Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-18 / 115. szám, szerda
omai A farkasdi katolikus templom a Károlyi család anyagi támogatásával épült 1808-ban, védőszentje a Szent Család. Az egyhajós épület klasszicista stílusú, tornya a templom homlokzatának része. Mellékoltárai közül kiemelkedik a Szűz Mária tiszteletére emelt, amely álgót stílusú. A református templomhoz hasonlóan többször javításra szorult. A második világháború alatt, 1944-ben, a tornyot bombatalálat érte. A sérülés olyan súlyos volt, hogy újra kellett építeni. A katolikus és a református templom is több javítást ért meg, eredeti beosztásuk azonban máig nem változott. Farkasdon sok híve volt a reformációnak. A türelmi rendelet kiadásáig számos felekezeti vita támadt a református és a katolikus hívők között. Farkasd első református temploma 1783 és 1785 között épült. Mivel annak idején a templomoknak nem lehetett tornyuk, azt 1808-ban építették hozzá. Ám ez 1812-ben egy villámcsapás utáni tűzvészben annyira megrongálódott, hogy újra kellett építeni. Az új torony a réginél magasabb lett. MP160321 [16 TEMPLOMOK ■ 2016. MÁJUS 18. www.ujszo.com OBEC NEDED MPl 60320 Romai katolikus templom - 1780-ban, klasszicista stílusban épült egyhajós templom, amely három oltárral rendelkezik. A főoltáron Szent Mihály arkangyalt ábrázoló kép található, akiről a templom a nevét is kapta. Negyed templomai Az ágostai hitvallású evangélikus egyház temploma -1969- től 1972-ig épült. Az evangélikus gyülekezet községünk legfiatalabb egyházközössége Református templom - 1786-ban épült, jelenlegi formáját az 1937-es átépítés során nyerte el Baptista imaház - 1907-ben épült, azonban már az ezt megelőző években is tartottak a baptisták istentiszteleteket