Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-10 / 58. szám, csütörtök

I HOBBI UJSZO 2016. március • www.ujszo.com Vadászat XI kevés vadászt érint, és sokan közülünk lekezelően nyilat­koznak róla. Ismerek olyan helyet Vágtornóc környékén, hol a vadpulyka vadásza­tába is alaposan bele lehet izzadni, és nem egy gyors sikert remélt vadász távozott a vadászatról szájában a csalódás keserű ízével. Mert szó, ami szó - a vadpulyka is tud magára vigyázni. AGRESSZÍV ACANCSOSOK A múlt hónap megjelölte magát egy halálos kimenete­lű, vad okozta balesettel. Egy a Nyitra közelében található vadaskertben tartott szarvas­bika kitört a kertből és meg­ölt egy 78 éves nyugdíjast. A bika nem először támadt emberre! A fogságban tar­tott vad teljesen elveszítheti az ember iránti tiszteletét, tartózkodó magatartását, és nemcsak játszik az emberrel, hanem gyakran támad is. Ezek nem egyedi esetek. Tudok embert ölő őzbakról, a Polanán gondozóját életve­szélyes helyzetbe hozó szar­vasbikáról, a kollégámat egy disznóskertben „megbicská- zó" vadkanról és a legfris­sebb a nyitrai eset. Ha egy szarvasbika az agancsával megtámad egy fegyvertelen embert, az embernek semmi' esélye nincsen a menekü­lésre. A vadon élő álatokkal ez csak nagyon ritkán fordul elő. Egészséges állattal szinte soha. A fogságban tartott, emberhez szokott vadnál viszont annál gyakoribbak az ilyen megnyilvánulások, és íratlan szabály, hogy az ilyen vadat már az első kezdeményezés után el kell altatni vagy agyon kell lőni. A szabadba hiába engednénk. Azon kívül, hogy megélhe­tési gondjai lennének, ott is rátámadna az emberre. TAKACS FRIGYES Még nem is olyan régen igen nagy ünnep volt a március a vadászok körében. Március közepé­vel indult az új vadászidény, méghozzá a min­den vadász által körülrajongott szalonkával. Sajnos ma már ez nem így van. A legtöbbünk számára érthetetlen okok miatt a szalonka tavaszi vadászata rákerült a tilalmi listára. A döntésben szerintem jóval több a politika, mint a józan észérvek sorozata. Mindennek ellené­re, mint minden évben, idén is kiballagtam a Kis-Dunához az évtizedek alatt megszokottá vált helyhez, és újra kiültem a számomra „ott felejtett" 2-3 méter hosszú nyárfatözsre. 12 év után először voltam egyedül, miután 3 hete örökre elhagyott a hűségben megöregedett Bobi kutyám, egy angol springer spániel. Gyötörtek az emlékek, mert 12 éve itt, ezen a helyen avattam a kiskutyámat első vadas sza­lonkavadásszá. Az este mesébe illő volt. Hideg, de tavaszias idő, a levegő telve a Duna-ártér balzsamos illatával. Folyamatosan húztak a kacsák. A gácsérok hápogásába bekiáltott egy- egy magamutogató szürke gém is. A meghosz- szabbodott nappalt jelző elhúzódó naplemente, az Esthajnalcsillag ragyogása elkábított - majd csendesen elhúzott felettem két szalonka. Tehát már itt vannak! Nem, a puskára nem is gondoltam, pedig ott volt mellettem töltet­lenül. Azt csak azért vittem, hogy ne legyek olyan egyedül. Ültem és ösztönösen kerestem a kutyám szemrehányó tekintetét - de már azt is hiába. Közben gondolkodtam: ki a felelős? Kinek a felmenőit, a keresztanyját szidjam ezért a mindnyájunkat megalázó helyzetért. Az uniót? Ááá, hiszen a franciák vadásszák a szalonkát! Méghozzá halomra lövik őket. Akkor, amikor náluk vannak. Igaz, nekünk is jutattak pár morzsát azzal, hogy októberben és novemberben megengedték a vadászatu­kat nálunk is - akkor mikor nincsenek. Ezek azok a politikai döntések, amiért soha senki nem fogja vállalni a felelősséget. Mielőtt a nyájas olvasó felkapná a fejét, és megkérdője­lezné, hogy milyen jogon sajnáltatom magam a gyilkos hajlamaim kiélésének lehetőségei korlátozásában, közlöm vele, hogy négy évti­zedes vadászmúltam alatt a tavaszi húzáson összesen három szalonkát lőttem. A szlovákiai vadászok túlnyomó többsége pedig egyet sem. De az a sok száz tavaszillatú hajnal, az este, és a bennük rejlő nagy betűs remény... Ez a vadászat! (tf) A FEGYVEREK HÁTULRÓL TÖRTÉNŐ TÖLTÉSÉNEK A . ^ ­GONDOLATA MÁR A PERKUSSZIÓS ^ GYÚJTÁS ALKALMAZÁSÁNAK LEGELEJÉN MEGFOGALMAZÓDOTT. NAGYON SOK MŰSZAKI PROBLÉMÁT KELLETT AHHOZ * ÁTHIDALNI, HOGY AZ ELGONDOLÁSBÓL MŰKÖDŐ HÁTUL TÖLTŐS FEGYVEREK SZÜLETHESSENEK. addig há­tul lezárt csöveknél nem volt különösebb gond. A lőporgázok csak egy irány­ba tudtak terjedni, és abba az irányba tolták maguk előtt a lövedéket is. A hátultöltős fegyvereknél viszont a nyitha­tó csövek végét is úgy kellett lezárni, hogy a lőporgázok ne tudjanak kifújni. BURKOLAT ÉS TÖMÍTÉS A közben feltalált gyér­füstű lőpor jóval nagyobb teljesítménye ezt a gondot még meghatványozta. A füst nélküli lőpor gyors égése oly hevesen emeli a nyomást a töltényűrben, hogy a lágy ólom a csőben a gyors alakváltozás miatt megszorulhat, és deformá­lódik. Emiatt a lövedéket keményebb fémből készült köpenybe kellett burkol­ni. Ekkor születtek meg félburkolatú lőszerek vadá­szati célokra, és az egész burkolatú lőszerek, főleg • hadi célokra. A lőszer bur­kolatát, hogy ne koptassa a cső belsejét, észszerű volt lágyabb fémből készíteni. Erre legmegfelelőbbnek a vörösréz bizonyult, de idővel fejlesztettek ki erre a célra más összetételű fémkombinációkat is. A nagyobb gáznyomás miatt gondok akadtak a zárszerkezet pontos tö­mítésével is. A kezdetben használt papírhüvely a sö­rétes lőszer 400-1000 bar nyomásának eltömítéséhez elégségesnek bizonyult, és kisebb változásokkal a napjainkig ezt használják a sörétes puskákhoz. Az utolsó 30-40 évben a pa­pír használatát itt is átvette a műanyag, ami semmivel sem jobb, sem szebb, de a papírnál jóval olcsóbb és a gyártása is praktikusabb. A jóval nagyobb nyomá­son dolgozó golyós tölté­nyeknél viszont a töltényűr pillanatnyi tágulása közben gyakran megrepedő, elégő, a cső huzagolásá- ban lerakodó papírhüvelyt a 19.'század végére felvál­totta a fémhüvely. A19. században az ipari forradalom kihatott a fegy­vergyártásra is. Mivel már csak kizárólag a fegyverek hátul tölthetőségére össz­pontosítottak a tervezők; a már ismert lakat és elsütő rendszereket gyakran át kellett tervezni. TOLÓZÁRBÓL ÖNTÖLTŐ A papírhüvely csak nagyon pontos illesztések mellett tömít megfelelő­en, a puskák az elsülés­nél gyakran hátrafelé is kifújtak. Ezt a problémát csak egyedi illesztésekkel lehetett orvosolni, amit a sorozatgyártás képtelen volt megoldani. Itt lépett be a fémhüvelyes töltény, ami egy csapásra hely­rehozta a papírhüvely csorbáit. A fémhüvelyű töl­tények elterjedésével sorra jelentek meg e különböző konstrukciójú hátultöltős puskák. A billenő csövű fegyverek, amelyek szinte kizárólag a vadászokat szolgálták, sok fajta zár- szerkezettel készültek, a többségük napjainkig használatos. A hadifegyve­rek fő csoportját a tolózá- ras puskák alkották, melyek két alapmodellből fejlődtek ki az előkulcsos Mannli- cherből és a hátulkulcsos Mauserből. A tolózáras fegyvereknél viszonylag gyorsan megjelent a tölténytár használata, mely szerkezet a fegyvert ismét­lő puskává, léptette elő. Természetesen a bevált és sikeres modelleket és a hozzájuk tartozó kalibe­reket átvette a vadászati gyakorlat is. A rövid csövű - önvédelmi fegyvereknél a legelterjedtebb hátultöltős ismétlő fegyver a revolver (forgópisztoly) volt, mely kaliberétől függően 5-8 ismétlésre adott lehető­séget. A 19. és a 20. század fordulóján megjelentek az első öntöltő pisztolyok, megtörve ezzel a forgó­pisztolyok egyeduralmát. Az első ilyen szabadalom 1872-ből származik. Egy sor jelentős fegyverkonst­ruktőr foglalkozott öntöltő pisztolyok és puskák tervezésével, valamint gyártásával. A nagy nevek közé tartoznak Browning, Frommer, Krnka, Luger, Mannlicher, Mauser, Colt és mások. Az természetes, hogy az öntöltő fegyverek a vadászatban is megje­lentek, de a fegyvertör­vény csak egyes lövések leadására és kis kapacitású tölténytár (3 db) használa­tát engedélyezi. Ez része a vadászetikának is. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: TAKÁCS FRIGYES

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom