Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)
2015-10-13 / 236. szám, kedd
2015. október 13., kedd, XI. évfolyam, 38. szám Fifamaffia: Nem hall, nem lát, nem beszél 10. oldal Euro 2016: csodavárás ä la carte Utolsó négy mérkőzéséből mindössze egyet megnyerve a magyar válogatott az F csoport harmadik helyén végzett a 2016-os Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában. A Dárdai Pált váltó Bernd Storck szövetségi kapitány korábbi két döntetlenjét egy győzelemmel és egy vereséggel fejelte meg Feröer és Görögország ellen, s mint mondja, meg van elégedve a csapatával. Elégedett edző és játékos „Hibáztunk a meccs elején, ezért hátrányba kerültünk, de felülkerekedtünk rajta, egyenlítettünk és fordítottunk is. Mindent megtettünk a győzelemért, a játékosaim mindent kiadtak magukból, nem tehetek szemrehányást nekik. Mindkét csapat sokat kockáztatott a győzelemért, ezért volt eny- nyi gól” - közölte a görögök elleni mérkőzés után Bernd Storck, aki azt is elmondta: ő is, és a játékosai is tudták szünetben, hogy állnak a románok Feröeren. Ezt erősítette meg a Kínában légióskodó Elek Ákos is, aki elárulta: ennek ellenére győzelemre játszottak a második félidőben, noha tulajdonképpen így tét nélkülivé vált a találkozó. Szerinte annak ellenére, hogy négy gólt kapott a csapat, és vereséggel zárta a sorozatot, játékban az egyik legjobb meccse volt. „Összehasonlítva a budapesti, románok elleni meccsel, amelyen kettőt nem passzoltunk egymáshoz, ég és föld a különbség. Ezúttal sokszor kerültünk a rivális mögé, és kifejezetten stílusos támadásokat vezettünk. Összességében elégedett vagyok a magyar csapat szereplésével, hiszen az első fordulóban az Észak-Irországtól elszenvedett hazai vereség után senki sem gondolta volna, hogy az utolsó fordulóban is lesz esély a második hely megszerzésére” - jelentette ki Elek. Menteni kellett a veszélyben lévőket Nem éppen önkritikus mondatok, pedig a magyar válogatott attól a görög csapattól kapott egy négyest, amely eddig rúgott gól és győzelem nélkül állt hazai pályán. Mentsége lehet Bernd Storcknak, hogy a mérkőzés végén - a lehetséges pótselejtezőre is gondolva lehozta csapatkapitányát és legtapasztaltabb középpályását is, így a válogatott játéka kissé felborult. „Élvezetes mérkőzés volt, kár az utolsó tíz percben kapott gólošffifCI! lr LM •»t MIKIT iiiiiü Sisüi lES^ÉÄSÍŕCfcr ’ '.MLMéSI yá rrírrf -:?£*gSi rendszeresen lehetőséget kap csapatában, a Lech Poznanban. A másik szélen a csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs játszott, akinek a feröeri meccshez hasonlóan szinte nem volt momentuma; egy szép csel, egy jó átlövés, egy egyéni megiramodás nem sok, annyit sem jegyezhettünk fel a neve mellé, gólról, gólpasszról nem is beszélve. Igaz, Böde még így is gólt szerezhetett volna egy Dzsudzsák- átlövés után, ami a védőkről felpattanva éppen a magyar középcsatár előtt kötött ki, de végül centikkel elhibázta a kaput. Király Gábor kapuját négy lövés találta el, azokból négy gól született kért. A mérkőzés végén már nem volt meg bennünk a kellő erő, vagyis erőnléti problémák is közrejátszottak a vereségben, hiszen a csütörtöki mérkőzés is sokat kivett belőlünk. A vereség ellenére nem tudom hibáztatni a csapatomat, amely mindent megpróbált megtenni a három pontért, és szép, látványos gólokat szerzett. Az utolsó húsz percben vigyáznunk kellett arra, hogy a kulcsjátékosaink ne kapjanak sárga lapot, Dzsudzsák Balázsnál és Gera Zoltánnál is eltiltást ért volna egy figyelmeztetés, ezért döntöttünk a lecserélésük mellett. Nem szabad elfelejteni, hogy milyen játékerőt képvisel ellenfelünk, úgy érzem, ezen a találkozón azonos szintet képviseltünk, mint a görögök” - zárta értékelését a mérkőzés után Storck. Nem éppen szerencsés kijelentés, hiszen a görögök történelmet írtak azzal, hogy első kalapos csapatként egy selejtezőcsoport utolsó helyén végeztek, teljesítményük pedig az abszolút nullához konvergált. „Az az igazság, hogy Görögországban a világon senkit nem érdekelt ez a meccs. Már a felvezetés is igencsak laposra sikeredett, a lapok csak marginálisan foglalkoztak vele, hogy egyáltalán pályára lép a nemzeti csapat, holott máskülönben oldalakat szokott megtölteni a téma. Ez a sorozat elment, az embereket csak a fiatalok, a megújulás érdekli, az a fontos a számukra, mi lesz két év múlva” - mondta az Új Szónak Vaszilisz Thanosz, az Athlitiki Icho újságírója. A magyar válogatott összeállítása A védelem a megszokott összetételben lépett pályára a bal oldalon Visszatekintő A 2016-os Eb-selejtezők utolsó előtti fordulójában az első félidőben pocsékul futballozva, de a csereként beálló Böde Dániel két góljával a magyar válogatott 2-1- re legyőzte Férőért. A két félidő közti óriási különbséget Németh és Böde szünetbeli beállása jelentette, ami alapjában változtatta meg a meccs képét. A szélső védőink sokkal feljebb játszottak, emiatt a feröeri középpályásoknak ki kellett rájuk lépniük, nekünk pedig ott maradt a pálya közepe. Az így kialakult (Fotók: MTI, TASR/AP) azzal a Leandróval, aki sárga lapjai miatt nem játszhatott Feröer ellen. Amennyiben a válogatott pótselejtezőre kényszerül, ez lesz a sorsa Juhász Rolandnak is, és bármenynyire fáj is kimondani, ezzel nem biztos, hogy veszít a csapat. Juhászt nagyon megviselte korábbi sérülése és a Videoton tortúrája: Feröer ellen majdnem végzetes hibát vétett, és a görögök elleni meccsen is nehéz lenne dicsérni a négy gólt összehozó védelem vezérét. Hasonló a helyzet a 39 éves Király Gáborral is, aki a kapuban annak ellenére tovább élvezi a bizalmat, hogy utoljára talán a finnek elleni hazai mérkőzésen mutatott be bravúros védést, amikor még 0-0-nál kapufára tolt egy labdát. A görögök ellen négy lövés találta el a magyar kaput, abból négy gól született - kettő a rövid sarokba, a negyediknél pedig Király érthetetlen módon a rövid kapufánál, a gólvonalon helyezkedett a beadás előtt, így nyilván átszállt rajta a labda, és sem a kifutásra, sem a hárításra nem maradt esélye, de emiatt csak magát okolhatja. Lovrencsics megint bizonyított A középpályán újdonságot jelentett, hogy a jobb oldalon visszatért a válogatott kezdőjébe Lovrencsics Gergő, aki utoljára a Finnország elleni hazai mérkőzésen kapott lehetőséget (akkor csereként beállva győztes gólpasszt adott Gerának), és megint bizonyított: 1—0-s hátránynál ő előzte meg az elbambuló Sztafilidiszt, és bólintott szépen a jobb alsó sarokba. Némiképp érthetetlen, hogy miért nem kap több lehetőséget, hiszen a válogatottban rendszerint motiváltán fútballozik, és azon kevés légiósaink egyike, aki Németh volt a legjobb magyar Szalai Ádám már a keretbe sem tudott bekerülni, Nikolics pedig ezúttal nem kapott lehetőséget a kezdőben, így a magyar válogatott új csatárpárossal mutatkozott be. Böde Dániel ezúttal nem mutatott sokat, a labdákat körülményesen tartotta meg, sokszor csak lelassította a támadásokat, egyetlen nagy helyzetét pedig kihagyta. Németh viszont a csapat legjobb emberének bizonyult: két gólja mellett a csapatjátékban is odatette magát, labda nélkül is csú- szott-mászott, az összjátékokat is jól oldotta meg. Nem rajta múlt, hogy a magyar válogatott nem tudott nyerni, ami egyben azt is jelenti, hogy a selejtezősorozatban kizárólag Finnországot és Férőért sikerült legyőzni (ilyen legutóbb a 2006-os vb-se- lejtezőkön fordult elő - akkor Iz- landot és Máltát tudtuk megverni kétszer-kétszer), pedig aztán a csapat szinte á la carte kívánságokkal várhatta a csodát. A csoportunkba megkaptuk a leggyengébb első kalapos ellenfelet, aki ráadásul megtette azt a szívességet, hogy teljesen összeomlott, Románia az elmúlt évtizedek legszerényebb csapatát tudta kiállítani, és a csoportban szinte minden eredmény a mi szánk íze szerint alakult, persze azoktól eltekintve, amelyeken nekünk kellett volna kiharcolni a győzelmet. A pireuszi vereséggel egyébként megszakadt a magyar válogatott hatmeccses veredensége és tétmérkőzéseken mutatott nyolcmérkőzéses veretlen szériája is. Hegedűs Henrik az igencsak fajsúlyos Böde. Mindeközben sokkal magasabbra toltuk a leshatárt is, ami önmagában elég ahhoz, hogy a saját térfelére kényszerítse vissza az ellenfelet. Igaz, egy ilyen lassú védelem mellett ez igencsak veszélyes fegyver, ami visszafelé is elsülhetett volna, ha a játékvezető megadja a jogos tizenegyest, miután Guzmics kihúzta Edmundsson lábát egy feröeri kontra végén, (hh) helyzetben tudtuk konzerválni a labdabirtoklási fölényt, és az azzal járó nyomást. A cserék után a magyar válogatott 4 a 4 ellen játszhatott az ellenfél védelmével, Feröer- nek nem maradt szabad bekkje, aki hiba esetén besegítsen. így volt ez a győztes gólnál is, mikor Böde beforgatta az emberét, nem volt senki, aki biztosítson mögötte. Ebben a támadó formációban már értelmet nyertek az első félidő céltalan beívelései is, mert több támadónk is érkezni tudott a tizenhatoson belül - köztük