Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-10 / 58. szám, csütörtök
2 I KÖZÉLET 2016. március 10. | www.ujszo.com Olcsó volt Kotleba kampánya (SITA-felvétel) LAJOS P. JÁNOS Pozsony. Meglepően kevés pénzből sikerült Marian Kotlebénakaz, ami másoknak több százezer euróból sem: 8%-os eredménnyel bejutott a parlamentbe. A párt transzparens számlája alapján mindössze 1150 eurót költöttek, a párt saját állítása szerint 54 ezer eurábál kampányoltak. Az elemzők és a választók többségét is megdöbbentette, hogy a hétvégi választások eredménye alapján parlamenti párt lett Marian Kotleba pártja, a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS). A párt honlapján azt állítják, hogy 35 városban tartottak választási gyűléseket, amelyeken összesen több mint 6 ezer ember vett részt. A párt óriásplakátokon is hirdette magát, és választási kiadványt is készített Naše Slovensko címen. T ranszparens számla A választási kampányról szóló törvény kimondja, hogy a kampány költségeit csak a párt által létrehozott transzparens számlára befizetett összegből lehet fizetni, és a belügyminisztérium kérésére arról is tájékoztatni kell, hogy ki a tulajdonosa annak a számlának, amelyről arra pénz érkezett. A pártok többsége ezt a törvényi előírást betartotta, a transzparens számlájukon követhető, hogy mire mennyit kölKotleba nem költött sokat töttek a kampány során. A ĽSNS transzparens számlájára azonban összesen 1232 euró érkezett, és ebből 1150 eurót költöttek el. Mivel a számlára a kampány befejezéséig, vagyis legkésőbb két nappal a választások előtt lehet csak pénzt befizetni, a párt számlája már lezártnak tekinthető. A Sieť például 1 152 305 eurót fizetett a számlára, és ennyit is költött el róla. A Híd több mint 1,7 millió eurót, az MKP pedig több mint 606 ezer eurót költött a számla szerint. Nem létező honlap Martin Beluský, a párt titkára szerint valóban nem a számlán keresztül finanszírozták kampányukat. „Igen, igaza van abban, hogy a transzparens számlánkon minimális pénzmozgás volt, de további adatokat a hivatalos honlapunkon, a www.lsns.sk oldalon hozunk nyilvánosságra, ahol a pénzügyek szekcióban további információkat találhat” - válaszolta lapunk kérdésére Beluský. Az említett honlap azonban nem található, vagy legalábbis lapunknak nem sikerült azt megnyitni. A párt másik - feltételezhetően nem hivatalos, de elérhető - honlapján nem található semmilyen adat a kampányfinanszírozásról. Ezt az oldalt minden bizonnyal használják, ezen találtuk meg a párt képviselőinek címeit is, amelyeken a kérdéseinket eljuttattuk nekik. Egy kis segítség Beluský azt elismeri, hogy a kampány jóval többe került, mint az a számlamozgás alapján feltételezhető. „A kiadásaink többségét térítésmentes teljesítéssel finanszíroztuk” - állítja Beluský. Ez azt jelenti, hogy a támogatóiktól nem pénzt kértek, hanem azt, hogy fedezzenek bizonyos kiadásokat, például fizessék ki a billboardokat, a nyomdaköltségeket, a kampánylap terjesztését. „Ezek a térítésmentes teljesítmények nem láthatóak a transzparens számlán - ismerte el Beluský. - Ezeket a teljesítéseket nyilvánosságra hozzuk, és bemutatjuk a záró beszámolónkban is.” Ezeket is beszámítva Beluský azt állítja, hogy 54 505,60 euróba került a kampányuk. Az összeg még nem végleges, most fejezik be az összesítést. Ha azonban ezeket a teljesítéseket nem az adott vállalkozások ajánlották fel, tehát ha nem a nyomda ajánlotta, hogy ingyen kinyomtatja a párt választási lapját, hanem egy támogatójuk fizette a nyomdaköltséget, akkor annak már meg kellett volna jelennie a transzparens számlán. Ellenőrzés 30 nap múlva A belügyminisztérium és az Állami Választási Bizottság egyelőre nem foglalkozik a pártkampányok, így az ĽSNS kampányának finanszírozásával. „A belügyminisztérium valamennyi induló párttól kérte a transzparens számlák számlakivonatait, és a választásokat követő 30 napon belül el kell készíteniük a választási kampány költségeiről szóló jelentést is- tájékoztatta lapunkat a belügy. - Ezeket a jelentéseket ellenőrizni fogjuk.” Kotlebáék betiltását kérik Pozsony. Jaromír Čižnár főügyész tegnap elismerte, hogy több tucat beadványt kapott, amelyekben Marian Kotleba pártjának feloszlatását kérik. A beadványokat emberi jogi szervezetek kérésére küldték a Főügyészségnek a napokban, hogy az kezdeményezze a Legfelsőbb Bíróságon Kotleba pártjának, a Mi Szlovákiánk Néppártnak (ĽSNS) a betiltását, mivel tevékenységével sérti az alkotmányt. Á Főügyészség egyelőre csak arra tett ígéretet, hogy megvizsgálják a beadványokat. Ha Čižnár kezdeményezi az ĽSNS feloszlatását, akkor a Legfelsőbb Bíróság dönt majd arról, betiltják-e a Kotlebáékat. Ez eddig csak egyszer fordult elő, a Szlovák Testvériséget oszlatták fel 2006-ban, melyet ugyancsak Kotleba vezetett. Ha még a mandátumok felosztása előtt oszlatnák fel a pártot, akkor a képviselőjelöltek nem jutnának mandátumhoz, és a parlament csak 136 tagú lenne. Ha már az eskü letétele után oszlatnák fel Kotlebáékat, akkor a képviselőik valószínűleg megtarthatnák mandátumukat. Čižnár szerint, ha bebi- . zonyosodik, hogy Kotlebáék működése alkotmányellenes, felmerül a kérdés, miért jegyezték be a pártot. (ú, sme) Lipšic: Kollár nem Teréz anya, de... (TASR-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Nem ez az első eset, hogy napvilágra kerültek olyan dokumentumok vagy információk, melyek szerint Boris Kollár, a Sme rodina elnöke a 90-es évek elején későbbi maffiavezérekkel vállalkozott. Pozsony. Legutóbb ezen a héten, amikor a Sme napilap szerkesztősége kapott egy levelet néhány, állítólag titkosszolgálati forrásból származó dokumentumokkal, melyek a későbbi pozsonyi alvilág vezéreinek, Peter Steinhübelnek a megfigyelése során készültek. Az 1990 októberéből származó jelentés szerint Steinhübel kábítószerekkel kereskedett. „Hat kiló heroint szállítottak Szlovákiába, két héttel ezelőtt. A drogot Ausztriából a határon Roman Deák, Boris Kolár és Ján Danis hozta be” - olvasható a dokumentumban. Az észrevételeket a jelentés szerint az úgynevezett „Boris” fedőnevű akció során kellett volna felhasználniuk a hatóságoknak - írta a Sme. A dokumentum hitelességét lehetetlen nyilvános forrásokból igazolni. Kollár nevét az iratokban rövid „l”-lel írják, de ez lehet elírás is. Lakhelyeként Pozsony-Palisády villanegyede van meghatározva, Kollár abban az időben valóban ott lakott. Kollár mindent elutasít. „Itt egyes emberek azt gondolják, hogy bárhogy is végződtek a választások, ők így is saját elképzelésük szerint fognak eljárni. Kitalált, fiktív, 25 évvel ezelőtt történt botrányokkal akarnak zsarolni. Ezeket a dolgokat ma már Kollárnakfelhánytorgatják a múltat csak nagyon nehezen lehet ellenőrizni. Ezzel akarnak megtörni, de nagyot tévednek, engem ugyanis nem fognak megtörni” - mondta Kollár, hozzátéve: drogkereskedéshez soha semmilyen köze nem volt. Ezzel a lejáratással szerinte azt akarják elérni, hogy az esetleges jobboldali koalíciós pártok ne akarjanak vele együttműködni. Daniel Lipšic, a Nova elnöke és volt belügyminiszter kiállt Kollár mellett, szerinte ezekkel az információkkal nagyon óvatosan kell bánni, ugyanis valószínű, hogy hitelességük egyenlő a nullával. „Nem tudom, miként dolgozott a titkos- szolgálat abban az időben, de a hírszerzéstől származó információk hitelessége most is különböző. Némelyik információ abszolút hiteles, némelyik pedig nem. Én találkoztam Kollárral. Nem egy Teréz anya. Elismerte, hogy ismerte ezeket az embereket, de tagadja, hogy részt vett volna bármilyen illegális tevékenységben. Ha igaz, amit a dokumentumokban írnak, miért nem ítélték el ezeket az embereket kábítószer-kereskedelemért? Egyébként ha minden információ, amit eddig magamról elolvastam, igaz lenne, már minimum háromszor meggyilkolhattak volna” — mondta Lipšic. A Nova elnöke szerint az is gyanús, miért nem a választások előtt kerültek elő ezek az információk. „Miért csak most, miután bejutott a parlamentbe, s miután úgy tűnik, támogatásával egy jobboldali kormánykoalíció is létrejöhetne, amelyben én akár belügyminiszter is lehetnék? Végképp nem csodálkoznék, ha a Kollárról szóló információk bűnügyi körökből vagy pénzügyi csoportoktól származnának” - állítja aNOVA elnöke. (dem, SITA) Fico és Danko azonos állásponton IBOS EMESE Pozsony. Robert Fico azonnal felvette a kapcsolatot a standard pártok vezetőivel, miután tegnap Andrej Kiska államfő kormány- alakítással bízta meg. A Smer elnöke tisztában van azzal, hogy mozgástere korlátozott, hiszen a jobboldali pártok vezetői már kedden nem hivatalos egyeztetéseket folytattak. A Híd és a Sieť gyakorlatilag két órán belül visszautasította a Smer meghívását. Boris Kollár, a Sme rodina mozgalom vezetője pedig már korábban kijelentette, hogy csak egy jobboldali kormányt hajlandó támogatni. Igor Matovič, az OĽaNO-NOVA elnöke és Dániel’ Lipšic, illetve Richard Sulik, a Szabadság és Szolidaritás elnöke pedig kategorikusan elutasítják a Smerrel való összefogást. Fico meghívását egyedül Andrej Danko, az SNS elnöke fogadta „A hazai politikai rendszer szétrombolása társadalmunkat is tönkreteszi." Andrej Danko el. Közös nyilatkozatukból kiderül, hogy készek koalíciót kötni, viszont ketten nem alakíthatnak kormányt. Nincs meg az ehhez szükséges többségük, mivel a Smer 49, az SNS pedig 15 mandátumot szerzett, ami összesen 64, Nincs sok ideje (SITA-felvétel) a többséghez pedig legalább 76 mandátum kell. Robert Fico kijelentette, hogy a Smer és az SNS hasonlóan értékeli a kialakult helyzetet. Úgy fogalmazott, a tagság nélküli és néhány hete alakult pártok, illetve mozgalmak káoszt hoznak a hazai politikába. Andrej Danko hozzátette, hogy pártja támogatja a politikai pártokról szóló törvény módosítását. „Néhány hónapos mediális kampánnyal be lehet csapni a szavazókat” - mondta. „A pártoknak működőképes frakciót kell felállítaniuk. A hazai politikai rendszer szétrombolása társadalmunkat is tönkreteszi. Félő, hogy nem tud kormány alakulni” -jegyezte meg Danko. Fico szerint a két párt több témakörben azonos állásponton van, ugyanakkor tiszteletben tartja, hogy vannak kérdések, melyeket illetően eltérő az álláspontjuk. Ezek újabb tárgyalások témái lehetnek, de a Smer elnöke szerint mindketten egy stabil kormány megalakítására törekednek.