Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-19 / 90. szám, kedd
www.ujszo.com I 2016. április 19. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR Nyolcvanegy A folytatólagos hatalommal ívelnek át ciklusokon a botrányok is KOCUR LÁSZLÓ V alószínűleg magas szorzóval kínálnák a fogadóirodák azt, hogy a parlament nem fogadja el a kormányprogramot. A (mindenkori) kormány célja az adott körülmények között elérhető legnagyobb stabilitás, de legalább 76 voks. A furcsa koalíciós szövetségnek 81 képviselője van. Ez messze nem az, mint az előző megbízatási időszak „83 Kolesíkje”, az ötemberes tartalékkal bíró csapatot négy párt dobta össze, miközben a rendszerváltás óta először fordul elő, hogy egy megalakuló kormány koalíciós pártjának nincs parlamenti frakciója, de ez csak apró szépséghiba, ha „darabra” egyébként megvannak. A titkolnivalóan érdekes dolgokat nem tartalmazó koalíciós szerződés munkaszervezési kérdésekkel kapcsolatos harmadik fejezetének nyolcadik pontja tiltja az ellenzékkel való közös manőverezést. A kormányprogram megszavazásánál ez egyébként sem jöhet szóba, így különösebb vizionárius képességre nincs szükség ahhoz, hogy a kormányprogram megszavazását készpénznek vegyük. Ezzel lezárul a huszonnyolcadik napja hivatalban levő kormány életének egy fontos szakasza. A hetvenoldalas kormányprogram tettvágytól duzzadó, homályosan ambiciózus dokumentum. Ha annyi tízesem lenne, ahányszor előfordul benne az előkészíti, megteremti a feltételeit és ezek szinonimái, az év hátralevő részére a tankolás meg lenne oldva... De így, huszonnyolc nap távlatából még akár megvalósíthatónak is tekinthető, a kérdés, hogy a homály fog-e eluralkodni az ambíció felett, vagy fordítva, mert az ilyen dokumentumok esetében hatványozottan igaz, hogy az ördög a részletekben lakik. A törvényalkotási mechanizmusok tekintetében viszonylag szigorúnak mondható koalíciós szerződés kon- szenzuális alapokra helyezi a döntéshozatalt, így az egyetlen minisztériummal bíró Siet’nek - elméleti- leg(!) - ugyanolyan súlya lehet bizonyos politikai döntések meghozatalában, vagy éppen meg nem hozatala során, mint a legerősebb kormánypártnak. Ez a konstelláció még akár kedvezhet is a kisebbségi kérdéseket egyedül képviselő Hídnak. Most még minden olyan képlékenynek tűnik. Egy valami viszont nem képlékeny: a koalíció meghatározó eleme, a Smer. A pártot pedig már nagyon jól ismerjük. S miként az egyeduralkodó baloldali párt hatalma folytatólagos, úgy ívelnek át kormányzati ciklusokon a botrányai is. Az egyre nagyobb hullámokat vető Bastemák-ügy akár látlelete is lehetne a gazdasági háttérszereplők, az államigazgatás, és a csak papíron független vizsgálati szervek szerencsétlen „együttműködésének”. A koalíciós pártok vezetői pedig egyelőre nem túl hangosak a számonkérés terén. Az elkövetkező négy(?) év kormányzása kinézhet úgy is, hogy az államigazgatás minden szintjén meghatározó Smer tovább folytatja a saját stiklijeit, a másik három partner kínos mosolyától kísérve, akik ezt, saját érdekeik megvalósíthatóságát szem előtt tartva, elnézik neki. Vagy akár a körmére is nézhetnek, de annak a „konszenzuskeresés” láthatja kárát. Az utolsó leheletig? A mikor a kormányalakítás után az elemzők átgondolták az együttműködés esetleges kockázatait, Robert Fico egészségi állapota csak a sokadik helyen szerepelt a szóba jöhető rizikók között. Pedig a kormányfőnek viszonylag fiatal kora ellenére hosszú a kórlapja, és lehet, hogy már kiszállt volna a politikából, ha a személye nem jelentene önmagában garanciát a Smer stabilitására. Fico 51 évesen kezdi harmadik ciklusát kormányfőként, ami politikusnál teljesen szokványos életkor. Múlt héten szívroham gyanújával vitték kórházba, annyit tudunk róla, hogy orvosi megfigyelés alatt tartják. Fico a kormányalakítás során sem volt túl látható és aktív, Robert Kaliňákot tolta sokszor az előtérbe, kerülte a konfrontációkat az újságírókkal, kampányának hőfoka is elmaradt a korábban megszokottól. A miniszterelnöknek hosszú a kórlistája: gyomor- és gerincproblémák, kimerültség, egyre gyalaabban ismétlődő kórházlátogatások az utóbbi években. Nem véletlenül erősödtek fel az államfőválasztás idején a Fico távozásáról szóló pletykák, hogy szívesen felcserélte volna a kormányfői posztot a kevésbé stresszes, nyugodtabb elnöki pozícióra, ha a választók is így akaiják. Ez a kísérlet elbukott, Fico maradt miniszterelnök. Személye csirizként tartja össze a különféle regionális érdekcsoportokat egyesítő Smert és voltaképpen a kormány mögött álló oligarchákat is, hiszen garanciát jelent arra, hogy nem borulnak fel az erőviszonyok. Utódja a belső párt- körökben még nincs, Kaliňáktól Maďaričig minden vezető politikus besorolható valamelyik érdekcsoport körébe. A valódi kérdés pedig az, hogy Fico esetleges kiválása vagy háttérbe szorulása mennyire befolyásolhatja a négypárti kormánykoalíció működését. Különösen annak fényében, hogy a szlovákiai pártok megsínylik, vagy sokszor nehezen élik túl a pártelnökcserét. Két, ezen áteső alakulat a parlamenten kívül próbálja összeszedni magát —a KDH és az MKP. Az egyetlen párt, amelynek ez a lépés sikert hozott, az SNS, de Andrej Danko csak azért tudta bevinni pártját a törvény- hozásba, mert Ján Slotától vette át, aki már a nemzeti választókat is elriasztotta. Fico kiválása problémássá teheti a koalíció működését és tovább fokozhatja a dilemmát, hogy mennyire képesek a hatalmi motivációk egyben tartani egy érdekszövetséget. Egy ilyen körből nagyon nehéz kiszállni, pedig ha csak magán Ficón múlna a döntés, nem tétovázna sokat. I 7 Tartós dója vu GÁLZSOLT A utópálya Kassáig, kiegyensúlyozott költségvetés, eHealth és DRG alapú finanszírozás az egészségügyben - úgy rémlik, mintha már korábban is hallottuk volna... Idézet a harmadik Fico-kabinet kormányprogramjából: „A D1 -es autópálya megépítése Pozsony és Kassa között továbbra is a kormány legfontosabb prioritása az autópálya-építés tekintetében. A kormány célja, hogy az autósok már 2020-tól használhassák az összes autópálya-szakaszt.” Szép is lenne, ha nem létezne az a fránya emlékezet. De mintha derengene valami még a harmadik Meéiar-kormány (1994-1998) idejéből, amikor 2005-ig szerették volna megteremteni ugyanezt az autópálya-összeköttetést. Majd az első Fico-kormány (2006-2010) ígérgette, hogy 2010-ig elkészül, de még a másodiknak (2012-2016) is beletört ebbe a bicskája. így most a harmadik ígéri a ciklus végéig, miközben sok szakértő 2022-23-at tart inkább reálisnak... Arról nem is beszélve, hogy az összes autópálya-szakaszt említik, tehát elvileg a D1 -esnek az ukrán határig, a D3-asnak meg Zsolnától a lengyel határig teljes hosszban kellene elkészülnie, ami a Pozsony-Kassa vállalásnál is merészebb. De nem csak a gyorsforgalmi úthálózat tekintetében futunk bele erős déjá vu érzésekbe. A másik tipikus példa a kiegyensúlyozott költségvetés esete, amelyet a Fico- kormányok rendszeresen ígérgetnek és halasztgatnak, mind távolabbi időpontra tolva ki a megvalósítást. Ahogy Odor Lajos, a Költségvetési Felelősségi Tanács tagja figyelmeztet blogjában, legeslegelőször még 2010-re volt betervezve kiegyensúlyozott büdzsé, tavaly a második Fico-kormány 2018-ra ígérte, most a harmadik programjában 2020 szerepel. Ami, tegyük hozzá, eleve nagy adag szkepticizmusra ad okot, mert a hiány lenyesegetése véletlenül sem a ciklus végén, választási évben szokott összejönni... A dolgot tovább színezi, hogy a Smer korábbi ígérete mellett a másik három koalíciós párt programjában is kiemelt helyen szerepel a kiegyensúlyozott államháztartás elérése. Tehát mind a négyen ezt a célt akarták, majd megegyeztek, hogy elhalasztják 2020-ig... Csak egyet lehet érteni Odor szkeptikus meglátásával: „Az idő múlásával, úgy tűnik, változatlan prioritásról van szó: mindegy melyik évben vagyunk, mit ígértünk, milyen tempóval növekszünk a tervekhez képest, mennyivel több adót szedünk be, a költségvetést mindig egyensúlyba akaijuk hozni, és mindig három-négy év múlva.” Ha még nem volt elég, lehet tovább szemezgetni az egészségügyben. Az eHealth (elektronizált egészségügyi rendszer) bevezetése az első Fico-kormány óta cél, a DRG (diagnózis) alapú finanszírozást már a második is be akarta vezetni, de nem jött össze. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne költöttek volna el sokat ezekre a célokra. Nem baj, most itt az újabb nagy lehetőség. A további pénzköltésre is... Más területeken is beleütközünk számos állandó prioritásba, ahol az elmúlt években nem sikerült nagy eredményeket felmutatni - az adócsalások elleni küzdelemtől az uniós alapok hatékonyabb felhasználásáig. És akkor még jó pár örökzöld ki is maradt az újrahasznosított vállalásokból - személy szerint a széles nyomtávú vasút hiánya nagyon elszomorít, de kompenzációként vigasztalódhatok a nemzeti légitársaság, meg ki ne felejtsük, a hajótársaság tervével... Ezek igazán méltó utódai lehetnek a széles nyomtávú őrültségnek. FIGYELŐ Kohl-Orbán: kevesebb Merkelt Több német lap is foglalkozott Orbán Viktor magyar kormányfő és Helmut Kohl volt német kancellár ma sorra kerülő találkozójával. A Die Welt szerint Kohl döntött úgy, hogy politikát csinál a látogatásból. Az esemény politikai bomba lett, és a célkeresztben Angela Merkel van. Kohl és Orbán úgy bírálja a kancellár menekültpolitikáját, mintha egyeztettek volna - írta a lap, utalva a Kohl-kötet előszavára és Orbán Viktor Schengen 2.0 tervére. Ez utóbbiban szinte semmi nincs, amit Orbán ne követelt volna már korábban, egy „ellenjavaslat” Brüsszel és Berlin törekvéseivel szemben. Az Orbán-Kohl találkozó azt szolgálja, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon a Merkel menekült- politikája elleni közös támadás. Kohl az irányvonal kiigazítására igyekszik ösztökélni pártját, a CDU-t, azt üzenve, „valamivel kevesebb Merkel és valamivel több Orbán jót tenne a CDU-nak”. A Frankfurter Allgemeine Zeitung kiemelte, már Bismarcknak is nehezére esett visszavonulása után távol tartania magát a berlini politikától, és Kohl ezt a hagyományt folytatja, bár egészségi állapota miatt nem teljesen világos, hogy ki ad neki tanácsot, ki asszisztál neki. „Ez talán nem vall jó stílusra, és tartanai lehet tőle, hogy a kiállás Orbán mellett inkább rontja, mintsem erősíti Európa díszpolgárának tekintélyét” - írta a német lap. A Der Tagesspiegel kiemelte: Orbán kormányzási stratégiájának az a problémája, hogy mindig új ellenségeket és veszélyeket kell találni, hogy elterelje a figyelmet a nehéz gazdasági és társadalmi helyzetről, és minél több pénzt sikkaszt el a fideszes klientúra, annál gyakrabban és erőszakosabban kell megismételni ezt a játékot. Ez nem könnyű, ráadásul menekültek már alig vannak Magyarországon. Orbán úgy kívánja beállítani magát, hogy ő a Berlin és Brüsszel által elárult, kulturálisan homogén, erős nemzetekből álló régi Európa híve. A látogatással legitimitást akar szerezni politikájához az „igazi európaiként” beállított Helmut Kohltól, akinek Orbán értelmezése szerint ő az egyetlen igazi utóda. (MTI)
