Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-09 / 57. szám, szerda
121 DUNA, VÁG, GARAM ÉS IPOLY MENTE 2016. március 9. | www.ujszo.com Tizennyolc éve alakult a kürti Hajnal vándor Szeretnék, ha dalaik reményt adnának, mint a hajnal ébredése SZÁZ ILDIKÓ Tizennyolc éve alakult a kürti Hajnalvándor együttes. Danczi Mónika, a csoport vezetője elmondta, Kassa Sándor plébános Kürtre helyezésének első napján a fiatal kántor, Kovács József kezdeményezésére egyházi ifjúsági kórusként alakult az együttes. enni „Hét év után vettük fel a Hajnalvándor nevet abból az indíttatásból, hogy azt mondtuk, vándorolunk az új évezred hajnalán, fényt viszünk a sötétségbe. Szeretnénk, ha dalaink reményt adnának, mint a hajnal ébredése” - mondta Danczi Mónika. Nagy létszámú csapattal, csaknem húsz taggal kezdték meg a munkát, az alapiskola több végzős tanulója csatlakozott hozzájuk. Kovács József végül Danczi Mónikát kérte meg, hogy tanítsa be az egyházi dalokat és vezesse a rendszeres heti próbákat. Minden egyházi ünnepen, jeles alkalomkor énekeltek a templomban. Később a másik kürti kántoruk, Puskás Gábor is csatlakozott a közös zenéléshez, énekléshez, több mint kétszáz dalból állt akkor már a repertoárjuk. Idővel a tagok száma a felére csökkent, ennek ellenére még több koncertet adtak a helyi templomban, és egyre több meghívást Fellépéseik után mindig elbeszélgetnek a közönséggel kaptak más katolikus és református körökbe. „Alig akad helység az Érsekújvári járásban, ahol még nem jártunk volna, de felléptünk Kassa környékén, Jászóváron és a Galántai járásban is” - mondta Danczi Mónika. Hosszú ideig gitáros és billentyűs kísérte a Hajnalvándor együttes énekeseit. Idővel a fiatalabb cserkészlányok is csatlakoztak a kürti csapathoz. Jelenleg tíz állandó tagja van. Kovács Tamás basszusgitáron, ütőhangszereken játszik, furulyán és fuvolán Sütő Szilvia és Václav Tihamér, gitárjátékával és énekével Szendi Tünde és Sütő Zsuzsanna erősíti az együttest. Az énekesek közé tartozik még Jankulár Veronika, Pálinkás Valentina, Sütő Borbála és Varga Barbara. Új fejezethez, meghatározó szakaszhoz érkezett az együttes 2007(Képarchívum) ben, amikor megzenésített versekkel és saját szerzeményekkel gazdagították repertoárjukat, mintegy százötven dal van a tarsolyukban. Műsorukat rendszerint az aktuális egyházi ünnep vagy irodalmi est témája alapján állítják össze. Az együttes tagjainak is vannak kedvenc dalai, Sütő Zsuzsannáé a saját szerzeményük, a Vigasztalás című dal, Pálinkás Valentináé Sík Sándor Hajnalvándor együttes Az alapítás éve: 1998 Az együttes profilja: egyházi zene és megzenésített L versek előadása ; * A fellépéseik: templomi alkalmak, egyházi esküvők, irodalmi estek, lelki napok---------a S zentjánosbogár című verse. A koncertek záró dala rendszerint Falu Tamás Esti imája. Muzsikájuk titka az előadók és a hallgatók alkotta harmónia, a dalok közti Összekötő szöveggel is ezt szeretnék elérni. Jutalmuk a közönség derűje. „Nemrég egy idős asszony gratulált a műsorunk után, és kérte, cserébe a zenei élményért hadd melegítse meg a hideg templomban elgémberedett ujjaimat” - mesélte Danczi Mónika. Ugyancsak felejthetetlen emlék marad az együttes tagjai számára, amikor egy koncert végén egy szerény nyugdíjból élő idős asszony pénzt adott nekik, arra biztatva őket, mindenképpen folytassák a közös zenélést, éneklést. Legközelebb a bényi hagyomány- őrző csoportot mutatjuk be. Újra járni fog a templom toronyórája Kőtéskóstoló és -vásár a kürti faluházban Várják a csíráztatott búzából készült böjti eledel kedvelőit. nflTSl Hagyományos kőtéskóstolót, valamint -versenyt és -vásárt rendeznek március 19-én az érsekújvári járásbeli településen, a faluházban. Várják a versenyzőket és a csíráztatott búzából készített böjti eledel kedvelőit. Édes élet cukor nélkül címmel Öllé Vladimíra, a Nesladím Polgári Társulás alapítója tart ismeretterjesztő előadást. A kötés, más néven biracs, csiramáié, csiripiszli sokak kedvenc eledele. A különleges gonddal csíráztatott búza vagy rozs vízzel kevert levéből és lisztből készülő ételt a zsűri íz, állag, látvány és összhatás alapján pontozza. A versenybe bejievezőket 13 órától váiják a faluházban, a kőtéskóstoló 14 órakor kezdődik. A kőtésvásárt a verseny után nyitják meg, és levetítik az így készül a kötés Kürtön című kisfilmet, továbbá felidézik a korábbi nagyböjti találkozók hangulatát. Húsvétváró alkotóműhelybe várják a gyerekeket, a böjti büfében házi kenyeret, házi sajtot kósHazai és magyarországi vendégek -látogatnak Kürtre, hogy megkóstolják a böjti eledelt (A szerző felvétele) tolhatnak az érdeklődők, és borvásár is lesz. A vendégek a Piszkei öko-pékségnek köszönhetően teljes kiőrlésű biogabonából készült termékeket kóstolhatnak. A rendezvényen bemutatkoznak a térségbeli kézművesek. Öt arany- kőtés-díjat adnak át, és az is kiderül, ki kapja idén a vándordíját. Az érdeklődők további tájékoztatást kaphatnak Miták Katalintól a 0902 817 425-es, vagy Kecskés Katalintól a 0915 956 103-as telefonszámon. A versenyzőknek lehetőségük lesz arra, hogy maguk díszítsék fel az asztalükat, bemutathatják vidékük jellegzetességeit, hagyományait. V. KRASZNICA MELITTA Egy új éraszerkezetnek / köszönhetően vasárnaptól ismét járni fog a református templom toronyórája; a régi, közel 180 éves szerkezet több mint hatvan éve nem működik. MlnüíKLJ „Az óra újraindítása többször felvetődött az elmúlt években, de hol a pénz, hol a szervezést vállaló ember, hol egyéb dolog hiányzott a megvalósításhoz” - mondta Szűri András, a gyülekezet egyik presbitere, aki ezúttal az újraindítás kezdeményezője volt. A toronyórát, amely minden egész órában (az estétől reggelig tartó időszakot kivéve) kondulással fogja jelezni a pontos időt, március 13-án, vasárnap 11 órakor, az istentisztelet után indítják el. A régi, 1839-ben Rauschmann József budai mester által készített eredeti óraszerkezet megjavítása nagyon költséges lett volna - ha egyáltalán találtak volna olyan órásmester, aki elvállalja a javítást -, ezért döntöttek úgy, hogy új óramüvet szerelnek fel. Megtisztították a templomtorony négy oldalán látható óralapokat is. A mostani i A vasárnapi istentisztelet után indítják újra a toronyórát (A szerző felvétele) munkálatokról, valamint a toronyban lévő harangok két évvel ezelőtti felújításáról képkiállítás nyílik a református parókián. Március 17-től április 28-ig minden csütörtökön két időpontban, 10.10-kor valamint 15.10- kor a nyilvánosság számára is lehetőség nyílik feljutni a toronyba, ahol megnézhetik a három harangot (lélekharang, szekeresgazdák harangja és Jókai harang), a régi és az új óraművet, emellett gyönyörködhetnek a csodálatos panorámában. Szűri Andrástól megtudtuk: előzetes bejelentkezés alapján 10 fos csoportokat kalauzolnak a toronyba. Jelentkezni a reforkom@gniail.com elektronikus címen, a 035/7702 689-es telefonszámon, vagy személyesen a református hivatalban lehet munkanapokon 8 és 12 óra között. A hétvégén, március 12-én és 13-án újra megrendezik a Kézről kézre jótékonysági cserebere akciót- is a református templommal szembeni régi posta épületében; a bevétellel ezúttal az óraindítás költségeihez szeremének hozzájárulni. „Az összköltség mintegy 3000 euró, ennek egy részét a gyülekezet tagjai adták össze, pályáztunk is, és a hétvégi jótékonysági akcióból befolyó pénzt is erre a célra fordítjuk” - tette hozzá a presbiter.