Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-21 / 92. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2016. április 21. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR Nem magánügy! Egy betegség a politikus döntési képességére is hatással lehet KOCUR László ................. iii 1.......i n ■ e gészségi állapot szigorúan magánügy-nyilatkozta Robert Kaliňák belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes kedden a parlamentben, amikor az újságírók Robert Fico állapotáról kérdezték. Erik Tomášból oktatási államtitkár lett, a Smer kommunikációjának nincs gazdája, és ez meg is látszik, az ilyen nyilatkozatokon is. Egy szívbetegség természetesen soha, senkinek nemjöhet jókor, de mivel a lehetősége sokkal valószínűbb, mint egy meteorit becsapódása, vagy egy unikomis megjelenése a Kormány- hivatal kertjében, a kormányzati kommunikációnak ilyen helyzettel számolnia kell, legalább a sablonok szintjén. Ma lesz egy hete, hogy a miniszterelnök kórházban van, ám arról, hogy ott mi történik vele, csak ajólértesültek „kiszivárgott” információi állnak rendelkezésünkre. A kormányszóvivő csak azt szajkózza, a miniszterelnök hivatalban van, ellátja a feladatát, a kórház szóvivője pedig legfeljebb arról hajlandó nyilatkozni, meddig tartják bent. Az, hogy e sorok írója kórházban írja-e ezt a jegyzetet, vagy netán a nyájas olvasó ott olvassa-e, és miért van ott, az valóban magánügy. A miniszterelnök-helyettes viszont téved, ha úgy véli, az ő kórisméje ehhez hasonlóan magánügy. Hivatalban levő állami vezető (súlyos?) betegsége, netán ebből kifolyólag bekövetkező halála nem gyakori, ám nem is példátlan eset, térségünkben sem. A magyar rendszerváltást is megjelölte a rendszer- váltás miniszterelnöke, Antall József korai halála. Az akkor még csak pár éve szabad magyar sajtó kereste a megfelelő utakat, hogyan viszonyuljon a témához, eközben akadtak olyan megoldások is, amelyeket később valószínűleg megbántak. Hazai vizekre evezve: Rudolf Schuster hivatalban levő államfő pozsonyi fél- rekezelése, majd ausztriai „egészségügyi turizmusa” is méltán tartott számot a választók érdeklődésére. A volt államfők közül Michal Kováč és Ivan Gašparovič is egészségi problémákkal küzd, ők azonban, bár életük végéig kijár nekik az „elnök úr” megszólítás, már nyugdíjasok, így esetükben érthető, ha környezetük nem válaszol készséggel arra az egyszerű kérdésre: hogy vannak. Robert Fico esete azonban más, és nem csak azért, mert az ő munkáltatói adóink révén mi vagyunk, mindannyian, azok is, akik nem rá szavaztak. A miniszterelnök a végrehajtó hatalom piramisának csúcsán áll, jó vagy rossz döntései az ország sorsát befolyásolják. Egy súlyos egészségi probléma pedig a politikus döntési képességére is hatással lehet. Azt, hogy most Fico esetében ilyesmiről van-e szó, vagy „csak” elfáradt a kormányalakításban, az állampolgároknak joguk van tudni, még akkor is, ha a macsó miniszterelnöknek erről mégoly kellemetlen is beszélni. Amikor eldöntötte, hogy erre apályára lép, önként vállalta, hogy innentől az is érdekes lesz, ha a bécsi reptér parkolójában átöltözik, ha a Duna-töltésen görkorizik egy nővel, aki nem a felesége; illetve hogyan működik a keringési rendszere. EZ AZÉRT VAN. MERT JOBBOLDALI PÁRTOKKAL KELLETT SZÖVETKEZNIE! ÍGY AKARJÁK KINYÍRNI... (Cartoon izer) Legalább tárgyaltak FELEDY öbb mint két év után Brüsszelben összeült a NATO-Oroszország Tanács. Bár áttörés nincs az ukrán válság kérdésében, és a NATO álláspontja szerint nem is lesz, amíg Oroszország nem kezdi tiszteletben tartani a nemzetközi jogot, már az is fontos, hogy legalább tárgyaltak. A NATO-orosz dialógust a hidegháború után folyamatosan építették, számtalan területen volt együttműködés, még közös fellépés is, például a tengeri kalózkodás és más nemzetközi fenyegetésekkel szemben. Mindez megtört 2014 nyarán, amikor Oroszország annek- tálta a Krím-félszigetet, megsértve Ukrajna szuverenitását és a nemzetközijogot. Azóta most először ültek le a felek. Ez már megint hidegháborús hangulat: nem azért ülnek le, hogy tartós megoldást találjanak - tudják, hogy erre most nincs esély. Azért tárgyalnak, hogy a további eszkalációt, az erőszak elharapózását elkerüljük. Ez olyasmi, mint annak idején a Moszkva-Washington forródrót: legalább az atomháború veszélyét csökkentsük azzal, hogy közvetlen kapcsolat van a két elnök között. Miért aktuális a találkozó? Az orosz harci gépek évek óta röpködnek az európai nemzetközi légtérben, gyakran kikapcsolt azonosítóval, akár az utasszállítást is veszélyeztetve. Legutóbb múlt héten az amerikai haditengerészet ÜSS Donald Cook rombolóhajóját provokálták a Baltitengeren, és egy amerikai felderítő repülőt - nemzetközi légtérben - is veszélyesen megközelített egy orosz harci gép. Emellett számtalan esetben szimuláltak támadást polgári vagy katonai célpontok ellen az orosz erők, legyen szó akár egy dán szigeten levő táborról vagy hadihajókról. Az ilyen akciók azért különösen ve! szélyesek, mert bármikor bekövet- ; kezhet, hogy valamelyik fél éles tá- ; madásként értelmezi, vagy egy hiba : miatt j ogosan látj a annak a gyakorla- : tot. Egy ilyen incidensnek mindenkit ; érintő, súlyos következményei len- I nének, miközben az információs há- ború és kiberháború már javában dúl. Már azt is eredményként lehetne elkönyvelni, ha valóban csökkenne a katonai tevékenységek miatti kockázat. Az is egyértelmű, hogy Moszkva : nagyon érzékeny az amerikai és NATO-erők kelet-európai jelenlétére, különösen a Balti-államok és Ka- linyingrád környékén. De senki sem meri megtömi a defenzív fegyverkezési hullámot, mert attól fél, a másik kihasználja azt. Ez pedig óriási bi- ; zalmatlanságról árulkodik, amelyet csak megerősít a szövetségeseink területén folyó napi orosz dezinformá- : ciós kampány. Ebben a légkörben i nehéz elképzelni, hogy a NATO tegye meg az első, bizalomépítő lépést, : különösen a Krím után. Ez Moszk- : vára vár - és egyelőre úgy tűnik, so- : káig várat magára. I 7 Új választóvonal SZALAY ZOLTÁN A kormányprogramban az áll, ez a kormány felszámolja a kilencvenes évekből ránk maradt politikai választóvonalakat. A valóságban azonban ez egyáltalán nem ilyen egyszerű, és ezt sikerként eladni nagyon is álságos dolog: ami létrejött, az egy kényszerkormány, egy olyan kompromisszum eredménye, amelyben az egyes résztvevők - nem lévén más választásuk - visszavettek saját „arcukból”. Mindazon nagyszabású jelzők azonban (a folytonosság és az előrelépés kormánya), amelyeket a koalíció annak rendje és módja szerint magára aggatott, csak a kötelező öntömjénezés eszközei. Ha a kilencvenes évek politikai választóvonala eltűnik, az egyvalami miatt következhet be: mert eltűnnek azok a játékosok, akik a vonal két oldalán álltak. Sokan már eltűntek közülük: az SDKU már történelem, és az ő útjára lépett a KDH és az MKP is. Ez viszont nem ennek a kormánynak az eredménye, inkább természetes következménye a hazai parlamentáris demokrácia sajátos működési mechanizmusainak. A parlament a kormányprogramról vitázik, a jogalkotási tevékenységet egyelőre nem tudjuk értékelni, csak a retorikait, ebből is látszik azonban, amit már március 5-e éjszakáján sejteni lehetett, hogy kialakulóban egy új politikai választóvonal. Ezt pedig nem az utóbbi hónapokban sokat ragozott hagyományos/nem hagyományos dichotómia határozza meg, hanem egy sokkal fontosabb kérdés, a demokratikus alapértékeké. A Smer és az SNS demokráciafelfogása ugyan nem nevezhető különösebben progresszívnek, ám a demokrácia teljes eltörlésére nem fognak kísérletet tenni. Eddigi tevékenységükkel lassan porlasztgatták a demokratikus alapértékek egy részét, de nem indítottak ellenük teljes vonalú letámadást. A parlamentben ülő nácik ezt hatalomra kerülésük esetén tétovázás nélkül megtennék, hiszen egész lényük ezen a törekvésen alapszik. És most nézzünk szembe Igor Matovič kijelentésével, mely szerint tulajdonképpen mindegy, ül-e további húsz vagy harminc náci a parlamentben, ha marad még 120 normális. Matovičnak és társainak egy legalább olyan kellemetlen döntést kell majd meghozniuk az elkövetkező időszakban, mint amilyet a Híd és a Sieť hozott, amikor koalícióra lépett a Smerrel és az SNS-szel: egy platformra kell helyezkednie mindenkivel, aki nem ellensége a demokratikus berendezkedésnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ellenzék és a kormány kezdje el szeretni egymást, de ha az ellenzék demokratikus része nem fog Kotlebáék ellenzékeként is fellépni, azzal tulajdonképpen melléjük áll. A demokratikus értékek mellett kiálló pártok felelőssége ma - akár kormányon, akár ellenzékben vannak -, hogy a parlamenti kultúra művelésében is meg lehessen őket különböztetni a szélsőségesektől, akik egyébként az egyedüli tiszta, keresztény, hazafias politika letéteményeseiként fognak fellépni. Már most is ezt teszik: visszaélve az emberek jóhiszeműségével nem szakmai, hanem morális vonalon közelítik meg a politikai kérdéseket. Senki sincs otthon minden szakmai kérdésben, ám morálisan mindenki állást tud foglalni: ez a szélsőségesek legfőbb támasza. A demokratikus vonal politikusai két dolgot tehetnek: szakmai érvek mentén próbálják képviselni a demokratikus értékeket, vagy maradnak a hőzöngésnél, amivel szép fokozatosan átadják a hatalmat a szélsőségnek. Nem elég hangzatosán elítélni Kotlebáékat, nem elég verbálisán elhatárolódni tőlük, el kell őket lehetetleníteni. Ehhez egy új szemléletre lenne szükség, még Matovič részéről is, ez azonban jelenleg nem tűnik túlságosan reálisnak. FIGYELŐ Pályázat Erdogant sértő versekre Pályázatot írt ki a The Spectator konzervatív brit folyóirat olyan versekre, amelyek a lehető legdurvábban sértegetik Recep Tayyip Erdogan török államfőt. A hetilap vezető publicistája, Douglas Murray, aki a liberális demokrácia eszméinek terjesztése céljával alakult londoni szellemi műhely, a Henry Jackson Society igazgatóhelyettese is egyben, közölte: a The Spectator az akciót tiltakozásnak szánja amiatt, hogy a német kormány Erdogan nyomásának engedve lehetővé tette büntetőeljárás megindítását a ZDF Neo köztelevízió műsorvezetője, Jan Böhmermann ellen. Böhmermann a tévéállomás egyik szatirikus műsorában felolvasta egyik versét, amely a török elnököt válogatott durvaságokkal illeti. A The Spectator kommentátora a verspályázatot meghirdető vezércikkében közölte: jóllehet Angela Merkel német kancellár úgy tesz, mintha liberális cselekedet lenne egy német humorista németországi perbe fogása egy külföldi despota megsértése miatt, valójában azonban semmi sem lehetne ilfiberáli- sabb, sőt antiliberálisabb annak puszta lehetőségénél, hogy valakit bíróság elé citáljanak, mert durvaságokkal illeti Érdogant. Douglas Murray szerint ebben a helyzetben szinte mindegy is, hogy a bíróság Böhmermannt bűnösnek vagy ártatlannak mondja ki; a tény, hogy egy ilyen per lehetősége egyáltalán felmerülhetett, mutatja, hogy Németország a török elnök alávetett tartományává kezd válni. Murray szerint a verspályázat előnyben részesített műfaja a limerick, vagyis az ötsoros angol versforma, „mivel bármiféle olyan sértés, amely egyáltalán szóra érdemes, általában belefér e gyönyörű, finom versforma” öt sorába. Murray közölte, hogy nem talált szponzorokat a pályázók díjazására, így eredetileg pénzdíj nélkül hirdette meg a versversenyt, ám a magazin egyik olvasója felajánlott ezer fontot a legjobbnak ítélt limerick szerzőjének. (MTI)
