Új Szó, 2016. február (69. évfolyam, 25-49. szám)

2016-02-01 / 25. szám, hétfő

VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR www.ujszo.com | 2016. február 1. I 5 Egy korszak vége Ezek után már semmi nem lesz olyan, mint M ár a folyamatosan csökkenő benzinár is nagyon gyanús volt. Aztán amikor saját szemünkkel láthattuk, hogy Rákay Philip tényleg nincs a Dal zsűrijében, már nyilvánvaló volt, hogy valami készül. Valami, ami után semmi nem lesz az, ami eddig volt. Aztán a hétvégén bekövetke­zett, amire még gondolni sem mert senki. Bizony, megtörtént: Jolly és Kis Grófo összeveszett. Ennyi volt a barátság, a sok közös fellépés. Jolly ráadásul azt mondta: soha nem bocsát meg Grófónak. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, akkora ütést kapott ezzel a magyar könnyűzenei élet, amelyhez csak Zámbó Jimmy hirtelen és tragikus halála mérhető. Szóval Jolly és Kis Grófo összevesztek. Még leírni is fájdalom. Mintha azt kellene leírni, hogy zöld az ég és kék a fű, annyira irreálisnak hat. Hogy ez a két jó barát, akik fárad­ságot, kreativitást és színvonalat nem kímélve dolgoztak eddig kö­zösen azon, hogy nekünk jobb ked­vünk legyen, most egyszer csak összevesznek. Talán érdemes lenne a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma közben­járását kérni az ügyben. Ráadásul Londonban, miközben koncertet adtak a helyi magyarok­nak. Sosem fogjuk már élőben hal­lani a No Roxa áj és a Lej mamo lej című dalokat, amelyeket a szakértők joggal tekintenek generációs vallo­másoknak (mivel nemcsak szerzőik, eddig volt hanem rajongóik értelmi szintjét is : híven tükrözik). Voltak nagy szakítások a könnyűzene történetében. Amikor Ritchie B lackmore otthagyta a De­ep Purple-t, vagy amikor Deák Bili Gyula kiszállt a Hobo Blues Band- : bői. Viszont Jolly és Kis Grófo ; balhéja mellett ezek nevetséges : béka-egér harcok voltak. Vagyunk néhányan, akik még nem adtuk fel a reményt. Képtele­nek vagyunk ugyanis beletörődni, hogy ennek a két ikonnak a csillaga : nem egymás mellett ragyog a ma- : gyár popzene királykék egén. Talán i érdemes lenne a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma köz- ; benjárását kérni az ügyben, hiszen az említett előadók rengeteg ál- ; lampolgár szellemi erejének forrá- : sát jelentették az elmúlt évek során. Vagy ha ez nem is sikerül, min­denképpen érdemes lenne legalább egy országos petíciót indítani a j ó i ügy érdekében. De egy szimpáti- : atüntetést mindenképp. (Cartoonizer) Nyugalmazott bika a mezőn KOCUR LÁSZLÓ A igazi erő passzív. Ez a mondat nem egy „Oravecz Co­M JTW elho”Facebook-oldalról, vagy egy harcművészed / > M bullshitgyűjteményből való. Nick Davies veterán an- JL JHl ÉLJ goi új ságíró vetette papírra, a Rupert Murdoch mé­diamágnás viselt dolgairól írott, Hack Attack című könyvében. Davies az „oligarchaság” természetét a mezőn lépdelő bikával jeleníti meg. Ha a bika a mezőn van, minden óvatosabb lesz - úja. A bikának eközben senkit nem kell fenyegetni vagy utasítani. Elég, ha megjelenik, de még meg sem kell jelennie - mondja Davies, mert az embereknek elég a tudat is, hogy megjelenhetne. A kis természeti kép nagyon jól összefoglalja, hogyan működik a be­folyás. Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy a zsolnai bíróságok az istennek se akarják vizsgálati fogságba helyezni Ján Slotát. E jogi di­lemma valóban égbekiáltó lehet, mert még a látszólag gyakran a Smer kihelyezett jogi irodájaként működő főügyészségnél is kiverte a biztosí­tékot. Mivel azonban az ügyészség és a bíróság két külön „cég”, Jaromír Čiznár főügyész csak a rosszallását fejezhette ki, és ennyiben maradtunk. Egyik oldalon az igazság magvait nyomokban felfedezhetjük a kere­kesszékes szlovák igazságszolgáltatás indoklásában, mely szerint a köz­lekedési balesetek okozóit általában nem szokták előzetes letartóztatásba helyezni. Való igaz, a hazai bírói gyakorlat szerint gyakran még a halálos balesetek okozói is szabadlábon védekezhetnek az eljárás során. Bűnismétlés veszélye nem áll fenn, hiszen a közlekedési baleset okozó­jának jogosítványát általában bevonják. A tanúbefolyásolás veszélye a másik ok, amely miatt az ügyészség a vizsgálati fogság elrendelését szokta kezdeményezni. Ez viszont ebben az esetben is fennállhat. Slota elutasított az alkoholszondát és a vérvizsgálatot, ez az eljárás során, a cselekmény súlyának megítélésekor is latba fog esni, de sosem fogjuk megtudni, józanon, vagy a rá korábban oly gyakran jellemző módosult tudatállapotban okozta-e a balesetet. Ján Slota két évtizedes politikai ténykedése során elsősorban az etanol befolyásolta hőzöngéseivel, magyar- és romaellenes kirohanásaival hív­ta fel magára a figyelmet. Miért nem lehet egy 62 éves, nyugalmazott hőzöngőt bevarrni vizsgálatiba? Mert ő nem egy egyszerű 62 éves hő- zöngő. A primitívre hangolt imázs egy mezőn álló bikát takar. Aktív po­litikusi ténykedése idején is szembeötlő volt polgármesteri és parlamenti képviselői bevételeit sokszorosan meghaladó vízi, szárazföldi és légi közlekedésieszköz-parkja. A fennhéjázó, egyedi rendszámú jármüvekről utóbb mindig kiderült, hogy csak kölcsön kapta azokat, kedves barátai­tól. Hiába, madarat tolláról... A Szlovák Nemzeti Párt 2006-2010 közötti kormánytagságának pénzügyi botrányait azonban már nem lehet egy kölcsönnel a szőnyeg alá söpörni. Erre az időszakra tehető a faliújság­tender a régiófejlesztési, és a kvótabotrány a rekordszámú minisztert el­fogyasztó környezetvédelmi tárcánál. Mindkét esetben milliárdokról volt szó, így értelemszerűen az ügyekben azóta sem született jogerős, el­marasztaló bírósági ítélet. Arra a kérdésre sem kaptunk választ, hogy a nemzeti rablógazdálkodás az akkor (is) regnáló Robert Fico beleegyezé­sével, vagy tudta nélkül zajlott-e. A Slota potentátjai által elsinkófált milliárdok azonban kétségkívül vannak valahol. Egy biztos - nem az ál­lamkasszában. Hogy hol, arról csak találgathatunk. Ahhoz, hogy valaki büntetlen lehessen, nem feltétlenül szükséges rang vagy állami tisztség. Elég, ha a megfelelő helyeken tudják, ki ő. A zsolnai bíróságok búái kétségkívül tudják, ki Ján Slota. Hinta-palinta S okáig körhintás akartam lenni gyerekkoromban. Az a rendkívül fontos em­ber, aki a vezérlőbódéban megnyomja a gombot és elindítja a csodálatos gépzezetet. A repülő hattyúk felszállnak, az ütközős kis­autók elindulnak, a ringlispíl fo­rogni kezd, a kígyóvonat nekilódul, és mindez addig tart, amíg a fontos ember egy újabb gombnyomással véget nem vet a menetnek. Az álmos gömöri kisvárosban, ahol felcseperedtem, már maga a körhinták építése is szenzációnak számított a szocializmus utolsó év­tizedében. Hiszen évente csupán kétszer-háromszor volt szerencsénk ilyen látványossághoz. Órákon át bámultuk, ahogy összeszerelik a hatalmas, színes fémszerkezeteket. Aztán egy héten át minden délután ott múlattuk az időt. Szüléink ilyenkor általában megduplázták a heti zsebpénzt, nyilván sejtették, hogy inkább nem veszünk tízóraira szalámis zsemlét, csak minél többet pöröghessünk, foroghassunk, au­tózhassunk tanítás után. Szóval délutánonként egy ko­molyabb összeggel, mondjuk ti­zenöt koronával a zsebünkben el­indultunk a térre. Útközben gondo­san megterveztük, mire hányszor ülünk fel. A céllövöldében ráadásul külföldi rágóhoz, Bravóból és Pop- comból sokszorosított sztárfotók­hoz és menő papírvirágokhoz lehe­tett jutni, ha az ember célba talált a szivacslabdával vagy a műanyag nyilakkal. Az elhajlított csövű lég­puskákat persze csak messziről csodálhattuk, azokkal a „nagyok” kísérleteztek, ha imponálni akartak a barátnőjüknek. A különböző kör­hintákra rendszerint sorba kellett állni, az ütközős autókért szabályos közelharc folyt. A hangszórókból pedig olyan számok szóltak, ame­lyeket ritkán lehetett hallani a rádi­óban. Hol volt még akkoriban szer­zőijogi törvény?! Akörhintások nyugati slágereketjátszottak, úgy­hogy pénz nélkül is megérte ott lógni. Mindez többször eszembe jut mostanában. A legnagyobb pozso­nyi lakótelep közepén ugyanis gyakran vernek tábort körhintások. Minden olyan, mint régen, kész időutazás nézegetni a szerkezete­ket. De nincs tolongás, én leg­alábbis nem láttam még sorban ál­lást, sőt legtöbbször csak a kicsik körhintája üzemelt, amikor arra ka­nyarodtam. A mai kiskamaszok otthon ülnek a számítógép előtt, ufókra lövöldöznek, autóverse­nyeznek, labirintusokban baran­golnak, dzsungelben harcolnak és a jó ég tudja, mit csinálnak még. Őket már nem lehet elvarázsolni holmi hinta-palintával, és a Google Earth korában az egykor hatalmas attrak­ciónak számító óriáskerék sem iga­zán hozza lázba őket. A virtuális világ számukra egyenértékű a való világgal, sőt talán még valószerűbb. És nyilván kevesen vannak köztük, akik körhintások akarnak lenni. FIGYELŐ Lőjenek a határon! A német rendőröknek szükség esetén fegyverrel kell megakadá­lyozniuk az illegális határátlépést - mondta egy interjúban a legna­gyobb parlamenten kívüli német párt, az Alternatíva Németország­nak (AfD) elnöknője, akit ezért élesen búált a rendőrség és több párt. Frauke Petry a Mannheimer Morgen című lapnak kifejtette, helyre kell állítani a rendet és a jog uralmát, és szükség esetén akár műszaki akadályokat is telepíteni kell. Hozzátette, meg kell akadá­lyozni „az illegális határátlépést, szükség esetén lőfegyver haszná­latával”, mert „ez áll a törvény­ben”. „Nem használtam a tűzparancs kifejezést, és egy rendőr sem akarna tüzet nyitni egy menekült­re. Ezt én sem akarom, de a végső megoldásnak része a fegyver- használat. A lényeg az, hogy ne fajuljon el idáig a helyzet, hanem egy Ausztriával kötendő megálla­podás és az uniós külső határok ellenőrzése révén lefékezzük a menekültáradatot” - mondta a jobboldali populista AfD vezetője. A Rendőrség Szakszervezete sze­rint a jogszabályok nem támaszt­ják alá a politikus állítását, „nincs olyan jogi norma, amely szerint lőfegyver használatával kell meg­akadályozni menekültek átkelését a határon” - nyilatkozta Jörg Radek elnökhelyettes. Megje­gyezte, „ilyesmi volt már a német történelemben, és azt akarjuk, hogy soha többé ne legyen”. A CDU/CSU jobboldali pártszö­vetséggel kormányzó szociálde­mokrata párt (SPD) egyik vezető­je, Thomas Oppermann úgy vélte, az egykori NDK területén fekvő Drezdából származó politikus ki­jelentése az NDK-s pártállami időket idézi. Frauke Petry felveté­se a keletnémet határőrségnek ki­adott tűzparancsra emlékeztet, és Erich Honecker néhai keletnémet pártvezető volt „az utolsó német politikus, aki menekültekre löve­tett” - mondta Thomas Opper­mann. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom