Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)
2015-10-28 / 249. szám, szerda
CSALLÓKÖZ ES MATYUSFOLD 2015. október 28., szerda 9. oldal Wyberál József építész jegyzi a járásbíróság épületét (A szerző felvétele) FÓKUSZBAN Százéves járásbíróság Dunaszerdahelyen Dunaszerdahely. ^Naponta több ezer autó és gyalogos halad el a Dunaszerdahelyi Járásbíróság épülete mellett. A tágabb város- központban álló történelmi épületet a huszadik század elején építette Wyberál József. Az építész neve ismerősen cseng a városban, fiával, Gyulával több jellegzetes épületet jegyeznek a Csallóköz központjában. 1906- ban a pozsonyi törvényszéki elnök rendelte el ajárásbíróság megépítését a Magyar Királyság igazságügyi miniszterének döntése alapján. Az építkezést 1907- ben kezdték az egykori temetővel szemben levő telken, amelyet T auber József ajándékozott a bíróság megépítéséhez. A harmincas években őrlakással és fogdákkal bővítették az épületet. A bővítményt 1956-ban megszüntették. Korábban a telekkönyvi hivatal, az állami jegy- zőség és a járási ügyészség is a sarki épületben székelt. (béva) O kostelefon na I jelezhetik a gondokat Az idősebbek inkább személyesen jelentik a problémákat, a fiatalabb generáció a gyors kommunikációt részesíti előnyben (Somogyi Tibor felvétele) BARTALOS ÉVA Dunaszerdahely mellett számos más szlovákiai nagyváros és község is bekapcsolódott a projektbe. DUNASZERDAHELY Néhány napja az interneten vagy mobilapplikáció segítségével is jelezhetik a lakosok a városban felmerülő problémákat. Dunaszerdahely csatlakozott a Citymonitor alkalmazáshoz. Az oldal elve hasonló, mint az Üzenet a polgármesternek (odkaz- prestarostu.sk) portálé. A lakosok az interneten regisztrálhatnak, és az oldalon bejelenthetik a városban észlelt problémát. Az oldal továbbítja a bejelentést a városi hivatal illetékes szakosztályának. A portálon figyelemmel követhetik a probléma megoldásának folyamatát. Dunaszerdahely mellett több szlovákiai nagyváros és kisebb település is megtalálható az oldalon. Egyebek mellett Pozsony, Komárom, Léva, a dunaszerdahelyi járásbeli Csölle (Rovinka) és a fővároshoz közeli Horvát- gurab (Chorvátsky Grob) önkormányzatának is üzenhetnek a felhasználók. Bubniak Júlia, a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, egy képviselői javaslat adta az ötletet a csatlakozáshoz. „A lakosok igénylik az új kommunikációs módszert. Egy hét alatt egy tucat bejelentés érkezett” - nyilatkozta lapunknak a hivatalvezető. Az interneten megtalálható bejelentések alapján Dunaszerdahelyen a közvilágítás okozza a legtöbb gondot. A mintegy húsz bejelentkező legtöbbje az utcai lámpák működését veszi górcső alá, egy bejelentő kóbor kutyákra panaszkodott. Az önkormányzat néhány napon belül válaszol a lakosoknak. A legtöbb problémát már megoldották. „A munkatársaink nincsenek egész nap terepen, a bejelentéseknek köszönhetően korábban értesülünk a problémáról, ezért mihamarabb ki tudjuk küszöbölni a hibákat. A lakosok a közösségi portálokon és a város honlapján is jelezhették a hibákat. Az új oldalnak köszönhetően egyszerűbb a folyamat, mert GPS koordinátákkal lokalizálni tudják a pontos helyet, illetve képet is mellékelhetnek a bejelentéshez” - folytatta Bubniak Júlia. Elsőként a műszaki osztály foglalkozik a bejelentésekkel, egyeztetnek az érintett vállalatokkal vagy szakosztályokkal és válaszolnak a bejelentőnek. „A lakos visszajelzést kap, ebből tudja, hogy áll a bejelentése” - mondta a hivatalvezető. Az új módszer elsősorban a fiatalabb generáció tagjait szólitotta meg, az idősebbek inkább személyesen jelentik a gondjaikat. A mobilapplikáció nemcsak a problémák bejelentésére használható, hanem tájékoztatja is a lakosokat a városban zajló történésekről. A regisztrált felhasználók üzenetekben értesülhetnek a hivatal közleményeiről, a programokról. AJÁNLÓ Október 28. (szerda) Dunaszerdahely-18.00: Roncsol László Bagatellek c. könyvének bemutatója a Symbol Ca- féban. Dunaszerdahely-18.00: Quim- by T eátrum-koncert a vmk-ban. Szene -19.00: a Kor-Zár Mozi című koncertje a kultúrházban. Alsóhatár -17.00: Szakmai találkozó az Öreg Feketevíz HACS szakembereivel, a lakosok részvételével a Panzióban. Október 29-30. (csütörtök-péntek) Pozsonyeperjes-9.00: Őszi kreatív alkotóműhely a kultúrházban. Október 29. (csütörtök) Deáki-9.00: Kulturális örökségünkről és iskoláink jövőjéről a Mátyusföldön - regionális fórum a nyugdíjasklubban. Vendégek: Novák Katalin, Hódi Sándor, Krizsán Vilmos, Pukkai László, Duray Miklós, Mézes Rudolf, Pék László; 14.00: koszorúzás a peredi Esterházy János- emlékhelyen. Szene- 19.00: Peter Fedor Indonéziai barangolások című előadása a Szenei Városi Múzeumban. Pozsony -17.00: A csárdáskirálynő - filmvetítés a Pozsonyi Cas inóban. Pozsony -17.00: Irodalmi est és megemlékezés az 1956-os forradalomról a Pozsonyi Magyar Intézetben. Somorja-18.00: író-olvasó találkozó Jakubecz Mártával a könyvtárban. Dunaszerdahely-18.00: Jótékonysági koncert a kárpátaljai magyar családok megsegítésére a vmk-ban. Fellép a Kicsi Hang, DókaZsóka, Bősi Szabó László, az Ágacska néptánccsoport. 0N JOUR 9. hétfő, ÉRSEKÚJVÁR, MŰVELŐDÉSI OTTHON 10. kedd, GAIÁNTA, VMK 11. szerda, DUNASZERDAHELY, VMK 12. csütörtök, RÉVKOMÁROM, VMK 13. péntek, POZSONY, BABYLON Kezdési idő mindenütt 19:00 info: www.elokoncert.com, +421 905 654 349 Ú) SZÓ VASÁRNAP MP150696