Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-30 / 152. szám, csütörtök

PANORÁMA Egymásba rohant szemből két tehervonat az Egyesült Államokban, a dél-texasi Amarillo közelében. A vonatok kigyul­ladtak, a lángokattöbbórás küzdelem árán sem sikerült eloltani kedd estig. Mindegyik mozdonyon két vezető volt, egyi­küknek sikerült még az ütközés előtt kiugrania a fülkéből, három kollégáját eltűntnek nyilvánították, mert a lángok mi­att a mentők nem tudták megközelíteni a mozdonyokat. Egyelőre nem derült ki, hogy kinek a hibájából történt a bal­eset, miként kerülhetett ugyanarra a vágányra egymással szemben haladó két vonat. (SITA/AP) Kórosan kisfejű csecsemő született Floridában Földközi-tenger: terjedő tűzhalak Plymouth. A Földközi-tenger felmelegedése miatt egyre job­ban érzik magukat és elterjedő­ben vannak az egzotikus és mér­gező tűzhalak. A közönséges tűzhal (Pterois miles) egy éven belül meghonosodott Ciprus csaknem teljes déli partvidékén - jelentették ciprusi kutatók és a brit Plymouthi Egyetem szakértői. A falánk tűzhalak, amelyek normá­lis esetben a Vörös-tengerben és az Indiai-óceánban fordulnak elő, nagyon gyorsan szaporodnak és veszélyeztetik a faji sokszínű­séget. A nappal rejtőzködő, éj­szaka aktív, akár 35 cm-re is megnövő tűzhalak hátúszóinak látványos tüskéi mérget tartal­maznak, amely az emberre is ve­szélyt jelenthet. A nemrég kibő­vített, a Vörös-tengert a Földközi­tengerrel összekötő Szuezi- csatoma miatt intézkedésre van szükség, az állatok újabb invázi­óját ugyanis el kell kerülni. (MTI) www.ujszo.com | 2016. június 30. Floridában megszületett kedden az első, zikavírus miatt kórosan kisfejű csecsemő, miközben a kongresszusban a demokrata szenátorok megakadályozták a zikaláz elleni küzdelemre szánt pénzek megszavazását. Miami. Rick Scott, Florida re­publikánus kormányzója közlemé­nyében szívszorítónak nevezte a el­ső, kórosan kisfejű baba megszüle­téséről szóló hírt, és azonnal felkérte a szövetségi egészségügyi szakem­bereket, hogy egyeztessenek a flo­ridai orvosokkal, hogy a várandós nők milyen óvintézkedéseket tegye­nek. A beteg kisbaba édesanyja haiti asszony, aki kifejezetten azért érke­zett az Egyesült Államokba, hogy itt adjon életet a gyermeknek. A flori­dai egészségügyi hivatal már ked­den jelezte: a család részesül a fej­lődésben visszamaradott gyermekek számára létrehozott floridai egész­ségügyi program segítségéből. Az Egyesült Államokban eddig négy olyan gyermek jött világra, aki­nek a zikafertőzés miatt kórosan kicsi a feje. Valamennyi esetben Latin- Amerikában és a karibi térségben jár­tak vagy éltek az édesanyák. Az US A- ban ugyanis eddig még nem terjedt el a fertőzés. A floridai kormányzó - amiatti felháborodásában, hogy a szövetségi törvényhozásban még mindig nem született döntés a zika­vírus elleni küzdelemre szánt pén­zekről — saját hatáskörében felhatal­mazást adott 26,2 millió dollár fel- használására az állam katasztrófa­elhárítási alapjából. Kedden a washingtoni szenátus­ban a demokrata párti politikusok, köztük Bili Nelson, floridai szenátor is, megtorpedózták a republikánus szenátorok javaslatát 1,1 milliárd dollár megszavazására a zikavírus el­leni harcra. A demokraták azzal ér­veltek, hogy a republikánus javaslat salátatörvényként ment volna át, és tartalmazta az abortusz jogát elisme­rő Planned Parenthood nevű civil­szervezetnek nyújtandó támogatás szigorítását, illetve csökkentését és a növényvédő szerek alkalmazásával kapcsolatos előírások megváltozta­tását is. A Wisconsini Egyetem ku­tatói rézuszmajmokkal végeznek kí­sérleteket, amelyekről bejelentették, hogy közel állnak a zikavírus hatás- mechanizmusának megfejtéséhez. A Harvard kutatócsoportja pedig azt hozta nyilvánosságra, hogy a zikaláz ellen kifejlesztett kísérleti vakcina egerekben hatásos, nemsokára meg­kezdik az emberi kísérleteket is. (MTI) 123 NAPTÁR Június 30 ► NÉVNAP Bese, Pál A Bese török-magyar eredetű, jelentése: kánya. A Pál latin eredetű, jelentése: kicsi. ► ESEMÉNY 45 éve 3 szovjet űrhajós halt meg, amikora Szojuz-11 űrhajó leszálló kabinjából megszökött a levegő. (1971) ► MAI ÉVFORDULÓINK 105 éve született Czeslaw Milosz Nobel-díjas lengyel költő, író, műfordító. (1911) 50 éves Mike Tyson amerikai nehézsúlyú világbajnok ököl­vívó. (1966) 5 éve hunyt el Petrovics Emil kétszeres Kossuth-díjas ze­neszerző. (2011) ► NAPI VICC- Móricka, mondd, mi szeret­nél lenni, ha nagy leszel? -Télen medve, nyáron tanár. ► ORVOSMETEOROLÓGIA Jó hatással van közérzetünkre az időjárás. Dél- Szlovákiában azonban a meleg miatt erős hőterhelés várható. FIGYELEM! agép 4x MP4 lejátszó 7xUSB-külcs -------------­M it kell tenned? • Töltsd ki az alábbi szelvényt ______ (fé nymásolatot nem fogadunk el)! • Ragaszd az arcképedet a megjelölt helyre! • A szelvényhez csatold a bizonyítványod fénymásolatát! A szelvényt a bizonyítvány fénymásolatával együtt küldd el a következő címre: Redakcia Új Szó, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1 A borítékra írd rá: „Tiszta egyes"! Beküldési határidő: 2016. július 10.------­• A játékban csak azok az alapiskolás tanulók vehetnek részt, akika 2015/2016-os tanévet tiszta egyes bizonyítvánnyal zárták. —*-A jelentkezők arcképét a nyár folyamán, szerdánként közöljük. Jelentkezési szelvény Vezetéknév:........................ K eresztnév: Lakhely (magyarul is): Utcanév, házszám: Irányítószám: Telefonszám: Az iskola neve/település (magyarul is): Az arckép helye Osztály: .# . ÚJ szó szlovákiai magv ar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo Szerkesztőség: Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). I Főszerkesztő-helyettesek: Sidó H. Zoltán (02/59233425), Czajlik Katalin (02/59233449), Mózes Szabolcs (02/59233428). I Rovatvezetők: Szalay Zoltán - politika (02/59233432), Klein Melinda - régió (02/59233 426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Lakatos Krisztina - kultúra (02/59233423), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832.1 Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,81108 Bratislava. I IČO: 35790253.1 Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119.1 Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lap­igazgató), tel.: 02/ 59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Dušan Déván, tel.: 02/ 59233107, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228,02/ 59233235,02/59233200,02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266.1 Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjeszté­si osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľ- ských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott Írások terjesztésé­nek jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult enge­délyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2016 program keretében. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky - program Kultúra národnostných k ^ ^ JP" ’mti'* i menšín 2016. % Petit Academy ---<1 *> >

Next

/
Oldalképek
Tartalom