Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-15 / 139. szám, szerda
www.ujszo.com | 2016. június 15. DUNA, VÁG, GARAM ÉS IPOLY MENTE 115 Negyven éve énekelnek A Lila Akác éneklőcsoport repertoárjában főleg felvidéki népdalok, de aratási, szüreti dalok is szerepelnek V.KRASZNICA MELITTA Tucatnyi lelkes asszony összefogásának köszönhetően 1973-ban alakult meg a Csemadok helyi alapszervezete égisze alatt működő éneklőcsoport. A csoport vezetését Kartai Ilona tanítónő vállalta. 1974-ben, a Csemadok megalakulásának 25. évfordulóján már be is mutatkoztak a közönségnek, és azt követően rendszeresen felléptek a községi rendezvényeken, állami ünnepeken, különböző évfordulók alkalmából. Népdalokat adtak elő, éveken keresztül részt vettek a Tavaszi szél vizet áraszt népdalverseny körzeti és járási fordulóin, bejutottak a területi döntőbe is, ahol ezüstkoszorús minősítést érdemeltek ki. Többször kaptak meghívást Kolozsnémára,,a Járási Dal- és Táncünnepélyre. Névadókon, esküvőkön, házassági évfordulók alkalmával dallal köszöntötték az ünnepeiteket. Szórakoztatták a község idős polgárait a nyugdíjas-találkozókon, és meghívták őket a szomszédos települések ünnepségeire is. Tevékenységüket nagyban segítette az időközben megalakult Fáklya zenekar harmo- nikása, aki hangszeres kísérettel tette még színvonalasabbá fellépéseiket. Később rendszeresen szerepeltek a falunapokon is. Verses-dalos összeállításukkal szerepeltek Magyarországon, Sümegprágában a millenniumi ünnepségen, ahol nagy sikerrel mutatták be Hatalmas szép nyelv magyarnak nyelve című műsorukat. A tagok az évek folyamán kicserélődtek. Kisebb kihagyás után Kovács Júlia óvónő vette át a csoport irányítását, 2008-ban vették fel a Lila Akác nevet. A jelenlegi felállásban 2010-től működnek, nyolc taggal: Bartyik Mária, Bugár Teréz, Fitus Ilona, Kartai Ilona, Kosár Klára, Ma- ticsek Magda, Pecsuh Lőrincz, Szakái Irén, vezetőjük pedig ismét Kartai Ilona lett. Közülük többen a kezdetek óta énekelnek a csoportban. Célként jí Lila Akác éneklőcsoport [ A* alapítás éve: 1973 Az alapító tagok száma: 12 I A csoport vezetői: , Kartai Ilona, Kovács Júlia 1 • Jelenlegi tagok: Bartyik Mária, Bugár Teréz, Rtus Ilona, Kartai Ilona, Kosár Klára, Maticsek Magda Pecsuh Lőrincz, Szakái Irén a népi hagyományok őrzését, népdalkincsünk ápolását, terjesztését határozták meg. A Csemadok helyi szervezetének vezetése már 10. alkalommal rendezte meg a dalos találkozót a községben; az eseményre rendszeresen meghívják a környező falvak dalköreit, sőt távolabbról is érkeznek csoportok. Jó a kapcsolatuk a magyarországi baráti Ászár község nyugdíjasklubjának éneklőcsoportjával is. A jeles évfordulókról - március 15., augusztus 20. - forradalmi dalokkal, koszorúzással emlékeznek meg. Repertoárjukban főleg felvidéki népdalok, de aratási, szüreti dalok is szerepelnek. Legközelebb a százdi citeraegyüt- test mutatjuk be. Szent László legendái Szent László szobra a gelencei (Székelyföld) templom előtt; a műemlék templom egyik freskója a királyunkhoz kötődő egyik legendát, László herceg és a kun párviadalát ábrázolja (A szerző felvétele) V.KRASZNICA MELITTA A Felvidéki Rockszínház mutathatja be elsőként Szűts István és Virág László rockoperáját. I Ősbemutatóra készül a Felvidéki Rockszínház: szombaton láthatja először a nagyközönség a Szűts István (Kormorán zenekar) zeneszerző és Virág László szövegíró által jegyzett, Urunk László! Téged áldunk! Szent László legendái nyomában című rockoperát. A darab a történelmi hitelességen túl a Szent László királyhoz kapcsolódó legendákat meséli el, mint amilyen például a László-pénze, a víz- fakasztás, a magyar lány megmentése a kun harcostól. „Reméljük, az új rockoperán keresztül sok fiatal is megismerkedik ezekkel a szép történetekkel - mondta Karkó Henriett, a társulat vezetője. - Komoly megtiszteltetés számunkra, hogy mi vihetjük színre elsőként a darabot, ami, úgy gondolom, eddigi, több mint másfél évtizedes munkánk elismerését is jelenti.” Az 1999-ben alakult társulat első bemutatója a millennium évében az István, a király című rockopera volt, majd a Megfeszített következett, amelyet a mai napig műsoron tartanak. Közreműködtek a Napba öltözött lány (Babba Mária) 2006-os csík- somlyói ősbemutatóján, majd bejárták vele szinte az egész Kárpátmedencét. Színre vitték a Hősök tere és a Kárpátok őrei című rockoratóriumot is. Június 19-én, szombaton 19.30kor a búcsi sportpályán lesz a darab nyilvános főpróbája, június 25-én 19.30-kor a marcelházai falunapon lépnek fel vele, az ünnepélyes ősbemutatót pedig június 26-án So- mogyváron, a Szent László Napok keretében tartják. A főbb szerepekben Bedőcs Imrét (Szent László), Sass Tibort (Salamon) és Kiripolsz- ky Pétert (Géza) láthatja a közönség. A darabot Karkó Henriett rendezte, közreműködik a Félegyházi Táncszínház, a búcsi Kerekfüzes néptánccsoport és a Halmaim Csilla táncstúdió tanítványai, koreográfusok: Kátai Tibor, a Népművészet Mestere és Béták Barnabás.. A szombati búcsi előadás becsü- letkasszás, a bevételből a helyi óvoda felújítását támogatják. Komáromi másodszor V. KRASZNICA MELITTA Az eseménysorozattél a szervezők a belvárosi élet felélénkülését is várják. lit’Ji'iMií’lül Júliusban és augusztusban minden hétvégén változatos családi és gyerekprogramokkal, koncertekkel várja a komáromiakat, a környékbelieket és a régióban nyaraló turistákat a Komáromi Nyár rendezvénysorozat. A tavaly útjára indított esemény- sorozat pozitív visszhangra talált, ezért döntöttek a folytatás mellett a szervezők, ám az előző évfolyamhoz viszonyítva „magasabb fordulatszámra” kapcsoltak. „Valamennyi társszervező azt tartotta szem előtt, miként tudunk együttműködni, összehangolni a rendezvényeket, kiegészíteni egymást” - mondta az esemény sajtó- tájékoztatóján Kovács Dávid, a Komáromi Nyár egyik kezdeményezője, az önkormányzat idegen- forgalmi bizottságának elnöke. A város tavaly 800, idén pedig már 2000 euróval támogatja a rendezvénysorozatot, a szponzorok pedig további 10 ezer euróval járulnak hozzá a költségekhez. A főszervező a Komáromi Városszépítő Egyesület Polgári Társulás, amelyhez csatlakozott a Komálom Gyerkőcfesztivált lebonyolító Villa Camarum PT, a Komáromi Ani- mátorok csoportja, a Lake Up fesztivál szervezőgárdája, a Menház Praliné Cukrászda, valamint a LeNyárhár Polgári Társulás, lesz továbbá Ringató és gyerektoma Slávik Évával. Péntek esténkén koncertekkel, szombatonként délutáni családi programokkal és koncertekkel, vasárnaponként pedig a Lehár Nyár zenés-szórakoztató programjaival várják a közönséget. A gasztrosa- rokkal kiegészülő Bor- és Fröccs- terasz a korábbi helyszínről, a múzeum udvarából átköltözik a Tiszti Pavilon udvarába, és a családi programok nagy része is itt zajlik. A további helyszínek a VI. Bástya, A rendezvénysorozat célja, hogy a nyári hétvégéken megélénküljön a belváros, tartalmas szórakozási lehetőséget találjanak a lakosok. a Holt-Vág partja, valamint a Klapka tér. Az adott hétvége programját a Komáromi Nyár hivatalos Facebook-oldalán aktualizálják a szervezők. A program ugyanis még most is folyamatosan bővül. „A rendezvénysorozat célja, hogy a nyári hétvégéken megélénküljön a belváros, tartalmas szórakozási lehetőséget kínáljunk a lakosoknak, és nem mellesleg segítsük a vállalkozókat is, akik egy nyüzsgő belvárosban nagyobb forgalomra, ezáltal nagyobb bevételre számíthatnak” - tette hozzá Kovács Dávid. A jelenlegi felállásban 2010-től működnek (Képarchívum) i 1