Új Szó, 2016. május (69. évfolyam, 101-126. szám)
2016-05-07 / 106. szám, szombat
www.ujszo.com | 2016. május 7. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Zsákutca A Nyugat által javasolt út már akkor járhatatlan volt, amikor kiötlötték MÓZES SZABOLCS olytatódik a brüsszeli szappanopera, újabban az Európai Bizottság a menekültek beárazásával vétette észre magát. Aki nem fogadja be az előírt számú migránst, fejenként 250 ezer eurót fizet. Hogy tavaly még csak 6 ezer eurót „ért” egy menekült, s mostanra a 42-szeresére nőtt az ára, az csak egy a problémák közül. Sajnos szinte mindenki elvesztette már a fejét, nagyrészt igaz ez a nyugateurópai politikusokra is. Az aktuális javaslat nemcsak, hogy megvalósíthatatlan, az időzítés is infantilis. Az utóbbi hónapokban ugyanis pont kevesebb lett a migráns, köszönhetően egyrészt a szíriai helyzet részbeni rendeződésének, ám főleg a törökökkel kötött gusztustalan üzletnek. (Zárójeles szomorú megjegyzés: ha az EU határán kerítést emelnek, az embertelenség, ha a törökök lövöldözik vissza Szíriába a menekülőket, vagy gumibotozzák ki a gumicsónakokból a tengerre szállókat, azért még fizet is az EU...) Ebben a helyzetben bedobni a bicskanyitogató negyedmilliós cifrát teljes amatörizmus, olaj a tűzre. Főleg úgy, hogy ismét nem konszenzusos döntésre törekszik az EB, hanem a minősített többséggel döntő fórumon tolná át a rendeletet, hogy az elégedetlenkedők ne tudják elkaszálni. Közép-Európában egyre nő azok tábora, akik szerint az EU nem őket képviseli. Ebben a helyzetben kell a bizottságnak egy olyan javaslatot beterjesztenie, amely messzemenően szembemegy a régió tagállamainak érdekeivel és közhangulatával? Berlin diktál Brüsszelnek, mondhatják erre kapásból a rendszer kritikusai, és nem is lesznek messze az igazságtól, a javaslat ugyanis foként az uniós szinten egyre meghatározóbb német szempontoknak kedvez. Amellett, hogy az időzítés katasztrofális, maga a tervezet értelmetlen. Az elmúlt egy év megmutatta, mennyire életképes a kötelező migránskvóta. Semennyire. Tavaly májusban jött az első javaslat, szeptembertől már kötelezően előírták 120 ezer menekült szétosztását. Azóta, írd és mondd, 1441 embert érintett a program - ha ilyen effektiv a projekt, fél évszázad alatt talán sikerül 120 ezer migránst szétosztani az 500 milliós unióban. Közben a program sikertelensége miatt nem okolhatók csak a posztszocialista államok - persze a rájuk erőltetett direktíva szabotálásából kiveszik részüket -, mivel a tagállamok kisebbségét adják. Ha a nyugatiak annyira rajongtak a brüsszeli (berlini) ötletért, akkor már rég szétoszthatták volna a kontingens nagy részét. Csakhogy ők sincsenek oda tőle, ráadásul - ahogy ezt már számtalan riport és szakértői vélemény alátámasztotta - a projekt gyakorlatilag kivitelezhetetlen. A negyedmilliós fejpénzt tartalmazójavaslat így csak arra lesz jó, hogy az érdemi megoldások helyett ismét Kelet kontra Nyugat ideológiai összecsapást lehessen rendezni, amely során a berlini politikusok és barátaik erkölcsi piedesztálról hadonászva a „bunkó keletieken” verhetik el a balhét, ahelyett, hogy belátnák: az általuk javasolt út már akkor járhatatlan volt, amikor kiötlötték. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) LESZERELLEK, MINT LAÔZI LAJCSI A VILLANYÓRÁT! A Rolling Stones esete Trumppal K özleményben kérte a Rolling Stones Donald Trumpot, hogy ne használja a zenekar dalait kampánygyűlésein. Szerdára időzítette az elhatárolódást, ami nem lehet véletlen, hiszen a milliárdos vállalkozó előző nap nyerte meg a Republikánus Párt indianai előválasztását, és azóta már két pártbeli ellenfele, Ted Cruz és John Kasich is kiszállt a versenyből. Trump, akinek egyes kijelentései után saját pártjában is sokan nem győznek hüledezni, nagy rockrajongó hírében áll. És nem is rejti véka alá, hogy kik a kedvenc előadói. Az érintettek közül többen felszólították már rajongójukat, hogy tartózkodjon nevük emlegetésétől, mert nem szeretnének vele egy mondatban szerepelni a sajtóban. Korábban így tettNeil Young, Paul McCartney, az Aerosmith-frontember Steven Tyler, sőt Adele is, aki ráadásul brit, és egyáltalán nem foglalkozik politikával. Az egyik régi amerikai rockhimnusz, a We're Not Gonna Take It szerzője, a Twisted Sister-vezér Dee Dee Snider egyenesen perrel fenyegetőzött, amikor megtudta, hogy Trumpék kampány gyűléseiken ezt a dalt vetették be. Trump az utóbbi időben a Rolling Stones számaival igyekezett „bemelegíteni” közönségét, és a pódiumra lépve gyakran tett dicsérő megjegyzéseket olyan dalokra, mint a Start Me Up vagy a You Can't Always Get What Y ou Want. Mick Jaggeréknek elegük lett ebből a ragaszkodásból, kijelentették, hogy nem adtak engedélyt dalaik felhasználására, úgyhogy a továbbiakban kéretik tartózkodni ezek bömböltetésétől, mert nekik semmi közük a republikánusokhoz. Egy tegnapi hír szerint azonban Trump továbbra is használja a Stones dalait, azt állítja, joga van ehhez. És megint elismételte, hogy szereti a zenekart. Az US A-ban egyébként nincs szükség a dalszerzők vagy előadók engedélyére ahhoz, hogy számaik kampánygyűléseket csendülhessenek fel. Csak a szerzői jogi hivatalnak kell utólag jelenteni a felhasználást, de akkor már késő, hiszen a zenekar tagjait másnap már a párt szimpatizánsának tekintheti a nép. Ahhoz persze joguk van az együtteseknek, hogy konkrét dalok nyilvános lejátszását megtiltsák, ám ezt azért nem teszik, mert így a televíziók és rádiók sem játszhatnák azokat. Nos, azt legalább már tudjuk, hogy a Rolling Stones nem szimpatizál Donald Trumppal. Hogy e tény mennyiben befolyásolja az amerikai elnökválasztás eredményét, az csak novemberben derül ki. Közvetlen elnökválasztás? SZOM BATHY PÁL •** A magyaroknál a rendszerváltás óta tartja magát a parlament által választott államfő rendje. A Jobbik most megpiszkálta az örökzöld vitát, amely ma egyedül Orbán Viktor személyén keresztül értelmezhető. Ami 1989-ben Pozsgay Imre volt, az lenne most Orbán Viktor - egy államfői referendum szempontjából. Politikatörténeti fintor, hogy az 1989- es négyigenes népszavazáson éppen a Fidesz volt az egyik motoija a közvetlen voksolás elutasításának, míg az akkor ekképpen elgáncsolt Pozs- gayt élete vége felé ez a párt fogadta be politikai közösségébe. (Természetesen az évtizedek alatt végbemenő ilyetén fordulatok csak a statikus magyar politikai közegben meglepőek: a román politikában például akkor sem kapnák fel a fejüket, ha ilyen fordulat akár négyszer történne meg az érintettekkel oda-vissza, mondjuk két év alatt). 1989-ben mindössze 6 ezer szavazattal, 0,14 százalékkal nyertek az igenek, vagyis a parlamenti módi előnye minimális volt. Mára a dilemma a Fidesz és vezetője megítélésére egyszerűsödne az alkotmányjogi, politikafilozófiai mérlegelések helyett. A nép általi választás jövőre - Ader János mandátumának lejártakor - semmi másról nem szólna, mint hogy legyőzhető-e Orbán, vagy az általa kieszelt és kiszemelt jelölt, vagyis Orbán embere. Ezért is támogatja a közvetlen választásra való áttérést a Jobbik mellett az MSZP és az LMP, sőt utóbbi két párt elvi alapon is híve a változtatásnak, míg ugye Gyur- csány Ferencnek semmi sincs ellenére, ami Orbán ellenére lehet. íme, egy alkotmányjogi ügy, amelyben lehetségesnek látszik a teljes baloldal, zöldek és radikálisok összefogása. Más kérdés persze, volna-e esély olyan ál- lamföjelölt állítására, akit mindegyik ellenzéki erő támogat. Vajon született már ilyen ember, átlépte a passzív választójog megkövetelte 35 éves elnöki alsó korhatárt? Mondjuk Schiffer Andrásnak vagy Török Gábornak hívhatják-e az illetőt? A Jobbik mostani kezdeményezése egybevág Ausztria bukfencével: az osztrák elnökválasztás első fordulója lenullázta a hagyományos két nagy, az ÖVP és az SPÖ öregecske és jellegtelen aspiránsait és első lett Vonáék radikális jobboldali rokona, a Szabadságpárt. A magyar dilemmához fontos adalék Robert Fico 2014-es veresége is, amelyet a kezdetben veszélytelennek tűnő Andrej Kiska mért az elnöki palotával szemező szlovák kormányfőre. Az erős ember összekovácsolta a vitatkozó erőket maga ellen, így megmutatkoztak Fico korlátái, amint kijött a parlamentet a Fi- deszhez hasonlóan uraló néppártja sáncai mögül. A közvetlen elnökválasztás nem feltétlenül azonos a prezidenciális rendszerrel. Vannak közvetlenül választott erős jogkörű államfők, de éppen az említett Ausztriában és Szlovákiában a miniszterelnök az úr, az elnök közjogi szerepe inkább szimbolikus. Magyarországon is valószínűbb, hogy egy közvetlen voksolás nem jelentené az államberendezkedés felforgatását, ellenben új politikai élményt, a beleszólás gesztusát adná a választópolgárnak. És éppen ez tántoríthatja el az ötlettel érdekeinek megfelelőbb helyzetben korábban már kacérkodó Fideszt és Orbánt a változtatástól. 2017-ben az elnöki referendum mindenképpen előrehozott parlamenti kampány lenne a 2018-as rendes parlamenti választások próbájaként - hacsak előrehozott választásokkal nem vonnák egybe a két voksolást. Innentől pedig a kockázatokat és mellékhatásokat vizsgálva a hatalom számára a mozdulatlanság tűnik barátságosabbnak, miután parlamenti elnökkereséskor utóbb sima többséggel átnyomható Orbán embere. Göncz Arpád, Mádl Ferenc, Sólyom László, Schmitt Pál, Áder János: ízlésem szerint eddig nem választott rosszul a magyar pártpolitika. Egyetlen katasztrofális, bukásba torkolló cinikus tévedést kivéve szolid és szelíd emberek álltak az állam élén, akadt köztük bölcs, emberséges politikus, nem is egy: a többségük annak mutatkozott. A feladvány tehát nem egyszerű, viszont alkalmas a magyar ellenzék együttműködésének és Orbán Viktor érdekeinek tesztelésére. Többre sajnos aligha. A szerző magyarországi publicista FIGYELŐ Kvóta a hátsó kapun keresztül A Süddeutsche Zeitung az Európai Bizottság (EB) menekültügyi reformjavaslatában szereplő szolidaritási hozzájárulásról azt írta, senki sem vitatja a reform szükségességét, mert a régi dublini rendszer halott”, ám az EB javaslata klasszikus bürokrata áíom. A javaslat alapján egy „megvesztegethetetlen rendszernek kell elosztania a menekülteket, egy számítógépnek, amelybe elől adatokat töltenek, és hátul méltányosságot ad ki, egy gépnek, amely nagyon egyszerűen, automatikusan old meg nehéz politikai kérdéseket”. Azonban viszonylag könnyű felismerni, hogy a javaslat valój ában arra irányul, hogy a „hátsó kapun keresztül” mégiscsak bevezessék az egyes tagállamok által hevesen elutasított kvótákat, és mivel ezek az országok „nem hülyék”, ismét elutasító álláspontra helyezkednek majd, vagyis a vita folytatódik - fejtette ki a Süddeutsche Zeitung. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint az EB-nek ugyan nagy hatalma van, de nem tutija kikényszeríteni migránsok és menekültek elosztását. Am az EU határain fekvő országoknak mindenképp segítséget kell nyújtani, aki pedig semmiképpen nem akar befogadni menekülteket, az gondolja át a saját magáról mint alkotmányos államról és EU-tagról alkotott felfogását, és aki keveset akar befogadni, annak valamilyen módon fizetnie kell majd, nem utolsósorban a külső határok hatékony védelméért. (MTI)
