Új Szó, 2015. szeptember (68. évfolyam, 202-225. szám)
2015-09-07 / 206. szám, hétfő
4 | VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 2015. szeptember 7.1 www.ujszo.com Dilettáns vagy csak cinikus... LOVÁSZ ATTILA A parlamenti választásig a menekültügy marad az egyik fó téma. Sajnos, de azt is mondhatnánk, szerencsére, mert ezt a témát csak még tragikusabb és zűrösebb téma válthatja, ne kívánjunk magunknak ilyet. De éppen ezért százegyedszer is nézzük meg, mit tudtunk meg a menekültek révén. Amikor Budapesten a Keletiben gyűltek a menekültek és komoly zűrök voltak várhatóak, az első kérdésem az volt: mit keresnek ott? Nem, nem kívántam élősködni mások tragédiáján, de amikor csak nem szűnt az intézményes ostobaság, és hibát hibára halmozva jutottunk el az autópályán gyalogosan elinduló tömegekig, akkor azért csak fontos megnézni, mi miért van. A Keletibe kerülő menekültek lemeztelenítették a 21. századi kelet-európai politikát. Megmutatták, hogy kormányaink, intézményeink a közpénzek valamilyen, jobbára rossz elosztásán túl alig vannak felkészülve válsághelyzetek megoldására. Tévedés ne essék, nem csak a magyar köz- intézmények nyújtanak lehangoló képet, de ott most felettébb látványosan. Nem azért adózunk, hogy a kormányzat azzal legyen elfoglalva, hogy a lakosság teljesen természetes félelmeit erősítse. Szajkózva persze az európai értékek védelmét, amelyekre egyébként meg a mindennapi politikában magasról tesznek a politikusok. Nap mint nap olyan (cseh, szlovák, magyar) kormányzati kommunikációt hallunk, amely fokozza a félelmet, ellenségesebbé teszi a lakosságot, és még nagyobbnak láttatja a problémát. Pedig a közügyeket intéző politika nem erről szólna. A politika feladata, hogy a társadalmi rétegek különbözőségéből adódó feszültségek oldásával és megoldásával új értéket hozzon létre. Ezen túl minden más politikusi megnyilvánulás süket dumának is tekinthető. Nem azért adózunk, hogy a pénzünket lenyúlják. Közfeladatokat pénzelünk. Azért tartjuk el a közintézményeket, hogy megoldják a problémákat - helyettünk. Aztán előfordulhat, hogy nagy baj van, kell a polgárok közvetlen segítsége. Katasztrófák, árvizek, váratlan események - és a civilek mennek, mert igenis szolidárisak, tessék megnézni. De a delegált jogkört félelem keltésére, feszültség szítására használni szavazatmaximáló szándékkal aljas gazemberség. Az idegenrendészet is szakma, hatalmas tapasztalatokkal és törvényes jogkörökkel. Ha a tavaszi titkosszolgálati és biztonsági jelentések figyelmeztettek a menekültáradatra, akkor nem kampányolni, plakátolni kellett volna, vagy sumákolni, mint Bős ügyében, meg a piaci ár nyolcszorosáért kerítést húzni, menekülteket információ híján becsapni, ezzel világ szégyenét hozva a régióra, hanem a közpénzekből befogadótáborokat létesíteni, a menekültek nyelvét beszélő tolmácsokat szerződtetni. Információs anya-gokat nyomtatni hat-nyolc nyelven, közölni az érkezőkkel, mik a szabályok, és intézkedni. Ezután van idő (és a szövetségeseinknél tudás) eldönteni, kit oltalmazunk és kit nem. Magyarország, Szlovákia gond nélkül vészelte át a balkáni krízist, a menekültekkel együtt, Budapest a Cau- sescu elől menekülő áradatot is elbírta (bár az más volt, hiszen zömében magyarok jöttek és azonnal beilleszkedtek). Most viszont vagy illetéktelenek hada hadovái össze-vissza, vagy a kormányzóknak nagyon is jól jön a probléma, mert a félelem légkörében az erős kéz politikája diadalt arathat. A menekültkérdés viszont megmutatta, hogy nincs erős kéz, csak erőfitogtató kormányzati politikák vannak, amelyek az égő a háznál tűzren- dészeti konferenciát sürgetnek, pedig locsolókocsi kellene. S ha mindehhez hozzáteszem történelmi egyházaink időszerű ténykedését (Pannonhalma megint szép kivétel), csak Szodoma és Gomora jut eszembe... FIGYELŐ 4000 euróórt vitték őket a halálba Négyezer eurót fizetett egy török és egy szír embercsempésznek annak a holtan talált szíriai menekült kisfiúnak az apja, akinek a fényképe bejárta a világot. A'törökországi Bodrum tengerpartján fekvő gyerek holttestéről készült felvétel sokkolta az embereket, például James Cameron brit kormányfő, akinek kisgyermekei vannak, annak hatására jelentette be, hogy Nagy- Britannia befogad szír menekülteket. A hároméves Ay lan Kurdi mellett testvére, az ötéves Galip és édesanyjuk, a 27 éves Rihanna is vízbe fulladt, amikor megpróbáltak a görög Kosz szigetre jutni. Az apa Abdullah Kurdi a Journal du Di- manche című francia lapnak elmondta, tizenhármán voltak a csónakban. Amikor az süllyedni kezdett, az apa a kaijaiban tartotta a feleségét és a gyermekeit, akik megpróbálták a fejüket a víz felett tartani. Először az idősebb fiú fulladt meg, öt perccel később a kisebb. A férfi azt hitte, hogy a felesége túl fogja élni, de neki sem sikerült. Az apa ezután három órát töltött a vízben. A család a férfi elmondása szerint eredetileg Németországba szeretett volna eljutni, de ott már túl sok a szíriai, ezért most Dániába vagy Svédországba akartak menni. A család eredetileg Damaszkusz- ban élt. „Aztán elkezdődött a forradalom. Valaki feljelentett a biztonsági szolgálatnál. Jelentés készült rólam, mert segítettem az ellenzéki sérülteket” - mondta a férfi. A család először Aleppó, majd Kobani városába költözött, azelőtt mentek át Isztambulba, hogy az Iszlám Állam megtámadta Koba- nit. „Törökországban képtelenség volt nekem megélni. A szír emigráns családok számára képtelenség ott a túlélés, hacsak nincs munkájuk”-mondta. „Nincsenek többet gyermekeim. Mit mondhatnék? Ha az egész világot nekem adnák most, az mit segítene nekem? Nincs már sem feleségem, sem gyermekeim. Miattuk akartam emigrálni” - fogalmazott az apa. (MTI) Kőműves Kelemen 2015 A politikai kommunikáció az egymondatos üzenetekre szűkült KOCUR LÁSZLÓ A __ A hogy \ 7T nlíria Á G nem akarta komolyan befalazni a nem banki hiteleket nyújtó Pohotovosť Kft. által üzemeltetett Pôžičkáreň- hálózat egyik pozsonyi kirendeltségének ajtaját, nem abból láthattuk, hogy nem vett fel hozzá „monterkát”, hanem, hogy a fal alá kartonpapírt rakott, nehogy az valóban rákössön a járdára. Ezért valószínűleg minden építőipari szakmunkásképzőben elmeszelnék őt a mesterek. Meg hát, nem is kell Kőműves Kelemen módjára nőket befalazni. A parlamenti képviselő számára kínálkozik egy sokkal egyszerűbb mód a nem kívánt helyzet megváltoztatására: nyújtson be törvénymódosító-javaslatot. Ha elfogadj ák, meg van oldva a probléma, ha nem, akkor meg tele lehet kürtölni a sajtót, hogy lám, én megpróbáltam, de ezek... Alojz Hlina múlt heti, e sorok írója szerint jogos és arányos rendőri intézkedésbe torkolló perfor- manszának egyebek mellett van egy kommunikációs olvasata is. Korunk a totális kommunikáció kora, a történésekről gyakorlatilag valós időben értesülünk, s fájdalom - különösen egy nyomtatott lapban leírni -, de a közösségi média legalább annyira, ha nem jobban alakítja a közéleti történésekről folyó közbeszédet, mint a sajtó. A politikai kommunikáció térségünkben Hlina elfogadta a játékszabályokat és feladta egykori néptribunusi pozícióját, így a funkciójához illő magatartás nem túlzó elvárás vele szemben. nagyjából egy-másfél évtizedes radikális átalakulása nyomán a szakpolitikai munka sajnálatosan háttérbe szorul, maradnak a köny-nyen kommunikálható, könnyen eladható, egymondatosra redukálható politikai üzenetek, amelyeket a politikus egy átlagválasztó által még elolvasható Facebook-posztba, vagy egy másfél perces híradóanyag néhány másodpercre elé lökött mikrofonjába el tud mondani. Ebben a közegben nagyon nehezen lenne kommunikálható az, hogy többpárti vagy parlamenti bizottsági egyeztetés után előkészítettek egy törvényt, amely korlátozza a pénzügyi szolgáltatók a közhiedelemmel ellentétben már jelenleg sem túl tág mozgásterét. Sokkal közérthetőbb, ha befalazunk egy irodát. Erre aztán rácsodálkozik az egyébként hetilapba való hosszúságú elemzést el nem olvasó választó. Vagy azt mondja, mekkora király, vagy azt, mekkora barom, de mindenképpenjobban megjegyzi, mint egy törvényjavaslat közös előadójának nevét. Hlina tehát a kor nyelvén próbál szólni a választóhoz, de ebben most inkább az önnön láttatására, mintsem a valós megoldásra irányuló törekvést látjuk. Azzal, hogy Hlina 2012-ben az Egyszerű Emberek listáján képviselői mandátumot szerzett, elfogadta a játékszabályokat és feladta egykori néptribunusi pozícióját, így a funkciójához illő magatartás nem túlzó elvárás vele szemben. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Történet két hangra GULYÁSZSUZSANNA V an fészbúkod? Akkor jó, Ha nincs, akkor olyan, mintha nem is lennél - summázta a minap egy ismerősöm. Fészbúkozom, tehát vagyok—motyogom magamban. Hol vannak már azok az idők, amikor a Cogito ergo sum (Gondolkodom, tehát vagyok) alapelve határozta meg az ént és a megismerést? A fészbúk világában felesleges gondolkodni. Elég tetszikelni és megosztani. Bármit. Kommentelni szintén lehet. Bármit. Gondolkodni véleményezésnél sem kell. A fész- búkon a gátlásos kamaszból, az elnyomott feleségből, a papucsférjből, az unatkozó nyugdíjasból, a szocio- és pszichopatából is megmondóember válhat, akinek szavát, véleményét emberek százai, ezrei „isszák”. Friss pletykákért, szenzációért és izmos véleményekért már nem kell a kocsmába menni. Elég kinyitni a fészbúkot. Tényleg, tudják mi újság Párkányban? Bemegy három büdös, sötét bőrű férfi a párkányi Slovenkába. Az egyik a kirakatban levő pólóra mutat. Az eladó megmondja az árát. A férfi nem érti. Az eladó leírja neki egy papírra. „Málo eur” - mondja a pasas. A nő ad neki egy másik, olcsóbb pólót. A pasi felpróbálja. Pont jó. Fizet. Koszos gönceit a boltban hagyja. A nő összeszedi a büdös ruhát és a kukába dobja. Nem teljesen hétköznapi, de kissé lapos sztori. Mennyivel jobban hangzana így: bemegy három szíriai menekült a párkányi Slovenkába, és anyaszült meztelenre vetkőznek a bolt közepén. Koszos gönceiktől szabadulván - a boltból ellopott új ruhájukban - szétszedik az üzletet. Fizetés nélkül távoznának, de a bolt vezetője - bár halálra rémült - hívja a rendőrséget, amely azonnal a helyszínre ér, és a földre teperve ártalmatlanná teszi a fosztogató, rühes bagázst. Csakhogy a Slovenka tulajdonosa szerint a második - fészbúkon keringő - verziónak vajmi kevés köze van a valósághoz. Pedig sokkal izgalmasabban hangzik. Hogy a férfiak miért pont a Slovenkába mentek - miközben szomszédságában két „kínai” ruhás üzlet is van -, az örök rejtély marad. Ha szíriai menekültek voltak, miért nem a sétálóutca élelmiszer- boltját fosztották ki? És miért nem tűntek fel a környező boltok tulajdonosainak? Nekem sántít a történet. A fészbú- kos sztoriból hiányolom a megerő- szakolós motívumot. A történet csak így lenne igazán érdekes és kerek. Bár ki tudja... Lehet, hogy csak idő kérdése, és egyszer csak azt fogjuk hallani, hogy a menekültek Párkányban hordákba verődve csoportosan erőszakolták meg a hajnali misére igyekvő jámbor asszonykákat. Elvégre „ezektől” minden kitelik!
