Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-02 / 51. szám, szerda
www.ujszo.com I 2016. március 2. KÖZELET I 3 A változásért csörgetnek IBOS EMESE Pozsony. Csak a Smer és az SNS nem írta alá a Csörgetünk a Változásért kezdeményezés korrupcióellenes javaslatait. A támogatókat már a választásokat követően számon kérik a civilek. A Csörgetünk a Változásért (Štrngáme za zmenu) kezdeményezés hat szakterületre vonatkozó 22 intézkedés támogatásával és azok gyakorlatba való átültetésével szólította meg azokat a pártokat, melyek a felmérések alapján átléphetik a parlament bejutási küszöbét. A civilszervezet javaslatait a Híd, az MKP, a Sieť, a KDH, az OĽaNO-NOVA és az SaS módosítás nélkül aláírta. A Smer maximálisan mellőzte a kezdeményezést, az SNS képviselői ugyan tárgyaltak az intézkedésekről, aláírni azonban már nem voltak hajlandók azokat. A jobboldali pártok nyilvános kötelezettséget vállaltak, hogy ellenzéki és kormánypozícióból is mindent elkövetnek azért, hogy a Csörgetünk a Változásért által megfogalmazott intézkedések megvalósuljanak. Egyebek mellett arra kötelezték magukat, hogy politikamentessé teszik a rendőrséget, lehetővé teszik az ügyészek nyilvános ellenőrzését, a bírók nagyobb felelősségvállalását, működőképessé teszik az Állami Számvevőszéket, valamint mindent elkövetnek az offshore cégek tulajdonosi hátterének és a politikusok korrupciós ügyeinek felfedéséért. A Csörgetünk a Változásért kezdeményezést négy nonprofit szervezet: a Jól Szervezett Társadalomért Polgári Társulás (SGI), a Pontis Alapítvány, az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány, illetve a Via Iuris azért hozták létre, hogy rámutassanak a korrupció rendszerszintű elburjánzására és a jogállamiság hiányára. „Meggyőződésünk, hogy a jobboldali és a baloldali pártoknak egyformán fel kell lépniük a korrupció ellen, mert az minden polgár életére rányomja bélyegét” - magyarázta Milan Sagát, a Via Iuris vezetője. Ctibor Košťál, az SGI tagja hozzátette, a Csörgetünk a Változásért a választások után felszólítja a pártokat, teljesítsék kötelezettségvállalásukat. „Készek vagyunk segíteni a törvényalkotás folyamatában is” - magyarázza Košťál. „Változások nélkül Szlovákia soha nem válik jogállammá” - ezt már Pavel Sibyla, az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány munkatársa állítja, aki szerint a felvetett intézkedésekről mindenképpen társadalmi vitát kell indítani. Arra is emlékeztetett, hogy a lakosság 77%-a úgy véli, a korrupt politikusokat nem vonják felelősségre. Gyűlölködhetnek a politikusok SZALAY ZOLTÁN Enyhe csökkenést mutat a szlovákiai magyarok száma a külügyminisztérium jelentése szerint. Pozsony. A külügyi tárca a kormány mai ülésére teij esztette be a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény megvalósítását tárgyaló aktuális jelentését. A jelentés kitér a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek számának alakulására, a 2011-es népszámlálási adatokból kiindulva, a demográfiai alakulást figyelembe véve. Eszerint az országban enyhe növekedést mutat a szlovák nemzetiségűek száma, 32 ezerrel vannak többen, mint 2011-ben. 2,15%-kal növekedett a roma nemzetiségűek száma. A magyar népesség száma csökkenő tendenciát mutat, 2014-ben a jelentés adatai szerint 1379-cel (456 991) kevesebb magyar él az országban, mint 2011-ben, ez 0,3 százalékos csökkenés. A jelentés, amely a 2012 és 2015 közötti időszakot öleli fel a rasszizmus elleni harc szemszögéből, javarészt konstatálja a rasszizmus kiküszöbölésének aktuális törvényi kereteit, illetve megemlíti az elmúlt években elfogadott stratégiai dokumentumokat, köztük a külügyminisztérium által hároméves előkészítő munkálatok után elfogadott országos emberi jogi stratégiát. A jelentés reagál az egyik korábbi ENSZ- ajánlásra, amely felhívja a szlovák hatóságokat, hogy járjanak el a politikusok idegengyűlölő megnyilvánulásainak ügyében. A jelentés az ajánlásra válaszul közli, az elmúlt időszakban a rendőri szervek fokozták tevékenységüket a romák, zsidók és az EU-n kívüli országokból származó migránsok elleni erőszak megelőzése érdekében, a politikusok idegenellenes megnyilvánulásairól nem ejt szót. Á közelmúltban feljelentést tettek Robert Fico miniszterelnök ellen muzulmánellenes kijelentései miatt, ám az ügyészség végül nem indított eljárást. A Duna utcán is tiltakoznak Juraj Halas az egyetemi sztrájk főszervezője (TASR-feivétei) IBOS EMESE LAJOS P. JÁNOS Pozsony. Pénteken a Duna utcai magyar alapiskola és gimnázium tanulói és szülei otthonmaradással tiltakoznak a kormány politikája ellen. Az oktatásügyet temették tegnap a már hárem hete sztrájkoló egyetemi oktatók. A pozsonyi magyar szülők is tiltakozhatnak a pedagógusok követeléseinek figyelmen kívül hagyása miatt, a Duna utcai alapiskola és gimnázium szülői szövetsége ugyanis csatlakozott a Zöld szalag akcióhoz. „A szervezetünk egyhangúlag döntött arról, hogy azt javasoljuk a szülőknek, pénteken ne vigyék iskolába a gyerekeiket” - tájékoztatta lapunkat Kassai Zoltán, a szülői szövetség helyi szervezetének elnöke. - Az akció önkéntes, mindenki eldöntheti, hogy bekapcsolódik-e. Az iskolában lesz tanítás, vagyis aki akarja, az elviheti gyerekeit az iskolába.” Az akciót néhány héttel ezelőtt kezdeményezte a pozsonyi Novohradská utcai Összevont Iskola szülői szövetsége. „Egyetlen követelésünk van, hogy a kormány, a minisztérium kezdjen konstruktív tárgyalásokat a tiltakozó tanárokkal” - mondta lapunknak Štefan Dobák, az akció egyik koordinátora. Azt nem tudják pontosan, hogy hány iskola csatlakozott hozzájuk. „Csak azokról tudunk, akik ezt jelzik nekünk, jelenleg mintegy 7-8 iskola csatlakozott hozzánk” - mondta a szervező. Az egyetemi oktatók tegnap a kormányhivatal előtt tiltakoztak. Juraj Halas, az IVU sztrájkbizottságának tagja elmondta, hogy a harmadik hete tartó sztrájkhoz újabb és újabb oktatók, tudományos munkatársak csatlakoznak. Jelenleg 20 felsőoktatási intézmény 573 munkatársa sztrájkol. Ä tiltakozás péntekig biztosan tart. „A további lépésekről, a sztrájk folytatásáról csütörtökön egyeztetünk” - magyarázta Halas. Nem zárta ki, hogy a választásokat követően újabb nyomásgyakorlásra kerül sor. Tiltakoznak az egyetemi diákok is. Ők minden nap délben az egyetemek épületei elé vonulnak. FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS • • VEGYÜK SAJÁT KEZÜNKBE AZ IGAZSÁGOT Levél Dél-Szlovákia lakosaihoz Sokan önök közül élik a- hétköznapi életüket. Nem törődnek a politikával és nem járnak választani. Joguk van hozzá. De hazánkban rablóbanda uralkodik! Évente 3 milliárd eurót lopnak el tőlünk. Jóllakatták már nagynénjeiket, nagybátyjaikat, szponzoraikat, barátaikat, masszőreiket... És még mindig nem elég nekik. Fico barátai mesésen gazdagodnak, és ő szégyenérzet nélkül morzsákat dob az emberek elé. Szétlopják a kórházaknak szánt pénzt, minek következtében évi háromezer ember hal meg gyógyítható betegségekben fölöslegesen. A fiatalok elmennek otthonról, egyedül hagyva szüleiket. Az édesanyáknak heti műszakokra kell járniuk, magukra hagyva fiatal korú gyermekeiket, hogy osztrák nyugdíjasok fenekét törölgessék. Gyermekek ezreit vetetik el a családok rossz gazdasági helyzetük miatt. Az emberek nagy része alamizsnáért dolgozik, amelyből alig tudnak megélni. Az adófizetők pénzét az ország legfejlettebb régióiba küldik, míg Dél-Szlovákiát magasról lefütyülik. Erről tanúskodik a Fico-kormány döntése, amely szerint a Kassához vezető R2-es gyorsforgalmi út megépítését újabb 20 évvel eltolják, egészen 2040-ig! Nincs jobb bizonyíték arra, hogy a SMER által vezetett kormány nem törődik Dél-Szlovákia sorsával. Mi nem akarunk így élni! Az emberek jobb sorsot érdemelnek. Szakemberek által kidolgozott programot és csodálatos jelöltekből álló listát kínálunk. Derék embereket, akik a korrupció ellen harcolnak, áldozatra készek és értenek a szakmájukhoz. Néhány kapzsi tolvaj kisajátította az országot és nagylelkűen megengedi a népnek, hogy adót fizessen ... Az idei választások után komoly veszély fenyeget, hogy az SNS-szel egyeduralomra tesznek szert. Önökben van a remény, hogy sikerül őket megállítani. Az 1998-as mečiari időkben, amikor Szlovákia fekete folt lett Európa térképén, minden derék ember összefogott hazánkért. Szlovákok, magyarok, romák, ruszinok. Katolikusok, evangélikusok és ateisták. Közösen szálltunk szembe a gonosszal, részt vettünk a választáson és megmentettük Szlovákiát. Ma hasonló helyzetben vagyunk. Ha a gonoszt, amely ma uralkodik, nem állítjuk meg most, a választás után mársenki nem áll az útjába. Dél-Szlovákiából pedig elköltöznek a fiatalok, mert nem lehet majd itt élni. Kérem, jöjjenek el szavazni! Mert ha otthon maradnak, semmi sem változik meg. Természetesen, a legjobban annak örülnék, ha a mi jelölteinket választják. Vannak köztük szlovákok, magyarok, romák, ruszinok. Derék és jó emberek. De ha valamilyen okból nem akarnak ránk szavazni, mondjuk az én személyem miatt, akkor is kérem, menjenek el választani. Válasszák azokat a pártokat, amelyek egyértelműen kizárták, hogy a SMER-rel és az SNS-szel alakítanának kormányt. Rajtunk kívül ezt az SaS és az MKP tette meg. Ha ez a két párt bejut a parlamentbe, nagyon nagy esély van rá, ^ hogy közös erővel sikerül megmenteni Szlovákiát. Tisztelettel, C\C\Í \Cm VJ Objednávateľ OBYČAJNÍ ĽUDIA a nezávislé osobnosti (OĽANO-NOVA), Študentská 2, Trnava IČO: 42287511 MP160166