Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-04 / 130. szám, szombat
www.ujszo.com I 2016. június4. SPORT 125 Bernd Storck: Ennél nehezebb mérkőzés nem lesz Dzsudzsák Balázs szerint a világbajnok ellen nem kell külön motiválni az együttest (Somogyi Tibor felvétele) MTI-ELŐZETES Gelsenkirchen. Bernd Storck szövetségi kapitány szerint a mai (18.00), németek elleni barátságos mérkőzésnél a jövő pénteken rajtoló Eurépa- bajnokságon sem várhat nehezebb találkozó a magyar labdarúgó-válogatottra. „Fizikai, taktikai és pszichés szempontból is fontos, hogy az utolsó felkészülési mérkőzésünkön játsszunk a legerősebb ellenféllel. Örülünk, hogy a világbajnok németekkel futballozhatunk, azért jöttünk, hogy hasznos tapasztalatokkal gazdagodjunk és tanuljunk” - jelentette ki a gelsenkircheni Veltins Arénában tartott sajtótájékoztatóján a német szakvezető, akijelezte, különféle taktikai húzásokat készített elő erre a meccsre. Storck elárulta, két napja nem dolgoznak annyira keményen, mint eddig, így reményei szerint játékosai frissek lesznek. Abbéli reményét fejezte ki, hogy szombatra kinyitják majd a stadion tetejét, mert szerinte jelenleg rendkívül fúllasztó az idő a pályán. ■ Dzsudzsák Balázs csapatkapitány szerint nem kell külön motiválni az együttest, de az némi pluszt ad mindannyiuknak, hogy világsztárokkal teletűzdelt ellenféllel találkoznak egy nagyszerű és vélhetően telt házas stadionban. „Kiváló felkészülés lesz. Nem gondolunk arra, hogy belefuthatunk egy nagy zakóba. Nem azért jöttünk, hogy védekezzünk, és csak túléljük a meccset, még akkor sem, ha tudjuk, nem vagyunk azonos súlycsoportban a németekkel” - mondta a Bursaspor szélsője. Úgy vélte, aki kezdő lesz, azjó eséllyel az Ausztria elleni első Eb-meccsen is a pályán lesz. Dzsudzsák Balázs kifejtette, ahogy vereségnél sem történne tragédia, úgy győzelem esetén sem szabadna azt gondolni, hogy nekik Jakus is lebukott meldoniummal Pozsony. Lévai István után újabb szlovákiai birkózó, Jakus Béla szolgáltatott pozitív mintát meldoniumra. A Szlovák Anti- dopping Ügynökség április 26- án Komáromban, versenyen kívül tesztelte a 25 éves kötöttfogású birkózót, akinek szervezetében 84 nanogramm meldoni- umot találtak. Jakus tavasszal sikertelenül próbálkozott kivívni a riói olimpiai szereplés jogát. Lévai mellett Štefan Vojčák - aki a meldoniumtól eltérő, közelebbről meg nem nevezett szerrel bukott le korábban - versenyengedélyét meghatározatlan időre felfüggesztette a Szlovák Birkózószövetség, Jakus esetében még várják, hogy a birkózó kérni fogja-e a B próba elvégzését. „Nagyon kellemetlen, hogy doppingeseteket kell oldanunk, és nem foglalkozhatunk a szlovákiai birkózás koncepciójának fejlesztésével” - nyilatkozta Miroslav Vojkovič, a szövetség elnöke. (SITA) már Portugália és Ausztria nem jelenthet gondot. „Fura érzésekkel tértem vissza. Noha csak egy évet töltöttem itt, azért jó élményeim maradtak innen” - mondta Szalai Ádám, aki a 2013/14- es szezonban játszott a helyi Schalke 04 gárdájában. A csatár szerint ez a találkozó egy újabb lehetőség mindenki számára, hogy bizonyítsa, helye van a csapatban. Kijelentette, minden meccsen a győzelem a cél, és ha úgy jöttek volna ide, hogy túl erős az ellenfél, akkor nem lennének profik. A magyarok Eb-csoportját illetően Szalai úgy fogalmazott, számukSZABÓ ZOLTÁN Ma este (20.45) Nagyszombatban tartja Ebfőpróbáját a szlovák futballválogatott, az ellenfél Észak-írország lesz. A mérkőzés hasznos lehet Ján Kozák szövetségi kapitány számára, mert a vendégek hasonló stílusban játszanak, mint a walesi és az angol csapat, amely csoportellenfele lesz Hamšíkéknak a franciaországi kontinensviadalon. Jó hangulatban várják a meccset a hazaiak, akik a múlt héten felkészülési találkozón 3:l-re legyőzték a grúzokat, majd Augsburgban a világbajnok németeket. „Bebizonyítottuk, hogy tudunk futballozni, és bármelyik válogatottal felvesszük a versenyt” - jelentette ki Juraj Kucka, az AC Milan középpályása. „Jó érzés legyőzni a világbajnokot, de nem szabad túlbecsülni a sikert. Ez csak előkészületi mérra nincs könnyű négyes, így Portugália és Ausztria esélyesebb. Azt hangsúlyozta, hogy az első, osztrákok elleni meccs rendkívül fontos lesz. Minden szempontból fontosnak nevezte a magyarok elleni mérkőzést Mesut Özil, a világbajnok német csapat középpályása. „Egy pozitív eredmény természetesen önbizalmat adna nekünk - jelentette ki a Nationalelf asconai edzőtáborának végén az Arsenal légiósa. - Örülök, hogy újra a gelsenkircheni stadionban léphetek pályára, a csapat célja pedig egyértelműen a győzelem”. A magyar és a német labdarúgókőzés volt, a fontos összecsapások csak ezután jönnek” - szögezte le Martin Škrtel, aki várhatóan az Eb után elhagyja a Liverpoolt. Ján Kozák a legerősebb összeállítású együttest akaija pályára küldeni, úgy tervezi, hogy ugyanazok kezdenének a Wales elleni, jövő szombati Eb-nyitányon is. Megkönnyebbült a kapitány, mert rendbe jött a korábban sokáig sérüléssel bajlódó Tomáš Hubočan, így várhatóan balhátvédként helyet kap a kezdőcsapatban az Oroszországban légióskodó játékos. Szerdától Róbert Mák is a válogatottal gyakorol, a gyors szélsőnek klubkötelezettségei voltak a PAOK Szalonikinél. „Jó játékkal és győzelemmel akarunk hangolni a francia- országi Európa-bajnokságra” - szögezte le Mák. A szlovákok legutóbb tavaly októberben Fehéroroszországtól kaptak ki (0:1), azóta ötször nyertek (Luxemburg 4:2, Svájc 3:2, Izland 3:1, Grúzia 3:1, Németország 3:1), és kétszer döntetleneztek (Lettország 0:0, Írország 2:2). válogatott eddig ötvenszer találkozott egymással. Eddig 22-szer Németország, 17-szer az NDK és 11- szer az NSZK volt az ellenfél. A mérleg: 20 magyar, 16 német győzelem, 14 döntetlen. A legutóbbi, 2010-ben játszott találkozón a németek 3:0-ra nyertek a Puskás Ferenc Stadionban. A várható kezdőcsapatok - MAGYARORSZÁG: Király-Fiola, Guzmics, Lang, Kádár-Nagy Á., Gera-Lovrencsics, Kleinheisler, Dzsudzsák-Szalai. NÉMETORSZÁG: Neuer—Kimmich, Rüdiger, Boateng, Hector-Khedira, Kroos- Müller, Özil, Draxler-Gómez. Az északíreknek még ennél is jobb a mérlegük, 2015 márciusában l:0-s vereséget szenvedtek a skótoktól, azóta viszont tizenegy mérkőzésen nem találtak legyőzőre. A korábban a Manchester Ünitedben játszó Jonny Evans (West Brom- wich), a csapatkapitány Steven Davis (Southampton) és a gólerős Ky- le Lafferty (Birmingham) tartoznak a kulcsemberek közé. A szigetországiak is ott lesznek az Európa- bajnokságon, a C csoportban Németország, Lengyelország és Ukrajna lesz a riválisuk. A legújabb világranglistán a szlovákok a 24., az északírek a 25. helyen állnak. Eddig háromszor találkozott egymással a két válogatott, kétszer nyertek (2:ls 2:0), egyszer pedig kikaptak (0:1) Škrtelék. A szlovák válogatott várható összeállítása: Kozáéik-Pekarík, Škrtel, Ďurica, Hubočan-Kucka, Pečovský-Mak, Hamšík, Weiss- Duriš. A mérkőzést a Dajto élőben közvetíti. r Újra 16 csapat lesz a II. fociligában Pozsony. A 2017/2018-as szezontól ismét 16 csapat szerepel majd a II. labdarúgóligában. Erről döntöttek tegnap a Szlovák Labdarúgó-szövetség pozsonyi közgyűlésén. A küldöttek megszavazták, hogy a 2016/2017-es másodosztályú bajnokságba a III. liga négy csoportjának (Pozsony, nyugat, közép, kelet) győztesei jutnak fel. Megszűnik a huszonnégy csapatos, kétcsoportos második vonal, amelyből tizenegy együttes biztosítja helyét a tizenhatos mezőnyben, és hozzájuk csatlakozik az élvonalból kieső gárda. A nyolcvanöt küldött közül nyolcvanketten szavaztak az átszervezés mellett, hárman tartózkodtak. (SITA) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK: Anglia-Portugália 1:0. g.: Smalling (86.); Macedőnia-lrán 1:3, g.: Trajkovszki (10.), ill. Azmoun (8., 20., 60.). DOXXBET II. LIGA, a bennmaradásért, nyugati csoport, 10. forduló: Nové Mesto-Saía 5:2 (3:1). Góllövők: L. Sebek (29., 44,77., 78, a harmadikat 11-esböl), Jastráb (42.), ill. Valachovič (22, 58.). Játékvezető: Valášek, 149 néző. Piros lap: Petrovský (75, Sala). ŠAĽA: Kublca-Galbavý, Ďatko, Petrovský, Kastelovič (46. Herceg)-Václav (77. Kocban), Cisár, Sedlák, Mehdi- Karim, Mikuš (86. Krčík)-Valachovič. ■ Kosárlabda NBA, nagydöntő. 1. mérkőzés: Golden State Warriors- Cleveland Cavaliers 104:89 (28:24, 24:19, 22:25, 30:21), legjobb dobók: Livingston 20, Green 16, Barnes 13, illetve Irving 26, James 23, Love 17. ■ Tenisz ROLAND GARROS, Párizs, nők, negyeddöntő: S. Williams (amerikai, 1.)-Putylnceva (kazah) 5:7, 6:4,6:1; Bertens (holland)-Bacsinszky (svájci, 8.) 7:5,6:2. Elődöntő: Muguruza Blanco (spanyol, 4.)-Stosur (ausztrál, 21.) 6:2,6:4; S. Williams-Bertens 7:6,6:4. Férfiak, elődöntő: Djokovics (szerb, 1.)-Thiem (osztrák, 13.) 6:2,6:1,6:4; Murray (brit, 2.)-Wawrinka (svájci, 3.) 6:4,6:2,4:6,6:2. PROSTÉJOVI FÉRFITORNA, elődöntő: Fucsovics (ma- gyar)-Cervantes (spanyol) 6:2,6:2. ■ Atlétika GYÉMÁNT LIGA, Róma - női súlylökés: 2. Márton Anita (magyar) 18,98 m. ■ Vízilabda FÉRFI BL, az elődöntőbe jutásért: Szolnoki Dózsa- Barceloneta 7:5, Jug Dubrovnik-Eger 8:6. ■ Sportfogadás KENŐ - csütörtök: 5,10,16,17,18,22,24,26,42,46, 51.53.56.59.60.62.64.70.75.79. Kenő Plusz-szám: 17. KENŐ JOKER - csütörtök: 995341. Nyeremények: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1 nyertes); 4. díj: 30 euró (11); 5. díj: 2,50 euró (89); 6. díj: 0,50 euró (942). KENŐ - péntek: 15,17,20,22,24,31,34, 36,40,42, 44.49.59.61.65.67.68.70.71.79. Kenő Plusz-szám: 17. KENŐ JOKER - péntek: 459278. Nyeremények: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (2); 4. díj: 30 euró (11); 5. díj: 2,50 euró (109); 6. díj: 0,50 euró (975). Blatter és Valcke aratott a FIFA-nál Zürich. A FIFA korábbi vezetői közül Joseph Blatter elnök, Jérome Valcke főtitkár és Markus Kattner pénzügyi igazgató összesen 80 millió dollárt keresett az utolsó öt hivatali évében. A jelentős összegű béremeléseket, prémiumokat és egyéb bó- nuszokat igazoló szerződéseket a FIFA zürichi székházában csütörtökön tartott házkutatás során foglalták le. Blatter 12 millió dolláros bonuszt kapott a brazíliai vb után, és ugyanennyi járt volna neki a 2015 és 2019 közötti elnöki ciklusa végén, miközben alapfizetése évi 3 millió dollár volt. Az évente 2 millió dollárt kereső Valcke 10 milliót kapott a vb után. (MTI) Szlovák Eb-fopróba Nagyszombatban