Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)
2015-09-28 / 223. szám, hétfő
4 I Szégyen! KOCÚR LÁSZLÓ A „tervek” szerint ma állt volna bíróság elé Zsák-Malina Hedvig. 2006. augusztus 26. óta kilenc év telt el. Ennyi évet tettek tönkre (egyelőre!) egy ember, egy fiatal nő életéből. Ez a születéskor várható élettartammal számolva egy nő statisztikailag valószínűsíthető élethosszának.több mint egytizede. Ennyi idő alatt sikerült - hathatós főügyészségi „közreműködéssel” - bírósági szakaszba juttatni egy banálisnak induló ügyet. A per, melynek nyitánya most a vádlott édesanyai teendői miatt elmaradt, a szlovákiai igazságszolgáltatás helyzetét ismerve bármeddig eltarthat, hazai, majd esetleg nemzetközi fórumokon. Igazából, az eddigi fejlemények ismeretében azon se lepődhetnénk meg, ha már az ítélet is meg lenne írva valahol... ANyitrai Járásbíróságon valószínűleg egy koncepciós perre számíthatunk. Azonban, az ötvenes évektől eltérően, ebben most talán - a körülményekhez képest, persze - van valami jó is. Szlovákiában a büntetőperek nyilvánosak, így a védelemnek újfent lehetősége lesz rámutatni az egész vizsgálat fonákságaira, célzatosságára, koncepciós voltára és ellentmondásaira. Mindebből akad jócskán, ám kilenc év távlatából ezek megkopnak, elvesznek az összefüggések. Ki emlékszik már rá - természetesen a szenvedő alanyon és „társterhelt” családján kívül -, hogyan zajlottak az első kihallgatások; mi került a jegyzőkönyvekbe és mi nem; hogyan és milyen fotóalbumot lapozgattak ismeretlen nők Hedvig mellett a buszon; csak az orvos szakértői eredmények körül milyen hosszú, évekig tartó, zavaros, sosemvolt szakértőket is megszólaltató huzavona zaj lőtt stb. A hatnaposra tervezett tárgyalás lehetőséget teremt ezek újbóli, strukturált összefoglalására és kommunikálására. Kb. ennyi a jó, ami eszünkbe jut a tárgyalásról. Ettől elvonatkoztatva Szlovákia szégyene, hogy erre a tárgyalásra valamikor egyáltalán sor kerül. Szégyen, hogy áldozatból gyanúsítottat, majd vádlottat csináltak. Szégyen, hogy Zsák-Malina Hedvignek kell a vádlottak padjára ülnie, miközben bántalmazói azóta is szabadon jámak-kelnek, azt se tudjuk, kik azok. Szégyen, hogy az egész államgépezet összezárt egy, még csak a felnőtt lét kapujában álló lány ellen. Szégyen, hogy az üggyel kapcsolatba kerülő rendőrök és ügyészek között egy sem volt, aki azt mondta volna, hagyjuk ezt az egészet, mert marhaság. Szégyen, hogy a miniszterelnök - aki azóta megint miniszterelnök lett - egyenes adásban rágalmazta őt (azóta hány, folyamatban levő büntetőügy kapcsán tartott sajtótájékoztatót?). Szégyen, hogy a zaklatásoknak utóbb családja, gyermekei is szenvedő alanyai lettek. Szégyen, hogy mindez odáig fajulhatott, hogy Hedvig hazát kényszerült váltani. És hogy mindez azt követően történt, miután az állam elismerte, Zsák-Malina Hedvig alapvető jogai sérülhettek az eljárás során (azt nem voltak hajlandók elismerni, hogy sérültek, csak hogy sérülhettek). És azért pironkodjunk mi, szlovákiai magyarok is, hogy 2014. április 30-áig kellett várni, amíg közösen kiálltunk érte. Valószínűleg az sem véletlen, hogy a tárgyalást, hogy, hogy nem, éppen akkorra tűzték volna ki, amikor a parlamenti választások már az ajtón kopogtatnak. A téma 2006-ban is jól jött a politikai hatalomnak, akkor hatalma megszilárdításához használta a nacionalista húrok pengetését, a magyarellenes indulatkeltést, most pedig a vágyott hatalom újbóli megszerzéséhez jöhet jól, amolyan segédeszköz gyanánt. Hát még ha 2016 márciusa előtt ki lehetne jelenteni Hedvigről, legalább első fokon, hogy bűnös. Arra remek kis, „mi már kilenc éve megmondtuk” kampányt tudnának építeni, és valószínűleg mindent meg fognak tenni, hogy ez így történjen. A hatalom saját, alantas céljai érdekében eszköznek használja Zsák- Malina Hedvig életét. Amelyből neki is csak egy van, amelyet neki „eközben” élnie kell, és amelyből már megterheltek kilenc évet. A bírósági ítélet ebből a szempontból irreleváns, még akkor is, ha nem a kaliňákok igazát, hanem Hedvig igazát mondaná is ki. Hedvig már kilenc éve ártatlanul bűnhődik, és ezt semmilyen pecsétes papír nem tudja visszacsinálni. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 2015. szeptember 28.1 www.ujszo.com Kibocsátás Meg tudjuk mondani, mennyi káros anyagot termel egy autó? VERES ISTVÁN B iztosan voltak, akiket meglepett a Volks wa- gen-botrány. Kiderült, hogy az autók károsanyag-kibocsátási szintje nem pont úgy néz ki, mint ahogy eddig hittük. Vagyis inkább hitték, akiket ez érdekelt. Azért írok autókat, és nem Volkswageneket, mert nem sokkal később a BMW is bevallotta, hogy tud a jelenségről. És ha már a németek bevallják, akkor sejthető, hogy a kevésbé szívbajos autógyáraknál mi lehet a helyzet. Ráharaptunk tehát a hírre, annál is inkább, mert végre történik valami fontos és érdekes, aminek nincs köze a menekültekhez. Fontos? Dehogy fontos. Tudunk mondani legalább egy embert a környezetünkben, aki annak alapján vásárol autót, hogy az adott jármű mennyi környezetre káros anyagot bocsát ki? Nem tudunk. Meg tudjuk mondani, hogy az egyes autómárkák vagy típusok mennyire szennyezik vagy nem szennyezik a környezetet? Nem tudjuk. Érdekel minket? Nem érdekel. El tudjuk képzelni, hogy azért ne vegyünk meg egy jó állapotban levő Volkswagent kedvező áron, mert kiderült, hogy a cég szakemberei kicselezték a károsanyag-kibocsátást ellenőrző rendszert? Nem tudjuk elképzelni. Néhány éve a lóhúsbot- rányban sorra buktak le a gyártók: ebben is találtak lóhúst, meg amabban is. Érdekel ma ez valakit? Nem. Az eset viszont szépen rámutat egy jelenségre, amely átszövi az egész fogyasztói szférát: valahol valamikor valakik megállapítottak bizonyos értékeket, amelyek felett egy bizonyos anyag előfordulása már károsnak számít. Fontos a megfogalmazás: nem „káros”, hanem „károsnak számít”. Szóval nem azt tekintjük károsnak, ami káros, hanem ami annak számít az adott képlet szerint. Az adott képletet, az értékhatárokat és az ellenőrző műszereket pedig emberek alkották, és emberek dolgoznak velük. Időnként pedig kiderül valami, amin meglepődünk, mint most a Volkswagen esetében. Aztán az egészet agyunk „hogy mik vannak!” feliratú dobozába pakoljuk, és már meg is bocsátottunk mindenkinek, hiszen ők is csak emberek, és ha bennünket fizettek volna le, mi is ezt tettük volna a helyükben. Vagyis nem tudunk rájuk haragudni. Néhány éve a lóhúsbotrányban sorra buktak le a gyártók: ebben is találtak lóhúst, meg amabban is. Érdekel ma ez valakit? Nem. De legalább lemondott a Volkswagen vezetője. Egy közép-európai vállalatnál valószínűleg nem így jártak volna el, hanem kiadtak volna egy nyilatkozatot, hogy a mulasztást okozó alkalmazott magánvéleménye okozta a hibát, azzal pedig a vezetőség nem azonosul. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Függetlenségi törekvések Spanyolországban Katalónia, Baszkföld ós Galícia az a három autonóm közösség Spanyolországban, ahol a legerősebbek voltak az elszakadási törekvések a 20. században, de most csak a katalánoknál van ennek jelentős támogatottsága. A Franco-diktatúra (1939-1975) elnyomta a nemzetiségi törekvéseket. A demokratikus átmenet után, 1978-ban az új alkotmány 17 autonóm közösségre osztotta az országot, ám mindegyik egyedi státusszal rendelkezik, vagyis nem egyforma önállósággal bírnak. Baszkföldnek például saját adórendszere van, Kataló- niának nincs. A pénzügyi függőség az egyik legfájóbb a katalánoknak. Katalónia A diktatúra után, 1980-ban a Konvergencia és Unió pártszövetség került hatalomra, és Jordi Pujol elnök irányításával 23 évig maradt az autonóm közösség élén. A politikus azt vallotta: Katalónia nemzet állam nélkül, a spanyol nemzet része és nincsenek kiválási törekvései. A nagyobb autonómia azonban mindig foglalkoztatta a katalánokat. 2006- ban a katalán kormány a korábbinál nagyobb nyelvi, pénzügyi és politikai önállóságot követelt. Az újrafogalmazott autonómiát népszavazáson fogadták el. A spanyol alkotmánybíróság 2010-ben ezek jó részét visszavonta, például azt, hogy Katalónia külön nemzet és a spanyol legfelsőbb bíróság nem illetékes a katalán bírósági eljárásokban. Ez olaj volt a tűzre: a függetlenség iránti vágy azóta egyre erősödik, és csak fokozta a gazdasági válság. A 2010-ben ismét hatalomra kerülő Konvergencia és Unió függetlenségről szóló népszavazás kiírását kezdte szorgalmazni. Tavaly november 9-re kiírták a népszavazást, amelyet azonban a spanyol kormány az alkotmánybíróságon támadott meg, ezért nem hivatalos, hanem alternatív referendumként tartották meg. A résztvevők többsége az önállóságra voksolt, de a spanyol kormány szerint az alacsony részvétel épp az emberek ellenkező szándékát jelzi. A katalán kormány ezután döntött úgy, hogy előre hozott választásokat tart, és ha nyer, elindítja az elszakadási folyamatot. Baszkföld Baszkföldön válaszul a Franco- rezsim elnyomására szeparatista mozgalmak alakultak. A legismertebb és legkegyetlenebb az ETA (Baszkföld és Szabadság), amely 1959-ben azzal a céllal jött létre, hogy kivívja a független baszk államot. A szimbolikus jellegű akciókat, mint a baszk zászló kitűzése, 1968-ban váltotta fel az erőszak. Több mint 800 ember haláláért tartják felelősnek őket. Célpontjaik politikusok, újságírók, értelmiségiek, üzletemberek voltak. Spanyolország demokratizálódásakor az ETA két részre szakadt: politikai szárnya csatlakozott az Eus- kadiko Ezkerra (Baszkföldi Baloldal) mozgalomhoz, másik része maradt a fegyveres harcoknál. 2011-ben bejelentette, hogy felhagy a támadásokkal, utolsó vezetőit a napokban tartóztatták le Franciaországban. Az ETA aktivistái közül többen fontos politikusai lettek az 1978-ban alakult baloldali nacionalista pártnak, a Her- ri Batasunának (Népi Égység). A Ba- tasuna mindig is tagadta, hogy köze lenne az ETA-hoz, 2003-ban a spanyol hatóságok mégis betiltották. Am a fegyveres csoportok elvesztették a tömegek támogatását, ma a baszkok többsége elutasítja az erőszakot. Az utóbbi években a demokratikus függetlenségi mozgalom kapott erőre. Juan Jósé Ibarretxe baszk elnök 2006- ban nyújtotta be a spanyol kormánynak a távlati szuverenitást célzó tervet, amely egyfajta társulásként kapcsolná Spanyolországhoz a régiót, de a javaslatot elutasították. 2008 októberében népszavazást akartak tartani a függetlenségről, a spanyol alkotmánybíróság azonban alkotmányellenesnek minősítette azt. Felmérések szerint a baszkok többsége nagyobb önállóságot szeretne, de csupán ötö- düket foglalkoztatja az önálló állam gondolata. Galícia Galíciában a nacionalista mozgalmakat a diktatúra szintén elnyomta, de a demokratizálódás után megalakult mérsékelt nacionalista politikai szervezetek nem szereztek jelentős támogatottságot, és ma se komoly politikai tényezők. (MTI)
