Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)

2016-05-11 / 109. szám, szerda

2 I KÖZÉLET 2016. május 11.1 www.ujszo.com Új döntés az R7-esről Roman Brecely közlekedési miniszter tegnap kerékpárral ment munkába, hogy támogassa a „Munkába kerékpárral" kampányba bekapcsolódó 5600 dolgozót. „Nem kizárt, hogy ha a pozsonyi körgyűrű építése miatt bonyolódik majd a közlekedési helyzet a főváros körül, ismét kerékpárral fogok munkába járni” - mondta a miniszter. (SiTA-feivétei) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ma újra dönthet a kormány a D4-es körgyűrű és az R7-es gyorsforgalmi út fővárosba vezető első szakaszának megépításáre kiírt tenderről. A döntés után kezdődhet az építkezés. Roman Brecely (Sieť) kész aláírni a szerződést a tender győztesével, ha a kabinet jóváhagyja az általa be­nyújtott, enyhén módosított szerző­dést. A projektet magántőke bevo­násával, a közszféra és a magánszfé­ra együttműködésében, úgynevezett PPP-projekt keretében építenék meg, a versenyt a spanyol Cintra tár­saság vezette Obchvat Nula konzor­cium nyerte meg. „A szerződést már előkészítettük, tehát én már csak a kormány jóvá­hagyására várok, s ezt követően ki­zárólag a konzorciumon múlik, mi­kor tudjuk aláírni” - mondta Bre­cely. A tendert még az előző smeres kormány bonyolította le, s az akkori közlekedési miniszternek, Ján Poéiateknek a választások előtt kel­lett volna aláírnia, ám erre végül, máig tisztázatlan okokból nem ke­rült sor. Brecely nem sokkal kinevezése után egy független szakértői cso­porttal vizsgáltatta meg a tendert, s mint tegnap kijelentette, semmi ki­vetnivalót nem találtak. ,,A szerző­dést csupán néhány, számunkra fon­tos ponttal egészítettük ki. Prioritás volt a pártnak az offshore cégek el­leni törvény, ezért a szerződésbe ik­tattunk egy pontot, mely szerint ezen a közbeszerzésen csak olyan cégek vehetnek részt, amelyeknek ismert a tulajdonosi struktúrája ” - nyilat­kozta a miniszter. Amint a kabinet ismételten jóvá­hagyja a tendert, a miniszter auto­matikusan kezdeményezni fogja a szerződés aláírását a győztes kon­zorciummal. Ezt követően azonnal megkezdődhet az elmúlt évtized legnagyobb közlekedési projektjé­nek megvalósítása. Az Obchvat 0 konzorcium 1,2 milliárd euróért építi meg a közel 60 kilométernyi útsza­kaszt, az állam 30 éven át évi 56,72 millió eurót fog visszafizetni a tár­saságnak, a kamatokkal s a szüksé­ges telkek felvásárlásával együtt így a kiadások elérik a kétmilliárd eurót. A körgyűrűt, illetve az R7-es Pozsony-Egyházgelle közti szaka­szát 2020-ig fogják átadni a forga­lomnak. Az ellenzék is elégedett Drucker jelöltjével LAJOS P. JÁNOS Pozsony. A kormányoldal és az ellenzék is elégedett Tomáš Drucker egészségügyi miniszter választásával, aki Miroslav Kočant jelöli az Általános Egész­ségbiztosító (VšZP) élére. Az egészségügyi miniszter be­tartotta ígéretét, és tegnap a par­lament egészségügyi bizottságá­ban is bemutatta jelöltjét az Álta­lános Egészségbiztosító élére. Miroslav Kocán eddig a magán­szférában dolgozott, az Allianz Biztosítónak volt magas szintű menedzsere. Az új igazgató olyan rendszert akar kialakítani, hogy minimalizálja az előnytelen szer­ződések megkötésének lehetősé­gét. „A biztosító szerződései a szolgáltatókkal június végén il­letve december végén járnak le, ez lehetőséget ad a javításra” - ígérte Kocán. Emellett foglalkozni akar a biztosító korábbi botrányos szerződéseivel is, ha felmerül a korábbi vezetők vagy egyes al­kalmazottak büntetőjogi felelős­sége, akkor feljelentést tesz elle­nük. Szerinte a botrányok rontot­ták a VšZP hírnevét, ezen min- denképpenjavítani akar. A jelölttel elégedett a kormá­nyoldal és az ellenzék is. „A be­mutatkozása jól sikerült, olyan ember kerülhet a biztosító élére, akinek van tapasztalata biztosítási területen - mondta Kočan bemu­tatkozásáról Bastmák Tibor (Híd) a bizottság alelnöke. - Igaz, nem egészségügyi szakember, de a közvélemény elvárta, hogy ne az egészségügyből érkezzen, ne le­gyenek kapcsolatai a rendszer­ben. Mi is válságmenedzsert sze­rettünk volna a posztra.” Az ellenzék sem bírálta Kočant a meghallgatáson. „Nem kell elő­re örülni, de ellenzéki képviselő­ként azt kell mondanom, hogy jó érzéssel távozom a bizottság ülé­séről. Meglátjuk, hogy mire lesz képes a posztján” - mondta la­punknak Jana Cigániková (SaS) képviselő. Tomáš Drucker tegnap azt is bejelentette, hogy a VšZP fel­ügyelőtanácsában a kormány ígé­retének megfelelően egy helyet kap az ellenzék, egyet a témával foglalkozó civilszervezetek, egyet a belügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium közö­sen, valamint a pénzügyminiszté­rium. (Ipj) Miroslav Kočan, a VšZP igazgató- jelöltje (SITA-felvétel) Diszkriminálják az iskolákban a társadalomtudományokat RÖVIDEN Nyerhet az állam az Union ellen Pozsony. Az Európai Bíróság dönthet a holland Áchmea és a szlovák állam közti perben, a német Legfelsőbb Szövetségi Bíróság helyt adott a szlovák fél panaszának, amely kétségbe vonta a Nemzetközi Döntőbíró­ság korábbi ítéletét. Az Union Egészségbiztosító tulajdonosa egy 2007-es törvény miatt for­dult bírósághoz, amely megtil­totta az egészségbiztosítók hasznának szabad felhasználá­sát. A bíróság 22,1 millió eurós bírságot ítélt meg az Achmeá- nak, amely a kötbérrel és a per­költséggel együtt több mint 32 millió euróra nőtt. Az állam az uniós tagságunk előtt kötött be­fektetésvédelmi megállapodás alkalmazhatóságát vonta két­ségbe, most erről dönthet az Európai Bíróság. (ipű Hlina: még nem döntöttem Pozsony. Alojz Hlina volt par­lamenti képviselő jövő héten je- „ lenti be, hogy ringbe száll-e a parlamenten kívüli KDH elnöki posztjáért. Hlina sorra látogatja a KDH járási tisztújító közgyű­léseit és állítja, a párt tagjai na­gyon pozitívan reagálnak rá. A volt parlamenti képviselő az utóbbi parlamenti választásokon is a KDH listáján indult. (TASR, te) SZALAY ZOLTÁN Hosszú távú probléma a humán tudományok háttérbe szorítása a műszaki és termé­szettudományok javára, figyelmeztetnek a szlovák történészek. Pozsony. Mai szakolcai találko­zóján a Szlovák Történésztársaság egy olyan nyilatkozatot fogad el, amelyben kérik a kormánytól, szün­tesse meg a humán és társadalom- tudományok diszkriminációját. „A társadalomban továbbra is élnek azok a rég elavult elképzelések, me­lyek szerint a tudomány termelőerő, amely közvetlen anyagi hasznot hajt, de azok az elképzelések is, amelyek szerint a tudomány csak a kísérlete­zéssel és bizonyítással összekötött tevékenység, ami már a természet- tudományokra sem érvényes mara­déktalanul” - áll a társaság állásfog­lalásában. A humán és társadalomtudomá­nyoknak olyan értékelési kritériu­mok alapján kell működniük, mint a természettudományok, állítja Dušan Kováč, a Szlovák Történésztársaság elnöke. E kritériumok alapján a hu­mán és természettudományok ke­vésbé hatékonynak tűnnek, és a leg­alacsonyabb anyagi támogatásban részesülnek. Az eredmény: a társa­dalom szinte semmit nem tud a tör­ténelmi folyamatokról. Dušan Kováč, a társaság elnöke szerint nem új keletű problémáról van szó, inkább egy olyan folyamatról, amely már a 19. században kezdő­dött. „Fokozatosan a tudomány a ter­mészettudományokra szűkült, és egyre szélesebbé vált a szakadék a természettudományos megismerés és a társadalmi kapcsolatok kutatása között” - magyarázza Kováč, aki szerint ennek a folyamatnak a káros­ságára az egyik legjobb példa az atombomba. „Az emberiség műszakilag megbirkózik a problé­mákkal, ám nem birkózik meg azok emberi, civilizációs, morális aspek­tusával” - véli a történész. A történelemoktátás helyzete a „Az emberiség műszakilag megbirkózik a problémákkal, ám nem bir­kózik meg azok emberi, ci­vilizációs aspektusával." Dušan Čaplovič történész szélsőséges mozgalmak teijedése és a szélsőséges politika parlamenti tér­nyerése kapcsán vált fontos témává az elmúlt hónapokban. Tovább fo­kozza a problémát, hogy a szélsősé­gesek legtöbb támogatója a fiatal szavazók közül kerül ki. Az oktatási minisztérium „hatékony és célirá­nyos” megelőző oktatást kíván be­vezetni a rasszizmus, a xenofóbia, az antiszemitizmus ellen, és megerősí­tené a polgári nevelést. „Az oktatási tárca szakértőinek a feladata elkészí­teni az élményalapú tanulás techni­kai megvalósításának javaslatát, amely az előkészületben lévő átfogó oktatási reform része lesz” - közölte az Új Szóval az oktatási tárca sajtó- osztály. A szélsőségek elleni harc a Módszertani-pedagógiai Központ­nak is feladata: itt épp most készíte­nek elő egy új programot, amely a pedagógusok kompetenciáit növelné a szélsőségek megelőzése terén; ezt a programot a következő tanévtől tervezi bevezetni a tárca. Több kon­ferenciát és szemináriumot is szer­veznek a témakörben. Arra nem kaptunk választ a mi­nisztériumtól, milyen konkrét intéz­kedéseket terveznek a humán és tár­sadalomtudományok diszkriminá­ciójának felszámolására - például növelik-e a történelemórák számát. Mindez a kormányprogram részle­tesebb lebontásában fog szerepelni, reagált kérdésünkre, a tárca sajtó- osztálya. A történészek szeretnének tár­gyalni a minisztériummal a felveté­seikről. „Ez azonban csak az érem egyik oldala - állítja Kováč. - Még fontosabb, hogy ez a kérdés - tehát hogy megváltoztassuk a gondolko­dásunkat a humán és társadalomtu­dományok irányában - egy társadal­mi vita témája legyen, tudjunk és be­széljünk róla.” Elutasították az MKP petícióját Pozsony. A belügyminiszté­rium lesöpörte az asztalról az MKP petícióját, amely egyrészt elutasítja a menekültek kötelező kvóták alapján történő elosztá­sát, másrészt olyan jogszabályi módosítást szorgalmaz, mely­nek értelmében az érvényes he­lyi népszavazások kötelező érvényűek lennének a kormány­ra nézve. A petíciót közel 80 ez­ren írtak alá. Ory Péter, a petíci- ós bizottság elnöke szerint az egyeztetés a rendszerváltás előt­ti idők hangulatát idézte, melyen a belügy hivatalnokai mellett a bevándorlási hivatal és a kör­nyezetvédelmi tárca emberei is jelen voltak. „Először azt kifo­gásolták, hogy nem rendszer- szintű a javaslatunk, amikor konkrét törvénymódosító javas­lattal álltunk elő, akkor az egyik hivatalnok kijelentette, hogy a törvénymódosítás gondot jelen­tene. Az egyeztetés negyedik percében kiderült, hogy nem kí­vánnak velünk konstruktívan tárgyalni a petícióról” - állítja a petíciós bizottság elnöke. Hoz­zátette, most partnereket keres­nek ahhoz, hogy a törvénymó­dosító javaslatot bejuttassák a parlamentbe. „Megpróbálunk olyan képviselőket keresni, akik hajlandók felvállalni ezt az ügyet és beviszik a parlamentbe a tör­vénytervezetet” - mondta Őry, aki nem volt hajlandó elárulni, hogy konkrétan mely képvise­lőkkel kapcsolatban lát esélyt az együttműködésre. (le)

Next

/
Oldalképek
Tartalom