Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-24 / 120. szám, kedd
8 i RÖVIDEN Sokan meghaltak a robbantásokban Tartúsz. Legalább száz ember meghalt és sokan megsebesültek a Szíriái konfliktusban eddig viszonylag érintetlen, északnyugat- szíriai Tartúsz és Dzsabla kikötővárosokban tegnap elkövetett robbantásos merényletekben, melyek elkövetőjeként az Iszlám Államjelentkezett. (MTI) Feloldják a fegyverembargót Hanoi. Bejelentette a Vietnam elleni fegyverembargó teljes feloldását tegnap Barack Obama amerikai elnök, aki háromnapos látogatáson tartózkodik a délkelet-ázsiai országban. „Mostanra a két fél (az Egyesült Államok és Vietnam) között kiépült bizonyos szintű bizalom és együttműködés” - mondta az amerikai elnök. Obama útjának legfőbb célja a gazdasági kapcsolatok elmélyítése. (MTI) A kormánypárt győzött Nicosia. A kormányzó Demokratikus Tömörülés (DISY) nyerte a Ciprus görögök lakta részén a vasárnapi parlamenti választásokat: a választási bizottság közlése szerint az összes szavazat összeszámlálása alapján a DISY a voksok 30,69 százalékát szerezte meg. A parlamenti választás egyfajta fokmérője volt a 2018-ig hivatalban lévő elnök és kormányfő, a Demokratikus Tömörülés színeiben politizáló Ni- kosz Anasztasziadisz támogatottságának is. (MTI) További rendőrök a Brenner-hágónál Bócs. Ausztria további 80 rendőrt és kiszolgáló személyzetet vezényel a Brenner-hágóra, hogy megerősítsék ajárőrözést az Olaszország felől növekvő számban érkező regisztrálatlan migránsok feltartóztatására - közölte Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter. „Szemlátomást a migránsok itt-ott át tudnak jutni a Brenneren, néha egy sem érkezik, máskor pedig öten, heten vagy tízen jönnek” -mondta Sobotka. (MTI) KÜLFÖLD 2016. május 24. | www.ujszo.com Nem lesz szélsőjobbos elnöke Ausztriának Az egyik marad, a másik megy. Alexander Van der Bellen (balra) váltja fel az elnöki székben Heinz Fischert, akinek hivatali ideje július 8-án jár le. Norbert Hofer (jobbra) a Facebookon üzent: „Köszönöm a nagyszerű támogatásotokat. Természetesen ma szomorú vagyok." (SiTA/AP-feivétei) ÖSSZEFOGLALÓ Bécs. Sosem volt még ennyire izgalmas a választás Ausztriában, ás sosem volt ennyire szoros az eredmény. Végül is a zöldek által támogatott független elnökjelölt, Alexander Van der Bellen győzni tudott kemény ellenfele fölött. A levélben leadott szavazatok összeszámlálása előtt patthelyzet alakult ki, s csak tegnap délutánra derült ki, hogy ezek a levélszavazatok döntötték el, nem lesz szélső- jobboldali köztársasági elnöke' a szomszédos országnak. A választásból a zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen került ki győztesen. Mindössze pár ezer szavazat döntött. Tegnap délután, még a hivatalos eredmény közzététele előtt elismerte vereségét Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) államfőjelöltje. A belügyminisztérium bejelentése szerint Van der Bellen a vasárnapi második fordulóban a szavazatok 50,35, míg riválisa, Norbert Hofer a voksok 49,65 százalékát szerezte meg. Eredetileg úgy tervezték, hogy csak délután öt és este hét között lesz végeredmény, de a levélszavazatok összeszámolása gyorsabban haladt a vártnál. A Kurier szerint a vidéki területeken inkább Hoferre szavaztak, a városok pedig Van der Bellennek kedveztek (pl. Bécsben 62:38-ra nyert). Hofer 60 százalékot ért el a férfiak, míg Van der Bellen ugyanennyit a nők között. A fiatalok többsége a Zöldek által is támogatott jelöltet, míg a 30-59 év közöttiek többsége Ho- fert választotta. (ú, MTI, Index) Júliustól ideiglenes ellenőrzés a lengyel határon Varsó. Júliusban több kiemelkedő nemzetközi eseményre kerül sor Lengyelországban, emiatt ideiglenesen visszaállítják a belső uniós államhatárt átlépők ellenőrzését - hívta fel a figyelmet a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a honlapján tegnap közzétett figyelmeztetésben. Július 8-9-én Varsóban NATO-csúcstalálkozót, július 25. és 31. között pedig Krakkóban világifjúsági napokat rendeznek, utóbbira ellátogat Ferenc pápa is. Ezekhez az eseményekhez kapcsolódóan, a schengeni határellenőrzési kódexben foglaltaknak megfelelően Lengyelország ideiglenesen visz- szaállítja a belső uniós államhatárt átlépők ellenőrzését. Az ideiglenes határellenőrzést a cseh, a német, a litván és a szlovák határszakaszokon állítják vissza, továbbá a tengeri határszakaszon és a repülőtéri határátlépőkön is. Az ideiglenes határellenőrzést szúrópróbaszerűen fogják végezni a közúti, vasúti, tengeri, folyami és repülőtéri határ- átkelőhelyeken július 4. és augusztus 2. között. (MTI) : nem működik a vendszer Erdogan A nemzetközi menekült- válság, valamint a világ többi pontján folytatódó humanitárius krízishelyzetek megoldásához az országok közös felelősségvállalására van szükség - mondta Recep Tayyip Erdogan. Ankara. A török elnök tegnap Isztambulban, az ENSZ védnöksége alatt első alkalommal megrendezett Humanitárius Világ-csúcstalálkozón (World Humanitarian Summit) mondott nyitóbeszédet. A válságkezelés jelenlegi rendszere elégtelen - hangsúlyozta a török államfő. A világ csak szemléli, ahogyan gyerekek halnak meg. A terheket csak néhány ország cipeli. Az a gond, hogy a kellő vakcinát sem tudjuk biztosítani - sorolta. Erdogan kiemelte, hogy amíg a szíriai polgárháború 2011 -es kitörése óta Törökország hárommilliónál is több migránst fogadott be, és több mint 10 milliárd dollárt költött a menekültek ellátására, addig a nemzetközi közösség hozzájárulása az ügyhöz alig 455 millió dollárt tett ki. A Humanitárius Világcsúcstalálkozón közel 60 ország állam- és kormányfői vesznek részt. Isztambulba utazott Angela Merkel német kancellár, Joe Biden amerikai alelnök, valamint Pietro Paolin bíboros, vatikáni államtitkár, s jelen van Bán Ki Mun ENSZ-fötitkár is. A kétnapos, több mint ötezer résztvevőt számláló fórum célja, hogy megvitassák, milyen intézkedéseket kellene elfogadni a konfliktusok, a környezeti válságok és a szegénység okozta drámai humanitárius helyzetek megoldására. A csúcs helyszínén Merkel és Erdogan megbeszélést folytat az EU-török menekültügyi megállapodás végrehajtásáról. A humanitárius válsághelyzetek megoldása érdekében vállalt kötelezettségeket gyakran senki nem teljesíti - figyelmeztetett Angela Merkel német kancellár. Hangsúlyozta: Németország azt szeremé, hogy a vállalt kötelezettségek teljesüljenek. Hozzátette: mindannyian ugyanazon a bolygón élünk. Mindenkinek csak egy élete van és jogában áll, hogy azt emberhez méltó és értelmes módon élje, amihez a lehetőséget meg kell adni. Merkel Recep Tayyip Erdogannal lezajlott délutáni isztambuli találkozóján bírálta a szabadságjogok betartásával kapcsolatos török kormányzati magatartást. A találkozó után Merkel elmondta: minden kétséget kizáróan egyértelművé tette, hogy a török parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörlése „mély aggodalomra ad okot számára”. A német kancellár emellett kiállt olyan értékek mellett, mint a független igazságszolgáltatás és sajtószabadság, valamint az erős parlament. A török parlament múlt pénteken elfogadta a képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló alkotmánymódosítójavaslatot. A felek egyetértettek abban, hogy az illegális migráció ügyében folytatni kell az együttműködést - közölte a török elnök hivatala. Az Európai Unió és a Törökország közötti migrációs megállapodás értelmében mindkét fél mindent megtesz annak érdekében, hogy a török állampolgárokkal szembeni vízum- kényszert legkésőbb július 1-jéig el lehessen törölni. Merkel figyelmeztetett: félő, hogy ez nem fog sikerülni, mert az ehhez szükséges feltételek nem teljesülnek maradéktalanul. A humanitárius válsághelyzetek kezelésével foglalkozó ENSZ- konferencia keretében folytatott beszélgetést Merkel úgy összegezte, hogy az általa felvetett kérdéseket nem sikerült teljes mértékben tisztázni. (MTI) UNICEF-videók miatt robbant ki társadalmi vita Magyarországon ÖSSZEFOGLALÓ A magyar Emberi Méltóság Központ jogi igazgatóhelyettese feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen az UNICEF Magyar Bizottsága által készített és a gyermekek között terjesztett videók ügyében kiskorú veszélyeztetése miatt. Budapest. A közfelháborodást kiváltó videók az ügyben megszólalt gyermekklinikai szakpszichológusok egybehangzó véleménye szerint súlyosan veszélyeztetik a gyermekeket. Miről is van szó? Magyar- országon társadalmi vitát kavart az UNICEF gyermekbántalmazásról szóló egyszázalékos kampányfilmsorozata, és már hatezren támogatják azt az online petíciót, amelyben lemondatnák a gyermekvédelmi szervezet magyarországi vezetőit. A kisfilmekben gyerekek adnak tanácsot bántalmazott társaiknak arról, hogyan kell megvédeniük magukat apjukkal szemben. A provokatív kisfilmeken a gyerekek arról beszélnek, hogyan lehet elbújni az apa elől, miként kell eltorlaszolni az ajtót egy komóddal, kitömni a ruha alatt magukat, hogy ne fájjon annyira a verés, vagy hogyan kell kesztyűt húzni a kilincsre, hogy amikor nekilöki őket az apjuk, az ne okozzon akkora sérülést. Mert ha apa jön, ravasznak kell lenni. A párperces kampányvideókat mozikban, gyerekfilmek előtt vetítették napokon át. Az Apák az Igazságért Egyesület alapítója a Hír TV egyik műsorában felháborítónak és rosszhiszeműnek nevezte a kisfil- meket, amelyekben az UNICEF tényként tálalja, hogy az édesapák bántják a gyereküket. „Bugyuta, infantilis az egész, mert gyakorlatilag egy gyermeket arra szocializál, hogy ha apa este bejön, akkor védje meg magát. Mi van azokkal a gyerekekkel, akiknél az anyuka szeremé, ha estére éljen haza fürdetésre? Mit mondjunk mi a gyereknek azután, ha ezt a filmet látják?” - tette fel a kérdést Jaczó András, az Apák az Igazságért Egyesület alapítója. A szakpszichológus szerint is az édesapák ellen hangol a videó, pedig a statisztikák mást mutatnak: a gyermekek ellen szexuális abúzust elkövetőknek csak a töredéke a vér szerinti apa. A szakember szerint a kisfilmmel ráadásul azt sugallták a bántalmazott gyerekeknek, hogy nincs, aki megvédje őket. „Pontosan azt sugallják ezek a videók, hogy a gyerek egyedül van a problémájával, neki kell valamilyen módon kezelnie. Nem ez a problémának a megoldása és a kezelési módja, hanem, hogy a megfelelő személyekhez fordulást kellene bátorítani” - fogalmazott Toma- sovszki László szakpszichológus, igazságügyi szakértő. A gyermekvédelmi szervezet magyar vezetői szerint viszont a kampányfilmekkel elérték céljukat, és beszédtéma lett a gyermekbántalmazás. „Mi az UNICEF-nél azt gondoljuk, hogy az a legfontosabb, hogy beszéljünk erről a kérdésről, és bár látszólag úgy tűnik, hogy mi meg vagyunk támadva, én ezt nem így fogom fel” - szögezte le Tausz Katalin, az UNICEF Magyar Bizottság kuratóriumi tagja. (Hír TV, Csaladhalo.hu, ú)