Új Szó, 2015. november (68. évfolyam, 253-276. szám)

2015-11-12 / 262. szám, csütörtök

www.ujszo.com | 2015. november 12. POPKULTÚRA I 9 Prince, egy zongora és egy mikrofon JUHÁSZ KATALIN Meglehetősen minimalista módon álmodta meg európai turnéját Prince, a meglepe­tések nagymestere. A monstre koncertek extrava­gáns hercege az elmúlt évtizedek­ben bebizonyította, hogy remekül játszik gitáron, basszusgitáron pe­dig egyenesen virtuóznak számít. Zongora mögé eddig viszonylag ritkán ült, legalábbis a koncerteken szinte mindig másokra bízta ezt a hangszert. Annál nagyobb megle­petést okozott a szakmának és a kö­zönségnek, amikor bejelentette, hogy novemberben egy szál zon- gorás turnét abszolvál Európában. A koncertsorozat 21 -én kezdődik Bécsben, ennél közelebb nem is ke­rül hozzánk Prince, mivel az oszt­rák fővárosból Nagy-Britanniába, majd Barcelonába utazik, később pedig Brüsszelben folytatja a fel­lépéssorozatot. A hírek szerint Dá­niában, Svédországban, Hollandi­ában, Svájcban, Olaszországban és Németországban is látható lesz ez a nem mindennapi zenei csemege. Prince legutóbbi nyilatkozatában több okot is felsorolt a szokatlan vállalkozás magyarázataként. Sze­retett volna „valami komoly kihí­vást”, ki akart próbálni valami újat, és úgy érzi, egy szál zongorával sokkal tisztábbak, egyszerűbbek lesznek a dalok. „Gyakorlatilag nem kapok rossz kritikákat, mert olyasmit csinálok, amit harminc éven keresztül tökéletesítettem” - célzott egy interjúban hagyomá­nyos koncertjeire. Prince bő tíz éve már jelentkezett egy albummal, amelyet zongorakí­sérettel vett fel. Ez volt a One Nite Alone, amelyen az A Case of You című sláger szerepel, de zongorás repertoárjába tartozik a The Beau­tiful Ones, a Sometimes It Snows in April, a How Come U Don't Call Me Anymore és a Starfish and Coffee című dal puritánabb változata is. A turné címe egyszerűen csak Piano and a Microphone. A 90-es évek nagy slágereinek írója, eddigi karrierje során tíz pla­tinalemezt és harminc Top 40-es kislemezt produkáló, sokoldalú amerikai zenész ma 57 éves. Szinte nincs olyan stílus, amelyben ne pró­bálta volna ki magát az évek során. Dolgozott Madonna híres Like A Prayer-lemezén, zenét írt a Tim Burton-féle Batman-filmhez, Sinéad O'Connor pedig neki köszönheti 1990-es világslágerét, a Nothing Compares 2 U című dalt. Prince szer­zeményeiben a pop, a rock, a blues, a rhythm and blues, a funk, a new wave és ahiphop elemeit variálja le­hengerlő lazasággal. Saját állítása szerint összesen 27 hangszeren ta­nult meg játszani, kíváncsiságból megismerkedett a dzsessz és a blues alaprepertoárjával is, első saját ze­nekarát pedig mindössze 12 évesen alapította. Tizennyolc évesen már demofelvételeket rögzített, a kö­vetkező évben pedig a tehetségére felfigyelő Warner Records hat számjegyű összeget kínált fel neki egy háromlemezes szerződésért, ráadásul ő lett a kiadó történetének legfiatalabb producere. Little Red Corvette című slágere 1983-ban - a Michael Jackson-féle Billie Jean- nel együtt - a Music Television egyik első klipje volt fekete elő­adótól, amely bekerült a leggyak­rabban sugárzott dalok közé. Ugyanebben az évben jelentette meg a sztárságát bebetonozó Purple Rain című albumot és szerepelt az azonos című - félig önéletrajzi - filmben, amely két Grammy- és egy Oscar-díjat hozott neki, utóbbit a kísérőzenéért kapta. A 13 millió példányban elfogyott lemez 24 hé­tig vezette a slágerlistát, a film pe­dig csak az USA-ban 80 millió dol­láros bevételt termelt. Prince eddig harminchét stúdió­albumot adott ki és számos továb- bin működött közre. Kelemenék megújultak A Kelemen Kabátban a lírai oldalát is megmutatta (Képarchívum) A zenei életben ritkaság akkora átalakulás, mint amekkorán a Kelemen Kabátban ment át. Az M-Papa, Szerecsenkirály és testvére, az Irie Maffiából is ismert Jumo Daddy által vezetett formáció az elmúlt másfél évben maga mögött hagyva a vicces, már-már mulatós vonalat, népszerű koncertzenekar lett, a zenéje sokat fejlődött. A Kelemen Kabátban új lemezzel rukkolt elő. A Szívdöglesztő való­jában EP, hat dalt tartalmaz, ame­lyek közül kettőt már ismertünk, a tavasszal bemutatott Legelőt és a nyáron slágerré vált Köszönöm szé­pen címűt. Harmadikként a címadó felvételt küldték csatasorba, a lírai Szívdöglesztő videoklipje múlt hé­ten debütált. „Nem az volt a szándékunk, hogy minél több dalt zsúfoljunk az új anyagra, inkább azokat az ötleteket akartuk kidolgozni, amelyeket iga­zán erősnek éreztünk. Manapság amúgy is egyre ritkábban hallgatnak végig az emberek teljes albumot, és mi nem akartunk töltelékdalokat ­mondta Szerecsenkirály. A számok írásánál egy másik elv is vezérelte az együttest: a zenészek új oldalukat akarták megmutatni. „Igazán érzé­keny lemez született, eddigi pályánk során a legőszintébb. Komolyod­tunk arculatban és szövegekben is. Az újítás valahol természetes, hiszen két szembetűnő változás történt a megalakulásunk óta. Egyrészt zené­szeket magunk köré gyűjtve igazi élő zenekar lettünk, másrészt mi sem tu­dunk elfutni az idő elől. Szeretnénk megmutatni, milyen jó zenészek vesznek minket körül, hogy mennyire odafigyelünk a profi hangzásra” - tette hozzá Szerecsen­király. A Kelemen Kabátban a Szívdög­lesztő című albumot dupla koncerten mutatja be december 5-én és 6-án a budapesti Akvárium Klubban, (puha) Elvis Presley örökzöld slágerei új köntösben Már harmincnyolc éve nincs az élők sorában, mégis változatlanul népszerű. Elvis Presley, a rock and roll királya egy igazi legenda. A héten a brit albumeladási lista élén nyitott. Az If I Can Dream című nagylemezéből 79 053 példány fogyott el a megjelenés hetében a brit piacon. Ez 2015 harmadik legjobb debütálása a Noel Gal­lagher’s High Flying Birds (Cha­sing Yesterday - 89 110 példány) és a Mumford & Sons (Wilder Mind - 81 3 51 példány) mögött. Az If I Can Dream nem sima válogatásalbum, Elvis Presleyt a Királyi Filharmonikusok (Royal Philharmonic Orchestra) kíséri. „Elvis imádná ezt a telt hangzást” — mondta egykori felesége, Pris­cilla Presley, a sztár hagyatéká­nak kezelője. Priscilla eleinte mégsem mert rábólintani az ötlet­re, ezért kikérte Elvis együttesé­nek vezetője, Joe Guercio véle­ményét, aki szerint Presleynek sokat jelentett volna, ha még éle­tében elkészíthet egy ilyen nagy­lemezt. Hozzátette, őt nem érde­kelték a műfaji korlátok, sokolda­lúbb volt ennél. Imádta Beetho­vent, Mozartot és Brahmsot. „Azt akartuk, hogy Elvis a világ leg­jobb zenekarainak egyikét kapja, ezért választottuk a Royal Phil­harmonic Orchestrát” - mondta Don Reedman, az album egyik producere. „A nagylemezt a leg­rátermettebb csapat rakta össze, és ezzel segített valóra váltani egy be nem teljesült álmot” - fogalma­zott Priscilla. Az album felvételei a legendás londoni Abbey Road Stúdióban zajlottak. A tizennégy dalt tartal­mazó korongon Elvis a technika segítségével az It’s Now or Never című szerzeményt az II Volo olasz poptrióval, a Fevert Michael Bubié kanadai szvingénekessel adja elő. „Ez a legnagyszerűbb dolog, amit valaha is csináltam” - lelkendezett Bubié. „Ha a rajongók jól reagálnak az új Elvis-hangzásra, akkor legkö­zelebb akár messzebbre is elme­hetünk” - mondta Priscilla Pres­ley, de azt nem árulta el, pontosan mire gondol. (puha) E I V I S KOVAL PHILHARMONIC ORCHESTRA í' I F I C A N D R E A M Az egykori tinisztár dupla visszatérése PUHAJÓZSEF Zentai Márka 2007-es S.O.S. szerelem! című film betétdalával, a Ments meg szerelem! cíművel vált ismertté. Annak sikerét a későbbiekben nem tudta megismételni, sőt megközelíteni sem. Két nagylemez után eltűnt a zenei élvonalból. Az elmúlt években kipróbálta magát több zenei irányzatban, dzsesszt tanult, musicalben szere­pelt és megalapította zenekarát, a Mörköt. Márk most ismét reflektorfény­ben van. A legnépszerűbb magyar a cappella együttes, a Fool Moon új tagja lett, az idén nyáron távozó Rácz Gergő helyére került. Egye­lőre egy évre kötelezte el magát. A Fool Moon 2001-ben alakult Szegeden. Hangszer nélküli pop­zenéjével számos nemzetközi fesztiválon, tűmén vett részt, díja­kat nyert. Tavaly és idén is meg­mérettette magát az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válo­gatóján, A Dalban. Tavaly a leg­jobb négy közé került az It Can’t Be Over című szerzeménnyel. Molnár Gábor, a Fool Moon ve­zetője elmondta: szólóelfoglaltsá­ga miatt többször helyettesíteni kellett Rácz Gergőt. A beugrók között volt Zentai Márk, akivel már korábban is dolgoztak együtt, kö­zösen készítették el a Szeret-e más című dalt, amely Márk első, 2007- es nagylemezén szerepel. Zentai Márk és a Fool Moon első közös alkotása Mark Ronson és Bruno Mars világslágere, az Up­town Funk! átdolgozása, amelyhez videoklip is készült. Közben Márk zenekara, a Mörk is egyre népszerűbb. Két felvételét már is­merhetjük a Petőfi rádióból, a Came for Nothing és a Rise Like Water címűt. Régi zenekar Új taggal (Képarchívum) A monstre koncertek hercege mindenkit meglepett (Képarchívum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom