Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-23 / 18. szám, szombat
www.ujszo.com | 2016. január 23. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR Rossz hét Egy parlamentnek a legkiválóbb személyekből kellene összeállnia R ossz hetet zár a Híd kedden az ittasan vezető képviselőjelöltjéről szóló hír járta be a médiát, csütörtökön meg egy másik jelöltjéről kiderült: veszélyesen közel áll a Smer-féle kassai egészségügyi maffiához. Kellemetlen, kiváltképp így, a kampány kellős közepén. Érthető hát a pártelnök haragja, kevésbé a reakciói. Jobb családban is előfordul, hogy egy-egy tékozló fiú rossz fát tesz a tűzre. Az is igaz, hogy egy párt nem világíthatja át egészen a felmenőkig mind a százötven képviselőjelöltjét, (bár az lenne a kívánatos, ha a pártok csak olyan személyeket indítanának a választásokon, akikért a kezüket is tűzbe tennék). Ezt azonban erényként felhozni olyan esetben, ha valaki gyanúba keveredik, enyhén szólva aggályos. Ha valamelyikjelölttel szemben kérdések merülnek fel, a pártnak el kellene kezdenie érdeklődni. Ha ezt nem teszi meg, hogyan tudja szavatolni a választóknak, hogy jelöltjei tisztességes emberek? Az egészségügyben uralkodó állapotok s a gigászi korrupció, amely évente milliókat húz ki az ágazatból, mára olyan problémává duzzadt, hogy egy magára valamit is adó pártnak mindent meg kellene tennie azért, hogy a nevét még csak kapcsolatba se hozhassák ezzel. Hasonlóképpen érthetetlen a Híd reakciója az ittas vezetésen kapott politikusára is. Az illem azt diktálná, hogy ilyen esetben a párt azonnal törölje az illetőt a jelöltlistáról. Hogyan akarhat valaki a törvényhozás tagja lenni, miközben jómaga törvényt sért? Hogy beismerte a hibáját és bocsánatot kért? Ez ugyan nemes gesztus, ám egy parlamenti képviselőjelölttől egyszerűen nem elég. Egy ilyen kaliberű bakinak azonnal diszkvalifikálnia kellene bárkit a parlamenti választásokon való részvételből. Szóljon valaki, ha ez már nem így van, de egy ország törvényhozó testületének a legkiválóbb személyekből kellene összeállnia, akik erkölcsi téren feddhetetlenek. Tényleg komplett naivitás elvárni a pártoktól, hogy ennek legalább a látszatát próbálják kelteni? Közben az egészségügyi üzletei miatt megszellőztetett kassai jelölt „önként” visszalépett. Hogy „semmilyen módon ne ártson a pártnak”. A Hídban pedig úgy érezhetik, hátradőlhetnek, mert a probléma elegánsan megoldódott. Ez a történet azonban - az ittas vezetésen kapott jelölt mellet - vethet némi árnyékot a pártra, melynek kampányában egyébként a korrupció elleni harc kiemelt helyen szerepel.- Érdekes, arról még sose hallottam, hogy a politikussztrájk akárcsak felvetődött volna. (Peter Gossányi rajza) Hogyan olvassuk a közvéleményt? A választások előtt mindig megszaporodnak a közvélemény-kutatási eredmények. Hajói számolom, december óta kilenc (!) különböző ügynökség eredményeivel ismerkedhettünk meg. Ráadásul ezek a mérések nem egyformán megbízhatók. A kicsi, rendre a választások előtt „magukhoz térő” vagy frissen alapított ügynökségek eredményeit eleve érdemes óvatosan kezelni. Émellett a nagy ügynökségek eredményei között is találni figyelemreméltó furcsaságokat. És ilyenkor jön az ellenvélemény: a mérések semmit sem érnek, manipuláltak, pontatlanok, értelmetlenek. Az én véleményem - gyakorló közvélemény-kutatóként - persze más. Nincs semmi baj a kutatási eredményekkel, csak tudni kell őket olvasni. Szívesen adok pár tippet is saját tapasztalataim alapján. Ha sok a kutatási eredmény, két dolgot lehet és érdemes csinálni. Az első, hogy átlagolunk. Vagy még jobb, ha a középső eredményt (az ún. mediánt) vesszük figyelembe. Ha kilenc eredmény van, akkor az ötödik legnagyobb eredményt. Ez a módszer kiiktatja a vásárolt, hibás vagy hihetetlen eredményeket, és egy jó közelítést ad. A második módszer, hogy csak egyetlen ügynökségre figyelek a sok közül. Leggyakrabban a Focusra szokás hivatkozni, iparági standardként, de rendszeresen mér a Poliš és a Median is. ízlés és bizalom kérdése. Fontos az is, hogy figyeljünk arra a gyakran emlegetett, és még gyakrabban figyelmen kívül hagyott tényre, hogy a kutatási eredmények sávok, nem pontok. Hogy a 10% azt jelenti, valahol 8 és 12 között. Ez rögtön erősen tompítja azt, hogy mennyire pontosan tudjuk meghatározni, mi a sorrend a középmezőny pártjai között, vagy, hogy valaki a vonal alatt van-e, vagy felette. Végül: nem csak ebben akontex- tusban igaz, de itt különösen, hogy az extravagáns állításokra módfelett erős bizonyítékokat váljunk el. Ha egy párt mindenhol 3 százalék alatt van, ám egy kis ügynökségnél 7 felett, az nem elég erős bizonyíték. Ezeket is figyelembe véve, mit látunk ma az eredményekből? A Smer megnyeri a választásokat, de nem biztos, hogy elég mandátuma lesz az egyedüli kormányzáshoz. Ha nem hibázik nagyobbat, második helyen a Sieť végez, ma valahol 12-14 százalék környékén lehet a támogatottsága. A középmezőnyt négy párt, (ábécésorrendben) a Híd, a KDH, az OĽaNO és az SNS alkotja, egyformán 6 és 8 százalék között. A veszélyzónában, 4 és 6 százalék között az MKP és az SaS van, mindkét párt bejutása kérdéses. A többieknél reális esélyt nem látok a bejutásra, hacsak Boris Kollár új pártja nem robbant egy nagyot. A közvélemény-kutatások fontosságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a pártok milyen érzékenyen reagálnak rájuk. A választások közeledtével még több felmérés lesz, és még vadabb „eredmények” születhetnek. Remélem, a fentiek egy kicsit segítenek a tájékozódásban. I 7 Szemfényvesztés SZALAY ZOLTÁN * * rülünk, ha pénzt szánnak a kultúrára, tegye bárki. Örülünk, ha az £ állam is pénzt szán a kultúrára, mert a kultúra általában nem ■ nyereséges. Örülünk, ha a szlovákiai magyar kultúrára pénzt szán a magyar állam, mert j ó elosztás esetén ez összmagyar ho- zadékkal járhat. Örülünk, ha egyes szervezetek nemcsak egyedi projektekre, hanem működésre is kapnak támogatást, mert másképp nem lehet intézményi kereteket fenntartani. így aztán örülünk neki, hogy a Bethlen Gábor Alapnál bevezették a nemzeti jelentőségű intézmények programját. Bosszant bennünket, ha közpénzeket nem átlátható módon osztanak szét. Bosszant bennünket, ha kultúrára szánt támogatásokról nem szakmai alapon döntenek. Bosszant bennünket, ha egy támogatási rendszeren belül csak egy világnézeti alapállás érvényesül. Bosszant bennünket, ha a kulturális támogatások egyik fontos pillére nem azt szolgálja, amit szolgálhatna. Ezért aztán elváljuk, hogy rendesen működjön a Bethlen Gábor Alap nemzeti jelentőségű intézményeket fenntartó programja. Elváljuk, hogy beleszólhasson a leosztásba a szakma, mert ez a támogatás igenis a szakmát illeti meg. Vagy ha mégsem, akkor mondják ki, és ne húzzák el a szakma képviselői előtt a mézesmadzagot. Ha politikai tevékenységet akar finanszírozni a magyar állam, tegye azt, úgysem tudja meggátolni ebben senki, a legkevésbé a határon túli kultúra művelői. De hülyét ne csináljon belőlük. Bizonyára nagyon jó dolgokat is finanszíroz a Bethlen Gábor Alap nemzeti jelentőségű intézményeinek programja. A rendszer azonban, ahogy teszi, a kultúra szakmai képviselőinek hülyének nézése. Az is lehet, hogy a határon túlra irányuló kulturális támogatásoknál már „hagyomány” a politikai meghatározottság, ez azonban a legkevésbé sem indokolja, hogy ennek így kell folytatódnia. Ha így folytatódik, ez a gyakorlat a szlovákiai magyar kultúra teljes felszámolásához járul hozzá. Látványdemokrácia NAGY IVÁN ZSOLT L átványhó esett csütörtökön Magyarországon. Amolyan ma- szatolás - fehér is, nem is, kicsit beborít, de inkább csak színt ad. És semmiképpen sem tartós. Tényleg egy látvány, tulajdonképpen sok szót nem is lenne érdemes pazarolni rá. Most azonban mégis volt benne valami szimbolikus. A látványhó ugyanis pont azon a napon esett le, amikor Magyarország ismételten azzal szembesült: a demokrácia, amiben él, igazából sok tekintetben pontosan ilyen látványdemokrácia. Mintha volna, kicsit takar is, de közben átlátni rajta, és akkor kiderül, hogy igazából mégsem az. Mielőtt azonban e történetre ráfordulnánk, érdemes felidézni, mi volt az, amivel a Fidesz 2008 márciusában megkezdte a baloldal szinte totális megsemmisítését: ezt neveztük szociális népszavazásnak. A Fidesz három olyan kérdést vitt el a referendumig, amivel az emberek legérzékenyebb pontjait érintette: kelljen-e fizetni pár száz forintot, ha valaki kórházba kerül; kelljen-e fizetni egy buszjegynél is kevesebbet vizitdíjként, ha valaki orvoshoz megy; és végül, legyen-e tandíj az egyetemen? Pénz, egészség, gyerek továbbtanulása - nyilvánvalóan tömény demagógia, de éppen ettől működik biztos fegyverként az ilyen intézkedéseket bevezetők ellen. Nyolc éve működött, és alighanem működött volna most is, ha a budapestiek megkapják a lehetőséget, hogy népszavazáson mondhassanak véleményt arróí, akamak-e 2024-ben olimpiát. Ne legyen illúziónk, a játékok ellen érvelőknek pontos üzenetük lett volna: az olimpia állítólag 774 milliárd forintba kerülne, miközben egyes számítások szerint ennek feléből, 330 milliárdból a teljes magyar egészségügyet rendbe lehetne tenni. Elsöprő népszavazás lehetett volna ez is. De nem lesz. A Választási Bizottság ugyan jóváhagyta a kérdést, amikor jött a legfőbb bírói fórum, a Kúria, és egy felülvizsgálati kérelemre mindenre nemet mondott. Nemet arra, hogy népszavazás legyen a budapestiek legnagyobb parkjának sorsáról (a Városliget kormány célja szerinti beépítéséről), illetve népszavazás az olimpiáról. Ami pedig még ennél a ténynél is abszurdabb, az az érvelés. Az olimpia ügyében például azért a „nem”, mert február 17-ig be kell nyújtani a pályázat első dokumentációját, addig pedig nem lenne népszavazás, így a kérdés azt sugallja, hogy a választópolgárok a pályázat beadásáról nyilváníthatnak véleményt, holott azt a referendum idejére már benyújtják. Hogy egy pályázat vissza is vonható, hogy a budapestieknek joguk van kivívni a véleménynyilvánítás jogát akkor is, ha a kormány nem adja azt meg nekik, és hogy a városban élők a hatalom ellenében is gondolhatják hibásnak egy olimpia megrendezésének ötletét, azt a bírák nagy ívben letojták. És nehéz hatásosan érvelni azok ellen, akik szerint ez nem más volt, mint politikai döntés. Pont olyan, mint amikor a kormány ún. nemzeti konzultációt hirdetett menekültügyben, majd a kérdőívek visszaküldésére adott határidő letelte előtt hetekkel már intézkedéseket hozott - és mindegyiket pont a konzultáció eredményével (!) indokolta. Ekkor senkinek sem jutott eszébe, hogy az elsöprő többséget, amely addig még nem küldte vissza a konzultációs ívet, a kormányzat csak hitegeti, hogy számít a véleménye. Nem számít. Sem a budapestieké most. Még a látszat sem számít. Csak a látvány! A szerző magyarországi publicista
