Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)

2015-12-31 / 300. szám, csütörtök

www.ujszo.com I 2015. december 31. RÉGIÓ 111 Jövőre 21,71 millióból gazdálkodhat Komárom V. KRASZNICA MELITTA Több képviselő nehezményezte, hogy a magasabb bevételek ellenére kevés pénzt szánt fejlesztésre a hivatal. Hosszas vita után fogadta el a vá­ros jövő évi költségvetését a képviselő-testület. Az ideihez képest 2016-ban mint­egy 700 ezer euróval több bevételre számít a részesedési adókból Komá­rom, a növekedés 2014-hez képest meghaladja az 1,5 millió eurót. Csin­talan Miklós foellenőr és több kép­viselő szerint a városi hivatal által ki­dolgozott anyagban a pluszbevétel mégis láthatatlan, pontosabban el­megy a folyó kiadásokra, és mind­össze 191 ezer euró jut fejlesztésre. Ezen változtatott jelentős mértékben a pénzügyi bizottság, amely átcso­portosításokkal további 525 ezer eu­rót szabadított fel tőkejellegű kiadá­sokra. Szabó Béla, a pénzügyi bizott­ság elnöke által ismertetett javaslat szerint a hivatal által kidolgozott vál­tozathoz képest mintegy 100 ezer eu­róval csökkentették a városi hivatal költségvetését, 50-50 ezer euróval kevesebbet kap a városi rendőrség és a városüzemeltető főosztály, az ok­Mikrofonok készenlétben; a költség- vetési vitában sokan felszólaltak (A szerző felvétele) tatásügyi kiadásokat 165 ezer euró­val mérsékelték, a belvárosszépítő programra 40 ezer helyett 25 ezer eu­ró jut, a hűségkártyaprogramra pedig egy cent se. A pénzügyi bizottság a tervezett 130 ezer helyett 95 ezer eu­rót javasolt a Komáromi Lapokat ki­adó és a városi tévét működtető Com- Média részére, ám ezt a tételt And- ruskó Imre módosító indítványára az idei szintre, 145 ezer euróra emelte a testület. Andruskó Imre több más ja­vaslattal is élt. Úgy véli, a prognózi­sok alapján reális, hogy a részesedési adókból több pénz folyik be a terve­zett 9 milliónál, ezért 180 ezer euró­val megnövelte a bevételi oldalt. Az összegből a Com-Média mellett ju­tott pénz a Jókai Színház alapítvá­nyának, a Selye János Egyetemnek, a városi sportlétesítményeket működ­tető Comorra Servisnek, a napközik­nek és a művészeti alapiskolának. A hűségkártyaprogramra szánt 12 ezer eurót viszont nem szavazták meg a képviselők. Ondrej Gajdáč, a Matica slovenká helyi szervezetének, a vá­rosi művelődési központnak és cél­irányosan, tervdokumentáció kidol­gozására a Comorra Servisnek sza­vaztatott meg többlettámogatást. A büdzsét 13 igen, 5 tartózkodás és 4 el­lenszavazattal hagyta jóvá a testület. A vitában több képviselő nehez­ményezte, hogy a hivatal kész tények elé állította a testületet, már csak a té­telek átcsoportosítására volt lehető­ségük, valós mozgásterük nem volt a költségvetés alakításakor. Néhányan megjegyezték; ha a pénzügyi bizottság további félmillió eurót „talált” a büdzsében fejleszté­sekre, akkor ez elvárható lett volna a hivataltól is. A beruházásra szánt összeg elosztásáról, a fejlesztések sorrendjéről a januári ülésen dönt a testület. Jubileumi kiállítással emlékeznek a múzeum névadójára Thirring Viola, Thain János múzeumalapító unokája és Gudmon Ilona, az in­tézmény igazgatója az emléktáblánál (A szerző felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Családi fotók, rajzok és személyes tárgyak gyűjteményét mutatják be a közönségnek. Emlékezés Thain Jánosra címmel nyílt kiállítás a megyei fenntartású múzeumban, ahol a jubileumi év utolsó rendezvényén ismertetik a múzeumalapító gazdag életútját. Emlékévet hirdetett a Thain János Múzeum, melynek dolgozói számos rendezvénnyel hívták fel a figyelmet a múzeumalapító születésének 130. évfordulójára. Az intézmény első igazgatója, a jeles néprajzkutató, képzőművész és gimnáziumi tanár tiszteletére előadást, tanulmányi sé­tát, kiállítást és versenyt rendeztek a járási székhelyen. Varga Zsuzsa, a múzeum dolgozója elmondta, az em­lékév kezdetén berendezték a Thain János-emléksarkot, a személyes le­velezéseiről, kapcsolatairól árulkodó névjegykártyákat később áthelyezték a Hónap műtárgya vitrinbe. Rajzver­senyt hirdettek az érsekújvári tanu­lóknak, és Thain-emlékestet tartottak a múzeumban. A jubileumi kiállítást február végéig láthatja a közönség. A múzeum első emeleti termében az 1885. szeptember 5-én Érsekújvár­ban született Thain János családjáról készült fotókkal, fontos életrajzi fel­jegyzésekkel, vidám és tragikus csa­ládi történetekkel ismerkedhet meg a közönség. Thain a Budapesti Képző- művészeti Főiskolán szerzett rajzta­nári oklevelet, később az érsekújvári gimnáziumban tanított. A városi mú­zeumot 1935-ben alapították, a kiál­lított tárgyak jelentős része Thain magángyűjteményéből származott. Thirring Viola színész, rendező és drámairó, Thain János unokája részt vett a sajtótájékoztatón és a kiállítás megnyitóján. Még csak hároméves volt, amikor édesapja meghalt a há­borúban, és ők édesanyjával és öccsével a nagyszülőkhöz költöz­tek. A nagyapa komoly támaszt je­lentett a családnak. A résztvevők megkoszorúzták a múzeum bejárata mellett levő Thain János emléktáb- lát.Rendkívül gazdag és sokrétű anyaggal ismerkedhet meg a közön­ség, a múzeum dolgozói bemutatják Thain alkotásait, a gyűjteményéből származó tárgyakat, és kitérnek pe­dagógiai és értékmentő munkájára. Újabb ismereteket gyűjthetnek a néprajz, a régióra jellemző népi épí­tészet iránt érdeklődők. Thirring Viola jóvoltából értékes családi fényképekkel és személyes tár­gyakkal gazdagították a múzeum anyagát. Elvontatnák az autóroncsokat SZÁZ ILDIKÓ Jövő évtől következetesebben ellenőrzik az érsekújvári parkoló­helyeket. Kizárólag olyan gépjármű parkolhat a kijelölt he­lyen, amelynek hivatalosan be­jegyzett rendszámtáblája van, és a tulajdonosa gondoskodott az ér­vényes műszaki és emissziós vizs­gáról szóló bizonylatról. Komoly problémát jelent több járási székhelyen is, hogy haszná­laton kívüli gépjárművek, rozsda­marta autóroncsok foglalják le a parkolóhelyeket. Érsekújvárban a január elsejétől érvénybe lépő vá­rosi rendelet alapján kötelezik ezeknek az autóknak a tulajdono­sait arra, hogy fizessenek illetéket a közterület használatáért az adott városi zónának megfelelő árban. A városi rendőrség dolgozói felmé­rik a helyzetet a városi parkolók­ban, és fotódokumentációt készí­tenek az autóroncsokról. A város­házáról továbbítják a listát a járási hivatal dolgozóinak. Akinek re­gisztrált gépkocsija van érvényte­len műszaki vagy emissziós ellen­őrzéssel, azt bírság fenyegeti. Pe­ter Krokavec, a Vágsellyei Városi Rendőrség parancsnoka elmondta, legtöbb gondjuk a külföldi rend­számú gépkocsik tulajdonosaival van, akikkel nagyon nehéz felven­ni a kapcsolatot. Ha nem tudnak a nyomukra bukkanni, kénytelenek lesznek elvontatni a gépkocsit. „Tárgyalásokat folytattam a város vezetésével ez ügyben, és várha­tóan jövőre az önkormányzati ülé­sen vitatjuk meg a helyzetet. A vá­ros szeretne szerződést kötni egy olyan céggel, amely elvontatná a roncsokat a parkolóhelyekről. Kellene azonban egy gyűjtőudvar, ahol ezeket a használaton kívüli gépjárműveket a törvénynek megfelelően legalább egy évig tá­rolhatnánk” - mondta Krokavec. Léván sincs olyan telek, ahol tá­rolhatnák az autóroncsokat. A lé­vai rendőrség munkatársai évek óta hatékonyan együttműködnek a lakosokkal. Sokan az üzenet a pol­gármesternek (Odkaz pre starostu) honlapon, fényképet csatolva hív­ják fel a figyelmet a lakótelepi par­kolón felejtett autóroncsokra. A gépjárművek tulajdonosait a néhány éve érvényben lévő rende­let alapján 33 euróra bírságolhat­ják a közterület jogtalan haszná­latáért. A városokban nincs hely a roncsoknak (A szerző felvétele) Januártól gyűjtik a használt étolajat GULYÁS ZSUZSANNA Januártól speciális konténerekben gyűjtik Párkányban a háztartásokból származó használt étolajat. EH2331 A szelektíven gyűjtött használt étolaj és zsiradék elszállításról a város gondoskodik. A csatornába öntött étolaj rontja a csatornarend­szer szennyvízelvezető képessé­gét, a talaj levegőzését, megakadá­lyozza a növények tápanyag- és vízfelvételét, a gyökérlégzést, a vi­zekbe kerülve akadályozza a víz­felület oxigéncseréjét. Egyetlen li­ter használt étolaj akár százezer li­ter vizet szennyezhet el. Szelektív gyűjtésre a háztartás­ban használt összes növényi olaj és állati zsiradék alkalmas. Fontos, hogy ne tartalmazzon vizet, alko­holt vagy élelmiszer-maradékot. „A háztartásokból származó el­használt étkezési olajok és zsírok tárolására az olaj eredeti PET- palackja a legideálisabb. Ha ez már nincs meg, bármilyen PET-palack megfelel erre a célra. Fontos, hogy a palack az olajok és zsírok beön­tése előtt tiszta és száraz legyen” - tájékoztatott a városi hivatal szak­osztálya. Az összegyűjtött használt étolajat és zsiradékot a lakosok a hulladékgyűjtő szigetek erre a cél­ra kijelölt speciális konténereiben helyezhetik el, vagy ingyen lead­hatják a közterület-fenntartó válla­lat (KSOH) telephelyén. Az ötemeletesnél magasabb pa­nelházakban a használt étolaj és a zsiradék gyűjtésére alkalmas gyűj­tőedények is lesznek. A lakók ezekben a hatvanliteres hordókban tárolhatják a korábban PET- palackba gyűjtött használt étolajat és zsiradékot. Egyelőre a Geszte­nyefa, a Laktanya, a Petőfi, a Szent István, a Štefánik, a Rákóczi, a Vö­rösmarty utca és a Bérespart né­hány panelházának közös képvise­lője jelezte, hogy a lakosok igényt tartanak a gyűjtőedényre. A kör­nyezetvédelmi szakosztály a rend­szer bővítését tervezi. Az összegyűjtött olajat elsősor­ban a biodízel iparág dolgozza fel, de hasznosítják aszfalt- és gipsz- gyártásban, valamint különféle vegyipari termékek gyártásánál is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom