Új Szó, 2015. augusztus (68. évfolyam, 177-201. szám)
2015-08-07 / 182. szám, péntek
www.ujszo.com I 2015. augusztus 7. DIGITÁLIA 113 Kémkedik utánunk a Windows 10 A Microsoft az olyan érzékeny személyes adatainkat is tárolja, mint az e- mailek vagy más kommunikáció tartalma, illetve a privát mappákban tárolt fájlok (Képarchívum) INDEX-HÍR Megjelent a Windows 10, és jó eséllyel ön már le is töltötte. Arról viszont eddig kevesebb szó esett, hogy az új operációs rendszerrel együtt új Adatvédelmi irányelveket és Felhasználási feltételeket is kiadott a Microsoft. Ezek augusztus 1-től léptek érvénybe, de mivel összesen 45 oldalról van szó, nézzük, mi a lényeg. Mint minden nagy techcég, a Microsoft is elég sok adatot gyűjthet - és gyűjt is - össze önről. Ez részben szükséges ahhoz, hogy a megszokott szolgáltatásokat a megszokott módon tudják nyújtani. Ettől függetlenül sose lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos tisztában lennünk azzal, hogy ki, mit és miért tud rólunk, márcsak azért is, mert ha úgy ítéljük meg, hogy valamilyen szolgáltatásra nincs is szükségünk, gyakran ki tudjuk kapcsolni az ahhoz tartozó adatgyűjtést. Elég valószínű például, hogy ha már Windows 10-et használ, be fog jelentkezni a Microsoft-fiókjával. Ezzel együtt jár, hogy a rendszer automatikusan szinkronizálja egy rakás adatát. Ilyenek a böngészési előzmények, a kedvencek, az éppen megnyitott böngészőfülek, vagy éppen a mentett jelszavak a böngészőből, az appokból, a wifi-hálózatok és hotspotok belépési adatai. A szinkronizálás alapjáraton be van kapcsolva, ha nem szeretné ezeket az adatokat megosztani a céggel, a beállításokban kapcsolhatja ki a ki- kapcsolnivalót. Ugyanígy a Microsoft digitális ÖSSZEFOGLALÓ Malware-kószítők és terjesztők igyekeznek kihasználni a Windows 10 megjelenése körüli hírverést. Az új operációs rendszerre történő frissítésre buzdítanak egy hivatalosnak tűnő e-mailben, a telepítőnek álcázott cryptolocker (zsarolóvírus) viszont futtatás után váltságdíj reményében inkább a fájlokat titkosítja. Várható volt, hogy a Windows 10 frissítés kampányát malware- terjesztők megpróbálják meglovagolni, és az első komolyabb példány szinte menetrendszerint már meg is érkezett egy, az utóbbi időben sajnos egyre nagyobb teret nyerő zsarolóvírus képében. Erről a malware típusról korábban már többször írtunk, röviden: az ebbe a kategóriába tartozó rosszindulatú programok többnyire egyetlen felhasználói közreműködés (általában egy csatolmány vagy hivatkozás megnyitása) után titkosítják a felhasználó által elérhető állományok egy részét vagy egészét, és a feloldókulcsért cserébe komoly összegű váltságdíjat kémek - általában az anonimitásuk megőrzése érdekében bitcoinban. Az új, e-mailben terjedő malwareasszisztense, a Cortana is jól el van látva mindenféle személyes adattal, amihez egy személyi asszisztensnek hozzá kell férnie, hogy használható legyen: naptárbejegyzések, ismerősök adatai stb. Ez minket ugyanakkor nem érint, hiszen magyarul még nem érhető el a szolgáltatás. Viszont Cortana nélkül is van mit tárolni önről. A Microsoft az új feltételek szerint adatokat gyűjthet önről és az eszközeiről, beleértve például „a Windowson futó appok használati adatait” és a „hálózatok adatait, amelyekhez csatlakozik”. De nemcsak a Microsoft, hanem a hirdetők is szép profilt tudnak felépíteni önről, persze anonim módon. A Windows 10 minden felhasználónak létrehoz egy egyedi azonosítót minden eszközhöz. Ezt az re a Cisco biztonsági szakemberei hívták fel a figyelmet. Már az elején érdemes kiemelni azt, hogy „e- mailben terjedő” - a Microsoft a Windows 10 frissítéséről ugyanis kizárólag az operációs rendszeren belül, a Windows Update-en és a Get Windows 10 alkalmazáson keresztül kommunikál, többek között azért is, hogy a mostanihoz hasonló malware-ek egyértelműen azonosíthatóak legyenek. Egy-egy ilyen nagyszabású kampány mindig jó lehetőséget biztosít rosszindulatú szoftverek terjesztésére, a Windows 10-éhez fogható méretű kommunikációs hadjárat, ennyire ismert márkanévvel pedig elég ritkán fordul elő. A levél a Get Windows 10 alkalmazás színsémájának megfelelően az ismerős kék és fehér hátteret használja, a feladó mezőben pedig az update@microsoft.com is tovább erősíti a frissítési folyamat részleteiről kevésbé tájékozott vagy kevésbé gyanakvó típusú felhasználókat. A hitelesség fokozása érdekében a támadók az apróbetűs részre és a vírusellenőrzést tanúsító aláírásra is figyeltek, amiben egy valós, nyílt forrású antivírusra linkeltek. A kártékony kódot természetesen a frissítés elindítójának álcázott csatolmány (WinlOInstaller.zip, ami egy hasonló nevű exét tartalmaz) hordozza, ami futtatás után rögtön azonosítót aztán az appfejlesztők és a hirdetők is felhasználhatják, már ha nem ugrik ki ebből a buliból a beállításokban. Jó tudni azt is, hogy ha bekapcsolja a rendszer beépített lemeztitkosítási funkcióját, a Bitlockert, akkor a titkosítási kulcsról a Windows 10 automatikusan biztonsági másolatot készít, és ezt a Onedrive-ban tárolja. Azonban a Microsoft az olyan érzékeny személyes adatainkat is tárolja, mint az e-mailek vagy más kommunikáció tartalma, illetve a privát mappákban tárolt fájlok. Persze nem kell félni, csak akkor, „ha jóhiszemű meggyőződésünk, hogy ez szükséges a felhasználóink megvédéséhez vagy a felhasználási feltételek betartatásához”. Na, ugye önök is megnyugodtak? elkezdi titkosítani a fájlokat. A műveletről természetesen értesíti a csapdába csalt felhasználót, és a cryptolockerektől megszokott módon egyből felkínálja a fizetés lehetőségét is. Erre 96 órás időszakot biztosít, annak lejárta után (elvileg) automatikusan törli a feloldáshoz szükséges kulcsot, a titkosított adatoknak pedig gyakorlatilag lőttek. A Cisco elemzése szerint a malware-t készítői gyors ütemben terjesztik, és a terjedést az is elősegíti, hogy a Microsoft a Windows 10 disztribúcióját viszonylag lassan, hullámokban végzi, így a nagy hírverés hatására bizonyára sokan várják már türelmetlenül, hogy feltelepíthessék az új operációs rendszert. A cryptolockerek ellen a leghatékonyabb védelmet otthoni felhasználóknak jelenleg a folyamatosan frissen tartott biztonsági mentés nyújtja, mert a malware-ek szerzői (akár nulladik napi) biztonsági hibák kihasználásával kijátszhatják az frissen tartott antivíruso- kat, tűzfalakat és egyéb védelmi beállításokat is. Ha mást nem is, legfontosabb és akár egy-két évtizede gyűjtögetett személyes adatokat kiemelten ajánlott redundánsan tárolni, így egy esetleges sikeres támadás legfeljebb bosszúságot okozhat, igazi érzékeny veszteséget nem. (hwsw) RÖVIDEN 02: Megduplázták a roaminghívásokat Az 02 ügyfelei kétszer annyit telefonáltak küllőidről, mint egy évvel korábban. Az 02 ugyanis júliusban egy nyári akciót vezetett be, mellyel az összes ügyfél a hazai árakon telefonálhat az EU-s országokból. Azaz az 02 Fér tarifacsomagokkal 12 centbe, míg az 02 Paušál csomagokkal 10 centbe kerül egy percnyi hívás. Az akció augusztus végéig tart. Mint ahogy azt Martina Jamrichová, az 02 szóvivője elmondta, az akció bevezetése óta csaknem megduplázódott a roaminghívások száma. A mobilszolgáltató ügyfelei az alábbi országokból hívnak a leggyakrabban: Csehország, Ausztria, Németország, Horvátország, Olaszország Magyarország, Franciaország, Nagy Britannia, Görögország, Lengyelország, Bulgária, Hollandia, Belgium, Spanyolország és Norvégia. Hazai árakon telefonálnak (Képarchívum) Orange 4G: a minőségre figyelnek Az Orange a jövőben nem csak arra fog figyelni, hogy minél nagyobb százalékos legyen a 4G lefedettsége, de arra is, hogy a meglévő hálózatok minél jobb minőségű kapcsolatot biztosítsanak az ügyfeleknek - derült ki egy keddi sajtóbeszélgetésen. A mobilszolgáltató ígérete szerint idén az összes szlovákiai városban lesz 4G lefedettségük, a lakosság 93 százaléka számára pedig minimum 3G-s kapcsolat áll majd rendelkezésre. Az Orange most több helyen 73 Mbit/s-ról 150 Mbit/s- os sebességre növelte az LTE- hálózat gyorsaságát. Az Orange tájékoztatása szerint júliusban már több mint 250 ezer ügyfél használta a 4G hálózatot, ők az összes adatforgalom 19,4 százalékát forgalmazták. Jelenleg 123 városban és 226 faluban van LTE lefedettség, ez a lakosság 61,5 százalékát jelenti. Telekom: 15 új csatorna A Telekom 15 csatornával bővítette a Magio Go és a Magio Go Premium csomagban elérhető állomások listáját. így például a Magio Go Premium csomag előfizetői már 50 csatornát nézhetnek az okostelefonukon, a táblagépükön vagy a személyi számítógépükön. Az új csatornák között a népszerű Paprika TV is megtalálható. Az 15 új csatorna: France 24, Sport 1, Sport 2, Nova Sport, Jim Jam, Nickelodeon, Minimax, Disney, Megamax, Filmbox, AXN, AMC, Spektrum, Spektrum home és Paprika TV. A Magio Go Premium csomagban az újdonságokon kívül az alábbi tévéadások is megtalálhatók: STV 1, STV2, Markíza, Doma, Dajto, Joj, Plus, Wau, TA3, CTI, CT2, CT24, Digi Sport 1, Digi Sport 2, Digi Sport 3, Digi Sport 4, Eurosport, Eurosport 2, AXN White, AXN Black, English Club, Duck, ŤUKI TV, Film Európe, Filmbox Plus, Comedy Central Extra, Travel Channel, Discovery Channel, Discovery ID Xtra, Animal Planet, TLC, Viasat History, Viasat Explorer, Viasat Nature és Ginx. Samsung: pénzzel kompenzálná a rákot A Samsung gyáraiban nem voltak optimálisak a munkakörülmények, és ezért több dolgozó szervezetében rákos megbetegedés alakult ki. A koreai cég most több millió dollárt oszt szét az érintettek között. A Samsung még tavasszal elismerte, hogy valóban nem tett meg mindent a koreai gyáraiban dolgozó munkások egészségéért. A nem megfelelő körülmények miatt többen súlyosan megbetegedtek, a rák több fajtája is felütötte köztük a fejét. Az eset kétszáz főt érint, akiknek 70 százaléka meghalt - a túlélők és családjaik között oszt most szét 24 milliárd forintnak megfelelő összeget a Samsung. „Korábban kellett volna foglalkoznunk ezzel a problémával. Nagyon szomorúak vagyunk, amiért kudarcot vallottunk, és mélységesen elnézést kérünk" - mondta Kwon Oh-hyun, a Samsung vezérigazgatója, majd megígérte, hogy a jövőbenjobban figyelnek majd a munkások egészségére. Hajszálvékony telefon a Sony-tól Bemutatták a Sony Xperia család legújabb okostelefonját, a Sony Xperia C5 Ultrát. Az eszköz 6 colos Full HD IPS LCD megjelenítővel érkezik, és hátlapi kamerája mellett az előlapi is 13 megapixeles lesz, vakuval felszerelve. A C5 Ultra ezen kívül figyelemreméltó 2930 milliamperórás akkumulátort kapott, a gyártó kétnapos üzemidőt ígér. A Sony Xperia C5 Ultra fekete, fehér és menta színvariációban lesz elérhető, limitáltan már augusztus közepétől. A készülék ára és megjelenése az egyes országokban még nem ismert. (szí, origo) Sony Xperia C5 Ultra. A telefon mindkét oldalára szuper kamera került, óriási kijelzőt is kapott. (Fotó: Sony) Frissítésnek álcázza magát a vírus