Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-21 / 118. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2016. MÁJUS 21. INTERJÚ ] 3 Nincs csak rossz és jó, mint a mesékben Az Állatkert című sorozat forgatására jött Pozsonyba, s már össze is csomagolta azt, ami az albérleti lakásban maradt. Nem kellett sokat bajlódnia, mert a dolgok nagy részét már elszállították Kassára. N em is tudom, hol szedtünk ösz- sze ennyi lomot - mondja Alena Ďuránová egy csomó fölösleges apróságot ki is dobtam. A szimpatikus színésznő reméli, hogy a kassai fészekrakással egy kicsit megváltozik a vándorélet. Párja, Michal Náhlik rendező, az eperjesi színház prózai társulatának vezetője épp bemutatóra készült, s a feje sem látszott ki a munkából, így hároméves kislányukat, Ernát Rozsnyón hagyta, ott élnek Alenka szülei. Fáj a szíve, bár tudja, hogy a kicsi jó helyen van, a családi ház udvarán futkoshat, homokozhat, a nagyszülők kényeztetik. így nem is nagyon vágyik Kassára, egyre mondogatja, hogy ő Rozsnyón marad. De ha anyuci megjelenik, akkor már nem tágít mellőle. Bár Erna élvezi, hogy a nagyszülőknél lehet, nem sír, ha búcsút kell vennie az anyukától? Tiltakozik. A párommal olyanok vagyunk, mint a cirkuszosok, a munka miatt nagyon gyors életet élünk. Az én csillagjegyem Kos, a páromé Bak, Erna a Bika jegyében született, ez őrült kombináció, de azóta, hogy megvan Erna, s elnézem őt, látom a saját reakcióimat. Szigorú anya vagyok, ezt töredelmesen be is vallom, de mióta anya lettem, megváltoztam. Megleltem magamban a türelmet, azt, hogy tisztán lássam a dolgokat, távolságot tudjak tartani. Mindez igen fontos, erre az édesapám tanított. Különbség, hogy szigorú, vagy következetes is. Igen. Vannak dolgok, amikhez ragaszkodom, persze a szigort igyekszem szeretettel ellensúlyozni. Mert Erna is, mint minden gyerek, próbálkozik, hol a határ, tud dacos lenni. Már megesett, hogy földhöz vágta magát. Rozsnyón született. Ott is nőtt fel? Hogy emlékszik vissza a gyerekkorára? Fantasztikus volt. Az öcsémmel együtt Rozsnyón jártunk óvodába, iskolába, de a szüléink egy kis faluból, a Sajó folyó bal partján, Rozsnyótól 15 km-re északnyugatra fekvő Oláhpatakról származnak. Azáltal, hogy a szüléink nagycsaládból vannak, egy csomó unokatestvérrel nőttünk fel. Az alapiskola végeztével felvettek a kassai konzervatóriumba, tizenöt éves koromtól kollégiumban laktam, de minden hétvégén hazajártam. S alig érkeztem meg Rozsnyóra, már rohantam Oláhpatakra, ott töltöttem az egész hétvégét. Mind ott voltunk egy rakáson, az udvaron rohangáltunk, fára másztunk, állatok között mászkáltunk. Most, hogy az Állatkert című sorozat forgatásán állatok között lehetek, mindig eszembe jutnak. Máig hiányzik, nagyon szépek a gyerekkori emlékeim, az első diszkó, az első szerelem, a nagy falusi esküvők, a disznótorok. A sok unokatestvér között különböző korúak voltak, a legidősebb unokanővérem egy barátnőjével mindenféle játékokat talált ki nekünk, isteni volt. Igaz, engem nehéz volt féken tartani. Megleltem magamban a türelmet, azt, hogy tisztán lássam a dolgokat. Aztán vége lett a gondtalan játéknak. Kassára költözött. Bizony, pedig csodás volt. Bánt is, hogy Erna már nem élheti meg ugyanezt. Azt, hogy átmehetek a szomszédhoz a nyitott kapun, hogy annak idején faluhelyen nem kellett kulcsra zárni az ajtót, csak besétált az ember a házba, s azt mondta, jó napot. Nekem ugyan megfelel a városi élet, ott vannak a barátaim, de sajnálom, hogy Ernának csak az állatkertben mutathatom meg az állatokat, ő már nem csellenghet a tehenek, kecskék között, nem mehet az erdőbe reggel ötkor málnát, szedret, gombát szedni, mint én a nagymamámmal. Turisztikai attrakcióként ma is kínálnak a farmokon ilyet Csak az már nem ugyanaz, mint amit én megéltem. Persze, ő majd megél másvalamit. Gondoskodom róla, hogy boldog és elégedett legyen. A konzervatórium befejeztével vége lett a falusi vakációnak, Kassán maradt. A konzervatóriumban mindjárt az elején szerencsém volt, tizenhat évesen felkértek szinkronra, s még iskolás koromban szerepet kaptam egy tévéjátékban. Lassacskán önállósodtam, gondoskodni tudtam magamról, erre neveltek a szüleim. Bár ők fizették az iskolát és mindig ott voltak, vannak, ha szükség van rájuk, jó érzés volt, hogy van saját munkám, s nem kellett tőlük zsebpénzt kérni. Ahogy befejeztem az iskolát, az érettségi után ajánlatot kaptam a színházból, ott volt a fészek, jól éreztem magam, hamar akklima- tizálódtam. Mégis távozott a Kassai Állami Színházból. Most újra visszatér. Tulajdonképpen nem igazán mentem el, anyának szerződtem, szülési, majd gyermekgondozási szabadságon voltam. Tizenöt éve vagyok a színházban, Pozsonyba csaknem a kezdetektől feljárok. Először egy fiatal rendező, Patrik Lančarič küldött el válogatásra azzal, hogy Martin Huba a Rómeó és Júliát készül színre vinni. Kitöltötte és elküldte helyettem a jelentkezőívet, kezembe nyomta a szöveget, amit meg kellett tanulnom. Valamilyen oknál fogva Martin Huba a cseh páros mellett döntött, bár eredetileg egy szlovákot is tervezett, így lemaradtam. Visszamentem Kassára azzal, hogy nem sikerült, de nagy meglepetésemre Martin Huba e-mailt küldött a színházba, hogy sajnálja, de nem feledkezett meg rólam, gondol rám. Ez azt jelentette, hogy rövid időn belül, amikor Diana Mórová szülni ment, felhívott, nem vállalom-e az ő szerepét a Nemzeti Színházban. Ez sokk volt. Féltem, de igent mondtam. A Vízkereszt, vagy amit akartok főszerepére ugrottam be, ez volt az első előadás, amelyben a fővárosban felléptem. Utána jöttek a következők. Közben az Astoriába is meghívtak, a Nemzetiben az Amadeusban, majd Goldoni A legyező című darabjában és az Ivanovban kaptam újabb szerepet. Pendliztem Kassa és Pozsony között. Kassán is nagyon szép szerepeket kapott: Ibsen Nórájában, Csehov Ivanovjában és Szásájában, Shakespeare-darabokban, és még sorolhatnám. Nem panaszkodhatom. Elvben nem teszek különbséget a kis és a főszerepek között, de tény, hogy szerencsém van a rendezőkkel, akik nagyon szép feladatokat bíztak rám - a fővárosban és Kassán is. Igaz ugyan, hogy nem mindig volt egyszerű, megesett, hogy mindkét helyen két-két darabot próbáltam egyszerre, pokolian sokat utaztam, az éjszakákat hálókocsiban töltöttem. Rettenetesen fáradt voltam, a kassai próbán megsérült az ínszalagom, s a Sha- kespeare-darab bemu tatóján fájó lábbal töltöttem három órát a színpadon. De nem siránkoztam, mert nem akartam senkit visszautasítani. Jó, hogy nem autózott, fáradtan veszélyes lett volna. Máig vonatozom, közben szöveget tanulok, olvasok, ha éjszaka utazom, néha még el is alszom. Pedig van jogosítványom, két héttel a szülés előtt sikerült levizsgázA szerepek találták meg? Azt mondogatta, hogy nincs szerepálma. Nincs. Nekem az a fontos, hogy bármilyen szerepet bíznak rám, megkedveljem a figurát, hogy minél jobban azonosulni tudjak vele. Ehhez az kell, hogy minél többet tudjak róla, a színházban beszélhessek róla a rendezővel, mert millió kérdésre várom tőle a választ. Az alakot egy bizonyos pillanattól kezdve látjuk, s tudni akarom, hogyan élte előtte az életét. Minden érdekel, ami nincs benne a forgatókönyvben, hogy élt, milyenek voltak a szülei. így áll bennem össze a kép. Az első benyomás alapján megítélt negatív figura is valamilyen oknál fogva követi el a rosszat - mert így nevelték, mert beteg. Meg kell találnom a kulcsot, miért viselkedik úgy, ahogy viselkedik. Például Ibsen Nórája: nehéz azonosulnom egy olyan nővel, aki elhagyja a gyermekét, de igyekszem belebújni a bőrébe, hogy próbáljam megérteni a tettét. Mert nincs csak rossz és jó, mint a mesékben. A jót nem baj, ha hazaviszi magával a színházból. De a rosszat! El tudja magát vonatkoztatni a szereptől? Ezt úgy hívják, hogy pszichohi- giéné, ezt mindenki maga képes kifejleszteni. Megesik, hogy a szerep, az alak belém ivódik, s nehezen tudok tőle szabadulni. De ez is más, mióta Erna megszületett. Azelőtt a nehéz előadások után nem mentem rögtön haza, pedig közel lakunk a színházhoz, 10—15 percnyi járásra, de nagyokat sétáltam a környező utcákon. Erna születése után először lépek színpadra, novembertől próbálok majd, még nem tudom, mivel hogyan birkózom meg. A rendező, aki nagyon precíz és hozzám hasonlóan munkamániás, már szólt, hogy nehéz szerepre számítsak, nem könnyű próbaidőszak vár rám. Erna majd megkönnyíti. Ahogy kinyitom otthon az ajtót, s fut elém, hogy „mamika, már megjöttél? Szeretlek!”, abban a pillanatban, minden egyéb elszáll a fejemből. A partnerével dolgozott színpadon? Egyszer, amikor nálunk rendezett a kassai színházban. Épp akkor jöttünk össze. A próbák profi módon zajlottak, néha össze is zörrentünk, mert provokáltam, hogy elég fel- készült-e, tudja-e, mit is akar. Később mondta el, hogy amikor megjöttem az első próbára, megjegyeztem: „kíváncsi vagyok, hogy ezt vajon hogy tudod megmagyarázni”. Attól fogva nagyon készült minden próbára. Rájöttem, hogy nemcsak akkor, azóta is így van. (Fotó: a színésznő albumából) A munka otthon is téma, vagy tabu? Ha valakit szeretünk, és fontos nekünk, nem akarjuk megbántani. Mindketten elég intelligensek vagyunk, hogy lássuk, mi sikerült, és mi nem volt jó. Ezt néhány nap múlva megbeszéljük, de nem rögtön a bemutató után. Neki köny- nyebb a dolga, mert ha beül az én előadásomra, utána az egészet értékelheti, elemezheti, nem kell csak rólam beszélnie, én viszont az ő munkáját osztályozom. A nagy nyilvánosság a tévésorozatokból - Rendelés a Rózsakertben, Sekeráék, Forr a bor, Vadlovak - ismerte meg. Most pedig az Állatkertben gondozza az állatkákat. Az elsőben kis szerepet kaptam, a Sekeráékban, ami szituációs komédia, Juraj Kemkával házaspárt alakítottunk, s nem volt könnyű, mert nem tartom magam nagy komikának. Az ilyen szerepekkel a színházban is megdolgozok. De hálás vagyok a lehetőségért, s tulajdonképpen akkor tanultam meg a kamera előtti munkát, mozgást. Nagy iskola volt. A Forr a bor alatt estem teherbe, ezt a forgatókönyvbe is beleírták. A sorozatokban különböző típusú nőket alakít. Az Állatkertben ráadásul nehéznek tűnő raszta hajjal jelenik meg. Fantasztikus ödet volt! A haj teljesen megváltoztatja a figurát, s általa mindjárt elképzeltem az alakot. Mindegyik sorozatban fantasztikus partnereket kaptam, az az érzésem, hogy valaki ott fenn szeret engem. A Vadlovakban megéltem Leopold Haveri szarkazmusát, iróniáját, de ez kedves volt és segítőkész, sohasem kioktató. Az Állatkert forgatásán is kitűnő a hangulat, s mindenki azon van, hogy az eredmény minél jobb legyen. A stáb igen, de az állatoknak nem lehet megszabni, hogy mit csináljanak Ráadásul veszélyes is oroszlánok, tigrisek, kígyók között mozogni. Abszolút fegyelem, óvatosság nélkül nem megy, meg kell beszélni az állatkert személyzetével, mit lehet és mit nem, hogy az állatoknak, de nekünk se essen bajunk. Ok tudják, hogy épp milyen hangulatban van az állat. Én egy négy hónapos pumakölyök- kel kezdtem a forgatást, s félelmében teljesen összemart. Amikor már nagyobbacska volt, csak kesztyűben tudtam berakni a ketrecbe, mert harapott. Egyébként az, hogy beengedtek bennünket az állatkertbe, s ott lehettünk az állatok közelében, hogy etethettem a vörös macskamedvéket, fe- lejtheteden élmény. A kígyóktól féltem, gondban is voltam, hogy egy pitont kézbe kellett vennem, s bár hátborzongató volt, megtettem. Urbán Klára
