy a gyereket a biztonsági ülésben hagyta. A kislányon már nem lehetett segíteni, az orvosok szerint a forróság következtében húsz-harminc perc múltán leállt a veséje és megduzzadt az agya. Az apa ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat és felajánlották neki a vádalku lehetőségét, de elutasította. A bíróságnak címzett levelében azt írta, viselni akarja a következményeket, nagyobb büntetést úgysem RÉGIÓ róhat ki rá senki, mint a saját lelkiismerete. Az ügyész márciusban nyújtotta be a vádiratot a bíróságra, és akkor Reggel nyolckor leparkolt a munkahelye közelében a tűző napon és csak délután há rom óra kor jütött eszébe, hogy a gyereket a biztonsági ülésben hagyta. arról lehetett hallani, hogy az apát büntetőparanccsal, azaz tárgyalás nélkül ítélik el, elkerülve a nyilvánosságot. Ez akkor lehetséges, ha a bizonyítékok egyértelműen alátámasztják a vádlott bűnösségét, és ő maga sem tiltakozik. Jozef K. ügyében azonban a bíróság kitűzte a tárgyalást, és a vádlotton kívül vélhetően szakértőket fog meghallgatni. Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt héttől tizenkét évig terjedő börtönbüntetés szabható ki, de tekintettel a körülményekre és a büntetlen előéletre, Jozef K. feltételes büntetésre számíthat. Védelmét Daniel Lipšic vállalta, nyilatkozata szerint azért, mert a tragédia kapcsán tudatosította, hogy ez bárkivel megtörténhet. „Ilyenkor nem a szülői szeretet, hanem az emlékezet mond csődöt” - figyelmeztetett. _________________[5 L ezuhant a hídról Tegnap délelőtt súlyos baleset történt a dunaszerdahelyi járásbeli községben. Egy férfi lezuhant a tőkési Duna-ág hídjáról, súlyos sérüléseket szenvedett, mentőhelikopterrel szállították kórházba. A harminc év körüli férfi értesüléseink szerint a vízszint magasságát, vagy a vízáramlás sebességét mérte, amikor megcsúszott és körülbelül 5-6 méter magasságból hanyatt lezuhant a vízpartra, a betonra - tájékoztatta lapunkat Zsoldos Roland, V ásárút polgármestere. Megkerestük a Vízgazdálkodási Vállalatot is, de lapzártáig nem tájékoztattak arról, pontosan mi miatt történhetett a balesetet. (béva) Megkezdték az autópálya építését NÉMETI RÓBERT Az új szakasz befejeztével 2019 végire Magyarországon keresztül összeköttetésbe kerülhet Kassa Pozsonnyal. TORNYOSNEMETI/MIGLEC Ünnepélyesen letették az M30-as autópálya Tomyosnémeti és az országhatár közti szakaszának alapkövét. Az autópályát a tervek szerint 2019 végén átadják, ezzel végre egyenes összeköttetésbe kerül Kassa Pozsonnyal, igaz, Magyarországon keresztül. Az alapkő elhelyezésével annak a magyarországi, Tomyosnémeti melletti 1,7 kilométer hosszú négysávos sztráda építését kezdték meg, amely a szlovák oldalon lévő, Kassa felé vezető R4-es gyorsforgalmi utat fogja Miskolccal összekötni. „A mai nap történelmi jelentőségű, hiszen ennek a szakasznak a kivitelezése azt is jelzi, hogy a Miskolc-Tomyosnémeti gyorsforgalmi út további, közel 60 kilométeres szakaszának előkészítése is a véghajrájához ért. Az út megA meglévő utakon jelenleg egy óra alatt lehet eljutni Kassáról Miskolcra, az új sztrádán 40 perc alatt megtehető az Út (Képarchívum) építését régóta várják a borsodi, de különösen az abaúji polgárok, hiszen a kétsávos 3 -as úton naponta több ezer kamion lépi át az országhatárt, és teszi elviselhetetlenné az ott élők mindennapjait” - mondta az ünnepélyes megnyitón Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette, hogy az M30-as első szakaszát 2017 végén átadják. A négysávos út további, Miskolc felé vezető részének kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési kiírásokat az év végén teszik közzé. A magyarországi Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nyilatkozatából kiderült, azért is tartják fontosnak a két országot összekötő autópálya mihamarabbi kiépítését, mert a kassai és a miskolci régiónak, ahol mintegy egymillió ember él, nagy szüksége van az infrastruktúra továbbfejlesztésére. A Miskolctól a szlovák határig húzódó, mintegy 58 kilométer hosszú autópálya újabb lehetőségeket jelent a régió lakosainak. „Az M30-as autópálya a Via Car- pathia Út elnevezésű európai projekt részeként épül meg, mely Lengyel- ország, Szlovákia és Magyarország keleti részét fogja összekötni a ten- germelléki nagyvárosokkal és azok kikötőivel. A teljes szakasz átadását a követező évekre tervezzük” - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékese. Ma kezdődik a Rovás nyári alkotótábora NÉMETI RÓBERT KASSA Hetedik alkalommal rendezi meg hagyományos alkotótáborát a kassai székhelyű Rovás polgári társulás. A nyári tábor első megállója az erdélyi Torockó lesz, majd Középajtára, onnan Jabloncára, végül pedig a tihanyi művésztelepére érkeznek a résztvevők. A táborban a képzőművészeté a főszerep, de beszélgetések, előadások is szerepelnek a programban. „Az első táborunkat 1994-ben rendeztük, nem sokkal később pedig civilszervezetté, alakult a Rovás. Kezdetben csak képzőművészek csatlakoztak hozzánk, de ma már más foglalkozások képviselői is vannak a táborlakók között” - nyilatkozta lapunknak Szabó Ottó, a Rovás elnöke. Az erdélyi megállók egyébként már telt házasak, összesen 27- en vesznek részt rajtuk. Szabó elmondása szerint sokkal többen is bekapcsolódhatnának, de az előző évek tapasztalatai alapján inkább a minőségre fókuszálnak. „Olyanok jelentkezését várjuk, akik komoly művészeti képzésen szeretnének részt venni. A székelyföldi táboraink már megteltek, de a jablon- caiba és a tihanyiba még vátjuk a jelentkezőket” - tette hozzá Szabó Ottó. A torockói megnyitó után Atáborban idén is a képzőművészeté a főszerep, de érdekes beszé I getése k, ta rta I m a s előadások is várják az érdeklődőket. Középajtára indulnak tovább. Székelyföldön öt-öt napot töltenek, majd a hétnapos jabloncai megálló után Tihanyban ér véget a körút, ahol egy héten át mintegy 70 ember vesz részt a különféle programokban. Sokoldalúságának köszönhetően használható Hús és hal grillezésére Piritós, szendvicsek, pizza készítésére A grill tulajdonságai: Automatikus hőmérséklet-kijelző Tapadásmentes lapok Túlmelegedés elleni védelem Az ajándék értéke: 50 € Az ajánlat 2016. július 20-ig tart. MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Szót egy évre + Grillsütő Irányár: 163,30 £ Keresztnév: Vezetéknév: Utca, házszám: Település: Postai irányítúszám: Telefonszám: E-mail: Dátum: Aláírás: Ez o lop jár Önnek! UJ SZÓ Az előfizető beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét az előfizető aláírásával igazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi címre: Vydavateľstvo Petit Press a.s., distribučné oddelenie, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1,02/323 77 777