Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-10 / 135. szám, péntek
www.ujszo.com | 2016. június 10. KÖZÉLET I 3 AzSaSIBOS EMESE Két ellenzéki párt, az SaS és a KDH is tisztújító közgyűlést tart szombaton. A liberálisoknál aktuálisan szélcsend van, Richard Sulik pártelnöknek nincs kihívója. A KDH elnöki székéért viszont hivatalosan öt, nem hivatalosan pedig akár hét jelölt is ringbe szállhat. Pozsony. A Szabadság és Szolidaritásban eredetileg csak 2017-ben lett volna esedékes a tisztújítás. Richard Sulik azonban május közepén váratlanul lemondott és júniusra kongresszust hívott össze. Lépését a sajtóban megjelent, a párt belső viszályait firtató téves információkkal indokolta, melyek szerinte ártanak az SaS-nek. Akkor több párttag bírálta Sulik döntését. Martin Poliačik akkor úgy fogalmazott, egy hónap kevés egy tisztességes kampány és párbaj előkészítésére. Jozef Mihál alelnök már áprilisban jelezte, hogy megmérettetné magát az elnöki posztért. Sulik bejelentését követően esetleges elnökjelöltként Ľubomír Galko neve is felmerült. Csak Sulik maradt A párt csúcsvezetése körül kialakult vihar hamar elült, négy nappal később ugyanis Jozef Mihál bejelentette, hogy sem a rendkívüli, sem pedig más kongresszuson nem fog indulni a pártelnöki székért. „Mindent megbeszéltünk és tisztáztunk. Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy a Smer az ellenfelünk. Mindketten azt szeretnénk, hogy a következő választások után az SaS kész legyen átvenni az ország irányítását” - mondta akkor Mihál. Ľubomír Galko sem indul a pártelnöki posztért. O egyrészt Mihál RÖVIDEN I ■ Faragó nem lesz helyettes Pozsony. Jövő héten bonyolítják le a személycseréket a rendőrségnél. A második legerősebb koaliciós párt, az SNS ugyanis nem elégedett meg azzal, hogy megkapta a titkosszolgálatot, a rendőrségben is nagyobb befolyást akar. Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány marad. Az országos rendőrfőkapitány első helyettesének posztjáról távozik Milan Lučanský, aki a rendőrség belső ellenőrzési osztályának vezetője lesz. A belső ellenőrzés eddigi vezetője, Ivan Ševčík a csehországi szlovák nagykövetségen lesz rendőrattasé. Az eddigi rendőrattasé, Ján Val’o szolgálata végeztével leszerel. Az első helyettesi posztot Jaroslav Málik, az Országos Rendőrfőkapitányság Specializált Tevékenységek Osztályának eddigi vezetője foglalja el. Háttérinformációk szerint távozott volna Ľubomír Ábel rendőrfőkapitány-helyettes is, helyét a nemrégiben tábornokká előléptetett Faragó Csaba pozsonyi kerületi rendőrfőkapitány foglalta volna el a Híd jelöltjeként, ám a SITA hírügynökség értesülései szerint erre a cserére nem kerül sor. (SITA) ben egy, a KDH-ban öt elnökjelölt Richard Suliknak nincs kihívója, tehát az SaS-nél nem lesz változás a pártelnöki poszton (SITA-felvétel) Alojz Hlina még a KDH tagja sem volt, mikor bejelentette, pártelnök szeretne lenni (SITA-felvétel) visszalépése, illetve Richard Sulik kijelentése miatt gondolta meg magát. A pártelnök leszögezte, hogy irányítása alatt az SaS továbbra is jobboldali liberális párt marad. Úgy tűnik tehát, hogy a szombati rendkívüli kongresszus pusztán sétagalopp lesz Richard Sulik számára. Kihívó nélkül, egyetlen indulóként minden bizonnyal megvédi posztját. Izgalmasabb KDH Szombaton a Kereszténydemokrata Mozgalom is tisztújító közgyűlést tart, a rózsahegyi kongresszus 391 küldöttje új pártelnököt, alelnököket és elnökségi tagokat választ, és módosítja a párt alapszabályát is. A KDH teljes vezetése a márciusi fiaskót követően mondott le, a párt ugyanis most először esett ki a parlamentből. Elnökjelöltből nincs hiány, hivatalosan öten erősitették meg indulásukat. A pártelnöki posztért ringbe száll Eleonóra Porubco- vá, a privigyei járási elnök, Alojz Hlina volt parlamenti képviselő, Miroslav Kráľ, a párt országos tanácsának tagja, Ladislav Štefanec és Ján Morovič elnökségi tag. Pártelnöknek jelölték Renata Ocilkovát is, ő azonban egyelőre nem nyilatkozottjelölésével kapcsolatban. Az elnökjelöltek száma valószínűleg nem végleges, hiszen a küldöttek a kongresszuson is jelölhetnek elnököt. A SITA hírügynökség információi szerint néhány küldött szombaton Marian Faktort, a párt egészségügyi szakértőjét jelöli majd a párt élére. A KDH országos tanácsa három jelölt indulását támogatta. Eleonóra Po- rubcová indulását Anna Záhorská EP-képviselő is támogatja. Porub- cová szerint a KDH-nak alapvető változásra, dinamikára, vízióra és új politikai célokra van szüksége. „A pártnak nem hittérítő szerepet kell ellátnia, hanem a polgárok és gondjaik iránt kellene érdeklődnie” - véli Porubcová. Miroslav Kráľ olyan programot készítene elő, mely megszólítja a párt választóit. „A KDH eddigi politikusainak tanácsadással és a fiatal generáció nevelésével kellene foglalkoznia. Ha segíteni akarnak a pártnak, akkor a jövőben nem lehetnek a KDH arcai” - állítja Kráľ. Alojz Hlina a márciusi parlamenti választásokon a KDH listáján indult. Hlina keresztény alapokon nyugvó modem konzervatív néppártot szeretne építeni a KDH-ból. „A márciusi választások óta nincsenek standard pártok, konzervatívak pedig végképp, úgy vélem, hogy rövid időn belül igény lesz egy ilyen mozgalomra” - magyarázta Hlina. Ján Baránek azonban borúlátó. A politológus szerint a pártban komoly regionális harc alakult ki a sikertelen parlamenti választások óta. „Korábban a pártelnöki posztért folytatott verseny pontos határok között zajlott, a korrektség és a vélemények versenye jellemezte. Most viszont egy olyan versengésnek, egy hatalmi harcnak vagyunk a tanúi, amilyenre korábban nem volt példa. Botrány, hogy Porubcovát az oligarchák jelöltjének nevezte egy másik jelölt” - magyarázza a politológus. Baránek szerint az új pártelnöknek konzervatív, keresztény értékeket valló személynek kellene lennie, olyannak, aki ismeri a KDH struktúráit, aki megvívta a maga harcait a párton belül, és azonosulni tud annak történelmével. „Ellenkező esetben félő, hogy a KDH szétesik” - zárta Baránek. Megsínyli a szankciókat a külkereskedelem ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az Oroszországgal szsmben a Krím 2014-ss elcsatolása miatt elrendelt uniós szankciók ós az ezekre válaszlépósUI bevezetett orosz ólelmiszer-embargó súlyos érvágást jelent a Szlovákia és Oroszország közötti gazdasági kapcsolatoknak. Szlovákia 2012-ben még 2,6 milliárd euró értékű árut vitt ki Oroszországba, onnan pedig 5,9 milliárd eurónyi árut hoztak be, a szankciók első évében, 2014-ben azonban a kivitel csaknem 2 milliárd euróra, a behozatal pedig 4,9 milliárd euróra esett vissza, azóta pedig folyamatosan romlik a helyzet- állítják a szakértők. Tavaly a 2014-es adatokhoz képest csaknem a harmadával csökkent a behozatal és a kivitel is, a Statisztikai Hivatal tegnap közzétett elemzése szerint pedig a visszaesés idén is folytatódik. Az idei első negyedévben már csak 269 millió euró értékű árut vittek ki Szlovákiából Oroszországba, 30 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, miközben a behozatal nagyjából a negyedével, 652 millió euróra esett vissza. Ivan Lančarič, a gazdasági tárca külkereskedelmi szekciójának vezetője szerint a helyzet fenntarthatatlan, ezért Szlovákia elkövetkező uniós elnöksége alatt mindent elkövetnek annak érdekében, hogy javuljon a két ország közötti gazdasági együttműködés. „A bonyolult politikai helyzet a cégeket már most is arra kényszeríti, hogy megtalálják az együttműködés legális formáit. Ilyennek számít például az orosz és szlovák vegyesvállalatok alapítása” - vallja Lančarič. Peter Osvald, a SARIO beruházásösztönző ügynökség ügyvezető igazgatója szerint az orosz cégek elsősorban a gépiparban, az élelmiszeriparban és a vegyiparban terjeszkednének. Már most létezik együttműködés több orosz és szlovák város között, például Kraszno- jarszk és Zsolna vagy Szentpétervár és Kassa között. Az orosz kormány mellett működő elemzőközpont szakértői szerint csupán az élelmiszer-embargó, amelyet Moszkva 2014-ben vezetett be ellenintézkedésként az uniós szankciókra reagálva, a nyugati országoknak mindeddig 9,3 milliárd dollárnyi kárt okozott. (mi, TASR) Pozsony. A sorozatos botrányok miatt távozik posztjáról Ľubomír Partik, az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) ügyvezető igazgatója - Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter már felszólította a PPA új vezérigazgatóját, hogy szüntesse meg Partik munkaviszonyát az ügynökségnél. A tárca a visszahívást csak egy szűkszavú nyilatkozatban kommentálta, azzal magyarázva a leváltást, hogy a minisztérium nincs megelégedve Partik munkájával. Simon Zsolt független parlamenti képviselő, volt földművelésügyi miniszter azonban lapunknak már a múlt hónapbán adott inteijújában jelezte, hogy az Agrárkifizető Ügynökség vezérigazgatói posztján történt korábbi változás nem elég, az ügyvezető igazgatót is le kell váltania a ; miniszternek, mert ő is felelős a ko- : rábbi vezetés által a projektek elbírálásánál alkalmazott tisztességte- : len módszerekért. Simon szerint az : ügynökség előző vezetése alatt a : projekteket olyan alkalmazottak ; bírálták el, akiknek ehhez nem volt ; meg a képesítésük, és nem kaptak ; írásos utasításokat, csak szóbelit, hogy azokat ne lehessen ellenőriz- : ni. „Az ügynökségen belül egyfajta : kódrendszert is használtak. Amely i projekt 1-es kódot kapott, azt jóvá kellett hagyni, akár jó volt, akár : rossz”-mondta Simon. (mi, SITA) GONDOK A HAJJAL A számos olvasói levélre való tekintettel újra közöljük a cég címét, amely a SALON TEXTURES hajápoló szert sikeresen forgalmazza: KVATROFIN s. r. o„ Škarniclovská 1,909 01 Skalica, tel.: 034/664 74 35. Nemrégiben közzétettünk egy, a cég vezetőségével készített, az általuk a hazai piacon nagy sikerrel bevezetett SALON TEXTURES termékről és a hajhullásról szóló beszélgetést. Tudomást szereztünk olyan szerekről, amelyeket az USA kiváló szakemberei a legújabb technológia szerint fejlesztettek ki. Egy komplett hajkúra terápiás samponból, amely 23 euróba kerül, és 16 euróért kapható hajkondicionálóból áll. Az elégedett ügyfelek részéről tapasztalható rengeteg pozitív visszajelzés alapján ítélve, végre van egy bevált szer, amely valóban megállítja a hajhullást, és újra növekedésre serkenti a hajat. A cég képviselői biztosítottak bennünket arról, hogy ezek a készítmények nemcsak a cég székhelyén kaphatók, s nagyon gyorsan intézik az írásbeli és telefonon keresztül történő megrendeléseket, és a készítményeket utánvéttel küldik el a kedves vásárlóknak. MPl 60228 Matečná is tisztogat