Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)

2015-09-05 / 205. szám, szombat

www.ujszo.com I 2015. szeptember 5. SZOMBATI VENDÉG I 9 Pasolini után sebzett sólyom Mauer Milán: „Egyensúlyban érzem magam. A helyemen vagyok, és ez teljesen rendbe hozta a lelkem..." SZABÓ G. LÁSZLÓ ő táncolja az ifjú Pier Paolót Szamán Béla rendezésében és Nemes Zsófia koreográfiájá­ban, a P. P. Pasoliniprojektben. Ő a bekötött szemű Sólyom Frenák Pál „madárintézeti" Birdie-jében. Ő kapta meg idén szakmája egyik legrangosabb elismerését, a Fülöp Viktor-díjat. Mauer Milán jól startolt a pályán. Pécsről indult, Uhrik Teodóra, a Kossuth-díjas balerina utolsó osztá­lyából, aztán egy évig a németorszá­gi Augsburgban táncolt, majd Mis­kolcra szerződött. Onnan hívták Bu­dapestre, a P. P. Pasoliniprojektbe, de azóta már a Frenák Társulat tagja. Musicalszereplőként kezdett, mégis táncművész lett. Kevésnek találta az éneklést? Semmi elképzelésem nem volt, hogy mit kezdjek magammal. Tizen­egy éves koromtól tizenötig az Oli­vérben játszottam a Pécsi Nemzeti Színházban. Ott látott meg Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója, s az ő tanácsára felvételiztem a művészeti szakközépiskolába. Eredetileg sima gimnáziumba mentem volna. Tizenöt évesen beállni a balett- rúd mellé nem késő egy kicsit? Kovács Zsuzsanna mestemőm látta a mozgásomat az Olivérben, és úgy gondolta, velem érdemes foglal­kozni. A felvételimnél is ott volt. De miután bekerültem az évfolyamba, fel kellett nőnöm arra a szintre, ahol a többiek voltak, akik korábban kezdtek el táncolni. Facsart is a mes- temő rendesen, néha fájt is, de túlél­tem. Végig humánus volt hozzám. Kijelölte az utat, s én arról egyetlen percre sem tértem le. Hajlékony vol­tam mindig, az improvizálás pedig nem okozott gondot. A negyedik év után Németor­szágba került. Hogyan? Apám testvére, a nagynéném in­tézte. A nagybátyámmal együtt el­döntötték, hogy cserébe a jó érett­ségi bizonyítványomért megaján­dékoznak azzal, hogy beíratnak az augsburgi balettakadémia három­hetes nyári kurzusára. Ők fizették az egészet. Az iskola igazgatója aztán, látva a hozzáállásomat, megkér­dezte, volna-e kedvem még egy évig oda járni. Akkor már az itthoni nagymamám, anyukám édesanyja támogatott. Nem volt olcsó az ottlé­tem. Csak a tandíj havonta 300 eu­róbakerült. Nagynéni, nagybácsi, édesanya, nagymama. Édesapa? Elváltak a szüleim. Bennem ez na­gyon mély nyomot hagyott. Sokáig fel sem tudtam dolgozni, hogy apa elment, kiköltözött Németországba, és új családja lett. Igazából nem je­lentettem neki semmit. Négyéves korom óta semmibe voltam véve. Később én akartam felvenni vele a kapcsolatot, de bárhogy próbálkoz­tam, bármilyen szinten, egyszerűen eltolt magától. S amikor felvették az augsburgi balettiskolába? Azután kezdtünk közeledni egy­máshoz. Addig csak karácsonykor találkoztunk. Hazajött a szüleihez, az én nagyszüleimhez a faluba, Me- csekjánosiba, átmentem hozzájuk, de akkor sem beszélt velem. Adott egy borítékot, az volt az ajándék. Teljesen elzárkózott tőlem. Nekem ez nagyon fájt. Sírtam. Németor­szágban élő nagynéném szorgal­mazta, hogy igazi kapcsolat legyen köztünk. Mindenkit ő kap össze a családban, apámra is elég nagy be­folyással van. Már kint voltam Augsburgban, húsz kilométerre lak­tunk egymástól, apám azt mondta, jó, akkor majd menjünk el valahova, csak hozzájuk ne! A felesége nem akarta, ő pedig nem ellenkezett vele. Mentünk sétálni vagy autózni, a nagynénémmel együtt. Apám befele forduló ember, keveset beszél. Ér­zelmeket soha nem láttam rajta. Nem mutat ki semmit. Nagyobb dolgok később sem történtek. Havonta egy­szer elmentünk az unokaöcsém fo­cimeccsére, vagy fagyizni. Mecsekjánosit hol keressem a térképen? Pécs közelében. Kétutcás sváb fa­lu. A nagyszüleim is svábok. Két csepp roma vér? Nyolcvan százalékban sváb, a ma­radék szláv. Anyukámnak van olyan sötét szeme, mint nekem, a kreol bő­römet pedig a papámtól örököltem. Egyébként mindenki kék vagy zöld szemű a családban, a nagymamámék pedig vörös hajúak és fehér bőrűek. Menjünk vissza Augsburgba. Letelt az ottani egy év. Utána még egy évre ott maradtam, szerződtetett az ottani balettegyüttes. Fel voltam készülve rá, hogy klasszi­kus balettekben fogok táncolni, Augsburgban viszont főleg neo­klasszikus darabok voltak műsoron. Miben aratta a legnagyobb si­kerét? A Dorian Grayben. Lesérült az egyik lány, én vettem át a szerepét. A prostit. Női paróka, rózsaszín ruha, magas sarkú cipő, smink. Teljesen más színt kapott a figura. Groteszk lett. A közönség imádta, nekem pe­dig izgalmas feladat volt. Amikor hazaköltözött, hogyan váltak el egymástól az édesapjával? Egyszer még találkoztam vele, az­óta semmi. De írt a Facebookon, hogy nagyon büszke rám. Ez elmondha­tatlanuljólesett. Képeket látott a Pa- soliniprojektből, és cikkeket is olva­sott rólam. A téma felett szerencsére átsiklott. Az nem nagyon tetszett volna neki. Egy huszonegy éves fiúra mivel hat ma Pasolini? Az első, amit láttam tőle, a Saló, avagy Sodorna 120 napja volt. Imád­tam. Abban minden megvan, ami egy jó filmhez kell. Az Ezeregyéjszaka virágát is megnéztem már, a többi filmjével együtt. Drámái közül az Or­gia lett a kedvencem. Iszonyatosan jó darab. Férfi és nő, egy végét járó kapcsolat... eszméletlen, ahogy leír­ja. Én tizenhattól húszéves koráig személyesítem meg Pasolinit, miután kitagadják a falujában, és menekül­nie kell Rómába. Értem a gondolata­it, közel áll hozzám a világa, a hatal­mas szexuális vágya. Fél éve táncolt a Miskolci Balett­ben, amikor Szemán Béla és Ne­mes Zsófia kiválasztotta a fiatal Pier Paolo szerepére, de a bemu­tató napján már tudta, hogy Fre­nák Pál érdeklődik ön iránt. Kihalászott magának a neten. Egé­szen pontosan: Nelson, az ő kubai táncosa látott rólam képeket, videó­kat, és figyelmébe ajánlott Palinak. Ő pedig érdekesnek talált, és elhívott egy bemelegítő gyakorlatra a Tricks & Tracks egyik előadása előtt. Addig mennyit tudott a társu­latról? Pécsen láttam az InTimE-ot, a k.Rusht, a Fiúkat. Elérhetetlen álom volt számomra, hogy egyszer velük táncolhassak. A mestereim mindig azt mondták, hogy felesleges oda­menni egy koreográfushoz, és el­mondani neki, hogy vele szeretnék dolgozni. Majd ő megtalál, ha kel­lek neki. Szerencsés vagyok. Ve­lem pontosan ez történt. Pali felhí­vott. Eszméletlen érzés volt. Na­gyon sűrűnek láttam az életem. Ha­zajöttem Augsburgból, leszerződ­tem Miskolcra, ahol aztán komoly változás történt a vezetésben, így minden gond nélkül eljöhettem, Palinál megfeleltem, és azonnal közölte velem, hogy a következő darabjában számol velem. Nekem ez sokkszerű élmény volt. A Paso­liniprojekt voltaképpen kiragadott egy kőszínházi közegből, megta­nultam létezni egy független társu­latnál, ahol saját magamról kellett gondoskodnom, sőt nekem kellett beszereznem mindent, amire a sze­rephez szükségem volt. Azon a bizonyos bemelegítő gyakorlaton, amikor először állt be a társulat táncosai közé, Frenák Pál mire volt kíváncsi? Elsősorban arra, hogy mire va­gyok képes a többiekkel. Palinak az is nagyon fontos, hogyan érintem meg a partneremét. Például Nelson Reguerát, aki Pali figyelmébe ajánlotta. Nelson miatt nagyon izgultam. Csodálom őt. Felnézek rá. Nekem ő a csúcs Palinál. Szeretnék felnőni hozzá. Pali mellett ő a másik mes­terem. Megmutatja, hogyan lehetek jobb, hogyan csináljam meg azt, amit ő, hogyan érjem el, amit sze­retnék. Ezen a pályán minden pil­lanatban tanulni kell. Nincs kifor­rott táncos. Aki annak képzeli ma­gát, vége. A próba legnehezebb pillanata­in, amikor hideget-meleget egy­szerre kap, mivel lendíti át magát? Én mindent végigviszek, soha nem adom fel. Minél nehezebb a feladat, számomra annál élvezetesebb. Ki­tartó vagyok. Pali módszere, stílusa, koreográfiái rendszere teljesen át­formált. Amióta vele dolgozom, sokkal jobban érzem magam. Nála nincs hierarchia, mint másutt. Min­denkit ugyanarról a-pontról indít. Nála más az energia is, ami a pró­bateremben van vagy a színpadon, előadás közben. Elég egymásra néznünk, a tekintetekből is építkez­ni tudunk. Pali kritikája is csak előbbre visz bennünket. Hatalmas fordulópont az életemben, hogy le­szerződtetett. Nagyon megérzi a teste, ha egyik napon a Pasoliniprojektet, a má­sikon pedig a Birdie-t táncolja? Három nappal a Birdie bemutatója előtt Pasolinit táncoltam. Teljes stresszben álltam a színpadon, időbe telt, míg felengedtem. Más lett a mozgásvilágom. Palinál másfajta energiákat kell geijesztenem. Családtagjai közül ki látta a Birdie-ben? Édesanyám mindenben megnéz. Még Németországba is kiutazott, hogy láthasson. A Birdie is nagyon tetszett neki. Sírt a szólónál, amikor Sólyomként úgy táncolok, hogy a fe­jem gézzel be van kötve, és nem látok semmit. Azt mondta, az valami csoda volt. Édesanyám és az anyai nagy­mamám a két legbiztosabb pont az életemben. De apám nagyszülei is tá­mogatnak, mellettem állnak. Nagy­nénikben, nagymamamákban na­gyon kegyes hozzám a sors, csak apu hiányzik. Ott óriási kilengést látok. Kamaszkoráig volt valamiféle rendszer az életében? A rendszer tizenöt éves koromban kezdődött, amikor bekerültem a művészeti középiskolába. De előtte sem jártam ki játszani. Öt évig he­gedültem, énekeltem, zeneórákat vettem. Minden napom be volt táb­lázva, de egyáltalán nem bánom, hogy ilyen telített évek vannak mö­göttem. Egyetlen szóval megfogalmaz­ható, amit most, huszonegy évesen a Frenák Társulatban él meg? Szabadságérzet. Nem is vágyom többre vagy valami másra. Egyen­súlyban érzem magam. A helyemen vagyok, és ez teljesen rendbe hozta a lelkem. Megnyugodtam. Megmu­tathatom, milyen is vagyok valójá­ban. Palinál nem kell másvalaki bő­rébe bújnom, mint ezt megelőzően, más együtteseknél. Nála a saját fáj­dalmaimat, a saját örömeimet, a saját lelki világomat kell belevinnem minden mozdulatomba. Ez a leg­több, amit adhatok, hiszen végig igaznak kell lennem. A test nem ha­zudhat. Erre is Pali tanított meg. Ezért mondom, hogy egészen rendkívüli az ő művészete. S a Fülöp Viktor-díj? Biztatás. Csodás visszajelzés. A legjobbkor kaptam. Épp akkor indul­tam a Birdie-vel. Szárnyakat adott, és most repülök. „Megmutathatom, milyen is vagyokvalójában..." (TaiabérTamásfeivéteie)

Next

/
Oldalképek
Tartalom