Új Szó, 2016. január (69. évfolyam, 1-24. szám)
2016-01-04 / 2. szám, hétfő
2 I KOZELET 2016. január4.1 www.ujszo.com 10 centtel olcsóbb a kenyér Áfacsökkentés: megy, mint kés az olcsóbb vajba - elégedett a miniszterelnök RÖVIDEN Oktatás: szelektív bóremelóst Fico árcédulavadászaton (TASR-feivétei) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az új év első hétvégéjén már nyitva voltak az élelmiszerboltok, a vásárlók így szembesülhettek az áfacsökkenós miatti változásokkal. A kenyér például nagyjából 10 centtel, a korábban 2 auránál drágább vaj 17 centtel lett olcsóbb. A kereskedők számításai szerint azok, akik naponta 6-8 euróért vásárolnak alapélelmiszereket, az alacsonyabb adónak köszönhetően havonta 15-20 eurót takaríthatnak meg. A közszolgálati televízió hétvégi körkérdése szerint azonban a vásárlók többsége nem is figyeli a duális árjelzést, amit azzal magyaráznak, hogy az alapélelmiszereket az áruktól függetlenül meg kell venniük, pár centes különbség pedig nem befolyásolja a döntésüket. Fico „áfakommandói" Hogy a kereskedők csökkentették- e az árakat, a kormány által erre a célra felbérelt „nyugdíjas őrjáratok” ellenőrzik. „Az eddigi tapasztalataink szerint a kereskedők nem éltek vissza az áfacsökkentéssel. Nincsenek olyan információink, hogy az üzletek az elmúlt év vége felé művileg emelték volna az áraikat, hogy aztán január elsejétől legyen mit csökkenteni” - nyilatkozta Ján Lipiansky, a Szlovák Nyugdíjasszövetség (JDS) elnöke. Hasonlóan nyilatkozott tegnap Robert Fico kormányfő szerint csak a rosszabb időjárásnak köszönhető, hogy az elmúlt hetekben kevesebb menekült árkezett Európába, a szlovák kormány szórt fenntartja a biztonsági intózkedéseket. Pozsony. „Anélkül, hogy tájékoztattuk volna a nyilvánosságot, az elmúlt időszakban is több biztonsági intézkedést fogadtunk el” - mondta Ľubomír Jahnátek földművelési miniszter is, aki külön kiemelte az üzletek felelős hozzáállását. Szerinte egyelőre 10 nagy üzletlánc 183 üzletében végeztek ellenőrzést, és semmilyen visszaélést nem tapasztaltak. „Hogy a kereskedők valóban az áfacsökkentés miatt csökkentik-e az árakat, azt azonban nehéz lesz felmérni. Tavaly ugyanis több élelmiszer esetében is csökkentek a felvásárlói árak, amit az üzletekben csak részben építettek be az árakba, a kereskedőknek így még vannak tartalékaik a további árcsökkentésre” - figyelmeztet Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. Ha a mostani áfacsökkentés beválik, a jövőben további élelmiszerfajták áfáját is csökkenthetik. „Egyelőre csak néhány kiemelt alapélelmiszer esetében faragtuk le az adót. Az idei év végén kiértékeljük az áfacsökkentés hatását, és ennek fényében döntünk arról, hogy megéri-e újabb élelmiszerekre is kiterjeszteni ezt a döntést” - állítja Robert Fico kormányfő, így leghamarabb jövőre születhet döntés arról, hogy további élelmiszereknek is csökken-e az áfája. Vidéki körkép A dunaszerdahelyi Tescóban már fel van tüntetve az áfacsökkentés. A húspolcon külön kis táblákkal jelzik, hogy az adott termék áfája 10 százalék. Ha akciós húsról van szó, a helyzet kicsit bonyolultabb. Ott inkább az akcióra hívják fel a figyelmet a szokásos módon, az áfacsökkentés kis a kormányfő, kijelentését nem részletezte bővebben, csupán annyit mondott, a kormány „nem szeretne félelmet kelteni”. „Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy naponta több ezer migráns érkezik Európába. Az egyetlen dolog, ami jelenleg véd bennünket, az időjárás, hiszen a schengeni határok hatékony védelme továbbra sincs biztosítva” - állítja Fico. Hozzátette, tavasszal újabb menekülthullámra számít. betűkkel szerepel. A tejnél különösebben nem hívták fel a figyelmet arra, hogy olcsóbb, apró betűvel, az ár felett jelzik az áfacsökkentést, amit az idősebbek aligha lámák. Érsekújvárban a Jednota lakótelepi szupermarketjében digitális árcédulákat használnak, az elektronikus megoldás révén egyetlen központi A szlovák hatóságoknak az emberjogi szervezetek szerint nem okoz gondot a menekültkérelmek elbírálása, mert kevesen folyamodnak Szlovákiában menekültstátuszért. „A menedékkérők alacsony száma miatt az eljárást a rendelkezése álló kilencven napon belül képesek lefolytamig a hatóságok” - nyilatkozta Zuzana Števulová, az Embeijogi Liga munkatársa (Liga za ľudské práva). számítógépből változtatják az árakat. A vásárlók az új árat látják, az áfacsökkenéssel járó különbség nem. A kassai Tescókban az ígéret szerint mától lesz duális árcédula, a Jed- notáknál valamikor a hét közepétől, két kisbolt tulajdonosa viszont azt mondta, nem úja ki az áfacsökkentést. (vív, szk, száz, nr) Szlovákiában a menekültek a menedékkérési folyamat megkezdése után általában a homonnai menekülttáborba kerülnek. Itt ujjlenyomatot vesznek tőlük, és orvosi vizsgálaton esnek át. A homonnai táborból Apátújfalura (Opatovská Nová Ves) vagy Nagy szarvára (Rohovce) kerülnek. Néhányukat a gálszécsi (Sečovce) vagy a medvei (Medveďov) rendőrségi létesítményekben helyezik el. (TASR, sita) Pozsony. A világ legfejlettebb országait tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországainak az átlagához kell közelíteni a szlovákiai tanárok fizetéseit, hogy vonzóvá tegyük számukra az iskolaügyet - mondja a választások előtt Juraj Draxler oktatási miniszter. A tárcavezető szerint a fiatal tanárok fizetése még jobban elmarad az OECD átlagától, mint az idősebb kollégáiké, ezért elsősorban az ő béreiket kellene megemelni. A béremelésnél Draxler szerint azonban figyelembe kellene venni az adott régió megélhetési költségeit is, ahol ezek nagyobbak, ott a béremelés mértéke is nagyobb lehetne. (SITA) A törököktől óv az SNS Pozsony. „Az Európai Unió a migránsáradat megállítása érdekében eurómilliárdokat és az uniós csatlakozási folyamat fel- gyorsítását ígéri Törökországnak, Európa számára azonban jóval nagyobb veszélyt jelent a 75 millió török, mint a nem egész 3 millió Szíriái menekült” -vallja Andrej Danko, a Szlo- vákNemzeti Párt (SNS) elnöke. Szerinte Törökország egyáltalán nem érett meg az uniós csatlakozásra, és ha erre egyszer mégis sor kerülne, csak idő kérdése lenne az Európai Unió szétesése. (TASR) Szünetel az átruházás Pozsony. Január 24-ig szünetel a valós értékkel már nem bíró értékpapírok átruházása, mivel a Nemzeti Vagyonalap, amelyre át lehetett ruházni az értékpapírokat, december 31-én befejezte tevékenységét - jelentette be Miriam Žiaková, a gazdasági tárca szóvivője,. (sita) Fico: csak az időjárás véd a menekültektől MIT VÁR 2016-TÓL? Kovács Attila iszlamológus Remélem, az új évben több lesz a megértés és a racionalitás. Azt szeretném, hogy kevesebb érzelemmel és több értelemmel szemléljük és ítéljük meg a körülöttünk levő világot. Ez egyébként egyszerűsítené a helyzetek mert eddig nagyon kaotikus volt az aktuális eseményekhez való hozzáállásunk. Sokszor az érzelmeink sugalmazták, hogyan látjuk a dolgokat. Jó lenne, ha racionálisabban, tárgyszerűen tudnánk felfogni az eseményeket, ha meglátnánk a valós helyzetet és nem beleképzelnénk dolgokat. Cs. Liszka Györgyi a Vasárnap főszerkesztője A Jóistenhez fohászkodunk, a szlovákiai magyarság józan eszében és józan ítélőképességében bízunk, hogy ne hagyja a nyomtatott sajtót parlagon. Reméljük, hogy továbbra is támogatni, vásárolni fogják a hazai magyar írott sajtótermékeket. A Vasárnap újdonságokkal készül az új évben, több új rovatot indítunk, például a világvallásokról, de igyekszünk érdességeket, kuriózumokat is bemutatni. Megpróbáljuk felkutatni azokat az olvasóinkat, akik a kezdetektől előfizetői lapunknak. Rajtuk keresztül igyekszünk bemutatni a lap történetét és a lap történetén keresztül az övékét is, vagyis hogy a Vasárnappal" együtt egy emberi sors hogyan fejlődött egészen máig. Lovász Attila az egyesített közmédia (RTVS) nemzetiségi adásainak igazgatója Vlček Erik tízszeres világbajnok kajakos Ha a magánéletemben nem változik semmi, nagyon boldog leszek. A szakmai életemben azt szeretném látni, hogy végre valahára a fejlesztéssel foglalkozhassunk a munkahelyemen. Az európai politikától pedig józan észt és értelmet várok, semmi mást. Mivel négyesben világbajnokok vagyunk, és idén olimpia lesz, nagyra törő céljaink vannak. Szeretnénk érmet hozni az olimpiáról, mindent megteszünk érte, de a sportban mindenféle meglepetésre van példa, kellemesre és kellemetlenre is. Ha olyan napot fogunk ki, múlt a milánói vb-n, akkor mi is szerezhetünk kellemes meglepetést, s nemcsak éremre, hanem a győzelemre is esélyesek lehetünk. Mindent bele kell adni, minden apróságra oda fogunk figyelni, és úgy érzem, ezekkel a fiúkkal meg lehet csinálni. Próbálok mindent kiélvezni, mert nem tudom, hány év van még hátra a pályafutásomból. Slama Angelika az extraligás somorjaiak válogatott kosárlabdázója Idén leszek 22 éves, így még egyértelműen fejlődni szeretnék kosarasként. A somotjaiakkal az első négyben akarunk végezni az extraligában, de én azért bízom a harmadik helyben. Remélem, hogy a válogatottban több esélyt fogok kapni, és megmutathatom, hogy helyem van a legjobbak között. Megeshet, hogy a szezon után kipróbálok egy új klubok de nem szeretnék távolra igazolni, mivel nagyon fontosnak tartom a tanulást, és a pozsonyi főiskolán a harmadik évemet fogom megkezdeni. (ie, szalzo, bt, ot)