Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-24 / 120. szám, kedd
RÉGIÓ www.ujszo.com | 2016. május 24. I 5 Üj CT-berendezés Sacán A kórház az ország minden pontjából érkező betegeket fogad a CT-vizsgálatra (Képarchívum) NÉMETI RÓBERT Túlsúlyos pácisnsek és kla usztrof ób iások kivizsgálására is alkalmas a gép, összesen csak kettő van belőle Európában. mii Korszerű CT-berendezést kapott tegnap a sacai magánkórház. A klausztrofóbiások kivizsgálására is alkalmas, közel kétmillió eurós szerkezetet nagyrészt uniós támogatásokból vásárolták meg. Ez az ország egyetlen nyitott mágneses CT-berendezése. „Közép- Európában mindössze két ilyen gép van, egy a németországi Heidelberg- ben, és egy itt, Sacán. A Hitachi Oa- sis 1,2 Tesla géppel szinte mindenkit ki tudnak vizsgálni, még azokat is, akiket a klasszikus CT-vei nem lehet, mert klausztrofóbiában szenvednek” — mondta a megnyitó során Ján Slávik, a magánkórház igazgatója. Hozzátette, a gép a túlsúlyos páciensek vizsgálatára is alkalmas. „A gép nyitott szerkezetének köszönhetően az orvosok bármelyik oldalról megközelíthetik a betegeket, a gyerekeket is könnyebb így kivizsgálni, mert a szülők mellettük lehetnek” - tette hozzá az igazgató. A berendezés sokkal gyorsabb a régebbieknél, ezért várhatóan a várakozási idő is rövidebb lesz. Az új technológia mintegy 2 milliós befektetést jelent a kórháznak, ebből 1 422 830 eurót vissza nem térítendő európai uniós támogatásból finanszíroztak. „A CT- t elsősorban a lágy szövetek, a hasi szervek, az agy vagy a hátgerinc kivizsgálására használják, de az izmok, az ízületek vizsgálatára is alkalmas” - mondta Tatiana Muchová, a radiológiai klinika munkatársa. Díjátadó a zsinagógában SZÁZ ILDIKÓ Két lévai magyar személyiség kapott rangos városi kitüntetést. nm Rendhagyó módon a lévai zsinagógában tartották a testület ünnepélyes ülését a város első írásos említésének 860. évfordulóján. Léva díszpolgárává avatták Alt Ernő nyugalmazott gyógyszerészt, aki idén ünnepli 95. születésnapját. „Ebben a városban születtem és a mai napig itt élek. Különösen nagy örömmel tölt el, hogy megkaptam ezt a rangos elismerést. A gyógyszerészeti hivatás mellett életem része volt a méhészkedés, a méhészet szerete- te” - mondta Alt Ernő gyógyszerész, történész, múzeumalapító és méhész. Léva díszpolgára számos Lévával kapcsolatos kiadvány szerzője és a hetvenes években neki köszönhetően nyitották meg a Barsi Múzeumban Közép-Európa egyik legszebb gyógyszerésztörténeti kiállítását. A városi díjátadó ünnepségen röviden összefoglalták a jubileLéva díszpolgára lett Alt Ernő nyugalmazott gyógyszerész, helytörténész és múzeumalapító (A szerző felvétele) urnát ünneplő város történetét. Léva első okiratos említése 1156-ból való, és arról szól, hogy Martirius esztergomi érsek Baratka községben Szent Márton tiszteletére templomot szentelt. Leua (Léva) település abban az időben a mai Léva központjától keletre terült el, valahol a szőlőhegy lejtőjén, amelyet a mai napig O-Lévának neveznek. Az idei díjátadón értékmentő, műemlékvédő munkájáért a Siklós-kilátó felújítását szorgalmazó polgári társulást is megjutalmazták. Oľga Szalmová, a Szlovák Vöröskereszt lévai szervezetének elnöke az egészségügyben, illetve a szociális szolgáltatások terén végzett munkájáért kapott városi elismerést. Polgármesteri díjat vett át Müller Péter fizikus, helytörténész, a Lévai Szent László Kör elnöke, a Reviczky Társulás Léva és vidéke helytörténeti szakosztály vezetője. A Léva önkéntese címet Katarína Ole- járová kapta, és ebben az elismerésben részesült Ján Buchan, Vladimír Konc és František Szabó önkéntes véradó. Wirth Jenő a Reviczky Társulás nevében vette át az oklevelet, és elismerésben részesültek az egyházi közösségek lelki vezetői. Léva első írásos említésének kerek évfordulóján Štefan Misák polgármestertől és Ján Krtík alpolgármestertől oklevelet és a város kőből faragott címerét - a helyi szakiskola diákjainak alkotását - kapták ajándékba Léva testvérvárosainak, a magyarországi Érd, a csehországi Boskovice, valamint Námesf na Hané képviselői. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Késelés a buszmegállóban Kassa. Megkéseltek egy 28 éves férfit egy buszmegállóban. A támadó megszúrta és több helyen megvágta áldozatát, aki 4 héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A 32 éves tettest nem sokkal a támadás után elfogták. (sita) Gyerekek mobilját lopták el Kassa. Betörtek egy kassai szabadidőközpontba. Az ismeretlen tettes a lezárt szekrényekből elvitte a gyerekek mobiltelefonjait. Összesen kilenc mobilt lopott el, 1200 euró értékben. A rendőrség lopás gyanújával indított eljárást. (TASR) Sportversenyen lőttek mellkason egy nőt Poltár. Mellkasi lövés ért egy 49 éves nőt. A sportolók próbalövéseket adtak le légfegyverekkel. Egy lövedék eltalált egy nőt. A sérült felépülése 42 napot vehet igénybe. A rendőrség vizsgálja, a szervező betartotta-e a lövészversenyek szervezésére vonatkozó feltételeket. (SITA) A buszt megszentelték az első útja előtt (A szerző felvétele) Iskolabuszt kapott az Arrivától a szepsi iskola NÉMETI RÓBERT SZEPSI Felújított iskolabuszt kapott a szepsi Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont az Arriva közlekedési vállalattól. Nagy István iskolaigazgató azt mondta, a buszt iskolai kirándulások alkalmával is használni fogják, de főleg a távolabbi falvakból beutazó diákok mindennapjait könnyítik meg vele. „Jól tudjuk, hogy a szülőknek manapság milyen nehéz összehangolniuk a mindennapi teendőiket és a gyerekek iskolalába hordását, ezért mi az utaztatással próbáljuk segíteni őket. A 203 diákból jelenleg mintegy 80-an járnak be, némelyiküknek több tíz kilométert is kell utaznia. Ez nemcsak a gyerekek, hanem a szülők számára is nagyon fárasztó” - nyilatkozta lapunknak az iskola igazgatója, majd elmondta, hogy a busz átadását megelőzően számos utaztatással kapcsolatos pályázatot adtak be. „Több helyre is benyújtottuk a kérvényt, végül a Bethlen Gábor Alapítvány Biztonságosan négy keréken, magyar iskolába a felvidéken programjának támogatását kaptuk meg. Ez olyan pénzbeli támogatás, amelyet az Arrivától kapott busz üzemeltetésére fogunk költeni” - tette hozzá Nagy István. Megjegyezte, hogy Zachariáš István megyei alelnök és Iván László, az Arriva vállalat igazgatójának segítségével sikerült megvalósítaniuk a tervüket. írói alkotóműhely és AquaPhone fesztivál Párkányban GULYÁSZSUZSANNA Rendhagyó módon kezdődik az idei párkányi AquaPhone. A fesztivál részeként Mila Haugová ingyenes írói alkotóműhellyel várja az érdeklődőket. E332331 A kétórás szemináriumon részt vehet bárki: az is, aki már belekóstolt az írásba és az is, aki még nem merte rászánni magát. „Kétórás szemináriumunkat az írás alapjainak és az íráshoz való viszonyunknak szenteljük - szövegeket írunk, amelyeket közösen elolvasunk és értékelünk” - tájékoztatott Mila Haugová költő és műfordító. A szeminárium központi témája a Mária Valéria híd és a résztvevők hídhoz, illetve nyelvhez fűződő viszonya lesz, amely Mila Haugová szerint ugyancsak a kölcsönös megértés és megismerés hídja- ként szolgál. A június 17-i szemináriumra - amelynek helyszíne a városi művelődési központ lesz - már lehet jelentkezni Himmler Györgynél, az AquaPhone fesztivál szervezőjénél. Az AquaPhone összművészeti fesztivál, amely a vízi telefonálásnak állít emléket. Mivel a Mária Valéria hidat a második világháborúban felrobbantották, az ötvenes években a párkányiak és az esztergomiak a folyó túloldalára szakadt rokonaikkal és Mila Haugová (kalapban) állandó résztvevője a párkányi AquaPhone-nak (A szerző felvétele) barátaikkal vízi telefonálással tartották a kapcsolatot. A folyó akár fél kilométeren keresztül is vitte a szavakat, rejtjeles híreket. Az AquaPhone ennek a jelenségnek és azoknak az emberi sorsoknak állít emlékek amelyeknek titkait egykor a Dunára bízták, tanúsítva ezzel, hogy az emberi leleményesség határtalan. Az AquaPhone fesztivál ötlete Hanneke Frühauftól származik. Évről évre Alfred Zimmerlin és Markus Eichenberger zenész valósítja meg, egy párbeszédet kísérő zenei improvizációt hoznak létre. Az idei perfor- mance alkalmával (június 18.)fuvola- és csellószó kíséretében Irena Brežná (Basel, Svájc) szövege kel át a Dunán.