Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)
2015-12-23 / 296. szám, szerda
www.ujszo.com KARÁCSONY ■ 2015. DECEMBER 23. 13 Karácsonyi Ha lesz hó Nincs legszebb karácsonyi élményem. És arra sem emlékszem, milyen ajándéknak örültem a legjobban. Régen szerettem a karácsonyt. Mert akkor még élt az apám meg a nagyapám. Mert nem nekem kellett a fenyő után rohangálni. Mert mindig megtaláltam az ünnepek előtt az összes elrejtett ajándékot. Mert jó volt nézni a lavórban úszkáló pontyokat, melyeket nem nekem kellett megpucolni. Mert sokan ültünk az ünnepi asztalnál. Illetve nagyanyám soha nem az asztalnál ült, a tányérját a kezében tartva evett a tűzhely mellett. Mert akkor még élt a nagyanyám. Meg mert az ünnepek alatt szánkóztunk apámmal a Lupeson. Mivel akkor még volt hó. És mentünk keresztapámékhoz, ahol szintén kaptam ajándékot. Mert akkor még élt a keresztapám. Mostanában is szeretem a karácsonyt. Mert az após veszi nekünk a fát. Mert anyámnak meg én veszem, Meg a pontyot is, amit nem nekem kell tisztítani, hanem az após megcsinálja. Mert mindenkinek tudok ajándékot venni. Mert a feleségemmel együtt díszítjük a fánkat, és az anyuét is. Mert mindig ott vannak a fán a nagyapáék díszei is. Mert szenteste anyámnál gyűlünk össze. Mármint azok, akik még megvannak. Meg mert olyankor azok is ott vannak velünk, akik már nem lehetnek ott. Mert utána megyünk az anyósékhoz. Meg mert másnap jönnek a nővéremék, majd a keresztlányomék. Meg mert olyankor kikapcsolhatom néhány napra a mobilomat. Legjobbban azonban, azt hiszem, most fogom csak igazán szeretni a karácsonyt. Idén. Legjobban. Mert most először lesz ott velünk a kislányom is. Mert biztos fog neki tetszeni a sok dísz, meg a színes fények. Bár a Mikulástól két hete még félt egy kicsit. Mert már megvettem neki az ajándékát. (Ugyan a feleségem nem engedte, hogy előre odaadjam neki.) Mert már megvettem a fát meg a pontyot anyámnak. Mert megyünk hozzá szenteste. Meg utána az anyósékhoz, az unokájukkal. Mert a nővérem biztos eljön megnézni a kereszdányát. Mert a nagyapja már megvette a kicsinek az első szánkóját. Mert biztos megyünk vele szánkózni. Ha lesz hó. Leczo Zoltán Mi legyen a hal fejével? Egyszer úgy adódott, hogy karácsonyra a család női tagjai magukra maradtak. Apám külföldön dolgozott, nem tudott hazajönni az ünnepekre, így minden férfimunkát is nekünk, nőknek kellett elvégezni. Nagy nehezen beletuszkoltuk a fenyőfát a karácsonyfatartóba, rácsipeszeltük az összevissza tekergő fényfözért, és még a pontyot is megpucoltuk... Igen ám, de nem tudtuk, mit kezdjünk a hal fejével. Máskor a karácsonyi hallevesben láttuk viszont, de fogalmunk sem volt arról, mit kell egy halfejjel csinálni, mielőtt bekerül a fazékba. Nem sokáig töprengtünk, javaslatom szerint egy fedővel letakart lábasban kikerült az erkélyre. Majd csak lesz vele valami. Másnap a nagy sürgésforgás közben eszünkbe jutott az erkélyre űzött „mit csináljak veled” darabunk. Nos, eléggé rosszallóan nézett rám vissza a lábasból a lefejezett hal, s minthogy nekem sem volt már így túl szimpatikus, egy lendítéssel bedobtam a kukába. Halfejügy megoldva. Ezen a karácsonyon ritka jó - csak farokrészből főzött - tejfölös hallevest ettünk a kicsit görbére sikeredett, de annál nagyobb szeretettel díszített karácsonyfa mellett. Urbán Gabriella Szárnyaszegett karácsonyfa 30 éve történt, anyuék azon a szentestén csúnya nagy piros gömbökkel díszítették fel a fenyőfát, de a fa sem volt szemet gyönyörködtető az üvegmosóra emlékeztető ágaival. A gömbök olyan nagyok voltak, hogy nem is értettem, hogy juthat valakinek eszébe ilyen méretű díszt tervezni (és megvenni), hisz még a mi műfánk ágait is húzta. Én inkább kimaradtam a fa díszítéséből is, aztán messziről elkerültem, nehogy miattam dőljön össze a fa. Apu sem győzte eleget mondani, hogy vigyázzunk a fa közelében. Mégis eldőlt a fii, az óriásgömbök összetörtek, pont amikor én voltam a közelében. Senki nem látta, hogy nem a szaloncukrot lopkodtam róla, nem értem hozzá: én voltam a bűnös. A legkedvesebb ajándékom egy játék konyhaszekrény volt, amit azért hozott a Jézuska, mert nem kapott az üzletben szárnyakat (hogy repülhessek:), sem hosszú, csillogós hercegnőruhát, a konyhaszekrény pedig a harmadik volt a kívánságlistán, de ezzel is nagy örömet szerzett nekem. Szárnyakat azóta sem hozott:) Thur Helga Karácsonyi várakozás Királyrévben Nehezen tudok kiemelni bármilyen tárgyat azok közül, amelyeket karácsonyra kaptam. Emlékszem, örültem a kirakónak, a hifitoronynak és az új könyvnek is, de legjobban annak, ha én adhattam és valami személyeset. Erre lehetőségem a vasárnapi játszóházban volt, a kilencvenes évek végén, kisiskolás koromban. Királyrévben ugyanis a karácsonyi várakozásnak hagyománya van. Gyerekkoromban az adventi vasárnapokat a játszóházban töltöttük. Az első vasárnap általában az adventi koszorút készítettük el, majd az est végén közösen énekelve gyújtottuk meg a gyertyákat. A várakozás ideje alatt karácsonyi díszeket, képeslapokat, ajándékokat készítettünk, amit aztán becsületesen becsomagoltunk, hogy este a Jézuska a fa alá tegye. A játszóház ma. is működik, a gyerekeket - a többi közt - ma is Dóri néni és Erzsi néni várja. Ok nem változtak, csak mi nőttük ki a játszóházat. Szakái Kinga A legszebb karácsony? Az összes, mióta gyerekeim vannak... Tizenkilenc éve született a nagylányom (bár arra halványan emlékszem, akkor még nagyon fiatal voltam), négy éve a fiam, na erre már jobban emlékszem, két és fél éve meg a kisebbik lányom, ő pont 2013 karácsonyán kezdett el járni... A gyerekkoromból csak halvány emlékeim vannak, tudom, nagyon vártam, hogy csengessen a "Jézuska", rohantam ajándékot bontogatni... Az asztalon ilyenkor lencseleves volt, meg valami halféle, de ezt csak a szüleim ették, én a mai napig nem eszek halat. Míg éltek a nagyszülők, összejárt a nagyobb család, rengeteg disznótor volt a nagyanyáméknál, így volt olyan, hogy karácsonyra még maradt akár kocsonya is otthon. Ez volt a másik kaja, amivel a világból is ki tudtak űzni a szüleim gyerekkoromban: viszont ezt egy pár éve - fogalmam sincs, miért - rettenetesen megszerettem. Ha télen hazamegyünk a szüléimhez látogatóba a családdal, édesanyám szinte mindig ezzel vár. Na meg az unokáit egy csomó ajándékkal... Bitter Péter Az írógép csengése Gyermekkorom meghatározó pillanatai közé tartozott, amikor édesanyám magával vitt a munkahelyére. Az irodában központi helyet foglalt el az írógép. Elbűvölten hallgattam a billentyűk ütemes kopogását és a sorváltó csengését. A masinát azonban csak ebédidőben volt szabad megközelítenem. Áhítattal kopá- csoltam rajta, miközben próbáltam minél gyakrabban sort váltani - a csengetés miatt. Arra, hogy írógépet kérjek a Jézuskától, gondolni sem mertem. A szaloncukor és angyalhaj alatt rogyadozó, csillogó-villogó karácsonyfa alatt jobbára könyvet és praktikus ajándékokat találtam. Szentestén mégis szívdobogva hánykolódtam ágyamban. Hozzánk ugyanis a Jézuska az ajándékokat csak december 25. reggelére hozta el. A fát 24-én közösen díszítettük, így vacsora után - amit mézzel, fokhagymával és dióval megszórt ostyával indítottunk - mindig izgatottan mentem aludni. Azt a karácsonyt, amikor a fa alatt életem első írógépét megpillantottam, sosem felejtem el. Amit csak lehetett, ezen írtam: verseket, történeteket, cikkeket - amelyekből néhányat a Tábortűzben is közöltek. Az írógép sajnos már csak emlékeimben maradt meg, de sorváltójának csengését olykor még ma is hallani vélem a karácsonyi csengettyűben. Gulyás Zsuzsanna A karácsony varázsa A karácsonyhoz fűződő legerősebb gyerekkori emlékem az a misztikum, amely körbelengte az egész ünnepet. Hirtelen az ötödik emeleti panellakásunkból egy misztikus hely lett, s mindennek, ami karácsony tájékán történt, különleges jelentősége lett. A mai napig emlékszem arra az átütő fenyőillatra, ami átjárta a lakást, s amelyet sajna, a mai tökéletes kinézetű fenyőfák meg sem közelítenek. S mennyire örültünk minden apróságnak, ami a karácsonyfa alatt volt! Főleg, ha a szülőknek valamilyen trükkel sikerült valami nyugati holmit beszerezni! (A mai fiatalok számára ez elképzelhetetlen, de annak idején évekig őriztük egy közönséges Fa szappan, vagy egy külföldi csokoládé dobozát, a színes „reklámszatyrokról” nem is beszélve.) Ma a gyerekeimmel élem át újra a varázst, de attól tartok, az a bőség, amelyben ma élünk, megfosztja őket attól az örömtől, amit mi éltünk meg karácsonykor. Folytatás a következő oldalon.
