Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)
2015-10-01 / 226. szám, csütörtök
www.ujszo.com I 2015. október 1. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK 3 Váhostav: állami átverés Kisebb kárpótlás az állami támogatásban részesült vállalkozásoknak ÖSSZEFOGLALÓ > / W A Váhostav pórul járt beszállítói idén tavasszal a parlament elé szervezett tüntetéssel próbálták jobb belátásra bírni a Fico-kormányt (Jozef Jakuböo felvétele) Pozsony. A Smerhez közeli oligarcha, Juraj Éiroky birtokában levő Váhostav pórul járt beszállítóinak az állam az utolsó pillanatban nagylelkűen felajánlotta a segítségét, megtérítve a követeléseik egy részét. Mára azonban kiderült, hogy a kisvállalkozók még ehhez sem juthatnak hozzá maradéktalanul. A Smer-mecénásnak tartott Siroky cégbirodalmába tartozó Váhostav tavaly szeptemberben jelentette be, hogy csődvédelmet kér a hatalmasra duzzadt tartozásai miatt. Az állam ugyanis kifizette Sirokynak az autópályaépítésekért járó pénzt, a Váhostav az alvállalkozóinak azonban már nem fizetett. Az óriásvállalat 104,7 millió eu- rós tartozást halmozott fel, ebből azonban csak 43,85 millió eurót fizet vissza, ennek többségét - 24,2 millió eurót - ráadásul a bankok kapják. A hatalmas felháborodás miatt a Fico-kabinet az alvállalkozóknak tavasszal felajánlotta, hogy megvásárolja a Váhostav tartozásának 50%-át, amire mintegy 20 millió eurót költenek a bankadóból befolyt összegből. Legfeljebb 200 ezer Az elmúlt hónapban - a Szlovák Kezes- és Fejlesztési Bankon (SZRB) keresztül - hozzá is láttak a kárpótláshoz, mára azonban kiderült, hogy a kisvállalkozókon az állam is igyekszik spórolni. A 670 pórul járt beszállító és kisvállalkozó jövő március 31-ig kérheti az államtól kintlévősége megvásárlását. Az állam egyegy vállalkozónak követelései 50 százalékát, legfeljebb 200 ezer eurót fizet ki. A Tay- lorWessing ügyvédi iroda azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a kárpótlással kapcsolatban több kockázat is felmerült. T rükkös feltételek „A csődvédelemmel foglalkozó Slovenská restruktu- ralizacná állami társaság azon károsultaknak, akik az elmúlt két évben de minimis, vagyis a vállalkozásoknak nyújtott kisebb összegű állami támogatáshoz jutottak, a támogatás összegével csökkenti a kifizetett összeget. Ezért megtörténhet, hogy a kisvállalkozók nem jutnak hozzá a követeléseik 50 százalékához sem” - nyilatkozta Andrej Leontiev, a TaylorWessing munkatársa. A 400 ezer eu- rónál nagyobb követelésekkel rendelkezőket ráadásul diszkriminálják, hiszen akinek a Váhostav 1 millió eu- róval tartozik, az ugyanúgy legfeljebb 200 ezer euróhoz juthat hozzá, mint aki csak Beszállítók kárpótlása ► A670 pórul járt beszállító jövő március 31-ig kérheti az államtól kintlévősége megvásárlását. ► Az állam egy-egy vállalkozónak követelései 5096-át, legfeljebb 200 ezer eurót fizet ki. ► Azon károsultaknak, akik az elmúlt két évben de minimis támogatáshoz jutottak, a támogatás összegével csökkentik a kifizetést. 400 ezer eurós követelést halmozott fel. Radovan Pala, a TaylorWessing szakértője szerint az 1,1 millió eurónál nagyobb követelésekkel rendelkezőknek jobban megéri majd, ha közvetlenül a Vá- hostavtól kérik vissza a pénzüket. A csődegyezség alapján ugyanis 19,6 millió eurót kapnak az óriásvállalat alvállalkozói, ami a kinnlevőségük 18,75 százaléka, és amelyet a Váhostav öt év alatt fizet ki. Lenne megoldás A TaylorWessing elemzése szerint az állam ezzel olyan cégeket büntet, amelyek jelentős munkáltatóknak számítanak, miközben a problémáikat egyedül a felelőtlenül gazdálkodó Váhostavnak köszönhetik. Az államnak Pala szerint lehetővé kellene tennie, hogy a 400 ezer eurónál nagyobb követelésekkel rendelkezők két részre oszthassák a követeléseiket: 200 ezer eurót az államtól igényelnének, a fennmaradó részt pedig a Váhostavtól. Egy egymilliós követeléssel rendelkező társaság így például 200 ezer helyett 312,5 ezer euróhoz juthatna hozzá. (vív, SITA) Elutasított görögök Ha össze is gyűlne egymillió aláírás, akkor se lehetne nyilvántartásba venni a kezdeményezést, hogy töröljék el egy ország államadósságát - így döntött tegnap az Európai Unió Törvényszéke. Brüsszel. Az ügy előzménye, hogy a jelenleg érvényes szabályok szerint egymillió aláírással lehet kikényszeríteni, hogy az Európai Bizottság lépjen egy ügyben. Erre pattant ki a leleményes görögök fejéből, hogy tegye lehetővé az államadósság elengedését. Egy görög ügyvéd, Alexios Anagnostakis 2013 júliusában egy európai polgári kezdeményezést nyújtott be az Európai Bizottsághoz. A célja az volt, hogy az uniós jogba beépíttesse a „szükségállapot” fogalmát, amely igazolhatná az államadósság visszafizetésének megtagadását olyan esetekben, amikor az veszélyeztetné valamely állam stabilitását. A szükségállapot fogalma ahhoz hasonló helyzetet jelölt volna, mint amilyenbe Görögország került 2010 óta a fenntarthatatlan adósságpályája miatt. A bizottság azonban elutasította a kezdeményezés bejegyzését arra hivatkozva, hogy az nyilvánvalóan kívül esik a hatáskörén. Alexios Anagnostakis ezután kérte az Európai Unió Törvényszékétől a bizottság elutasító határozatának a megsemmisítését. (hvg.hu, TASR) GAZDASÁGI HÍRMORZSA Lelassultak a reformok Frankfurt. A strukturális reformok lelassulása miatt a jövőben veszélybe kerülhet a szlovák gazdaság dinamikus növekedése - derül ki a Moody’s hitelminősítő intézet tegnap közzétett régiós elemzéséből, amelyben a szlovák, a cseh és a lengyel piacot vette górcső alá. A hitelminősítő szerint Szlovákia idén és jövőre azonban még 3% körüli gazdasági növekedésre számíthat, ami a hazai kereslet javulásának köszönhető. (SITA) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK m' ÁRFOLYAM 1 VALUTA IKK Angol font 0,7385 Lengyel zloty 4,2448 D Cseh korona 27,187 Qj Magyar forint 313,45 □ Horvát kuna 7,6445 U Román lej 4,4176 a Japán jen 134,69 Svájci frank 1,0915 Kanadai dollár 1,5034 USA-dollár 1,1203 D VÉTEL - ELADÁS HEffli 1 . DOLLÁR |CSEH KORONA] FORINT Sberbank 1,15-1,09 28,02-26,38 328,32-300,04 OTP Bank 1,17-1,07 28,40-26,00 328,16-300,50 Poatabank 1,16-1,08 28,13-26,23Szí. Takarékpénztár 1,16-1,08 27,95-26,40 328,21-299,95 Tatra banka 1,16-1,09 28,03-26,40 326,63-301,81 ÖSOB 1,15-1,10 27,92-26,54Általános Hitelbank 1,16-1,09 28,06-26,42 328,93-300,61 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Dotáljuk a román bányászokat Az állam a szlovákiai áramszolgáltatók ügyfeleivel fizetteti meg a veszteséges ágazatokban foglalkoztatott román vendégmunkásokat is. A Smer semmi kivetnivalót nem lát ebben. Pozsony. Az állam a megújuló energiaforrásokat és a környezetet korántsem kímélő szénbányászatot is a fogyasztók által befizetett összegből támogatja. Ez utóbbi a fogyasztói ár tizedét teszi ki, vagyis minden egyes euróból, amit az áramszolgáltatónak kifizetünk, tíz centet erre fordítanak. A széntüzelésű erőművek támogatására fordított díjból a Felső-nyitrai Bányatársaságot támogatják. Csak ennek köszönhető, hogy a piaci viszonyok között nem verseny- képes szénbányászat még (Ján Kroálák felvétele) nem szűnt meg. Évente erre 90 millió eurót fordítanak, miközben a támogatást a jelenlegi szabályok szerint 2020-ig biztos fenntartják, ami azonban kitolódhat akár 2035-ig is. „Több ezer bányász megélhetése függ az állami támogatástól, így nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt leállítsuk” - nyilatkozta korábban Eubica Koncalová, a Smer szóvivője. Mára azonban kiderült, hogy a Felső- nyitrai Bányatársaság 4200 alkalmazottja közül a privi- gyei cégben alig valamivel több mint 2100-an dolgoznak közvetlenül a bányában. Az állami dotáció lényege, hogy a hazai foglalkoztatottságot segítse elő, ennek ellenére a társaság 70 külföldi, többségében román vendégmunkást is alkalmaz. „Szlovákiában egyre nehezebb szakképzett bányászokat találni, így kénytelenek vagyunk külföldieket is alkalmazni” - nyilatkozta Adriana Siváková, a társaság szóvivője. A FinS- tat.sk elemzése ráadásul nemrég kiderítette, hogy az állami támogatásra szoruló társaságnál az egy alkalmazottra jutó havi bérköltségek elérik az 1746 eurót, ami több mint a legnagyobb szlovákiai bankok esetében. (SITA, vív) RE 150074 Jó napot, tanácsra lenne szükségem. Több kölcsönöm is van, amiket nem győzők fizetni, és már átláthatatlannak bizonyulnak á számomra. Némelyiket nem banki társaságnál vettem fel, ugyanis mosógépet és hűtőt vásároltunk lefizetésre. Igényelhetek ilyen esetben egy újabb kölcsönt a banknál? Hogyan kéne eljárnom? Nagyon szépen köszönöm a segítséget. Katalin Jó napot, Ha kölcsönét átláthatatlanok, vagy nem győzi őket fizetni, a legegyszerűbb megoldás, ha mindet egy hitellé vonja össze, és a régieket pedig kifizeti. Ez azt eredményezi, hogy csak egy törlesztő-részletet fog fizetni havonta és ezzel jobb áttekintést nyer pénzügyeiben. Nem kell állandóan a törlesztési határidőkre gondolnia, mindemellett ilyen hitel igénylésével havonta több tíz eurót takaríthat meg. A hitelek összevonásával csökkentheti a havi törlesztőrészlet összegét, vagy lerövidítheti a törlesztés idejét. így egyszerűen szabadulhat meg a nem banki társaságok hiteleitől, törlesztheti hitelkártyáját, vagy kiegyenlítheti számlája túllépett keretét. Ám mielőtt még egy konszolidációs hitel mellett döntene, gondosan hasonlítsa össze az egyes bankok kínálatát. A feltételeiket, a kamatot, és a törlesztőrészlet összegét. A Postová banka Jobb Törlesztőrészlet konszolidációs hitele (Lepsia splátka) lehetővé teszi a kölcsönök egy előnyösebb hitellé való összevonását 300-tól 30 000 euróig. Minél több hitelt hoz most át a Postová banka-ba, annál nagyobb kedvezményt kap a kamatlábra. Egészen 3% p.a.-ig. n JurajDoIny, A Postová banka Termék Szakosztájának igazgatója Ha 2015. 9. 1 és 2015. 10. 25 között banki és nem banki hitelét áthozza c Postová banka-ba a Jobb Törlesztőrészlet konszolidációs hitellel (Lepsic splátka) havonta átlagban 55 eurót takaríthat meg. A Jobb Törlesztőrészletet a Postová banka bármely fiókjában és a kiválasztott postahivatalokban is igényelheti. Elintézéséhez az ügyfelek nagy részének elegendő a személyigazolvány. További információkat a ivww postovabanka.sk oldalon találhat. Remélem, hogy a tanácsommal segíteni tudtam, és pénzügyi helyzete hamarosan rendeződik. Juraj Dolny, Postová banka