Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)
2015-09-25 / 221. szám, péntek
8 I KULTÚRA 2015. szeptember 25.1 www.ujszo.com Az ember és az embertelenség képei Ruanda és Izrael, a Gulag, a Majdan és az elveszett Antarktisz a Színházi Nyitra nemzetközi fesztiválon LAKATOS KRISZTINA Nyitra. A lengyelek Apokalipszisével tegnap felgördült a függöny a Színházi Nyitra fesztiválon. Jövő keddig a 4 hazai produkció mellett további 8 külföldi, nemzetközi szemléket megjárt előadást láthat a következő napokban a közönség. Ezek jelentős része a politikai színház fogalmát értelmezi újra, miközben a színház és más médiumok fúziójának a lehetősógeit is vizsgálja. A Politikai Gyilkosságok Nemzetközi Intézetének égisze alatt született, Az uszító rádió című német-svájci projekt egy rádióstúdiót állít a színpadra. A nézők fülhallgatón keresztül hallgathatják az adást: előbb a kilencvenes évek slágerei szólnak, majd hirtelen konkrét térbe, konkrét időbe kerülünk. 1994- be, Ruandába, amikor és ahol a kormánypárti RTLM rádió precízen előkészíti, elindítja és levezényli az utóbbi évtizedek legnagyobb népirtását. Milo Rau, az előadás rendezője a korabeli felvételekből és a Ruandái Nemzetközi Büntetőtörvényszékjegyzőkönyveiből állította össze az előadás szövegét. Más eszközökkel, de ugyanezt a tapasztalatot közvetíti Dorothée Munyaneza Szombat a rádióval című előadása is. A ruandai származású, francia-brit énekes és táncos a mozdulatok, a zenei improvizációk nyelvén meséli el családja sorsát, saját gyerekkorát a mészárlások idején. Ukrajnából Rómeó és Júlia rockkoncertbe ágyazott modem kori története érkezik a Színházi Nyitrára. Szasko Brama R+J című darabjának helyszíne természetesen a Majdan, a két család a barikád ellentétes oldalán áll, a két fiatal főhős pedig szeretné megérteni, mi vezetett polgár- háborúhoz a hazájukban. Az uszító rádió című svájci-német projekt egy rádióstúdiót állít a színpadra. Döbbenetes erővel mutatja be, hogyan készítette elő és vezényelte le az 1994-es ruandai népirtást a kormánypárti RTLM adó. (Képarchívum) Jelenet az izraeli Arkadi Zaides Archív című produkciójából: a háttérben a média sugározta képek, az előtérben a táncos-koreográfus, aki egyre intenzívebben a történések részévé válik Lesz orosz produkció is a fesztiválon: a moszkvai Drámalabor Borisz Pavlovics Vjatlag című szövegével pillant vissza a Gulagra, és nem véletlenül, hiszen a politikailag nemkívánatos személyek eltüntetése a mai orosz valóságnak is szerves része. A Vjatlag alapvetően a szó erejére építő, minimalista előadás; egy lett „kulák” naplója alapján szavakból építi fel azt a monoton, zárt világot, amelynek három alaptörvényét az „enni, dolgozni, meghalni” jelentette. Arkadi Zaides, a neves izraeli táncos-koreográfus Archív című produkciója a megszállt palesztin területekre visz el minket. A háttérben óriáskivetítőn a médiából jól ismert képeket látjuk kendővel takart arcú, kőhajigáló fiatalokról, fegyveres összecsapásokról. Az előtérben pedig egyetlen táncos, amint a testével kommentálja a látottakat: előbb furcsán, távolságtartóan imitálja az erőszak gesztusait, majd egyre természetesebbé, szenvedélyesebbé, átéltebbé válnak a mozdulatai. Az empátia jegyében nemcsak politikailag elkötelezett előadások kaptak helyet a Színházi Nyitra főprogramjában. A rigai Dirty Deal Teatro az ökotudatos gondolkodás jegyében fogant úgynevezett lecture per-formance-szal mutatkozik be. A műfaj a (tudományos) előadás és a színház határterületét jelenti. A színpadon nincs más, mint egy szék, egy asztal és egy projektor - ennyi áll a színész rendelkezésére, hogy közvetítse az ismert amerikai tengerbiológus, James McClintock Az elveszett Antarktisz című memoárjának tételeit. A horvát származású francia koreográfus, Ivana Müller Mi csak nézünk című produkciója izgalmas performansz: elmossa a határokat a közönség és a színházi alkotók között. Az előadás szereplői maguk a nézők, akik szövegkönyvet kapnak a kezükbe, és innentől rajtuk áll, mit kezdenek vele, mennyire nyitottak a kommunikációra a szokatlan helyzetben, amikor megfigyelőből megfigyelné válnak. Mintha csak egy olvasópróbán vennének részt, maguk formálhatják, alakíthatják a játékot. Belgiumból Josse De Pauw performer-színész és Kris Defoort zongorista Öreg Monk című dzsessz- estje kapott meghívást Nyitrára: egy ironikus, szomorkás, nagyon emberi történet az öregedésről, a test kifáradásáról és úgy általában - a létezés értelméről. Nem csinál több lemezt Julio Iglesias Benedict Cumberbatch a színpadról szólt be a brit kormánynak Mexikóváros. Mexico című új lemeze után nem készít több stúdióalbumot Julio Iglesias. A 72 éves spanyol énekes ugyanakkor Mexikóvárosban elmondta, addig nem hagyj a abba az éneklést, amíg erre nem kényszerítik „vagy az élet, vagy az emberek”. „Szívesen énekelnék 150 éves koromig” - tette hozzá nevetve. Julio Iglesias az utóbbi évtizedben nem vitte túlzásba a stúdiózást: a 2006-os Romantics Classics album óta nem adott ki új lemezt, sőt a 2003-ban megjelent Divorcio óta ez az első spanyol nyelvű nagylemeze. A középamerikai ország dalaiból készült összeállítás Iglesias szerint egyfajta szerelmes üzenet Mexikónak és az ott élő embereknek, akik olyan sokat adtak neki hosszú karrierje során. Az albumon mexikói zeneszerzők 12 dala hallható. „Úgy gondolom, senki sem írt jobb dalokat spanyol nyelven, mint a mexikóiak” — jelentette ki az énekes, hozzátéve, hogy a felvételek elkészítése bonyolult volt, és nem akar többé másfél évet eltölteni egy stúdióban. A romantikus balladáiról ismert veterán latin trubadúr pályafutása során mintegy 300 millió albumot adott el világszerte. Ő a valaha volt legsikeresebb latin énekes. Anyanyelvén, a spanyolon kívül további 13 nyelven (köztük franciául, angolul, portugálul, japánul) énekelte lemezre szerelmes dalait. (MTI, juk) Benedict Cumberbatch, aki Hamletet alakítja Londonban, szerda este a színpadon bírálta a brit kormányt, amely szerinte „lassan reagál" a menekültválságra, és arra buzdította a nézőket, adakozzanak a szíriai menekültek javára. London. A színész az előadást követő állótapsot szakította meg rövid beszéddel, amelyben ironikusan megjegyezte, hogy jobban örülne, ha a Barbican színház előcsarnokában álló, e célra rendszeresített urnába pénzt dobálnának az emberek szívhez szóló üzenetek helyett. Cumberbatch ezután elmondott egy verset. „Csak az teszi csónakba a gyerekét, aki biztonságosabbnak tartja a tengert, mint a szárazföldet” - áll az Angliába menekült Szomáliái War- san Shire költeményében, amelyet a közönség soraiban helyet foglaló brit kulturális államtitkár, John Whittingdale is kénytelen volt végighallgatni. Az idén augusztusban bemutatott formabontó londoni Hamlet- előadás körül már egy évvel ezelőtt hatalmas hisztéria alakult ki. Akkor jelentették be, hogy a Sherlock Holmes-filmekből ismert színész játssza majd a Shakespeare-dráma címszerepét. A jegyeket egy évvel a bemutató előtt árusítani kezdték. A színház pártolói 105 fontos tagsági díj befizetése után elővételben válthattak jegyet. A 65 fontért árult Cumberbatch mint Hamlet (Képarchívum) jegyekből percek alatt százezer kelt el, minden idők legsikeresebb londoni színházi produkciójává téve a darabot. (guardian, juk)