Új Szó, 2015. október (68. évfolyam, 226-252. szám)
2015-10-08 / 232. szám, csütörtök
8 I KULTÚRA 2015. október 8.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Elhunyt Christine Arnothy Párizs. Nyolcvannégy éves korában elhunyt Christine Amothy magyar származású francia bestsellerszerző. A rangos Interallié irodalmi díjjal, a Francia Akadémia díjával, valamint a Becsület- rend parancsnoki fokozatával kitüntetett írónőnek 48 regénye jelent meg. Amóthy (Kovách) Krisztina 1930-ban Budapesten született, 1948-ban a családjával gyalog menekült Ausztriába, ahol francia tannyelvű középiskolában érettségizett. Első műveit magyarul írta és lefordította franciára, 1955-től már csak franciául írt. Ausztriából Belgiumba került, majd Párizsba költözött. Tizenöt éves vagyok, és nem akarok meghalni című önéletrajzi írásával 1954-ben megnyerte a Grand Prix Verité díjat, amelyet későbbi férje, Claude Bellanger lapja, a Le Párisién libéré alapított. A 27 nyelvre lefordított regény a tizenéves lány mindennapjait meséli el Budapest ostroma alatt. Nem olyan könnyű az élet című könyve egy útlevél nélkül utazni kényszerülő, hontalan fiatal nőről szól. írt színpadi műveket, hang- és tévéjátékokat, 1966 és 2004 között a Le Párisién című napilap irodalmi újságírója volt. (MTI) Rampling és Waltz is díjat kap az EFA-től Berlin. Kiemelkedő munkásságáért életműdíjat adományoz az Európai Filmakadémia (EFA) Charlotte Rampling színésznőnek, míg a kétszeres Oscar-díjas Christoph Waltz az Európai hozzájárulás a világ filmművészetéhez elnevezésű díjat veheti át. Az 1946-ban Angliában született Charlotte Rampling pályafutása alatt olyan kiemelkedő európai rendezőkkel dolgozott együtt, mint Luchino Visconti, Liliana Cavani, Patrice Chereau, Francois Ozon, Laurent Cantet, Claude Lelouch, Gianni Amelio, Bille August és Lars von Trier. 2003- ban a legjobb európai színésznőnek választották az Uszoda című filmben nyújtott alakításáért. Az osztrák születésű Christoph Waltz nemzetközi hírnevet 2009-ben szerzett magának Quentin Tarantino Becstelen Brigantyk című mozijában nyújtott alakításával, amelyért első Oscar-díját is hazavihette, ezt2013-bankövetetta második a Django elszabadul című újabb Tarantino-moziban játszott szerepéért. Charlotte Rampling és Christoph Waltz a 28. Európai Filmdíjak gálájának tiszteletbeli vendége lesz Berlinben december 12-én. (MTI) PENGE Látni, látni, látni „Két szeme van, mégis lát” - mondja Tóth Krisztina egy korábbi prózakötetéről írt kritikájában Vajda Mihály. Természetesen a vak jósra, Teiresziászrautal az idézett bon mot, aki vakon is többet látott, mint mások. Hát még ha valakinek két szeme van, és lát is... BEKE ZSOLT KRITIKAI ROVATA A Pillanatragasztó szintén a látás terét nyitja meg, a rálátásét, a meglátásét, a mögélátásét stb. A huszonöt novella a rendszerváltástól eltelt ugyanennyi év egy-egy képét villantja fel. A kötet fülszövege 1989-et nem a történelmipolitikai eseménnyel, hanem a szerző első kötetének megjelenési idejével kapcsolja össze. S ez lényegében modellezi, ahogy a szövegek kapcsolatba lépnek a politikával: ott van mindegyik hátterében a tág értelemben vett politika - az „emberi világért” végzett tevékenység (ld. Platón, Arendt...) -, szerepe mégis inkább a történetek továbbgondolásával válik meghatározóvá. Amire egyébként rengeteg lehetőséget kínálnak a novellák, tárcanovellák. Mondhatnám úgy is, hogy ravasz eljárásokat alkalmaz a visszahúzódó elbeszélő. Az olvasót oly módon vezetik a szövegek, hogy végül a kitett jeleknek engedelmeskedve automatikusan kezd mögéjük, alájuk látni. Leginkább alájuk. Hiszen ezek a novellák, ha fentről indulnak, lent érnek véget, ha lentről indulnak, akkor még lejjebb. Remény létezik bennük, hogy valami jó történjen, de végül természetesen mégsem teljesül. A világ érthetetlen marad, az emberi viszonyok megoldatlanok. Mindezek ellenére a nihil - mint az igazán jó szövegek esetében - nem homályosítja az olvasás élményét. Kifejezetten jó olvasni a Pillanatragasztót, például, mert költészet is egyben: „Elképzelem, hogy saját kikapcsolt mobilom vagyok, és beleestem az avarba.” Vagy az elő-előkerülő groteszk, humoros helyzeteknek köszönhetően: „Már nem fiatal, de mégis bájos. Egy öregedő baba. Nagy rózsaszín virág van a feje búbján, mint egy műlovarnőnek.” Miközben mindenen megcsillan a mély beleérzés, mint például az IKEA kiállított szobáiban születésnapot tartó, Amerikáról álmodó - az amerikai álom kudarcát feltehetőleg információ hiányában elmulasztó - fiatal haj léktalan pár történetében. Két szeme van, mégis lát. Tóth Krisztina: Pillanatragasztó. Magvető, Budapest, 2014. 222 oldal. Értékelés: 8/10 Tóth Krisztina Pillanatragasztó Pillanatkép a Külön című előadásból - Kuklis Katalin és BenesTarr Csilla (Molnár Csaba felvétele) Jelenetek a suliban A Vekker Műhely színházinevelés-óráin megnyílnak a diákok JUHÁSZ KATALIN Érdekes színházat láttam a minap, ha egyáltalán jó ide ez a szó. Egy gimnáziumi osztályteremben ültem a sarokban, ás megpróbáltam láthatatlan lenni, hogy ne zavarjak. Nagy dolog ez, mert az osztályfőnök sem volt bent. Nincs kitiltva, de azért jobban szeretik, ha kint marad, tudtam meg a játszóktól. „A Vekker egy színházi nevelési műhely, amelynek célja élményalapú foglalkozásokon keresztül fejleszteni egyéneket és közösségeket, hogy azok önmagukat ismerő, nyitott, felelősségteljes részei legyenek a társadalomnak” - áll a honlapjukon. Kissé rejtélyes a megfogalmazás, úgyhogy nézzük, mi is történt az osztályteremben. A színészek egy élethelyzetet mutattak be: a 18. születésnapját ünneplő lány nem akar az anyjával „bulizni”, a szerelmével szeretné tölteni ezt a fontos estét. Az anya kiborul, összevesznek, a lány szedi a cók- mókját és elköltözik a fiúhoz, akit felkészületlenül ér ez a döntés. A jelenetek végén játszók és nézők megbeszélik a történteket. Olyan is van, hogy egy-egy szereplő fordul a közönség felé, és megkérdezi, mit csinált rosszul, hogyan kellett volna reagálnia. Aki tud jobbat, be is mutathatja, részt vehet a jelenetben. Izgalmas volt a sarokból figyelni, mennyire érdekli a srácokat egymás véleménye. Legalább annyira, mint ami a „színpadon” történt. Az iskolákat manapság elárasztják különböző programajánlatokkal, és mivel a hazai magyar pedagógusok sem tudják, mit takar a színházi nevelés fogalma, nem könnyű meggyőzni őket. Ahol viszont már járt a Vekker Műhely, oda általában visszavátják őket. „A komáromi ipariba például már harmadik éve járunk, a pozsonyi Duna utcai gimnáziumban is többször voltunk. Negatív visszajelzéssel még sehol sem találkoztunk. A foglalkozások két tanítási órát vesznek igénybe, és általában egy osztályközösség számára tartjuk őket, mivel fontos, hogy a részt vevő diákok jól ismeijék egymást. Sokszor kaptunk olyan visszajelzést a hátul helyet foglaló tanároktól, hogy azok a gyerekek is megnyílnak nekünk, akik az órákon általában csendben vannak ” - mondja Kuklis Katalin, a Vekker Műhely egyik „órásmestere”, akinek dokto- randuszként a tanítási dráma a témája, de amatőr színjátszó és néptáncos múltja is van. „Nem mi fogalmazzuk meg a fontos dolgokat. Főleg kérdezünk, összegezünk, rávilágítunk valamire vagy ütköztetjük a véleményeket. Úgyhogy a legtöbbet nem tőlünk tanulják a gyerekek, hanem egymástól.” Kuklis Katalin szerint olyan még nem volt, hogy a fiatalok ne nyilvánultak volna meg ezeken az alkalmakon, annak ellenére, hogy először találkoztak ilyen típusú előadással. „Már az elején elmondjuk nekik, hogy ebből az előadásból annyit visznek el, amennyit maguk is hozKuklls Katalin szerint negatív visszajelzéssel még sehol sem találkoztak (Képarchívum) zátesznek. Attól lesz kerekebb, komplexebb számukra is, ha aktívan részt vesznek benne, mert mi valóban kíváncsiak vagyunk a véleményükre. És úgy kell feltennünk a kérdéseket, hogy akarjanak válaszolni rájuk. Mert hiszen őket érintő témákkal foglalkozunk.” Eddig három Vekker-előadás született. A pályaválasztásról szóló Mi a pálya? címűt eredetileg közép- iskolásoknak készítették, idén azonban a 8-9. osztályosokat célozták meg vele. Sok olyan fiatallal találkoztak ugyanis, akik egészen más irányú középiskolába járnak, mint ami valóban érdekelné őket, mert alapiskolás korukban nem foglalkoztak tudatosan a jövőjükkel. Az általam látott, szülő-gyerek kapcsolatot feszegető Külön című foglalkozás improvizációkból állt össze. Az előadásokat Sereglei András színész-drámapedagógus rendezte, aki a budapesti Káva Kulturális Műhely munkatársa, és húszéves tapasztalta van a színházi neveléssel. Mivel többször vezetett színjátszó táborokat Szlovákiában, érdekelni kezdte a kétnyelvű közegben élő magyar fiatalok identitása, ezért Üres lap címmel saját műhelyében is létrehozott egy előadást ebben a témában. Ennek nyomán született a vekkeresek legfrissebb darabja, a Másik oldal, amelyben két hivatásos színész, Benes Tarr Csilla és Havasi Péter is szerepel. Ok azért csatlakoztak a színházi nevelési műhelyhez, mert legalább annyira élvezik a közönség interaktív jelen- létét^ mint a színészi feladatokat. A Másik oldal egy szlovákiai magyar fiúról szól, aki szeret focizni, és jelentkezett a zsolnai fociakadémiára, azaz vállalta, hogy színszlovák környezetbe kerül. Ezt az előadást felnőtt közösségeknek, például egyetemi kluboknak is ajánlják. Legközelebb Pozsonyban, az Ifjú Szivek Táncszínházban látható október 22- én, ahol beszélgetés is lesz a témában szociológussal, pszichológussal, filozófussal. A Vekker Műhely egyelőre ingyen kínálja foglalkozásait az iskoláknak, az ezzel járó költségeket pályázati támogatásokból fedezik. Nem titkolt vágyuk, hogy a jövőben hivatásszerűen szeretnék folytatni a tevékenységüket. Ez azonban Kuklis Katalin szerint a meghívó fél rugalmasságán és gazdasági kreativitásán is múlik. Próbálkoztak már a becsületkasszás módszerrel is (sikerrel): vagyis kitettek egy dobozt, és ha a diákok úgy érezték, értéket kaptak, a végén beledobhattak néhány eurót. Ebben is van némi nevelő célzat, hiszen a fiatalok értékszemléletét javítja, és önálló döntésre készteti őket. Megtanulják, hogy mindennek ára van, és a jó kezdeményezések is csak akkor működhetnek, ha van rájuk fedezet.
