Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-07 / 4. szám, csütörtök
www.ujszo.com I 2016. január 7. PANORÁMA 119 Emléktáblát avattak a szerkesztőség épületén. Az egyik áldozat nevét elírták, így a táblát fel kell újítani. (TASR/ap) Charlie nem változik Csalódott volt, felgyújtott egy autóbuszt Peking. Szándékos gyújtogatás okozta a Kína északi részén kedden történt, 17 halálos áldozatot követelő autóbusztiizet. Az elkövető így akart bosszút állni a társadalmon, amiért alvállalkozóként hónapok óta nem kapta meg a cége által elvégzett munkáért járó fizetséget. A jincsuani önkormányzat közleményben számolt be arról, hogy a 33 éves Ma Jungping egy építési vállalkozóval állt kilátástalan pénzügyi vitában, és emiatti elkeseredettségében követte el tettét. A hatóságok közlése szerint a busz „hirtelen lángra kapott”, az utasok közül 17-en meghaltak, 33-an megsérültek. Ma Jungping két, benzinnel teli kannával szállt fel a buszra, meggyújtotta az üzemanyagot, majd az ablakon át elmenekült. A Beijing News című napilap fényképeket közölt az őrizetbe vett férfiról. A rendőrség előzőleg négy órán át tárgyalt vele, mivel a férfi azzal fenyegetőzött, hogy leugrik egy épülőben lévő ingatlan tetejéről. Ma Jungping több mint 300 ezer jüan (mintegy 40 ezer euró) tartozást halmozott fel építési alvállalkozóként, miután a fővállalkozó nem fizette őt ki, s így ő sem tudott fizetést adni a munkásainak. „Amikor nincsenek garantálva az ember alapvető jogai, akkor jogában el akcióba lépni” - hangoztatta a férfi egy közösségi oldalon a támadás reggelén. A keddihez hasonló eset történt 2013-ban is, amikor egy ember egy busz felgyújtásával hajtott végre öngyilkosságot Kína keleti részén, és tettével 46 másik ember halálát okozta. (MTI) Megtalálták MTI-HfR Bécs. Megtalálták az osztrák hatóságok annak a námet házaspárnak az autóját, amelynek tagjait egy kedvelt ausztriai üdülőtó, a Traunsee vizében találták meg. A hatóságok azt remélik, a gépkocsit átvizsgálva kideríthetik, hol törMTI-HÍR Párizs. A címlapján egy Istent jelképező, oldalán gépkara- bólyt viselő és vérfoltokkal borított szakállas idős emberrel és „A gyilkos még mindig szökésben" felirattal jelent meg a francia Charlie Hebdo szatirikus magazin ma, a lap elleni terrortámadás évfordulóján. A 32 oldalas különszámban Laurent Sourisseau lapigazgató vezércikkében ír a 2015. január 7-i támadás átéléséről, s úgy fogalmaz, hogy az iszlám és más vallások fanatikus követői el akarták pusztítani a szetént a feleség megölése és feldarabolása, és a később öngyilkosságot elkövető féijnek miként sikerült megtennie a holttesttel a csaknem 600 kilométeres utat a németországi Frankfurt melletti otthonuktól. Egy környékbeli lakos vasárnap fedezte fel egy feldarabolt 71 éves nő maradványait a felső-ausztriai Traun- tóban, amely 191 méteres mélységével az ország legmélyebb tava. Egy bőröndben az asszony törzsét, egy kuláris magazint, amiért az „nevetni mert a vallásosokon”. Ugyanakkor azt is leszögezi, hogy a Charlie Hebdo életben marad, mert „soha nem akartuk még ennyire bezúzni azok arcát, akik a halálunkról álmodtak.” A lapszám további írásaiban bírálják többek között a fejkendőt viselő és a tantermekben nyíltan imádkozó tanulókat, az ellenkező nemüektől való orvosi ellátást vallási okokból elutasítókat és a francia titkosszolgálatokat is. Az írások mellett számos obsz- cén és a különböző vallásokat kifigurázó karikatúra van a különkiadásban, amely egymillió példányban jelent meg. Ma egy éve, hogy egy iszlamista szélsőséges testvérpár 12 embert mészárolt le a Charlie Hebdo székházámásikban a végtagjait találták meg, másnap előkerült a fej is, amelyet betonba öntve süllyesztett a tóba az elkövető, minden valószínűség szerint a 72 éves félj. A halottkém szerint a nőt karácsony és újév között fojthatták meg, a félj holttestén nem találtak idegenkezűségre utaló nyomot, ezért a hatóságok úgynevezett „kiterjesztett ön- gyilkosságra” gyanakszanak, eszerint a férfi előbb megölte és feldaranál. A támadókkal hajtóvadászat során végeztek. Másnap, az előző napi tettesekkel kapcsolatban álló iszlamista férfi lelőtt egy rendőrnőt, majd egy kóser élelmiszerboltban négy embert gyilkolt meg, mielőtt a rendőrség vele is végzett. A szélsőségesek arra hivatkozva támadták meg a lapot, hogy az Mohamed prófétáról közölt karikatúrákat. A lapnak a támadássorozat után kiadott első száma, amelyben az áldozatokat sirató Mohamed próféta karikatúrája is szerepelt, többszöri utánnyomással közel 8 millió példányban jelent meg. Az előfizetők száma a merénylet után több mint 200 ezerre nőtt, holott korábban hetente csak nagyjából 30 ezren vásárolták meg az újságot. bolta feleségét, majd magával is végzett. A hatóságok egyelőre azt feltételezik, hogy az asszonyt nem megtalálása helyén ölték meg, hanem még Németországban. A gyilkosság és öngyilkosság indítéka ismeretlen, miként az is, hogy a németországi Hessen tartományban élő házaspár férfi tagja önmaguk eltüntetésére miért a Traunsee-t választotta, amely kedvelt kiránduló- hely a melegebb hónapokban. (MTI) NAPTÁR Január 7 ► NÉVNAP Attila Az Attila férfinév a hun király góteredetűnektartottneve.A gót atta szó kicsinyítőképzős változata. Ennek jelentése: atyácska. ► ESEMÉNY 70 éve a Népbíróság halálra ítélte a nyilas háborús bűnös Baky László és Endre László volt belügyi államtitkárokat és Jaross Andor volt belügyminisztert. ► MAI ÉVFORDULÓINK 185 éve született Heinrich von Stephan német postaügyi szakember, az Egyetemes Postaegylet megalapítója. 90 éve született Szász Endre Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész. 85 éves Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió főbemondója, tanár, előadóművész. 65 éves Felvidéki Judit Balázs Béla-díjas filmrendező. 20 éve halt megGrósz Károly politikus, 1987-88-ban magyar miniszterelnök. ► NAPI VICC- Milyen a klónozott szellem?-???- Kísértetiesen hasonlít. ► ORVOSMETEOROLÓGIA A negatív hatások érvényesülnek. Ezt főleg a mozgásszervi megbetegedésekkel küszködök érzik, de az alacsony vérnyomásúakés az ekcémások is nehézségekre számíthatnak. Holnap is hasonlóak lesznek a hatások. a horror áldozatainak autóját új év, új ember, új melléklet A tartalomból: • A coach szemével • Fogadalmaink • Pihenjük ki az ünnepeket! • Célra tarts! • + Motivációs naptár 2016 x» Melléklet a VASÁRNAP legújabb számában. Keresse az újságárusoknál! 2016/1 £álTJ üiíJüJ ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujizo.com www.facebook.com/ujszo Szerkesztőség: Lazaretská 12,81464 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). I Főszerkesztő-helyettesek: Sidó H. Zoltán (02/59233425), Czajlik Katalin (02/59233449), Mózes Szabolcs (02/59233428). I Rovatvezetők: Szalay Zoltán - politika (02/59233432), Klein Melinda - régió (02/59233 426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Lakatos Krisztina - kultúra (02/59233423), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány. 0907/773832.1 Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,81108 Bratislava. I IČO: 35790253.1 Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119.1 Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/ 59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Dušan Déván, tel.: 02/ 59233107, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228,02/ 59233235,02/59233200,02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266.1 Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľ- ských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2015 program keretében. (VJ % Petit Academy