Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-07 / 157. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2016. július 7. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Kotleba és a stabilitás Minden nap, amíg Kaliňák a helyén van, szavazókat visz a jobbszélre SZALAY ZOLTÁN áz nap alatt nem lehet megváltani a világot egy komótos demokratikus köztársaságban, de a tendenciák már kirajzolódnak. A kormány egyik fő céljaként jelölte meg a Kotleba-féle szélsőségesek visszaszorítását. Ezzel a céllal nem lehet nem egyetérteni: Kotlebáék a sötét középkorba taszítanák vissza az országot, és biztosak lehetünk benne, hogy ha hatalomra jutnának, a magyarokkal szembeni régi gyűlöletüket sem fognák tovább vissza. (A többi kisebbségről nem is beszélve.) Ficóék viszont már korábban is felébredhettek volna, például, amikor az ő jelöltjüket győzte le Kotleba Besztercebánya megyében: akkor még lett volna három évük, hogy felvegyék a kesztyűt. Nem tettek semmit, így a szlovák nagypolitikából évtizedekre kiszorult szélsőjobb a továbbiakban nem mellőzhető tényezővé vált. Vajon mi okunk lett volna már a kormányalakításkor feltételezni, hogy Fico harmadik kormánya idején a hangzatos nyilatkozatokon és az emléknapi szónoklatokon túl bármiféle érdemi megoldás születik? Na jó, ez négypárti koalíció, mondjuk, hogy a másik három pártnak bizonyítania kell ezen a téren is. Az SNS azért van lépéskényszerben, mert nekik Kotlebáék tulajdonképpen konkurenciát jelentenek a nemzeti politizálásban, a Híd és a Sieť pedig azért, mert a választóik többsége biztosan elutasítja a Kotleba- féle politikát. Meg is ígérték, hogy küzdeni fognak. Száz nap után mit látunk: Kotlebáék nem hogy gyengülnének, hanem egyre erősödnek, pártjuk stabilan a negyedik legnagyobb, és lassan, de biztosan izmosodik. Sokan elmondták: a Bastemák-ügy Kotleba malmára hajtja a vizet, semmit nem kell tennie, csak hátradőlve figyelni a fejleményeket. Minden egyes nap, amíg Robert Kaliňák funkcióban van, új szavazókat hozhat Kotlebának. A Smer gyengülését most már a második felmérésben mutatták ki, ahogy a Hídét is. Mi mást mutatna ez, mint hogy a koalíció nem tud mit kezdeni a kialakult helyzettel. Valóban stabilitásra van szükség, ahogy azt Fico olyannyira szereti hangsúlyozni. A stabilitás, a jól működő állam Kotleba legnagyobb ellenfele. Minden más az ő térnyerését szolgálja. Márpedig hogyan nevezhetnénk stabilnak egy olyan kormányt, amelynek egyik miniszterelnök-helyettese hetek óta a közharag célpontja, és a korrupt állam szimbólumává fejlődött. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a négyes koalíció egyik pártja gyakorlatilag nem létezik, mert hiteltelen politikájával felszámolta önmagát. A koalíció vezetői megtehetik ugyan, hogy amíg lehetséges, ismételgetik a „stabil kormány” mantráját, de ezzel csak Kotleba megerősödéséhez járulnak hozzá. A másik lehetőség, hogy valódi, radikális lépésekhez folyamodnak. Ez meglepő lenne, de igenis, lepjenek meg minket, amíg nem késő. Andrej, gyere közénk! KOCURLÁSZLÓ H étfőn már nemcsak a fővárosban, hanem Kassán is Robert Kaliňák belügyminiszter leváltását követelték a tüntetők. Hogy is mondta végtelen cinizmussal Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédben? „Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek.” Úgy tűnik, az össztársadalmi frusztráció már a „galamblelkű nemzet” körében is elért egy olyan kritikus szintet, amely a harminc fok, a nyári szünet és a szabadságidőszak ellenére is képes az utcára vinni az embereket. A Kossuth téren már láthattuk, az emberek akár „huzamosabb, életvitelszerü tartózkodásra” is képesek egy közterületen, ha úgy érzik, ezzel arányos sérelem érte őket. A szlovák törvényhozás épülete előtt nincs akkora placc, mint a Kossuth tér, de az elégedetlenség akár valamilyen statikus formába is átmehet (nyáron ráadásul még buli is sátorozni). Persze, az 5,3 millióból még mindig csak pár ezren tüntetnek, de abban az országban, ahol fát lehet vágni az emberek hátán, anélkül, hogy egy zokszót is ejtetnének, már ez is komoly szociokulturális áttörés. Hétfőn a fővárosi tüntetők, amikor a Bonaparte komplexum felé vonultak a Szabadság térről, az elnöki palota előtt is megálltak. „Kevesen vagyunk, Andrej, gyere közénk!” - invitálták familiáris kedvességgel az ország első emberét. Kiska persze nem ment. Egy kazánkovács, trópusibetegség-kutató vagy Linux-rendszer-gazda oda vonul, ahova éppen kedve tartja. Egy államfő esetében ez nem annyira egyszerű. A független Szlovákia rövid története során az államfő és a kormány viszonyának összes lehetséges módozatát láthattuk már. A fizikai erőszakig is elmenő háborúra Vladimír Meéiar és Michal Kováé együttállása idején volt példa. Rudolf Schuster távolságtartó volt Mikuláš Dzurin- dával, csakúgy, ahogy Iveta Radičovával Ivan Gašparovič, de nem habozott vazallusi hűséggel kiszolgálni Robert Ficót. Andrej Kiska és Robert Fico viszonya minimum hűvösnek nevezhető. Még a legnagyobb államférfiaknak is nehéz a személyes sérelmeken valamilyen pragmatikus okból túllépni. Hát még a kisebbeknek... Ficóban - ahogy az ökölvívás-szakkommentátorok mondják - benne maradt az ütés a számára kudarccal végződő elnökválasztás után, és bizonyára ahányszor az elnöki palotába megy, megfordul a fejében, hogy fordított esetben ő lehetne a palota lakója. A migránsválság kulminációja idején is keményen beszólogattak egymásnak, Fico egyenesen felelősség nélkül szájhősködőnek nevezte az elnököt. Pacsizni, foci-Eb-döntőt együtt nézni, vagy szabadidejükben együtt grillezni valószínűleg nem fognak, de az ország alkotmányos működése érdekében fenn kell tartaniuk egy normális viszonyt. A nép számára a közjogi méltóságok közül pedig már csak az elnök maradt. Robert Ficóhoz értelemszerűen nem fordulhat, hiszen a tüntetések egyik jelszava az Elég volt Ficóból!, ráadásul ő az, aki foggal- körömmel tartja Kaliňákot, és aki Ladislav Baštemák lakásába tér haza egy-egy fárasztó munkanap után. A második közjogi méltóság Andrej Danko, aki számára a parlamenti dress code a legfontosabb, amikor a belügyminiszter feje a tét. Az ellenzéki vezetők mellett az állam - úgymond - megtestesítői közül egyedül Andrej Kiska az, akihez be lehet kiabálni. Parlamenti országértékelőjében az elnök nyilvánvalóvá tette, szeretné rövidre zárni a Bastemák-ügyet. Az meg tán’ még a legelvakultabb Smer-hívek számára is nyilvánvaló, hogy Kaliňák a saját maga által felügyelt vizsgálatból nem fog sárosán kijönni. Szlovákiában egy-egy politikailag kényes ügy vizsgálata évekig is eltart, mielőtt eredménytelenül lezárnák. A népnek ehhez most már nincs türelme. Andrej Kiská- nak, főként, ha a tüntetések a jelenlegi intenzitással fognak folytatódni, és nem akar béna kacsának tűnni, hamarosan állást kell foglalnia. Mert a népnek már csak ő maradt. Végre a populisták is kapják a pofonokat FELEDY BOTOND euroszkeptikus pártok az elmúlt fél évben alaposan meglovagolták a népszerűség hullámait, de azok most mintha átcsapnának a fejük felett: egyre kevesebben tekintik őket alternatívának. A brexit- szavazás után hirtelen minden kilépéspárti politikus eltűnt a színről: Boris Johnson már nem akar miniszterelnök lenni, Nigel Faragé, a függetlenségpárti élharcos pedig „az életét akarja vissza”. Nem képesek, nem hajlandók a tetteik következményeivel nemhogy számolni, hanem azok operatív követésében sem részt venni. Érdekes módon hasonló a helyzet Spanyolországban is. Két hete ismételték meg a decemberi parlamenti választást, mivel hat hónap alatt sem bírtak koalíciót kötni a pártok, hogy megalakulhasson a madridi kormány. 2015 végén még a Podemos nevű, baloldalinak titulált népi mozgalomtól volt hangos a sajtó. Hirtelen átrajzolták a hagyományos spanyol kétpártrendszert, és a szocialisták nyakában lihegtek. A jobboldalon a Ciudadanos (Polgárok) párt hasonló feltörekvő alternatíva. Azonban a mostani szavazáson a Podemos közel egymillió szavazatot veszített, és arányaiban ez még nagyobb parlamenti veszteséggel járt. Ezzel persze még mindig a harmadik erő, de a lendület megtört. Méghozzá úgy, hogy közben 16 tagú választási szövetséget hozott létre kisebb-nagyobb baloldali tömörülésekkel. Ezzel együtt ez már komoly kudarc a korábbi sikerekhez képest. Bár igaz, a venezuelai autoriter vezetőkkel is kapcsolatba hozták őket, ami nem tett jót. Ha kiderül, hogy a brexitpártolók csak bohóckodtak és maguk sem hittek abban, hogy tényleg ki tudják vezetni sikeresen a szigetországot az unióból; ha kiderül, hogy a spanyol újbaloldal és a görög Sziriza is csak tiszavirág életű tematikus párt, akkor a 2017-es francia és német parlamenti választások előtt lehet reménykedni, hogy mégsem az Alternatíva Németországért (AfD) vagy a francia Nemzeti Front (FN) okoz nagy meglepetést. A választók fel tudják mérni, hogy egyszerűen hiteltelen olyan dolgokkal kampá- nyolni, amelyeket maguk a pártok vezetői vagy el sem hisznek, vagy képtelenek végrehajtani. Mindez nem menti fel a tagállami vezetőket vagy épp Jean-Claude Junckert az alól a felelősség alól, hogy érdemes lenne normálisan kommunikálni az Európai Unióról. Nem egy olyan fekete báránynak tekinteni, amelyre minden rosszat rá lehet kenni. Már csak azért is, mert az uniós intézmények nem tudnak védekezni: a tagállami minisztereket, állam- és kormányfőket tömörítő tanács eleve nem veszi magára, sőt, leginkább az egyik megfogalmazója ezeknek a kritikáknak, amikor odahaza beszélnek, a saját választóiknak. Az Európai Bizottság, ha védekezik, azzal legtöbbször csak olajat önt a tűzre. Az Európai Parlament képviselőinek szava pedig alig hallatszik, az intézmény vezetőjének, Martin Schulznak pedig túl vaskos az agendája ahhoz, hogy kizárólag EP- elnökként tekintsünk rá. így minden kritika, amely az uniót éri, célba talál anélkül, hogy bárki védekezhetne ellene. Részben ennek a következménye, hogy évtizedek óta a fekete bárány szerepe jut neki, ennek az európai nemzeti össztermék alig egy százalékát újraosztó szervezetnek. A brexit pillanata talán éppen ebben hozhat változást. Felmérhetik a nemzeti politikai döntéshozók, hogy szavaiknak mekkora súlya és milyen következménye lehet. Rosszabb esetben a választók is hamar meg- érezhetik a saját bőrükön a változásokat. Az unióban lenni sok kihívást, diplomáciai erőfeszítést és rengeteg kompromisszumot jelent. Kívül lenni azonban egyenes út a gazdasági elszigetelődéshez, a növekedés ellehetetlenüléséhez és a diplomáciai el- jelentéktelenedéshez.- Engemet, az unió elnökét akar leváltani ez a bamba nép?! (Ľubomír Kotrha karikatúrája)
