Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)
2015-09-21 / 217. szám, hétfő
6 I KÜLFÖLD 2015. szeptember 21.1 www.ujszo.com Vatikán a menedék Hol fogadják be? (TASR/AP-felvétel) RÖVIDEN Külföldi túszokat engedtek szabadon Szanaa. A Jemenben harcoló húszi lázadók szabadon engedtek hat külföldi túszt, akiket több mint öt hónapig tartottak fogva a fővárosban, Szanaában. Húszi tisztségviselők tegnap bejelentették, három amerikai, két szaúd-arábiai és egy brit állampolgár nyerte vissza szabadságát. A hat külföldi tegnap repülőgéppel Ománba indult, melynek kormánya tárgyalásokkal érte el szabadon engedésüket. A húszi tisztségviselők nem indokolták meg, miért tartották fogva ezt a hat embert, akik egyike újságíró, és állítólag „illegálisan lépett be az országba”, s „anélkül dolgozott, hogy bejelentette volna a hatóságoknak”. (MTl/AP) 75 ellenzéki fegyveres Szíriában Bejrút. 75 mérsékelt ellenzéki fegyveres lépett be Szíriába, akiket az Egyesült Államok kiképzői készítettek fel az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni küzdelemre - közölte tegnap az Emberi Jogok Szíriái Megfigyelőközpontja emigráns Szíriái szervezet. A harcosok gépfegyverekkel felszerelt jármüveken lépték át a tö- rök-szíriai határt. Az ellenzékieket a török főváros, Ankara közelében képezték ki, s az észak- szíriai Aleppó tartományban fognak harcolni. Az US A évi 5400 Szíriái ellenzéki fegyveres kiképzését tervezte a négy és fél éve polgárháborúval küzdő Szíriával szomszédos Törökország és Jordánia területén. (MTI/afp/ap) 438 fegyveressel végeztek Kairó. Eddig 438 terroristával végeztek a Sínai-félsziget északi részében folyó terrorellenes hadjárat első két hetében - jelentette tegnap az egyiptomi sajtó. Biztonsági források szerint a kormányerőknek sikerült ellenőrzésük alá vonniuk az Iszlám Állam (IÁ) helyi ágának főhadiszállását magába foglaló al-Dzsumejei körzetet, melyet több mint száz harci járművel rohantak le, és több tucat fegyveressel végeztek, (MTI) Irán tartja magát a megállapodáshoz Teherán. Irán tartja magát a nukleáris programjáról szóló megállapodáshoz és szeretné, ha nem lennének többé vitás pontok -jelentette ki tegnap Teheránban az iráni elnök a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával tartott találkozón. Haszan Róháni az Amano lukijával folytatott megbeszélésen hangsúlyozta, Irán, jó szándékát bizonyítva, alkalmazni fogja az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét, mely lehetővé teszi a NAÜ ellenőreinek, hogy könnyebben, akár bejelentés nélkül is megvizsgálhassák az ország nukleáris létesítményeit. (MTI/AFP/AP/dpa/EFE/Hszinhua) Kábítószer-kereskedők is áttértek az embercsempészetre ÖSSZEFOGLALÓ Vati ká nváros/Bécs/Berl i n/Lon- don. Négyfős Szíriái családot fogadott be a Vatikán. Ausztriába beengedtek száz menekültet. A németek nagy része támogatja a szigorúbb határellenőrzést. Példátlan méreteket ölt az embercsempészet. Szír család a Vatikánban A háború elől hazájából elmenekült négyfős szíriai családot fogadott be a Vatikán - jelentette be pénteken a pápai alamizsnahivatal. A damaszkuszi kétgyerekes családot a Vatikán tulajdonában levő lakásban helyezték el a Szent Péter tér közelében. Ferenc pápa szeptember 9-én felszólította egyházát az Európába érkező bevándorlók befogadására. Utána jelentette be a Vatikán, hogy befogad két bevándorlócsaládot. Á szír családot a pápai állam területén levő Szent Anna-plébánia közössége segíti. A család tagjai menekültkérelmet nyújtanak be az olasz hatóságoknak, ami azt jelenti, hogy a következő hat hónapban a szülők nem vállalhatnak munkát. Ezért fél évig a vatikáni plébánia közössége támogatja őket. A Vatikán által segített másik bevándorlócsalád még nem érkezett meg Rómába. Beutazhattak Ausztriába Beutazhatott Ausztriába tegnap délelőtt az a mintegy száz, Szlovénia felől érkező menekült, akiktől a belépést aznap hajnalban még megtagadták az osztrák hatóságok - közölte a Caritas segélyszervezet vasárnap. A menekülteket a stájerországi Spielfeld befogadóállomásán látták el, itt a Vöröskereszt csaknem tíz sátrat állított fel. A migránsok, akik menedékjogi kérelmet nem akartak benyújtani és akiknek utazási dokuA katolikus egyházfő arra biztatta Barack Obama amerikai elnököt és Raúl Castrót, a kubai államtanács elnökét, hogy az elkezdett úton továbbhaladva tegyék teljesen normálissá a két ország viszonyát. Havanna. Ferenc pápa beszédében a megbékélés mintapéldájának nevezte az amerikai-kubai viszonyban elkezdődött enyhülést, amelyet a havannai repülőtérre érkezésekor, a tiszteletére rendezett fogadáson mondott szombaton. Ferenc pápa közvetített azokon a titkos tárgyalásokon, amelyeknek célja a két egykori hidegháborús ellenfél közötti diplomáciai kapcsolatok újrafeÍvétele volt. Ez idén meg is történt. Az egyházfő azt mondta: szeretné, ha szavai eljutnának azokhoz is Kubában, akikkel „különböző okokból” nem fog tudni találkozni holnapig tartó szigetországi látogatásán. Ezzel nyilván a politikai foglyokra és a kubai átlagemberekre gondolt. mentumaik sem voltak, Spielfeldnél akarták első alkalommal is átlépni a határt tegnap hajnalban. Határellenőrzést akarnak Németországban a lakosság többsége támogatja a határellenőrzés ideiglenes visszaállítását egy tegnap ismertetett felmérés szerint. A határellenőrzésért is felelős szövetségi rendőrség az utóbbi napokban kevesebb menedékkérőt vett nyilvántartásba, de azzal számol, hogy a következő napokban ismét többen érkeznek. A YouGov közvéleménykutató intézet felmérése alapján a német lakosság 51 százaléka egyetért azzal, hogy Németország és több más európai ország ideiglenesen visszaállította a határok ellenőrzését a beutazó menedékkérők nagy száma miatt. További 27 százalék inkább jó, mint rossz intézkedésnek tartja ezt. Teljesen rossz elgondolásnak a lakosság mindössze 11 százaléka tartja a határellenőrzés visszaállítását, és 5 százalék szerint az intézkedés inkább elhibázott, mintsem hasznos. Raúl Castro üdvözlő beszédében dicsérte a pápát azért, hogy rendszeresen bírálja a fennálló gazdasági világrendszert, amely szerinte „globalizálta a tőkét, és bálványává tette a pénzt”. Kijelentette, hogy a kubai kommunista kormány „igazságos társadalmat és társadalmi igazságot” teremtett. Köszönetét mondott az egyházfőnek az Egyesült Államok és Kuba közötti közvetítésért.. Felszólította Washingtont, hogy vessen véget a Kuba elleni kereskedelmi embargónak, és számolja fel a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszpontot. Az AP hírügynökség szerint meglepő, hogy a pápa sürgette az amerikai-kubai viszony enyhítésének folytatását, hiszen a Vatikán hetekkel ezelőtt biztosítékot adott arra, hogy Ferenc nem beszél politikáról kubai és egyesült államokbeli látogatásán. A kubai vezetők különösen azt nem szeretnék, ha a pápa az emberi jogok ottani érvényesüléséről vagy arról beszélne, hogy kívánatos volna a katolikus egyház szabad működése a hivatalosan ateista és kommunista országban. Fe30 ezer embercsempész Az Europol vezetője szerint példátlan számban telepedtek rá a szervezett embercsempész bandák az európai migrációs hullámra. Rob Wainwright, az EU-országok hágai székhelyű rendőri együttműködési szervezetének igazgatója - aki korábban a brit elhárításnál (MI5) a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni ügyosztályt vezette - a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak elmondta: olyan bűnözői csoportok is áttértek az embercsempészetre, amelyek kábítószer-kereskedelemmel foglalkoztak. Wainwright 30 fős ügyosztályt hozott létre az Europol- ban a migránsválság mögött meghúzódó szervezett bűnözői csoportok felderítésére, de az embercsempészet olyan méreteket öltött, hogy az új csoportot elöntötte a rázúduló ügyek puszta tömege. Az Europol becslése szerint az Európába irányuló ember- csempészetben legalább 30 ezren vesznek részt, és egy-egy ember- csempész banda hetente több százezer dollárt keres. (MTI) renc pápa - két elődjéhez hasonlóan -nem találkozik ellenzékiekkel. Beszédében az egyházfő nem szólt nyíltan az emberi jogokról, de azt mondta: imádkozik Kuba védőszentjéhez, az El Cobre-i Irgalmas Szűz Máriához, hogy „minden kubai gyermek és e szeretett nép elnyerje az igazságot, a békét és a szabadságot”. Ferenc pápa tegnap miSzoros eredmény várható Athén. Helyi idő szerint tegnap reggel hét órakor (középeurópai idő szerint hat órakor) megnyíltak a szavazóhelyiségek és megkezdődtek a várhatóan szoros eredménnyel záruló előre hozott parlamenti választások Görögországban. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint csupán egy hajszállal, de az előző, januári voksoláson győztes baloldali Sziriza szerezheti a legtöbb szavazatot, megelőzve a konzervatív ellenzéki Új Demokráciát. Önmagában vélhetően nem tud kormányt alakítani a párt, a héten újabb koalíciós tárgyalások indulhatnak. Az Új Demokrácia vezetője, Evangelosz Meimarakisz közölte, nemzeti egységkormány létrehozására is hajlandó lenne, mert csak ezzel lehetne garantálni az EU 86 milliárd eurós legutóbbi mentőprogramja fejében vállalt reformok végrehajtását. Alekszisz Ciprasz augusztusban lemondott exkor- mányfö, a Sziriza vezetőj e ezt egy korábbi tévévitában kizárta. Azt mind a két pártvezér leszögezte: eleget tesznek az országnak nyújtandó legújabb, 86 milliárd eurós nemzetközi pénzügyi segélycsomag feltételeinek. Á voksoláson közel 10 millió szavazó járulhatott az urnák elé közép-európai idő szerint este nyolcig. A 300 fős athéni törvényhozás 250 tagját arányos rendszerben választják meg, a maradék 50 helyet a győztes párt kapja. Az újabb, egy éven belül más a második előre hozott választást az váltotta ki, hogy Ciprasz a Szirizán belüli ellentétek miatt egy hónapja lemondott. A párt januárban a nemzetközi hitelezők által megkövetelt megszorítások felmondásának ígéretével jutott hatalomra, de kénytelen volt aláírni egy újabb, szigorú feltételeket szabó mentőcsomagot. Ez megosztotta a Szi- rizát, melynek balszámya kivált a pártból. (MTi/AFP/dpa) sét celebrált Havanna központjában, a Forradalom terén. A rendőrség 30-40 ellenzékinek nem engedte meg, hogy részt vegyen az istentiszteleten. Á kubai őrző-védő szolgálat legalább három embert letartóztatott, akik valószínűleg röplapokat akartak osztogatni a térbe torkolló utcákon. Tiltakozásuk oka egyelőre ismeretlen. (MTI/AFP/AP) Ferenc pápa a megbékélés mintapéldájának nevezte az amerikai-kubai enyhülést Az egyházfő imádkozik Kuba védőszentjéhez, az El Cobre-i Irgalmas Szűz Máriához, hogy „minden kubai gyermek és e szeretett nép elnyerje az igazságot, a békét és a szabadságot" (TASR/AP-felvétel)