Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-05 / 54. szám, szombat
www.ujszo.com | 2016. március 5. SZOMBATI VENDÉG 9 Ma már magyar írókat olvas Michal Dočékal: „Prága és Budapest után Kolozsvár a harmadik otthonom lett, szeretem az ottani embereket..." SZABÓ G. LÁSZLÓ Franz Kafka Amerikáját rendezte ősszel a kolozsvári Állami Magyar Színházban. Tavasszal a Macbethet viszi színre a bukaresti Bulandrában, majd Umberto Giordano operáját, az André Chénier-t a prágai Nemzetiben. Michal Dočekal az Európai Színházak Uniójának új elnöke. Tizenhárom évig volt a Cseh Nemzeti Színház prózai társulatának a művészeti vezetője. Most ő az igazgatója. Hatáskörének első számú színhelye a kékben és aranyban pompázó Rendi Színház, ahol 1787-ben maga Mozart vezényelte frissen komponált operáját, a Don Giovan- nit, és itt forgatta Oscar-díjas Ama- deusának emlékezetes jeleneteit Milos Forman. A Rendi Színház mellett a Nemzeti szomszédságában álló Új Színpad működtetése is az ön hatáskörébe tartozik. Előbbi az ország legszebb rokokó színháza, utóbbi az egyik legimpozánsabb modern játszóhelye. A Rendi Színház világviszonylatban is a legszebb építmények közé tartozik, prózai társulatunk azonban négy épületben tart előadásokat. A Moldva partján álló Nemzeti Színházban, az Állami Operában, az Új Színpadon és a Rendi Színházban. De ugyanezeken a helyeken opera- és balettelőadások is szerepelnek a repertoáron. A cél természetesen az, hogy minden társulat a maga helyén játsszon. Az elmúlt tizenhárom esztendő alatt, míg művészeti vezetőként és főrendezőként álltam a prózai együttes élén, rengeteg problémával kellett megküzdenünk. A Nemzeti főigazgatójával ezekből szeretnénk most kiküszöbölni a lehető legtöbbet. Az Új Színpad ráadásul a Laterna Magicának is otthonként szolgál, és több vendégegyüttes is ezt a helyet választja fellépése színhelyéül. Nem könnyű ennyiféle igényt kielégíteni, főleg egy felújítás előtt álló épületben. A Pesti Színház-i Mikve után kétszer rendezett a Vígszínházban. Előbb Brecht darabját, A sze- csuáni jó embert vitte színre Jóembert keresünk címmel, majd Bulgakov művét, A Mester és Margaritát. A Víg ugyanolyan gyönyörű, s még nagyobb is, mint a Rendi Színház. Nagyon szeretem a Vígszínházát, remek a társulata, és kívül-belül csodás az épület. Fellner és Helmer pompás játékhelyeket terveztek a Monarchia területén. Szívet melengető érzés, hogy még azt is kitalálták, finoman lejtsen a padlózat, hogy a nézők minden helyről egyformán jól lássanak. Most, amikor a következő vígszínházi rendezésemről beszélgettünk Eszenyi Enikővel, a társulat igazgatójával, nem is tudtam eltitkolni, hogy a szívem a Vígszínházhoz húz. Pedig a hozzá tartozó Pesti Színházat is szeretem, hiszen a belváros szívében van, és ott rendeztem a Mikvét, ami a bemutató, vagyis 2010 ősze óta még mindig telt házas siker. Aki egyszer dolgozik a Vígben, annak annyira a szívéhez nő, hogy utána már nincs is kedve kisebb térben rendezni. Ezzel is úgy vagyok, mint az autókkal. Egy nagyobb, erősebb kocsi, amely gyorsabban száguld, sokkal jobban érdekel, mint egy elegáns, kicsi. Nagyot változott az élete azóta, hogy a művészeti vezető posztját átadta Daniel Spinarnak, és üzemeltetési igazgatóként áll a Rendi Színház élén? Tizenhárom év nagyon hosszú idő volt, hozzáteszem: elképesztően viharos időszaka a Nemzetinek. Különböző kulturális miniszterek jöttek- mentek, és mindegyikük igazgatót váltott a Nemzeti élén. Hat igazgatót éltem meg ez alatt a periódus alatt, közülük hármat egyik óráról a másikra nem is leváltottak, hanem kirúgtak. Egy miniszternek sok mindenre joga van, a döntését azonban meg kell indokolnia. Ez pedig több esetben elmaradt. Nekem rengeteget kellett csatároznom a minisztériumban, voltak helyzetek, amikor azt mondtam, nem csinálom tovább. De a harcok sűrűjében nem hagyhatod el a csatateret. A jelenlegi főigazgató - aki egy személyben áll az opera, a balett- és a prózai társulat élén — hirtelen eltávolítása ellen úgy tiltakoztam, hogy azonnal felmondtam. Történt mindez délelőtt, estére pedig a társulat fele - noha nyári szünet volt, és sokan külföldön pihentek -, öt- venből huszonötén mellém álltak. Hogy akkor velem együtt ők is távoznak. Másnap reggelre az akkori kulturális miniszter meggondolta magát, és visszahívta az igazgatónkat. így maradtam a poszton még egy évig, és utána jelentettem be, hogy eljött az ideje az új művészeti vezető kinevezésének. Nem lehet az ember élete végéig kapitány. A változást szükségszerűnek éreztem. Most a Rendi Színház technikai működését irányítom, és többet rendezek külföldön, ami rengeteg új tapasztalattal jár. Budapest szerencsére nincs olyan távol Prágától, a magyar kultúra, a magyar színészek pedig nagyon közel állnak a szívemhez. Maradjunk még egy kérdés erejéig Prágában. Mit tart a legnagyobb szakmai sikerének az említett tizenhárom évből? Amire talán a legbüszkébb vagyok: a Nemzeti prózai társulatát kivittem a világba. Vendégszerepeltünk Európa több országában, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában. Moszkvában, Rómában, Nápolyban, Budapesten, Belgrádban, New Yorkban, Bogotában, Szöulban. A rendezéseim közül pedig egyértelműen A fösvényt, Jelinek Nóráját, A sirályt és a Mikvét, amit később Pozsonyban és Budapesten is színre vittem. A Pesti Színház-i előadás különösen közel áll a szívemhez. Horgonyozzunk le akkor Budapesten, illetve a magyar kultúránál. Mikor és hogyan jelent meg az életében? Nagyon korán. A nyolcvanas évek első felében az Ondrej Pavelka vezette amatőr színházi stúdió tagja voltam. Egy finn szerző művével vettünk részt az amatőr társulatok kazincbarcikai nemzetközi seregszemléjén. Csak érdekességképp jegyzem meg: a finneknek is annyira tetszett az előadásunk, hogy ők is meghívtak egy fesztiválra, ott pedig egy finnországi turnéra kaptunk meghívást. A lehangoló prágai szürkeségből eljutottunk a fényes északra. A barátaimmal azonban nyaranta jártunk Budapestre. Koncertekre, filmekre. Budapest sokkal nyitottabb volt, mint Prága. Egy Rákóczi úti moziban többször is láttam Fellini Casanováját, de mindannyiszor olasz nyelven, magyar feliratokkal. Az éjszakákat a Margit-szigeti fák alatt töltöttük. Amikor Kazincbarcikáról tartottunk hazafelé, akkor is megálltunk Budapesten. Pénzünk tizenévesen nem nagyon volt, főleg nem pályaudvari csomagmegőrzőre. Az akkori barátnőmet, szerelmemet ezért rábeszéltem, hagyjuk a hátizsákunkat csak úgy szabadon, őrizetlenül a Keleti poggyászmegőrzőjének tágas csarnokában, ott szem előtt lesz, nem viszi el senki. Nálam ez már bevált módszer volt, de akkor valahogy rosszul mértem fel a terepet. Csak a Kazincbarcikán kapott díjat, a dísztányért hagytuk magunknál, azt vittem én, a barátnőmnél pedig csak az a parányi szexi bugyi volt, amit azon a napon, az én rábeszélésemre vett Pesten. Amikor visszamentünk a pályaudvarra, nagy megdöbbenésünkre mindkét hátizsákunk eltűnt. Természetesen az útlevelekkel együtt. Úgyhogy én már elmondhatom: félig magyar vagyok, hiszen engem már egyszer megloptak Magyarországon. De azóta sem hibáztatok senkit, csak magamat. És most ugrunk egy nagyot az időben... .... és azt mondom: csodás érzés, hogy ma már nem turistaként érkezem Budapestre, hanem dolgozni. Két hónapokat tölthetek a városban, és remek színészekkel hozhatok létre előadásokat. Ezekért a lehetőségekért egy életre hálás vagyok Eszenyi Enikőnek és a Vígszínháznak. Nincs olyan tagja a társulatnak, akivel már dolgoztam, és ne szeretnék vele újra dolgozni, miközben azokkal a színészekkel is szívesen létrehoznék egy előadást, akikkel még nem volt szerencsém együttműködni. A magyar irodalom igazából akkor kezdett el érdekelni, amikor az első meghívást kaptam a Vígszínháztól. Ma már eldicsekedhetek azzal, hogy vannak kedvenc magyar íróim. Nádas Péter, Bartis Attila, Ágota Kristóf, Kertész Imre. És most jutottam el Parti Nagy Lajoshoz. Izgatottan várom a „nagy találkozást”. A kolozsvári Állami Magyar Színházban is otthon érezheti magát, hiszen két alkalommal már ott is dolgozott. Túlzás nélkül állíthatom: harmadik otthonom lett ez a város. Ott is örömmel dolgozom, szeretem a társulatot. Nem vártam, hogy Kafka Amerikájának ekkora sikere lesz a városban. Mégiscsak nehezebb falat, mint Hrabal müve, az Őfelsége pincére voltam. Ez utóbbiban Ti- chota urat az a Molnár Levente formálja meg, aki a Saul fiában Abra- hamot játssza. Már túl voltunk a bemutatón, amikor Tompa Gábor, a társulat igazgatója meghívására a kolozsvári nemzetközi színházi fesztiválon vendégeskedtem. Összefutottam Molnár Leventével, és feltűnt, hogy nagyon lefogyott. Csak nem vagy beteg, kérdeztem. Mire ő: „Nem, forgatok, koncentrációs tábor.” Aztán eltelt másfél év, és kiderült: a Saul fiában játszott. Láttam a filmet. Lenyűgözött a rendező lel- külete, filmes látásmódja. Nagyra értékelem benne azt a csodás képességet, hogy partnerként kezeli a nézőt. Nem informálni akarja őt, hanem bevonja a cselekménybe, így a saját bőrén élheti meg azt a félelmet, belső nyugtalanságot, rettenetét, szüntelen stresszt, amit a táborbelieknek meg kellett élniük. Igazi mestermű a film, megérdemli a világraszóló sikert. Múlt év novemberétől az Európai Színházak Uniója élén ugyanazt a funkciót tölti be, mint korábban Giorgio Strehler vagy Zsám- béki Gábor. Elsőrendű feladatai közül mit emelne ki? Tizenkilenc ország több mint húsz társulatát tömöríti magába az Európai Színházak Uniója. Vannak ugyanis országok, mint például Románia, amelynek két színháza is tagja a szervezetnek. A kolozsvári Állami Magyar Színház és a bukaresti Bulandra. Fesztiválok, közös produkciók létrehozását szorgalmazom, az együttműködés gyümölcsöző feltételeit szeretném kialakítani. Korábbi rendezéseit tekintve nem nehéz megállapítani: a drámairodalom legsúlyosabb darabjai vonzzák. A Bulandrában is Macbethet rendez. Egy gegekkel teli francia vígjáték, például Feydeau vagy Labiche műve egyáltalán nem érdekli? Feydeau-hoz volna kedvem. Háromévente egyszer a kezembe is veszem a Bolha a fülbent. Elolvasom, jót szórakozom rajta, aztán visszateszem a helyére, mert úgy érzem, nem tudnék vele mit kezdeni. És meg is nyugszom egy időre. De az én olvasatomban A revizor és A fösvény is komédia. Ez utóbbit megrendeztem már. A habkönnyű francia vígjáték azonban tényleg nem az én műfajom. Nem, biztos, hogy nem! „A habkönnyű francia vígjáték nem az én műfajom..." (Szkárossy Zsuzsa felvétele)
