Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)

2015-10-17 / 240. szám, szombat

www.ujszo.com | 2015. október 17. RÉGIÓ 5 Negyven új parkolóhely V.KRASZNICA MELITTA Megváltozott a közlekedési rend a központi buszmegálló térségében. nEmiEiľJ Negyven új parkolóhelyet - ebből hármat mozgáskorlá­tozottak részére - jelöltek ki a központi buszmegálló, illetve a vasútállomás mellett. Ezenkívül új járdákat építet­tek a buszmegálló melletti parkon keresztül, amelyek­hez új gyalogátkelőhelyek kapcsolódnak; ezáltal biz­tonságosabbá vált a gyalogo­sok közlekedése is. A város költségvetéséből megvaló­sult, 16 ezer eurós beruházást Stubendek László polgár- mester a napokban adta át. A parkolókat egy korábban kihasználatlan, csak a buszok által megközelíthető részen alakították ki. A környéken megváltozott a közlekedési rend, amit táblák és az úttest­A buszmegálló mellett kialakított új parkolóhelyek ingyenesek (A szerző felvétele) re felfestett burkolati jelek tesznek egyértelművé. A városi hivatal felszólítá­sára a vasút kivágatta a vas­útállomásra vezető járda mellőli lejtőt benőtt bokro­kat, fákat, amelyeket tör­vényből adódóan kellett eltá­volítani. Keszegh Béla alpol­gármestertől megtudtuk to­vábbá, hogy a város rendbe hozatja a padokat, új szemét- tárolókat helyeznek ki és fel­merült, hogy renoválják a parkban található szobrot, Nagy János alkotását. Hamisítványokat foglaltak le a vámosok BARTALOS ÉVA Az év elejétől több tízezer, hamis védjeggyel ellátott árut foglaltak le a vámhivatal munkatársai. DUNASZERDAHELY A héten 750 ezer euró értékű hamisított árut foglal­tak le a vámosok Dunaszer- dahelyen. Idén már több mil­lió nem eredeti terméket ta­láltak a vámhivatal munka­társai. A vámhivatal dunaszerda- helyi alkalmazottai egy Kí­nából érkezett szállítmány át­vizsgálásakor találták meg a több mint tízezer darab hamis árut. Táskákat, hajkeféket és kulcstartókat tartalmazott a szlovák és magyar piacra szánt rakomány. Közel há­romezer hamisított táskát, több mint ötezer hajkefét és 2500 kulcstartót foglaltak le a vámosok. Iveta Zlochová, a vámhivatal szóvivője el­mondta, ha eredetiként érté­kesítették volna az árut, mint­egy 750 ezer euró kárt okoz­tak volna a márkajegyek tu­lajdonosainak. Zlochová kö­zölte, a vámhivatal pénzbír­sággal bünteti a szellemi tu­lajdonjogok megsértését, 3- tól 135 ezer euróig teijedő bírságot róhatnak ki a sza­bálysértőkre. A márkajegyek tulajdonosain múlik, hogy bí­rósághoz fordulnak-e hami­sítás ügyében, vagy megsem- misíttetik az árut. Idén már több millió euró értékű hamis árut foglaltak le a dunaszerdahelyi vámosok, ezzel több tízezer hamisít­vány forgalomba hozását akadályozták meg. Legtöbb­ször hamis táskákat, pénztár­cákat, konyhai és higiéniai eszközöket és kisebb haszná­lati tárgyakat rejtenek a gya­nús szállítmányok. Az árut jellemzően a hazai és a ma­gyarországi piacon értékesí­tenék. Legtöbbször Kínából érkezett küldeményben buk­kannak rá a nem eredeti már­kajeggyel ellátott termékekre. Október 22-én állásbörzét tartanak Komáromban V. KRASZNICA MELITTA Állásbörzét tart október 22-én, csütörtökön 9 és 13 óra között a Komáromi Regionális Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatal a városi sportcsarnokban. ľftwaiEíľa A börzére a határ minde­két oldaláról várják a mun­kaadókat, munkaerő­kölcsönző ügynökségeket, de jelen lesznek a tágabb ré­gió középiskoláinak képvi­selői is. Az álláskeresőkön kívül tehát a pályaválasztás előtt álló kilencedikes diá­koknak is érdemes elláto­gatniuk a rendezvényre. Kü­lön standon mutatkozik az EURES (Európai Foglal­koztatási Mobilitás), szak­emberei az unió egész mun­kapiacára kiterjedő tájékoz­tatást tudnak nyújtanak az érdeklődőknek. Nyitra megyében, sőt egész Nyugat-Szlovákiában Komáromban a legmaga­sabb a munkanélküliek ará­nya, augusztus végén 14,51 százalék volt ez a mutató. A kormány Nyitra megyében is beindítja a fiatalok foglal­koztatását támogató progra­mot, a szaktárca megyei szinten 5,5 millió eurót for­dít erre a célra, amelyből 1,13 millió jut a Komáromi járás­ra. A program célja új mun­kahelyek kialakításának tá­mogatása, mégpedig a 29 év alatti nyilvántartott álláske­resők részére. Betöréssorozat Jókán SZAKÁL KINGA Egy hét alatt három betörés törtónt, a községben bővítenék a kamerarendszert. PHTC1 Október elején, alig egy hét alatt három bűncselek­mény történt a galántai já­rásbeli községben. A tette­seket a bűncselekmény el­követése után pár órával el­fogta a rendőrség. Elfogtak egy 37 éves jó- kai férfit is, aki a múlt pén­teken bántalmazott egy 24 éves helyi férfit a buszmeg­állóban. A tettes alkoholra kért pénzt, és mert a másik nem adott, torkon ragadta és ököllel ütlegelte a fejét. A sértettnek nem esett na­gyobb baja és anyagi kára sem keletkezett. Háromtól nyolc évig terjedő szabad­ságvesztésre ítélhetik az ag­resszív férfit. Egy 22 éves jókai férfit betöréssel és lopással gya­núsítanak. Mobiltelefont lopott egy családi házból, 550 euró kárt okozott a tu­lajdonosnak. A házba a fal­hoz támasztott létrán jutott be. A rendőrség fél órával a betörés után elfogta, a mo­biltelefonokat visszaadták a tulajdonosnak. A többszö­rösen büntetett előéletű fér­fit hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre Mobiltelefont lopott egy családi házból, fél órával a betörés Után elkapták (Tomáš Benedekovič illusztrációs felvétele) ítélhetik. Nagy valószínű­séggel ugyanaz a 22 éves férfi tört fel egy, a Fő utcán lévő lakóház udvarában álló autót. Egy járókelő megza­varta, rákiáltott a tolvajra, aki elszaladt. 200 euró kárt okozott a tulajdonosnak. Ezen kívül még négy betö­réssel gyanúsítják a tettest, három évig terjedő börtön­büntetést kaphat. „Bővíte- nénk a kamerarendszert, hogy több területet tudjunk megfigyelni. A külügymi­nisztérium által meghirde­tett projekt keretében támo­gatást kaptunk a kamerák telepítésére, a község is hozzájárul a költségekhez” - mondta Farkas Imre, Jóka polgármestere. <J0B> Limitált széria extra felszereltséggel The Power to Surprise AZ EXTRA FELSZERELTSÉG: • automata klimatizáció • 17" könnyűfém keréktárcsa • nappali LED menetfény, • első ködlámpa • Start/STOP funkció • króm és bőr kiegészítők LED HIM® AZ ÖN KIA-CSAPATA - CAR SLOVAKIA, s.r.o. Galantská cesta 6900/28, 929 01 Dunajská Streda, tel.: 031 242 00 11,e-mail: c.megaly@jcarslovakia.sk MP150684

Next

/
Oldalképek
Tartalom