Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-08 / 133. szám, szerda
www.ujszo.com | 2016. június 8. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 A kiszivárgott Kaliňák Éppen addigi karrierje csúcsán következett MARIÁN LEŠKO mikor e kommentár íródott, az ellenzéki képviselők még javában gyűrték Robert Kaliňák belügyminisztert a parlamentben. Persze aligha gondolhatja bárki, hogy Szlovákiában csak úgy leváltanak egy belügyminisztert, de egy biztos: Kaliňák már soha nem lesz az, ami volt. Mint ahogy Pavol Paškából sem lesz soha külügyminiszter, bárhogy is szeretné, könyörögjön bár érte ötpercenként hason csúszva, úgy Kaliňák sem lesz már soha a Smer koronahercege. A legjobb esetben is hosszú és kimerítő harc vár rá, hogy ne végezze úgy, mint Paška. Ennyi. Ami figyelemre méltó, hogy karrierjében a törés éppen akkor következett be, amikor a csúcson volt. Amikor Robert Fico úgy gondolta, hogy ezentúl mégis inkább államfő lenne, a Smer pedig új kormányfő keresésébe kezdett. Egyértelműen Kaliňák volt a legesélyesebb, de ez olyannyira nem tetszett valakinek, hogy nagy élvezettel titkos információkat kezdett a nyilvánosság elé teregetni. A nyilvánosság így szerzett tudomást egy gyanús ügynökségről, amely 130 millió eurós pályázatot nyert a belügyminisztériumtól, vagy arról a kedélyes beszélgetésről, amelyet Stanislav Jankovič és egy alvilági főnök folytatott. Nyilvánosságra került az is, hogy csúcsrendőrök komoly csúszópénzeket kapnak, ezt Jozef Drag „beépített rendőrségi ügynök” árulta el, akit Kaliňák személyesen vett fel a rendőri testületbe, holott a lakásmaffia főnöke volt. Vélhetően a katonai elhárítás korrupciós ügyei is azért kerültek nyilvánosságra, mert a szolgálat több vezetője nagyon közel áll Kaliňákhoz. Dag Danis kommentátor mindebből arra jutott 2014-ben, hogy „a Pavol Paška körüli csoport, amely mögött Juraj Široký nagyvállalkozó áll, akaija ellehetetleníteni Kaliňákot”. Bár a Smer koronahercegének akkor sikerült megőriznie pozícióit, valami elkezdődött, a hullámok elkezdtek átcsapni a feje fölött, és már nem tudja lerázni magáról az ügyeket azzal a kaliňákos hanyag nemtörődömséggel, amely annyira a sajátja. Szóval már nem tudja azzal a határozott magabiztossággal védeni a véd- hetetlent. Ez a magabiztosság a múlté. Pavol Milan volt rendőrségi nyomozó részletekbe menően ismertette, hobe a törés gyan működtetett Milan Chovanec számlagyárat a hamis áfa-visszaigénylések lebonyolítására, miközben a Smer három föembere biztosított neki védelmet és politikai hátteret. Kettő Kaliňák közvetlen környezetéből. Politikai védelem nélkül nem ; ügyeskedhetett volna Ladislav Baš- temák vállalkozó sem a milliós lakásvásárlásokkal . Az „adok-veszek, áfát visszaigénylek”-nek ezt a szembeötlő módját nem tudták volna nem észrevenni az adóellenőrök és a nyo- : mozók csak ostoba alkalmatlanságuk miatt. Kaliňák kijelentése, hogy eb- i ben az ügyben a hatóságok „standard” módon, az előírásoknak meg- ■ felelően jártak el, legalább olyan szédületes volt, mint arról szóló kinyilatkoztatása, hogy Baštemák állítólag készpénzben fizetett ki 12 millió eurót a luxuslakásokért - mert- ; hogy semmilyen átutalásnak nyoma ; nincs. Azzal a hajmeresztő kijelen- ; téssel, hogy „négy éve ilyen világ volt, a készpénzé, ha ki kellett fizetni ; valamit”, a védhetetlent védte, de oly módon, hogy többet ártott saját magának, mint amennyit a politikai ellenfelei ártani tudtak volna neki. És amikor egy politikus eljut ebbe a stádiumba, már komoly terhet, sőt ve- : szélyt jelent a főnöke számára is. A szerző a Trend hetilap kommentátora NEKEM NE AKARJA BEMAGYARÁZNI SENKI, HOGY\ NEM NORMÁLIS, HA MEGVESZEK VALAMIT 12 MILLIÓÉRT ÉS ÖT PERC. V MÚLVA ELADOM MÁSFÉLÉRT/ Kaliňák (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Magyar „egypártrendszer” Erdélyben Magyar szempontból jónak nevezhetők az eredmények, főleg az RMDSZ tudott erősíteni - állítják erdélyi elemzők a romániai önkormányzati választásokat értékelve. Székely István Gergő politológus a székelyföldi alacsonyabb részvételt annak tudja be, hogy több helyen lefutott volt a verseny, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) nem állított ellenjelöltet az RMDSZ-szel szemben. Emellett az RMDSZ olyan helyeken is jól tudott mozgósítani, ahol nem a magyarok élnek többségben. Az EMNP a választás nagy vesztese, csupán „súlytalan” tanácsosi tisztségekre futotta erejéből. Ezzel a választással közelebb került az erdélyi magyar politika ahhoz, hogy de facto visszaálljon az egypártrendszer. Eddig is 85-15 százalék volt az RMDSZ és ellenzéke közötti támogatottsági arány, most a mérleg még jobban az RMDSZ javára billen. A magyar-magyar verseny csak a „helyi zárványokban” fog megmaradni, országos szinten a meccs lefutott. Kiss Tamás szociológus az év végi parlamenti választásokra utalva rámutatott: az MPP már az önkormányzati voksolás előtt helyet kért az RMDSZ-listán, és az RMDSZ- nek is kifizetődő üzlet lesz, hiszen nem kerül számára sokba átadni néhány helyet az MPP-nek a parlamentijelöltlistán. Az EMNP szerinte egy ilyen koalícióban nem fog részt venni, az RMDSZ sem hívná. Kiss Tamás szerint az is kérdéses, az EMNP-nek lesznek-e erőforrásai arra, hogy elinduljon a parlamenti voksoláson. (MTI) Szolgálati közlegény VERES ISTVÁN K edves nézőink, jövő hónaptól közszolgálatibbak vagyunk, ezért önök a jövő hónaptól nem 4,60-at, hanem 7 euró valamennyit fognak fizetni üzembentartási díj címén. Ezt a közeljövőben valószínűleg bemondja a szlovák közszolgálati tévé és rádió. Vagy nem mondja be, de az üzembentartási díj vélhetően emelkedik. Most épp arról megy a koalíciós huzavona, hogy a Smer megemelné, mert egyébként is erről volt szó. Az SNS viszont olcsó szavazatokat akar szerezni, ezért megvétózná, de igazából csak az RTVS igazgatói posztja kellene neki. A Híd lányos zavarában arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha nő a közszolgálatiság, elfogadható az emelés, a Siefet meg nem kérdezi senki, mert két hét múlva úgy is az ellenkezőjét mondaná, fő érdeme momentán egyébként is az, hogy még létezik. Ez a helyzet nem is kell, hogy különösebben érdekeljen minket, nyilatkozgassanak csak, tárgyalgassanak, egészségükre. A történet izgalomfaktorát némileg az növeli, hogy még a politikai nyugalom életnagyságú szobra, Marek Maďarič kulturális miniszter is belengette távozását arra az esetre, ha az SNS megvétózná az emelést. Ezzel azt a látszatot keltette, hogy itt komoly összezördülés van folyamatban. Közben valószínűleg csak a sajtó figyelmét akarják lekötni egy könnyen érthető témával. Tematizálják a közbeszédet, ahogy faluhelyen mondják. De vegyük ismét sorra a koncessziós díjakkal kapcsolatos tudnivalókat. Egy. Az ország lakói fizetik az adót, amelyből az állami szféra működik. Mivel az állami szféra része a közszolgálati média (RTVS), mi a búbánatért kell ezért még havonta külön fizetnünk? Miért nem finanszírozzák az éves állami költségvetésből? Erre általában azt mondják: mert más országokban is így van. Csodálatos. A Radičová-kormány alatt egyébként az SaS javaslatára eltörölték a díjat, aztán a Smer visszaállította. Köszönjük. Kettő: közszolgálatiság. Ez ugye olyan műsortartalmakat jelölne, amelyeket kereskedelmi adók nem fognak legyártani meg sugározni, mivel anyagilag nem jövedelmeznek. A köz szempontjából mégis fontosak. Ezért megcsinálja őket a közszolgálati tévé meg rádió. Most meg, hogy megemelik a díjakat, állítólag megnő a közszolgálatiság (és hát persze az is egy érv, hogy a díjak már jó néhány éve nem valorizálódtak, miközben infláció satöbbi). Szóval várhatóan megnő a közszolgálatiság. Fogadjuk nagy örömmel. Mert ha nem így teszünk, akkor is megnő. Vagy átveszi az SNS jelöltje, akit elküldenek egy tanulmányútra a magyar közmédiákat tömörítő MTVA-ba, és ott megtanulhatja, hogyan kell megemelni a közszolgálatiságot. Indíthatnának például egy szlovák népzenei vetélkedőt a Fölszállott a páva mintájára. Hore letí orol, ez lehetne a címe. Annak biztosan mindenki örülne, mert megmutatná, milyen tehetséges néptáncosok teremnek az országban, öröm nézni, ahogy pörög a szoknyájuk, ezek az igazi értékek, ez kell nekünk, juhé. A posztszocialista országok közmédiái az utóbbi 25 évben sem tudtak leszakadni a kormányról, vagyis az éppen aktuális kormány mindig ügyel rá, hogy a közmédia, jól” viselkedjen. Ez persze nem jelenti azt, hogy ettől nem gyárthat vagy sugározhat jó műsorokat. Csak hát elég reménytelen vállalkozás, hogy 2016-ban egy állampárti reflexekkel működő, piacilag versenyképtelen intézményt a különadóinkból tartanak lélegeztetőgépen, és elválj ák, hogy jó képet is vágjunk hozzá, mivel állítólag megnő a közszolgálatiság. FIGYELŐ Leszbosz nem lesz Alcatraz! A görög Leszbosz sziget polgár- mestere tiltakozik Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter javaslata ellen, aki szerint a bevándorlókat a szigeten, egy táborban kellene elhelyezni - írta a Die Presse. Szpí- rosz Galinósz indulatosan arról beszélt, hogy a 85 ezer lakosú, több ezer éves kultúrával rendelkező sziget hadüzenetnek tekinti ezt, és nem hagyja, hogy Leszbosz Alcatraz legyen - utalt az egykori amerikai börtönszigetre. Kurz azt mondta, a tengeren érkező illegális menekülteket vissza kell küldeni, vagy egy szigeten, például Lesz- boszon kialakított menekültszálláson elhelyezni. Leszögezte: ha a migránst kimentik a tengerből, az még nem jelenti, hogy jegyet kap Európába. Kürzt a Vatikán is kritizálta. Antonio Maria Veglio bíboros, az Elvándorlók és Úton Lévők Pápai Tanácsának elnöke emberhez nem méltó eljárásról beszélt. , JMit tesz egymillió bevándorló Európa 550 millió lakosához képest?” - tette fel a kérdést. (MTI) EU-tagság: Törökország soha! Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó Európai Néppárt (ÉPP) megosztott a török uniós csatlakozást illetően, egyes képviselői végérvényes nyilatkozatban szögeznék le, hogy Törökország soha nem lehet tagja az EU- nak - írta a Politico brüsszeli hírportál. Az ÉPP állásfoglalást tervez az uniós integráció, külpolitika, migráció témájában. A tervezet egyik változatának készítői határozottan kiállnak a török uniós csatlakozás ellen, kiemelve, hogy egy új tagállamnak földrajzilag teljes egészében Európában kell elhelyezkednie, így Törökország nem lehet tag. „Azoknak a térnyerése figyelhető meg, akik úgy vélik, hogy Törökországnak soha nem kellene belépnie” - mondta Alain Lamassoure, az ÉPP tagja a hírportálnak. A francia EP- képviselő ezt Recep Tayyip Er- dogan török elnök közelmúltbeli viselkedésének és a muszlim világ által az EU-ban okozott problémának tulajdonítja. (MTI)