Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-20 / 91. szám, szerda
6 KULTÚRA 2016. április 20. I www.ujszo.com Irodalmi lapokat lapozgatva Több folyóirat készített különszámot vagy mellékletet Szlovákia budapesti „díszvendégsége" alkalmából JUHÁSZ KATALIN Holnap kezdődik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek idén Szlovákia a díszvendége. Néhány irodalmi folyóirat különszámot, illetve mellékletet szentelt a szlovák szerzőknek. Azt a kérdést tettük fel a lapok főszerkesztőinek és szerkesztőinek, hogy milyen szempontok szerint válogattak, illetve milyennek látják a kortárs szlovák irodalmi palettát. Száz Pál, Irodalmi Szemle A Szemle számára ez természetesen kihagyhatatlan alkalom volt, hiszen a lap a szlovák kortárs irodalmi szcénát is szem előtt tartja, fordításokat is szoktunk közölni. Márciusi számunk szerzői főként a középgenerációhoz tartoznak, melyet egyrészt különösen erősnek érzek, másrészt pedig eddig elenyésző a magyar recepciójuk, illetve fordításaik, vagyis az átlagos magyar olvasó számára ismeretlenek. A költészetben a a neoavantgárdból építkező irányvonalat érzem különösen erősnek, gondolok itt Derek Rebro, Ma- csovszky Péter, Michal Habaj verseire. Mostanában ez utóbbi költő hatott rám revelatíven. Tavaly jelent meg Habaj új kötete, a Caput Mor- tuum. Izgalmas nyelvi-kulturális találmányokból, leleményekből, töredékekből felépített világ ez, amely a végidők igézetében ég. A versek zeneiségét hol a kiáltványok, hol pedig az ószövetségi próféciák heve táplálja. A prózát illetően is sok izgalmas újdonságra számíthatunk az idei könyvfesztiválon. Megjelenik Daniela Kapitáňovától a Könyv a temetőről, Ondrej Štefániktól az Ujjatlan város, a szlovák-finn Alexandra Salmelától két mesekönyv. De nagyon kíváncsi vagyok Richard Pupala, Víťo Staviarsky és Balia megjelenő könyveire is. És az antológiákról se feledkezzünk meg. Csak egyet említenék - a Sokszínű városaink című esszéantológiában a szlovákiai városokat mutatják be ott élő szerzők. Az érdeklődő olvasók a Szemle online-on kaphatnak ízelítőt a megjelenő könyvekből a Magyar hangja bemutatja és az így (is) kéPulitzer-díj két magyar fotósnak Washington. Az AP hírügynökség, a The New York Times és a magyar fotósokat is foglalkoztató Reuters hírügynökség kapták meg mások mellett a legnevesebb amerikai újságírói elismerést, a Pulitzer-díjat a hétfői díjátadón. A hírfotó kategóriában a The New York Times és a Reuters munkatársai megosztva kaptak Pulitzer-díjat, s mindkét szerkesztőség csapatát az európai és a közel-keleti migránsválságról készített fotóiért ismerték el. A kitüntetettek között vannak a hír- ügynökségnek dolgozó két magyar fotós, Szabó Bernadett és Balogh László képei is, amelyek a többi alkotással együtt megtekinthetők a díj honlapján (http://www.pulitzer.org/prize- winners-by-year/2016). (MTI) szülünk a Könyvfesztiválra sorozatban, de további cikkekben is követjük majd az eseményeket. Karádi Éva, Magyar Lettre Internationale Hosszú munka előzte meg ennek az összeállításnak a kiválogatását. Több szlovák, illetve visegrádi tárgyú blokkot hoztunk már az elmúlt évek során is a Lettre-ben, átfogó tanulmányokat is, amelyek betekintést adnak a kortárs szlovák irodalmi szcénába. Úgy látom, a világra való nyitottság és a helyi tradíciók egymásra hatásából jönnek létre a legjobb eredmények. Ezekből próbáltunk megmutatni valamit Sloboda, Vilikovský, Dušek, Mitana, Hrúz írásainak közlésével, a mai erős középgeneráció „ironikus és szkeptikus” vonulatából Balia, Kopcsay, Štefánik, Staviarsky írásaival és a rendkívül erős női hangokból és látásmódokból, Šikulová, Kovalyk, Trióban nyomja a német gitárvirtuóz Az internet népe az új Jimi Hendrix- ként emlegeti, ő maga Gary Moore-t tartja mesterének. Joe Bonamassa barátja és zenésztársa, a blues gitár- virtuóza, Henrik Freischlader áprilisban jelentette meg hetedik stúdióalbumát Openness címmel. Az autodidakta gitáros 2006-tól szinte évente rukkolt elő jobbnál jobb anyagokkal, a 2013-as Night Train To Budapest című album után azonban hosszabb szünet következett, Henrik pedig közben lecserélte a komplett zenekarát. Az új Henrik Freischlader Triónak, melyben hősünket Alex Grube basszusgitáros és Carl-Michael Grabinger dobos kíséri, az április 1-jén megjelent Openness az első közös munkája. LáBeňová, Kepplová, Dobrakovová írásaival. Hozunk esszét Vilikovskýtól és Buzalkától a szlovák mentalitásról és Görözdi Judittól Šikulová és Závada kapcsán a két kultúrában állásról, ami nélkül, a két kultúrában álló és közöttük közvetítő irodalmárok és fordítók Deák Renáta, Hizsnyai Zoltán, Tóth László, Hizsnyai Tóth Ildikó, Németh Zoltán, Csehy Zoltán, Polgár Anikó, N. Tóth Anikó, B. Mánya Agnes, P. Csizmadia Gabriella, Mészáros Tünde, György Norbert, Pénzes Tímea, Bilász Boglárka, Paszmár Lívia nélkül nem jöhetett volna létre ennek a két szomszédos kultúrának, irodalomnak eddig példa nélkül álló találkozása, amire a következő pár napban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon számíthatunk, és aminek még hosszan továbbgyűrűzik a hatása. És akkor még nem beszéltem a jéghegy csúcsáról, az Élet és Irodalom április 8-án megjelent szlovák mellékletéről, melyben Rudolf Chmel „A szlovák kérdés ma: zárt vagy nyitott Szlovákia” című, 25 év esszéiből válogató kötetének előszavából szerepel vezércikként egy részlet, Ivana Taranenkova és Radoslav Passia áttekintése a 2000 utáni szlovák prózáról, Hushegyi Gábor írása a kortárs szlovák képzőművészet dilemmájáról, Dušan Mitana könyvének a Magyarországról „repatriált” felmenőiről szóló részlete, Vilikov-ský, Dušek, Pištanek, Šikulová. Šte-fanik prózája, Derek Rebro és Katarína Kucbelova versei, Németh Zoltán vázlata a kortárs szlovák irodalomról, Balogh Magdolna recenziói a a kortárs szlovák novellákból megjelenő antológiákról, N. Tóth Anikó Kompaníková könyvéről és egy beszélgetés Görözdi Judittal a magyar irodalom szlovákiai recepciójáról. Vida Gergely, Opus A tavalyi utolsó számban indítottunk szlovák támadást három fiatal szerzővel (Habaj, Ferenčuhová, Kompaníková), igaz, ők még csupán a szokásos éves közép-kelet-európai fordításblokkunk részei voltak. Idei első két számunk közt terjedelmi és koncepciós okokból osztottuk szét az anyagot - nehezen szánjuk rá magunkat, hogy tematikusán homogén számot hozzunk ki. Persze figyelembe vettük a rendelkezésre álló anyag belső természetét is. Fordítóink részben ugyanazok, akik a könyvfesztivál egyéb projektjeiben is dolgoznak. Tóth Lászlótól Kraus- és Ondiuš-fordításai elé miniportrékat is kapunk. Az utóbbi szerző nemcsak önértékén érdemel figyelmet, a szemfülesebb olvasó az ondruši szövegvilág és a fordító saját szövegei közt is rokonságot fedezhet fel. Figyelmet érdemelnek Joe Palaščák versei Csehy Zoltán fordításában, valamint személyes kedvencem, Michal Habaj Levél az építtetőnek című verse Merva Attila tolmácsolásában. Az előbbi rokonítható akár a kortárs magyar testpoézisekkel is, az utóbbi pedig remekbe szabottan építi egybe a közéletiséget a költészet mágikus erejével. Ami a prózát illeti: Marta Součková a 2000 utáni prózaállapotokat tekinti át, az általa is említett szerzők közül a nálunk Monika Kompaníková és Víťo Staviarsky szerepel. Beke Zsolt, Kalligram A Kalligram szlovák száma igyekezett a lírának, a prózának, az értekező prózának, illetve a különböző generációknak is teret adni. Helyet kaptak benne a feltörekvők, a sikert épp elérők és a csúcson lévők is, és megpróbáltuk mindezt a hivatásos olvasók szövegei által kontextuali- zálni (a prózákhoz kapcsolódó kritika, interjú és tanulmány olvasható a lapban, valamint Radoslav Passia átfogó tanulmánya a kortárs prózáról). A líránál főleg a fiatal alkotók bemutatása volt a cél, de szerepel az idősebbek közül Mila Haugová és Karol Chmel is. A prózablokk három, élvonalba tartozó alkotóra irányítja a figyelmet: Pavel Vilikovský a szlovák irodalom külföldön is jegyzett szerzője, Peter Juščák a tavalyi év egyik nagy dobásának, az .. .és ne feledd a hattyúkat! című regénynek az alkotója, mellettük a különös hangon megszólaló, szubjektív mitológiát építő Veronika Šikulová van jelen. A szlovák szcéna izgalmas, egyszerre ismerős és idegen a magyar olvasónak. A nálunk szereplő szerzőkön kívül még sokan, például Michal Habaj, Monika Kompaníková vagy Ondrej Štefánik szövegei szervesen tudnak kapcsolódni a magyar irodalomhoz, közös problémákról beszélnek. Talán a hazai magyar irodalmárok számára is tanulságos lesz a szlovák művek magyar recepciójában ráismerni arra a világra, amely a szlovákokkal közös. Ilyen kulturális cseréknél a fordítók munkája megkerülhetetlen, ezért örülnék, ha őket is olyan figyelem övezné, mint a szerzőket. A Kalligram szlovák számának megjelenését olyan fordítók is segítették, mint Csehy Zoltán, Garajszki Margit, Mészáros Tünde, Polgár Anikó, Szabó Lovas Emőke. A mi válogatásunkból szerintem Peter Juščák regénye arathatja a legnagyobb sikert, és nem csak a magyar szál miatt. Az elhurcolások, a kolimai lágerek, a gulág: a diktatúra világa olyan téma, amely a középeurópai társadalmakban sokáig re- zonál még, sajnos nem alaptalanul. gyabb, dzsesszes vagy épp keményebb, lecsupaszított old school blues - így jellemezhetnénk röviden az új albumot, melyen jól megférnek egymás mellett a lazulós feelgood- nóták (Early Moming Blues, Today I 'm Gorma Change), a keménykedős riffekkel nyomuló blues-rock szerzemények (Openness, Techno) és a balladák is (Never Really Left You, Senses). Az utolsó előtti nóta (High Expectations) elnyújtott, vijjogó- reszelős szólója vitathatatlanul az album csúcspontja, az utána következő rövid, akusztikus dal (His Love) pedig tökéletes zárás. Egészében tehát rendben van az anyag, ha azonban fel kellene sorolnom azokat a dalokat, amelyekre rögtön felkaptam a fejem, vagy csak egyszerűen a hideg rázott ki a gyönyörűségtől, bizony bajban lennék. Pedig Henrik Freischlader tud ilyet is - példaként említhetném a Down The Roadot az előző albumról, vagy a The Memory of Our Love címűt egy korábbiról, ami szerelem volt első hallásra, és nem mellesleg kitárta előttem a kaput a blues felé. Ami az album hangszerelését illeti: eltűnt a billentyűzet és a Hammond- orgona, helyüket a karakteresebb basszusalap, illetve az akusztikus- gitár-aláfestés vette át. A merészebb megoldások, a „szinesebb” hangszerek (például szájharmonika, zongora, esetleg szaxofon) bevetése nem lett volna ellenemre, de hát Henrik éppen azért alapított saját kiadót, hogy senki ne szólhasson bele abba, amit csinál. És jól csinálja. Visszatérő vendég Magyarországon, rendszeresen fellép az A38 Hajón rendezett Gary Moore-emlékesteken, és hátúméra indul, Budapestet szinte sosem hagyja ki. Nem mindennapi élmény élőben hallani, mit művel ez a zseniális zenész a hangszerével. Legközelebb erre november 14-én lesz mód, már hagyományosan az A38 Hajón. Kacsinecz Krisztián Henrik Freischlader Trio: Openness. Cable Car Records, 2016. Értékelés: 8/10
