Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)
2015-11-21 / 269. szám, szombat
20 SZALON ■ 2015. NOVEMBER 21, www.ujszo.com Amióta bizonyossá vált, hogy légüres térben semmilyen, tömeggel rendelkező test nem haladhat a fény sebességénél gyorsabban, az emberi képzeletet fokozott mértékben kezdte izgatni ez a fizikai probléma. E bből a kontextusból kiemelhető egy „műfaj ”, az űropera, melynek saját létalapjával függ össze, hogy újabb és újabb verziókat találjon ki a fénysebesség áthágására. Az űropera ugyanis olyan (űrjfikció, melynek cselekménye galaktikus méretekben játszódik, ezért meg kell oldania a nagy távolságokon belüli gyors információáramlás, illetve utazás dilemmáját. (A zsáner aktuális A galaxis őrzői sikere és a hetedik Star Wars-film várható sikere miatt is.) Bemelegítésképpen vessünk egy pillantást a mi galaxisunk méreteire, hogy lássuk, mit is kell áthidalniuk az űroperák szerzőinek. A Tejútrendszer kerekítve 100 000 fényév átmérőjű spirálgalaxis. Vagyis a fénynek 100 000 évbe telik, amíg átszeli a Tejutat. A galaxison belüli ftxrikázás az óriási távolságok miatt meglehetősen időigényes tevékenység. A hozzánk legközelebb eső csillagrendszer, az Alfa Centauri majdnem négy és fél fényévnyire van, tehát egy hipergyors űrhajóval - ahogy az Avatar elején hallhatjuk - oda-visz- sza minimum kilenc évig tartana az út, a mai technológiával pedig sok-sok ezer évig. (A Tej úton belüli kapcsolatokat remekül szemlélteti az alábbi híres gondolatkísérlet: Legyen a Nap akkora, mint egy narancs, ekkor a Föld egy homokszem, amely tíz méterre kering körülötte; a Jupiter, amely tizenegyszer szélesebb a Földnél, akkora, mint egy cseresznyemag, s ez hetven méterre, vagyis háztömbnyi távolságra kering a narancstól. A Tejútrendszer ebben a léptékben százmilliárd narancs, egymástól átlagosan ezerhatszáz kilométer távolságban.) Mit kezd a fantázia ezzel a problémával? A Star Trek az ún. térhajtómű bevezetésével válaszol a kihívásra. „Az alapötlet lényege - írja Lawrence M. Krauss A Star Trek fizikája című könyvében hogy hajtómű gyanánt egyáltalán ne rakétát, hanem magát a téridőt használjuk. [...] A tér görbülete a speciális relativitáselmélet értelmében ördögi kört eredményez — és ez a kör elég nagy ahhoz, hogy átférjen rajta a Föderáció egy csillaghajója. Fia magát a téridőt lehetséges manipulálni, akkor a maguk helyén kis gyorsulással mozgó tárgyakat körülvevő tér tágulása, illetve ösz- szehúzódása lehetővé teszi, hogy rövid idő alatt hatalmas távolságokat tegyünk meg.” Ez feltédenül jó megoldásnak számít, ugyanis a fény sebességénél gyorsabb utazás akkor is elképzelhető, ha térben lehetetlen. Krauss kifejti, hogy ennek egyik módja az, amikor az űrhajó előtt összehúzódik, mögötte pedig tágul a téridő, és az így létrejövő hullám magát a fényt is viszi, ezért az űrhajó lokálisan mégsem halad nála gyorsabban. Azaz látszólag nem sérülnek a fizika törvényei. (A helyzet bonyolultabb, de a részletek most nem érdekesek, elég megértenünk az alapötletet.) Nézzük a Star Wars javaslatát. A Csillagok háborúja galaxisában az űrhajók az ún. propulzió (vagy lökhajtás) elvét használják. Jeanne Cavelos A csillagok útján (eredetiben: The Science of Star Wars) című könyve szerint: „A magfúziót gyakran emlegetik, mint a propulzió táplálásához elegendő energiát szolgáltató, elképzelhető energiaforrást. Vannak arra utaló jelek, hogy a Gillagok háborúja univerzumában a magfúzió szerepet játszik. [...] A Gillagok háborúja enciklopédia azt is elárulja, hogy »a hiperhajtóműveket fúziós reaktorok segítségével látják el energiával«.” De termelhet-e a fúzió ilyen óriási mennyiségű energiát? - teszi fel a kérdést Cavelos. A válasz óvatosságra int, hiszen hatékony folyamatról van szó, de mégsem ez a leghatékonyabb eljárás. A jelenlegi kémián alapuló propulziós módszerek feltuningolhatók, ám közel sem annyira, hogy elérhető távolságba kerüljenek a távoli csillagok. A Star Warsban azonban felsejlik az a lehetőség is, melyet fentebb a- Star Trek kapcsán említettünk, illetve az Ezeréves Sólyom hipertérbeli ugrásai arra is utalhatnak, hogy féregjáratok szelik át a messzi-messzi galaxist. Kétségtelen, hogy a féregjáratok létezésére vonatkozó hipotézis felvetése - a fekete lyukak leírhatóságának kontextusában — a kozmológia talán „leglátványosabb” és legizgalmasabb eredménye. Miről is van szó? Az úgynevezett Einstein-Rosen-híd a téridő két tartományát összekötő alagút - ezt nevezik féregjáratnak. Ha az univerzum ilyen féregjáratokkal összekötött terekből áll, elvileg lehetőség nyílik arra, hogy a két pont közötti utazás ideje kardinálisán csökkenjen, illetve „járművünk” ádépje a fénysebességet (ennek minden következményével - pl. időbeli vonzataival - egyetemben). Azt a szerkezetet, amely ezt lehetővé tenné, Warp-hajtóműnek hívják. A Warp (hajlítás) elméleti elképzelés a téridő manipulálhatóságáról, arról, hogy egy erre képes hajtómű féregjáratokon keresztül felgyorsítaná a világegyetem távoli régióinak összekapcsolását. A Warp-hajtómű feltalálása (vagy megtalálása) valóra váltaná tehát a sci-fi-írók és a tudósok „legvadabb” elképzeléseit, és valószínűleg az emberiség történetének egyik legfontosabb állomása lenne. Annak ellenére, hogy nem létező megoldásokkal nem igazán tudunk számolni a gyakorlatban, több mű, például a Kapcsolat című regény és film felteszi a kérdést, mi lenne, ha egy ilyen hajtómű tervét megkapnánk egy idegen civilizációtól, vagy felfedeznénk a környezetünkben egy féreglyuk bejáratát, mint a Csillagok között című filmben. Az „ami nem lehetséges” típusú kérdésekkel rendkívüli módon vigyázni kell, hiszen ezekre lépten-nyomon rácáfol a tudomány. Ezek a lehetőségek az űroperákban, a Banks, Hamilton, Reynolds, Simmons nevével jelölhető horizonton rendre felbukkannak különböző ötletek formájában. Dan Simmons Hyperioni énekek- ciklusában ún. Hawking-hajtómű- vekkel közlekednek a szereplők. Technikai részleteket ugyan nem tudunk meg erről a meghajtásról, de az elnevezésből és abból, hogy féreglyukakkal tagolt világban járunk, gyaníthatjuk, hogy egyfajta Warp-hajtóműről lehet szó. Minden idők egyik legötletesebb válasza erre a kihívásra azonban egy olyan műben szerepel, amely sem itt, sem másutt nem kerülhető meg, ha sci-fi-ötletek kerülnek szóba. Douglas Adams Galaxis Útikalauz stopposoknak című fergeteges sci-fi-paródiájában szerepel az ún. Végtelen Valószínűtlenség Hajtóműve. A hiperűrutazás érdekében a szatíra a valószerűséget teszi meg hajtóműnek, ami nonszensz metamorfózisok sorát eredményezi. Mindenesetre az űrhajónak (Arany Szívnek hívják) sikerül transzformálnia a legvalószínűdenebb eseményekhez társítható óriási számokat, s ennek köszönhetően az univerzum bármely pontján felbukkanhat, mivel annak esélye, hogy éppen ott bukkan fel, nem nulla. „Douglas Adams fején találta a szöget - írja Michael Hanlon A Galaxis Útikalauz tudománya című kiváló könyvében. - A valószínűség valóban hatalmas erő, és ha jó kezekbe kerül, éles fegyver, amely képes elválasztani a fontosat a jelentéktelentől, a veszélyeset az ártalmadantól, és persze a lehetségest az abszurdtól; életet menthet és gazdaggá tehet. Ha rossz kezekbe kerül [...], akkor nincs mese. A valószínűséggel rendkívül furcsa és veszélyes helyre juthatunk.” A tudományos-technológiai forradalom előtt a valószínűség fogalmán nyugodtan át lehetett siklani, ma már azonban nélkülözheteden a mintázatfelismeréshez. Éppen ezért mi más is állhatna egy ilyen röpke gondolatmenet végén, mint az, hogy a nagyon távoli lehetőségek nem biztos, hogy lehetetlenek. Ahogy Krauss fogalmazza meg a Star Trek kapcsán: „Valószínű, hogy soha nem szállunk fel olyan űrhajóra, amely a csillagok közé tart, de még ennek az apró kék bolygónak a börtönéből is képesek voltunk áthatolni az éjszakai égen, és hiheteden csodákat fedeztünk föl. Nincs kétségem afelől, hogy újabbak következnek.” Tehát ha a fenti művek befogadásakor olykor fel is kell függesztenünk a referenciákat, van okunk az optimizmusra. Az űropera vidám tudomány. H. Nagy Péter A galaxison belüli furikázás meglehetősen időigényes tevékenység. A hozzánk legközelebb eső csillagrendszer, az Alfa Centauri majdnem négy és fél fényévnyire van, tehát egy hipergyors űrhajóval oda-vissza minimum kilenc évig tartana az út. OTTHONUNK A NYELV - VALTOZO HELYESÍRÁS Változások a külön- és egybeírásban E rovat korábbi írásaiban rámutattunk már az új helyesírási szabályzatban (A magyar helyesírás szabályai. 12. kiadás. Budapest, Akadémiai Kiadó) közzétett változások egyikmásik típusára. A különírás és egy- beírás tekintetében a szerkesztők ugyan célszerűbbnek látták megtartani az előző kiadványból ismén hagyományos rendszert, a vonatkozó fejezetben mégis történt néhány, a „felhasználókat támogató átalakítás”: míg all. kiadásban a mellé- és alárendelő összetételtípusok alkották a rendező elvet, addig az új kiadás az összetételek keletkezésének forrásai szerint tárgyalja az egyes kompozitumfajtákat. A külön- és egybeírásban bekövetkezett változások egyik oka, hogy a szerkesztők - a helyesírás egységét szem előtt tartva - figyelembe vették a nyelvészet és más szaktudományok szempontjain alapuló szakmai helyesírások sajátosságait. Ez azt jelenti, hogy az új szabályzat az akadémiai szinten kidolgozott és jóváhagyott szakmai szabályzatokban és szójegyzékekben alkalmazott írásformákhoz igazodik, melynek következtében változott néhány szaknyelvinek számító szó és szókapcsolat helyesírása, pl.: első fokú ítélet > elsőfokú ítélet, fekete doboz > feketedoboz (repülőgépen), házi nyúl > házinyúl, éti csiga > éticsiga, recés gyomor > recésgyomor, szabad vers > szabadvers, vegyes úszás > vegyesúszás stb. Máskor azzal magyarázzák a szerzők az írásmódváltozást, hogy a szó/szókapcsolat írása már nem felelt meg a korábban rögzített szabályoknak. Például: all. kiadásban az egybeírt jelentéstömörítő összetételek közé sorolt „élethalálharc”, ill. „napéjegyenlőség” szavak írásmódja az új szabályzatban a többszörös összetételek azon típusához igazodik, mely szerint amennyiben két tag egyeden egységként kapcsolódik egy harmadik elemhez, az egységet alkotó szókapcsolat tagjait kötőjellel kötjük össze, és különírjuk a harmadik elemtől. Ilyenkor a kérdéses szavakat a korábbi szabályzatban példaként szereplő kutya-macska barátság, réz-arany ötvözet mintájára írjuk, tehát: élet-halál harc, nap-éj egyenlőség. Az előzőhöz hasonlóan, vagyis a korábbi írásforma inadekvátságára hivatkozva változás történt néhány mellérendelő összetétel írásában is. A korábban kötőjeles „örökkön-örökké” írásmódja az ugyanazon szótőnek különböző toldalékokkal ellátott alakjához igazodva ezentúl örökkön örökké, a „sete-suta” ikerszóé pedig a csak a végükön toldalékolható összetételek írásformáját követve setesuta alakban használatos. Változás történt továbbá néhány korábban egybeírt határozós kapcsolat írásában is. Míg a szabályzat 11. kiadása szerint egybeírtuk azon jelölt határozós kapcsolatokat, melyben a tagok együttes jelentése különbözött az egyes tagok jelentésének összegétől, az új kiadás szerint a raggal jelölt tárgyas, határozós, valamint birtokos jelzős kapcsolatok tagjait általában különírjuk egymástól, azaz: cserbenhagy > cserben hagy, síkraszáll > síkra száll, útbaigazít > útba igazít stb. Ez esetben megtartjuk a különírást akkor is, ha a szókapcsolatokhoz egyeden képző járul, vagyis: cserben hagyás, (valamiért) síkra szálló, útba igazítás stb. Előfordul azonban, hogy a kialakult szokásra való tekintettel jelentésváltozás nélkül is egybeírjuk néhány jelölt határozós kapcsolat tagjait, pl.: számonkér (korábban: számon kér), számontart (korábban: számon tart) stb. A külön- és egybeírás eleve bonyolult fejezete helyesírásunknak, melyet sokszor még szövevényesebbé tesznek a különböző írásformák egyes típusain belül mutatkozó kivételek. Mivel az új helyesírási kézikönyv szabálypontjai sem tartalmazzák/tartalmazhatják az összes kivételes helyesírású szót és szókapcsolatot, konkrét kifejezés írásmódját illetően érdemes fellapozni a kiadvány szótári részét. Misad Katalin Valószínűleg soha nem széliünk fel olyan űrhajóra, amely a csillagok közé tart - de elképzelni azért szabad (illusztrációs felvétel) A fénysebessée és a fantázia
