Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)
2015-10-28 / 249. szám, szerda
www.ujszo.com I 2015. október 28. RÉGIÓSPORT 119 Ezüstérmes gútai kerekesek SPORTTARISZNYA BORKAROLAND Másodikok lettek a gútai teremkerókpárosok az idén első ízben megrendezett Kelet-európai Kupa versenysorozaton. A négy állomásból álló megmérettetésen csupán a romhányiak végeztek előttük. Több nagynevű cseh és szlovák klubot előztek meg. „Az első versenyeken a romhányiak több indulót neveztek, így aztán sikerült némi előnyre szert tenniük. Elsősorban a junior kategóriát uralták, minálunk akkoriban még teljesen nem kristályosodott ki a mezőny. Ma már viszont elmondható, fej fej mellett haladtunk a megmérettetéseken - értékelt Hajdú Andrea, a gútai művészi kerékpárklub vezetőedzője és alapítója. - Az elmúlt tíz évben még inkább bebizonyosodott, hogy mindkét klubnak megvan a maga erőssége. Gútán a négyes és a páros kategória dominál, persze, a többiben is elég szép eredményeket érünk el. Nálunk több a lány, míg a romhányiak a fiúkkal szereznek elsőségeket. Ez eléggé specifikus és érdekes is. Úgy gondolom, nálunk idő kell ahhoz, hogy az egyesben versenyzők ráérezzenek és kitapasztalják, melyik versenyszám számukra a megfelelő. Megemlítem Mihalics, Kulich, Žibrita és Rákócza teljesítményét, mert nagyon ügyesek.” Hajdú elmondta, hogy sikerült beszerezniük új kerékpárokat, és a verNégy keréken táncol a négyes (Képarchívum) senysorozat utolsó állomásán, Boko- don már ezeken mutatták be a gyakorlatot. „Egészen másként mutatnak a lányok az új bicikliken, más a testtartásuk, és másként is kivitelezik a gyakorlatokat. Komoly munkát végzett a csapat. Kifejezetten jól sikerült a nyári edzőtábor, így fogjuk a jövőben is csinálni, mivel nagyon bevált. A várostól is kaptunk segítséget. Mindent beleadtak védenceim” - részletezte Hajdú. A női négyes tagjai (Vincze-Sza- bó-Glofák-Molnár) is jól teljesítettek, és igazán kitettek magukért, amit az elért pontszám (199,5) is bizonyít. „Szerettünk volna minél jobb eredményt elérni. Ebben a versenyben nagyon jó volt, hogy több körből állt, tehát ha az egyik fordulóban nem sikerült úgy, ahogy terveztük, akkor azt még ki lehetett javítani” - nyilatkozta Glofák Viktória, a női négyes egyik tagja. Versenytársa, Vincze Alica hozzátette, jó kiegészítőnek és felkészítőnek bizonyult a Kelet-európai Kupa versenysorozat. „Többet versenyezhettünk, évközben is, nem csak a világbajnokság előtti időszakban. Körről körre jobbak szerettünk volna lenni, ami sikerült is, hiszen a pontszámúnk is nőtt. A kezdeti 180,30 pontról indultunk, és az utolsó körben gyakorlatunk elérte a 199,5 pontot” - húzta alá Vincze Alica. A gútai klub versenyzői nemrégen a komáromi országos bajnokságon indultak, s novemberben a malajziai világbajnokságon mutatkoznak be. Versenytények a Hírkosárban. Naszvadi bravúr Mocsonokon Mocsonok/Naszvad. Amit egy hete otthon elvesztett, azt legutóbb idegenben visszaszerezte a naszvadi-ímelyi csapat a női I. kézilabdaligában. Miskovics György együttese Mocsonokról vitte el a két bajnoki pontot (23:21) a bajnokság 5. fordulójában. „Jól felkészültünk az ellenfélből, védekezésünkkel kordában tartottuk játékosait. Sorsdöntőnek bizonyult, hogy a hazai gólokra mindig tudtunk kontrázni - mesélte a diadal történetét a vendégek vezetőedzője. - Csak a 25. percig volt a szoros az eredmény. 9:9 után aztán gyors gólokkal elhúztunk, s a hajrában már 23:19-re is vezettünk. Nagyon jól játszott az egész csapat!”^ forduló tényei a Hírkosárban. (jmk) Ifikkel mentek keletre Csallóközaranyos. Nem kerülték el a súlyos vereséget (15:34) a csallóközaranyosiak a listavezető nagymihályi junioroknál j átszőtt bajnokin a női I. kézilabdaliga 5. fordulójában. „Átrobogtak rajtunk- állapította meg a pályán történtekről Pint János csalló- közaranyosi klubelnök. - Pedig most a juniorcsapatukkal álltak ki a hazaiak, de ebben is vannak heten az A keretből. A nagy gólkülönbség abból is adódik, hogy nálunk az ifik kaptak játéklehetőséget, a nőknek nem volt kedvük keletre utazni. Abban viszont meggyeztünk, ha most nem is, de Kassára már muszáj velünk jönniük a legjobbaknak. Ott jóval több esélyünk lesz a pontszerzésre.”^ forduló tényei a Hírkosárban. Qmk) Győzelmet ajándékozott a DAC Dunaszerdahely. Pont nélkül zárult a DAC szereplése a férfi I. kézilabdaliga A csoportjának első felvonásában. A 6. fordulóban a dunaszerdahelyiek hazai pályán a lehető legszorosabb arányban (26:27) kaptak ki tabellaszomszéd Vajnorytól. „A mérkőzést nem az ellenfél nyerte meg, hanem mi veszítettük el - kommentálta a sorrendben hatodik vereséget Fo- dor Mihály vezetőedző. - Ötvenöt percig ugyanis mi vezettünk egykét góllal, de nem tudtuk növelni előnyünket, és ez megbosszulta magát. A zárószakaszban két eladott labda után egyenlített a vendégcsapat, majd az utolsó percben a vezetést is megszerezte. Erre már nem sikerült góllal válaszolnunk. Most álltunk legközelebb a pontszerzéshez, de a rutintalanság az ellenfél malmára hajtotta a vizet. Meg kell azt is említeni, hogy a bírók sem álltak feladatuk magaslatán, igaz, aznap ez volt a negyedik mérkőzésük, melyen bíráskodtak.”^ forduló tényei a Hírkosárban. (jmk) Libái Anasztázia (jobbról) boldogan emeli fel a győztesnek járó trófeát Tizenhármán indultak a válogatón, hatan kategóriájukban a legjobb három között végeztek, nyolcán a vasárnapi bolognai Európa- bajnokságon is pódiumra léphetnek. Mindannyian a dunaszerdahe- lyi ŠK Arena Relax Team naturális fitneszversenyzői vagy testépítői. Róluk érdeklődtem Méhes Roland klubelnöktől. Október derekán a viničnéi Victoria Natural Cup volt a SANK szövetség válogatója a hétvégi kontinensviadalra. „Áz őszi versenyek közül ez volt az egyetlen, de egyben a legfontosabb, mert mindenki megmutathatta magát az Eb előtt, s eldőlt, kit küld a szövetség Bolognába - húzta alá a kupaviadal jeCsölle Patrik pózolás közben mutatta meg izomzatát (Képarchívum) lentőségét a csallóköziek klubelnöke. - Klubunk két újonca szerzett elsőséget: a tej falui Libái Anasztázia a fitnesz figura 165 cinig, a nyárasdi Csölle Patrik a junior testépítők 178 cm-ig kategóriában győzött. Mindketten nyáron jöttek hozzánk, és nagyon jó formában vannak az Európa-bajnokság előtt. Bolognában akár érmes helyen is végezhetnek. Ezúttal nem megyek az Eb-re, de lélekben ott leszek.” Az Aréna Relax Team Ebindulói: Libái Anasztázia, Moravská Viktória (mindketten fitnesz figura), Mészáros Andrea (sport modell), Peter Chmelovics (Mr. psy- sique), Csölle Patrik, René Bero (mindketten juniorok), Jávorka Scarlet (sport modell), Diószegi Dušan (Masters I). Viničmi tények a Hírkosárban. Leköpték, bántalmazták a bírót ÁBELGÁBOR Korábban a farnadiakat büntették meg, most a málasiaknak gyűlt meg a bajuk a versenyszabályok őreivel. Oroszka/Málas. Nemrég írtunk róla, hogy a lévai területi focibajnokság VIII. ligájának 10. fordulójában rendbontás miatt félbeszakadt a far- nadiak málasi mérkőzése, és a szövetség illetékes bizottsága szigorú ítéletet szabott ki a famadiakra. Egy héttel később a málasiak cselekedete miatt fejeződött be idő előtt a kisöl- vediek elleni összecsapás. „Idényzáró meccsünk előtt elhatároztuk, hogy megszakítjuk szégyen- teljes sorozatunkat, hiszen mindössze egy pontot sikerült összeszednünk az őszi bajnoki küzdelmek során. Mivel pályánk jelenleg nem felel meg a követelményeknek, az oroszkaiak otthonában játsszuk hazai meccseinket. Cudarul alakult a kezdés, hiszen a vendégek már a 37. percben háromgólos előnyre tettek szert. A későbbiekben azonban már csak mi voltunk a pályán, és figyelmes játékunkkal megfordítottuk az eredményt - tájékoztatott Bélik Róbert kisölvedi klubalelnök. - Az utolsó percekben huszonöt méteres szabadrúgáshoz jutott az ellenfél, és ekkor egy kicsit megfagyott a vér az ereinkben. Marian Strbka, a málasiak labdarúgója odafutott Ján Kmáč játékvezetőhöz, akit először leköpött, maj d tettlegesen bántalmazta őt. A sípmester a sárga után a piros lapot is felmutatta a magáról megfeledkezett játékosnak, és lefújta a meccset. Štrbka egyébként jól játszott, hajtott, küzdött, de a találkozó során többször odaszólt a bírónak.” „Jómagam túl messziről szemléltem a történteket, így konkrétan nem tudom megítélni az esetet. A meccs után Štrbka úgy magyarázta tettét, hogy a magasba emelt kezét megszorította a csereként beállt egyik hazai játékos, és az ő karjával ütött oda a bírónak. Mindenesetre sajnálom a sportszerűtlen jelenetet, ám a háromgólos előnyt nem lett volna szabad elherdálnunk a végére” - ecsetelte a történteket Sáfár Attila málasi edző. A szövetség testületéi közben foglalkoztak az üggyel, a sporttechnikai bizottság a pályán elért 4:3-as hazai előnyt megsemmisítette, és a három pontot 3:0-ás gólaránnyal a kisölve- dieknek adta. A fegyelmi bizottság 150 eurós büntetéssel sújtotta a má- lasiakat, akiktől a bajnokság végén három pontot is levonnak. Marian Štrbka hat hónapig nem léphet pályára. A kisölvediek megszerezték első bajnoki győzelmüket, a málasiak fellebbeztek az ítélet ellen. HÍRKOSÁR ■ Teremkerékpár KELET-EURÓPAI KUPASOROZAT, 4 állomás után - junior lányok, páros: 2. Glofák-Molnár, négyes: 2. Glofák-Molnár-Do- min-Mészáros, 3. Žibrita-Kulich-Mihalics-Rákócza; lérti egyéni: 1.Tomáš Rozboril; férfi, páros: 1. Nicole Frýbortová-Tomáš Rozboril; női egyéni: 1. Nicole Frýbortová; női négyes: 1. Vincze Alica-Szabó Dóra-Glofák Viktória-Molnár Anikó (mind gutái). (borka) ■ Naturális fitnesz és testépítés VICTORIA NATURAL CUP Viničné 2015 (válogatóverseny a bolognai Eb-re - fitnesz figura, 165 cm-ig: 1. a tejfalui Libái Anasztázia (B), 10. Moravská Viktória (B); sport modell, 35 év fölött: 3. Mészáros Andrea (B), 168 cm-ig: 5. Jávorka Scarlet (B), 6. Mészáros Andrea (B); Mr. Physique, 180 cm fölött: 3. Peter Chmelovics (B). Testépítés, juniorok, 178 cm-ig: 1. nyárasdi Csölle Patrik (B), 178 cm fölött: 2. René Bero (B), 4. Both Dániel; mozgássérültek: 2. Boris Benčat (B); férfiak, 175 cm-ig: 8. Fogas Zoltán, 180 cm fölött: 10. Marko Rigó; Masters I: 6. Diószegi Dušan (B, mindannyian a dunaszerdahelyi ŠK Arena Relax Team versenyzői, a B betűvel jelöltek indulnak a vasárnapi Eb-n). ■ Kézilabda NŐI I. LIGA, 5. forduló: Hlohovec-Topoícany 28:33 (13:15), Michalovce jun.-Zlatná n/0.34:15 (19:6), csallóközaranyosi gólok: Szalai Szilvia 2, Olajos Viktória 1. Zakál Tamara 1, Nagy Orsolya 1, Bödök Barbara 2, Talian Dominika 2, Soňa Miho- ková 1, Petra Talárová 5 - legközelebb szombaton (18.00) a Moöenok látogat a Kóczán Mór Sportcsarnokba; Močenok- Nesvady-lmeľ 21:23 (9:12), vendéggólok: Haris Szandra 2, Klaudia Miškovičová 2, Lucia Ožvaldová 3, Olajos Milada 1, Haris Edina 8, Molnár Borbála 4, Bureš Nikloett 3 - legközelebb szombaton (18.00) a Stupava látogat a Vlahy Jenő Sportcsarnokba; Stupava-Trenčín 23:26 (10:17); Bánovce n/B.-lnter Bratislava 29:29 (17:17); Šurany-Košice 31:17 (13:7). 1. Michalovce jun. 5 4 0 1 161:97 . 8 2. Šurany 5 4 0 1 146:110 8 3. Inter Bratislava 5 2 3 0 147:129 7 4. Nesvady-imel 5 3 0 2 141:130 6 5. Trenčín 5 3 0 2 126:133 6 6. Zlatná na Ostrove 5 3 0 2 124:138 6 7. Bánovce n/B. 5 2 1 2 153:149 5 8. Močenok 5 2 1 2 120:120 5 9. Topoľčany 5 2 0 3 143:164 4 10. Hlohovec 5 1 1 3 128:137 3 11. Košice 5 1 0 4 110:157 2 12. Stupava 5 0 0 5 122:157 0 FÉRFI I. LIGA, A CSOPORT, 6. forduló: Malacky-Stupava 31:21; DAC-Vajnory 26:27 (15:13), dunaszerdahelyi gólok: Fodor Máté 9, Nagy Tibor 8, Fodor Dávid 3, Stanislav Mašek 3, Kálmán Péter V, Takács Krisztián 1, Rózsa József 1 - legköz- ebb szabadnapos a DAC, aztán szünet lesz a bajnokságban, majd Stupaván mutatkoznak be a dunaszerdahelyiek (november 14); Martin-Piešfany 29:33. Szabadnapos: Cifer. 1. Piešťany 5 5 0 0 153:115 10 2. Malacky 5 4 0 1 150:112 8 3. Martin 5 4 0 1 154:136 8 4. Cifer 5 2 0 3 124:142 4 5. Stupava 5 1 1 3 116:116 3 6. Vajnory 5 1 1 3 120:133 3 7. DAC 6 0 0 6 143:196 0 Libái, Csölle: jó formában